A hosszú kések évszaka

0
999

Még nem tartunk ott, hogy a Fidesz eddigi menő, vezető beosztású, ámbár a Központ szerint már nem eléggé éber emberei a Pravdából (Magyar Idők) értesüljenek további sorsukról, de a figyelmeztető lövések már eldördültek. Színre lépnek a Párt liberális korszakát nem megélt ifjú törökök?

Kötcsén szokta Orbán Viktor megmondani, hogy mi a teendő a következő 12 hónapban és valószínűleg most is így történt. Egyes információk szerint az az utalás, hogy nem nyulakat etetünk a további radikalizálódást vetíti előre.

A nemzetközi politikában ennek jól kitapintható jelei vannak.

A magyar miniszterelnöknek sikerült kavarodást okozni például az Európai Néppárt soraiban, ahol a liberálisabb szárny egyre hangosabban követeli a Fidesz kizárását, de ezzel egyidejűleg nő az ottani támogatóinak a száma is. A legnagyobb befolyással bíró CDU/CSU pedig egyfajta tudathasadásos állapotban van (menekültügy, Macron-reformok) és úgy tűnik a kancellárasszonnyal együtt vagy döntésképtelen vagy halogató taktikázásba kezdett. Ami lényegében egy és ugyanaz.

Az új olasz populista-szélsőjobboldali kormány megalakulása és első megnyilvánulásai; az osztrák kancellár döntése, hogy a „politikai iszlám” elleni fellépés jegyében Ausztriából kiutasítanak több külföldről pénzelt imámot, és bezárnak hét mecsetet; Putyin szankcióellenes európai és nem kizárt amerikai (lehetséges találkozó Trumppal) turnéja

nem alaptalanul hizlalhatja a magyar miniszterelnök világpolitikai ambícióit.

Ehhez a belpolitikai háttér is adott, hiszen mi is többször leírtuk, a magyar ellenzék gyűjtőnév alatt működő csoportocskák aligha tehetnek keresztbe az elemében levő Orbán Viktornak. Legfeljebb a Fidesz-ellenes szavazók elkeseredését mélyítik és nagy mulatságot okoznának a Fidesz-táborban, ha ebben beleszorult volna egy cseppnyi humorérzék is. Ami, persze, csupán fikció.

Marad tehát ez utóbbi, vagyis a Fidesz-tábor rendszeres ideológiai karbantartása.

Egypártrendszerben ezt a mindenkori Központ intézi. Nem szükségszerűen választott tisztségviselőkről van szó, hanem a miniszterelnök legbelsőbb köréről. Innen érkeznek az utasítások, információk a pártlaphoz, esetünkben a Magyar Időkhöz vagy a 888.hu-hoz (2014-ig ezt a büszke titulust a Magyar Nemzet plusz Hír TV, Lánchíd Rádió, Heti Válasz viselte). És a sajtómunkások teszik a dolgukat, amikor ideológiai elhajlást észleltetnek velük.

Így került a miniszterelnökhöz egyébként mindig is lojális Pröhle Gergely, egykori külügyminisztériumi államtitkár, jelenleg a Petőfi Irodalmi Múzeum igazgatója a célpontba. A pártlap szerint „az alapvető kifogás az, hogy a különböző, magyar kultúrát propagáló rendezvényekre olyan balliberális oldalhoz tartozó személyeket kértek fel előadóknak, akik évtizede mocskolják a jobbközép Orbán-kormányt és a miniszterelnököt is”.

Kilövési engedély?

A másik példa egy ősfideszesé, Ókovács Szilveszteré, akinek a nevéhez fűződik, még ifjútörök korában a Duna Televízió megsemmisítése, igaz parancsot teljesített. Most a támadás, mint az Operaház főigazgatóját érte, mégpedig azért, mert az Erkel Színházban bemutatták a Billy Elliot című világsikerű musicalt.

A Pártlap: „Az elmúlt két évadban több olyan opera-előadást is volt szerencsénk látni, amely nyíltan homoszexuális utalásokkal és erre utaló jelenetekkel volt teli.” Továbbá: „Hogyan történhet meg az, hogy egy ilyen jelentős állami intézmény, mint az Operaház, tökéletesen szembe megy az állam céljaival, és a legérzékenyebb korban lévő, tíz év körüli fiatalok számára készült előadást ilyen penetráns, féktelen melegpropagandára használja fel?”

Nem először történik meg, hogy egy párt úgy „tisztul meg”, hogy megszabadul régi, elfáradt tagjaitól és a pártvezető a fiatalabb, radikálisabb csapattagokra támaszkodik. Vagy csak az ezzel való fenyegetés is elég, hogy mindenki behúzza a farkát és tegye a dolgát.

 

 

 

 

 

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .