Kezdőlap Keresés

Mugabe - keresési eredmények

Ha nem elégedett az eredménnyel, próbáljon másik keresést

Mugabe maradhat Zimbabwéban

0

Mentességet alkudott ki magának és feleségének mindenféle eljárás alól Robert Mugabe távozásra kényszerített zimbabwei elnök – közölte az afrikai ország hadserege. A volt elnöki pár az országban maradhat – jelenti a CNN.

 

Mugabét azzal vádolták, hogy a nyolcvanas évek közepén tömegmészárlások sorozatát rendelte el ott, hogy konszolidálja és megerősítse a hatalmát. Húszezer ember haláláért lehet így felelős. Emellett korrupcióval is vádolják, amely lehetővé tette a luxus életvitelét, irányítása alatt  korábban virágzó ország a szegénységbe sodródott.

Mugabét a múlt héten helyezte házi őrizetbe a hadsereg, majd óriási tömegtüntetések kezdődtek ellene, aminek eredményeként a pártja is leváltotta, illetve távozásra szólította fel. Mugabe azonban egy darabig még kitartott, egészen addig, amíg a parlament össze nem gyűlt, hogy megfossza a hatalmától. Ekkor inkább magától lemondott, és tárgyalásokat kezdett a hadsereggel a jövőjéről.

Mugabe elmozdítását kezdeményezi a kormánypárt

0

A párt szóvivője azt jelentette be, hogy holnap beadják az indítványt, amely Robert Mugabe alkotmányos elmozdítását célozza.

A kormánypárt egyben hivatalosan is értesítette a múlt heti katonai puccs nyomán házi őrizetbe helyezett Mugabét, hogy megfosztották pártelnöki tisztségétől.

Mugabe viszont ragaszkodik a hatalmához, és

kedd reggelre kabinetülést hívott össze.

Ezen – mint Mugabe főtitkára bejelentette – minden miniszter részvételére számítanak.

A párt már korábban jelezte: hétfő délig ad haladékot Mugabének arra, hogy önként lemondjon, különben alkotmányos eljárás keretében kezdeményezi leváltását. A párt egyik tisztségviselője szerint ez szerdáig meg is történhet.

Mi lesz Zimbabwéban? Mugabe ragaszkodik a hatalomhoz

0

Robert Mugabe, eltávolítani próbált, de elvben még hatalomban lévő elnöke nem hajlandó lemondani, szerinte pártja kongresszusának kell majd döntenie a sorsáról. Robert Mugabe húszperces beszédében nem ment neki az őt megpuccsoló hadseregnek, amelynek egyébként ő a vezérkari főnöke.

 

Bizonytalanság uralkodik az afrikai országban azt követően, hogy Mugabét először a hadsereg házi őrizetbe helyezte, majd tömegek követelték a távozását, s végül, a hétvégén pártja, a Zanu-PF leváltotta. Mugabe mindezek ellenére nem hajlandó megválni a posztjától: egy húsz perces beszédben közölte, hogy leváltani őt a párt kongresszusa illetékes csupán. A kongresszus ülése nemsokára egyébként esedékes lesz, s Mugabe állította, hogy ő fogja azt elnökölni.

A Zanu-PF erre reagálva bejelentette, hogy meg fogják fosztani a hatalomtól – erre legközelebb kedden kerülhet sor, akkorra van ugyanis beütemezve a parlament ülése.

Mugabe megpróbál hízelegni a hadseregnek, amelynek ellene irányuló lépéseit megértéssel fogadta. Mint beszédében mondta: vannak pró és kontra érvek, de megérti a hadsereg motivációit.

A történések hátteréről itt és itt olvashat.

Padlóra kerülve – Robert Mugabe tündöklése és bukása

0

Függetlenül attól, hogy mi lesz a héten zajlott zimbabwei puccs kimenetele, immáron egy dolog kétségtelen: az afrikai országban egy történelmi korszak zárult le Robert Mugabe letartóztatásával. Vajon mi vár most arra az országra, amelynek élén Afrika leghosszabb ideig hatalmon lévő diktátora állt vagy inkább ült?

Az ország reménységéből…

Habár az elmúlt napokban a hadsereg többször fenyegetőzött a zimbabwei politikai életben zajló tisztogatások miatt, úgy tűnik, hogy ezt először senki nem vette komolyan a nemzetközi médiában, de még talán Robert Mugabe zimbabwei elnök közvetlen környezetében sem nagyon törődtek vele. Miért is tették volna? Mugabe 1980-ban került hatalomra, amikor hivatalosan is elismerték a korábban Dél-Rodéziának hívott egykori brit gyarmat függetlenségét és nevét Zimbabwéra cserélték, amelynek jelentése “kőből épült házak” vagy “tiszteletreméltó házak”. Ő pedig majdnem kétharmaddal került hatalomra, népszerűsége országon belül és kívül is nagy volt. (bővebben Zimbabwe történelemről lásd ezt a cikket)

Népszerűségét jól mutatta, hogy még II. Erzsébet királynő is fogadta őt és megkocsikáztatta a hintójában.
A kép forrása: Link

Ez korántsem volt véletlen: Ian Smith  már 1965-ben önkényesen bejelentette Dél-Rodézia kiszakadását a brit gyarmatbirodalomból és  katonai diktatúrát, illetve apartheid rendszert vezetett be a gyarmaton, üldözve minden fekete emberjogi csoportot vagy értelmiségit.

Az 1924-ben született Mugabe először nem nagyon törődött az országban uralkodó állapotokkal, helyette Ghánába költözött, ahol tanár lett belőle, sőt, a későbbi években

további hat diplomát szerzett.

Ebben az országban ismerkedett meg a marxizmus-leninizmus tanaival és az antikolonialista eszmékkel. 1960-ben visszatért Dél-Rodéziába, politikai pártot alapított, és nemcsak a függetlenségért, hanem a feketék jogaiért is harcolt. Emiatt a Smith-rezsim letartóztatta, börtönbe vetette, ahonnan tíz évvel később szabadulhatott. Ekkor már Mugabe úgy látta, hogy a rendszer csupán fegyveres úton dönthető meg. A hetvenes években Mozambikban állított fel egy gerillacsoportot, és több más milíciával szövetségben háborúba kezdett. Végül Smith feladta a harcot és távozott a hatalomból.

…a nép sanyargatója 

Az etnikai tisztogatásokat végrehajtó Francis Zimuto. Később “Fekete Jézusnak” nevezte magát. A kép forrása: Link.

Azonban miután 1980-ban a Mugabe miniszterelnöki székbe került, nem késlekedett az egyszemélyi diktatúra kiépítésével. Az általa alapított ZANU-PF (Zimbabwe African National Union – Patriotic Front) párt kezében összpontosult minden hatalom. Legelőször az egykori gyarmattartó fehér lakossággal számolt le, egy – végül kiderült, hogy rosszul megtervezett – földreformmal teljesen megszüntette a befolyásukat az országban, majd pedig erőszakosan elüldözték őket, nem egy ültetvényest pedig meggyilkoltak.

Ezután jöttek a többiek:

a politikai ellenzéket száműzte, az ellenséges törzsek ellen etnikai tisztogatást hajtott végre,

például 1983 és 1985 között az ország déli részén élő, 20 ezer ndbele civilt mészároltatott le. A többi milíciát arra kényszerítette, hogy olvadjon be, de a nagy részük inkább gerillaharcot folytatott, amelyek közül néhányat a környező államok (Botswana, Mozambik, Zambia) is támogattak.

Majd Mugabe 1987-ben elkergette az ország akkori elnökét, és ettől kezdve nem volt senki, aki veszélyt jelentett volna a hatalmára nézve. Ezután minden választást  – természetesen csalással – megnyert, folyamatosan megváltoztatta az alkotmányt, és meghosszabbította hivatali idejét.

Azonban a diktátornak idővel egyre durvább módszerekhez kellett nyúlnia.

Mugabe a sorozatos gazdasági válságok miatt (erről bővebben a következő elemzésünkben) komolyan aggódott amiatt, hogy a 2008-as választásokon még az 50%-ot sem fogja elérni, ezért a “kérdéses városokban” elzárta a vizet és az áramot, vagy a katonák pofonokkal győzködték az embereket a szavazóurnáknál, hogy a “szeretett elnökre” tegyék le voksukat. Ám a megfigyelők szerint Mugabe így is elvesztette a választást, de második fordulóra már nem került sor és ismét önmagát nevezte ki elnöknek.

Azonban a mára 93. évét betöltő diktátornak többször szembesülnie kellett a legnagyobb hatalmi korláttal: na, nem a lakossággal vagy az ellenzékkel, hanem a biológiával. Az elemzők felhívták a figyelmet, hogy már évek óta komoly viták zajlottak a ZANU-PF-ben Mugabe „méltó utódjának” a személyéről. Sokáig Emmerson Mnangagwát, a “Krokodil” gúnynevű alelnököt tartották Zimbabwe következő elnökének, ám az idős diktátor egy váratlan húzással Grace Mugabét, a luxusban tobzódni imádó feleségét jelölte ki.

Mugabe elesése számtalan mém forrása lett:

A zimbabwei hadsereg még mindig igyekszik elkerülni annak a látszatát, hogy puccs zajlott volna az országban. Először még azt mondták, hogy a zimbabwei elnökhöz közel álló “bűnbandák eltávolítása” miatt döntöttek az államcsíny mellett, de azóta Jacob Zuma dél-afrikai elnök arról számolt be, hogy Mugabe házi őrizetben van és még a héten lemondathatják.

Természetesen érthető a zimbabwei hadsereg óvatos megfogalmazása:

Zimbabwét kizárhatják az Afrikai Unióból és többi segélyezési, illetve fejlesztési programból, ha nyíltan elismerika puccsot és nem adják át a hatalmat egy polgári kormánynak.

Az ország pedig most egyáltalán nem engedheti meg magának, hogy elessen az anyagi támogatásoktól, hiszen lényegében a katonai bevakozás is ezért volt.

Polgárháború szele?

A 40 évvel fiatalabb feleség állítólag Namíbiába menekült. A kép forrása: Twitter

Az országba fokozatosan visszatérő ellenzék abban bízik, hogy a katonai hatalomátvétellel egy békés és demokratikus időszak veszi kezdetét, miközben a helyi tudósítók szerint az országa lakossága attól tart, hogy mostantól katonai diktatúra lesz. Ám a legtöbb elemzés arra mutat rá, hogy egyelőre még az sem biztos, hogy sikeres a puccs. Grace Mugabénak sikerült erős hatalmi bázist kiépítenie a ZANU-PF-en belül, illetve az ún. G40-es csoportot állította fel, akiknek tagjait a kulcspozícióba kezdte el ültetni. Ez azonban nem tetszik a függetlenségi háború veteránjainak, akik korábban kivételezett helyzetet élveztek államigazgatásban, gazdaságban vagy a hadseregben.

Idővel Mugabe tartani kezdett az egykori harcostársaitól, ezért is miután egy részük “kiöregedett, visszavonult vagy meghalt”, a maradékot elkezdte kiszorítani a hatalomból. Ehhez tökéletesen beillett Grace kinevezése is, akivel az elnök azt hitte, hogy

“megalapíthatja a Mugabe-dinasztiát”

és elkerülheti majd a felelősségvonást, mivel arra már a veteránok túl gyengék.

Csakhogy nem jött be a számítása és sokan attól tartanak, hogy az egész puccs lényegében egy polgárháború nyitánya, hiszen Grace – akárcsak férje – külföldről szervezheti meg a harcot és a Mugabe-rendszernek így is akadhat jópár híve az országban. Egy polgárháború már totálisan kivéreztetné a világ legszegényebb országai közé sorolt államot.

Ugyanúgy a környező országoknak, különösen a Dél-afrikai Köztársaságnak, szintén nem érdeke egy zimbabwei belháború, mert az könnyen átterjedhet hozzájuk. Ám a katonai diktatúra szintén nincs az ínyükre, és nem elképzelhetetlen, hogy Dél-Afrika vezetésével az egész Afrikai Unió sokkal keményebb szankciókkal sújtaná Zimbabwét.

Ugyanúgy egy zimbabwei menekültválság sem érdeke a környező országoknak: a becslések szerint csak  a Dél-afrikai Köztársaságban 1-3 millióan zimbabwei menekült tartózkodik. A kép forrása: Link.

Mnangagwa eltávolítása, a G40-es csoport megerősödése és a veteránok háttérbe szorítása: korántsem ezek voltak a zimbabwei puccs okai, sokkal inkább az utolsó cseppeket jelentették a pohárban. Ám ezeken kívül akkor mik lehetnek még a háttérben?

Nos, a következő Zimbabweról szóló elemzésünkből majd kiderül.

Orosz nyelvújítás

Tanultam egy új orosz szót. A régi, megbízható Hadrovics–Gáldi nagyszótárban hiába kerestem. Azt hiszem, nemcsak nekem új, de az oroszoknak is. Úgy szól: обнуление, vagyis nullásítás.

Sokat futott autók kilométer-számlálójával szoktak valami hasonlót csinálni, amikor eladják a használtautó-piacon. Most Vlagyimir Putyin elnöksége a használt autó. Januárban Putyin bejelentette, hogy módosítják az orosz alkotmányt, és azóta találgatják a szakértők: vajon hogyan oldják meg, hogy Putyin egymást követően második, összesen negyedik elnöki ciklusának 2024-es lejárta után is Oroszország ura maradhasson.
Felmerült, hogy valami új köztisztséget találnak ki neki, és abban az új tisztségben marad ő az ország első számú vezetője, miközben más lesz a névleges államfő. Az is felmerült, még hivatalos módosító indítványként is, hogy szűnjék meg az az alkotmánynak az a rendelkezése, hogy egymás után csak kétszer lehet valaki államfő. Ezt az indítványt maga Putyin utasította el a Dumában azzal az indoklással, hogy meg kell hagyni az országnak a hatalomváltás lehetőségét. Elvileg, majd valamikor, csak éppen nem most. Ezért elfogadta azt a javaslatot – melyet Valentyina Tyereskova egykori űrhajós terjesztett elő – hogy az alkotmány módosítását értelmezzék úgy, hogy ezzel új közjogi helyzet keletkezik, és újra kell kezdeni nulláról az elnöki ciklusok számítását. Feltéve, tette hozzá Putyin, hogy az alkotmánybíróság ezt az értelmezést összhangban levőnek tekinti az alkotmánnyal.

Ez iránt – hiszen Putyin saját alkotmánybíróságáról van szó – senkinek nem lehet kétsége.

A nullásítás tulajdonképpen nevetséges lenne, hiszen átlátszó módon, közép-ázsiai és afrikai diktatúrák példáját követve űz gúnyt az elnöki rendszerekben alapvető fontosságú alkotmányos rendelkezésből. Ahol a civilizált világban az államfő a végrehajtó hatalom feje, ott csak kétszer lehet betölteni az államfői tisztséget. (Egyébként ott is, ahol az államfői tisztség nem a végrehajtó hatalom része.) Nem mintha eddig bárki jogállamnak tekintette volna a putyini Oroszországot, de most látványosan leveti magáról az önkényuralmi rendszer a jogállamiság gúnyáját. Az alkotmány többi módosítása is azt szolgálja, hogy

az ország formálisan is távolabb kerüljön a nyugati típusú jogállamiságtól (kivéve egy-két szociális intézkedést, amelyek nem valók alkotmányba).

Amikor az Orosz Föderáció alkotmányát szövegezték, még bizonytalan volt, hogy sikerül-e többé-kevésbé nyugati típusú piacgazdaságot és jogállamot építeni az új Oroszországban, és ez a kérdés csak Putyin 2000-ben történt hatalomátvételével dőlt el véglegesen.
A mostani módosítás ezt teszi formálissá, azzal is, hogy Putyint, mint az egykori szovjet pártfőtitkárokat, szinte életfogytig engedi uralkodni. A további két mandátum lejártakor Putyin 84 éves lenne. Ezt a kort még senki sem érte meg hivatalban a Szovjetunió illetve Oroszország vezetői közül, s eddig amerikai vagy francia elnök sem.
Bezzeg Robert Mugabe Zimbabwéban: ő 93 évesen kényszerült távozni az elnöki tisztségből, amelyet kerek harminc évig töltött be. Persze, ha Putyin az alkotmánymódosítás, a nullásítás nyomán 84 éves koráig államfő lenne, akkor Mugabén is túltenne, mert 32 éven keresztül lenne az Orosz Föderáció elnöke (figyelmen kívül hagyva a 2008-2012-es ciklust, amikor Medvegyev volt az államfő, és Putyin miniszterelnökként irányította Oroszországot). Ezzel még Sztálinon is túltenne, aki hivatalosan (Lenin halálától) 29, és ténylegesen is (Lenin munkaképtelenné válásától) csak 31 évig volt az SZKP főtitkáraként a Szovjetunió ura.

Kína 60 milliárd dolláros segélyt nyújt Afrikának

0

Erről beszélt Hszi Csinping elnök a Kína-Afrika csúcstalálkozón, melyen szinte valamennyi afrikai állam vezetői részt vesznek Pekingben. Kína már eddig is Afrika legfontosabb gazdasági partnere volt, de az Új Selyemút program keretében mindkét fél további növekedésre számít.

Hszi Csinping elnök megígérte az afrikai államok vezetőinek, hogy nemcsak a kínai export fokozására törekszenek, de megkönnyítik az importot is a fekete kontinensről.

Kína már évtizedek óta törekszik arra, hogy befolyást szerezzen magának Afrikában, ahol, bár nem enyhül a lakosság többségének nyomora, gyors a gazdasági növekedés üteme.

Zimbabwéban a kínaiak már hosszú ideje jelen vannak

– annak idején ők képezték ki azokat a fekete vezetőket, akik szembe szálltak a brit gyarmatosítókkal. Ezért amikor Zimbabwéban elérkezettnek látták az időt az idős Robert Mugabe leváltására, akkor Peking segítségét igénybe véve távolította el őt a hadsereg, melynek tisztjeit jelentős részben Kínában képezték ki.

Kína nemrég létrehozta első külföldi katonai támaszpontját is Dzsibutiban, közel a Szuezi csatornához. Mindez azt mutatja, hogy Pekingben hosszú távon egyre fontosabbnak tartják az együttműködést Afrikával.

A kínaiak utakat és vasutakat építenek Afrikában, ahol rengeteg kínai vállalkozás saját munkaerővel dolgozik. A kínai kolóniák a fekete kontinensen elősegítik Peking befolyásának a növekedését. A kínaiak – Európával és Amerikával szemben –

soha nem bírálnak egyetlen afrikai rendszert sem – legyen az bármilyen elnyomó jellegű.

Ezért a Pekinggel való együttműködés különösen népszerű Afrikában, ahol a legtöbb kormányzat meglehetősen brutálisan tartja fenn az uralmát.

Dél-Afrika: elveszik a fehérek földjeit

0

A kisebbségben levő fehérek az ország magánkézben levő földjeinek 72 százalékát birtokolják, miközben a fekete többség alig 4 százalékot. Ezen akar változtatni Cyril Ramaphosa elnök, aki bejelentette: kompenzáció nélkül sajátítják ki a fehérek földjeit.

Törvényjavaslatot nyújtanak be a parlamentben. ugyanis a fehérek földjének elkobzását az alkotmány tiltja. Az alkotmány módosításához Dél-Afrikában 2/3-os többség kell. A kormányzó ANC pártnak nincsen meg a kétharmados többsége, de a szélsőbaloldali EFF párt támogatásával elérheti azt.

Eredetileg az EFF kezdeményezte a fehérek földjeinek a kisajátítását, de akkor a kormánypárt még ellenezte azt. Okkal.

Zimbabwéban 2000-ben hajtottak végre hasonló földreformot. A fehérek földjeit kompenzáció nélkül elvették. Az eredmény katasztrofális lett: a mezőgazdaság összeomlott. Több mint 20 milliárd dolláros veszteség érte Zimbabwe gazdaságát, amely így elveszítette a saját pénzét is. A teljes csőd végül is elsodorta magát Mugabe elnököt is, aki a függetlenség óta vezette Zimbabwét és aki a földek kisajátítását kitalálta. Most Dél-Afrika vezetői fogadkoznak: tanultak a rossz példából és náluk nem lesznek hasonló problémák.

A fehér farmerek, akik elsősorban búrok, a kivándorláson gondolkodnak.

Ausztrália máris jelezte: hajlandó befogadni a földjüktől megfosztott fehér farmereket. A búrok még a távoli Oroszországgal is kísérleteznek. Moszkva szerint körülbelül 15 ezer búr kíván letelepedni Oroszország déli részén, Krasznodar környékén. A fehér farmerek ősei a vallási üldözés elől vándoroltak ki Dél-Afrikába. Ahol sokáig az apartheid rendszer szigorúan elválasztotta egymástól a jólétben élő fehér kisebbséget és a többségében nyomorgó feketéket. Nelson Mandela – Dél-Afrika első fekete elnöke – megígérte: betartják a jogszabályokat. Ez tükrözi Dél-Afrika alkotmánya is, melyet most módosítani akarnak.

Eláztatott örökség: A Dél-afrikai Köztársaság Zuma után

0

Sokáig érinthetetlennek és elmozdíthatatlannak tűnt, de nemrég a dél-afrikai Jacob Zumát is utolérte a végzete: Valentin napra egy lemondó nyilatkozattal lepte meg a saját országát. A helyére kerülő új elnök előtt  tornyosulnak a kihívások, hiszen nemcsak a gazdaságot kell rendbe tennie, de vissza kell állítania Nelson Mandela örökségének régi fényét, amely jelentősen megkopott az apartheid rendszer összeomlását követő több mint két évtizedben.

A korrupciós és egyéb (nemi erőszak, házasság kívüli gyerek, “különös oligarchákkal fenntartott kapcsolatok”) botrányok korántsem számítottak újdonságnak Jacob Zuma dél-afrikai elnök esetében. Amióta 2009-ben az Afrikai Nemzeti Kongresszus (ANC) vezetőjét megválasztották – és 2014-ben újraválasztották –  az ország elnökének, szinte nem telt el úgy év, hogy ne került volna valamilyen kényes ügybe, amely majdnem a bukásával járt. Legutóbb például akkor ingott meg alatta az elnöki szék, amikor 2016-ban a legfelsőbb bíróság ítélete ellenére

sem fizette vissza a saját otthona felújítására költött több millió dollárnyi közpénzt.

Viszont ez soha nem járt a hatalom éléről való távozással, mivel a 400 képviselőből álló dél-afrikai parlamentben, igaz, legtöbbször kis többséggel, de mindig elutasították a Zuma-elleni bizalmatlansági indítványokat.

Jacob Zuma dél-afrikai elnök bejelenti a lemondását. A legemlékezetesebb botránya, amikor az állítások szerint 2006-ban megerőszakolt egy AIDS-es nőt. A vádat végül ejtették, de Zuma azt mondta a bíróságon, hogy úgy védekezett az AIDS ellen, hogy az aktus után lezuhanyozott. A kép forrása:MTI/EPA/Kim Ludbrook

Csakhogy a folyamatos botrányok miatt nemcsak a dél-afrikai elnök népszerűsége, hanem az ANC iránti bizalom egyaránt megrendült. Korábbi koalíciós partnereik fordultak ellenük, tüntetések robbantak ki szerte az országban, valamint a párton belül is egyre kiélezettebbé vált a frakcióharc. Végül a helyi politikai elit úgy döntött, hogy megálljt parancsol a folyamatoknak: 2017 decemberében Zumát eltávolították a pártvezetői tisztségéből és helyére Cyril Ramaphosát nevezték ki.

Ettől kezdve már elemzések és cikkek tucatjai jelentek meg a helyi és a nemzetközi médiában, amelyek szerint Zuma “kilenc élete elfogyott”, már csupán idő kérdése a távozása. Erre végül 2018. február 13-án került sor: Zuma először ugyan visszakozott, de megfenyegették, hogy akkor két nap múlva bizalmatlansági indítványról fognak szavazni a parlamentben, de ezúttal a kormánypárt szintén igennel szavaz és akár bíróság elé is citálhatják őt a korrupciós ügyei miatt. Az új elnök pedig Ramaphosa lett, aki Nelson Mandela óta már az ötödik ANC vezető a Dél-afrikai Köztársaság élén.

Cyril Ramaphosa az utód, aki képen leteszi a hivatali esküjét. Ő sem mentes a botrányoktól: nevéhez kötik a 2012-es mészárlást, amikor a sztrájkoló bányászokra tüzet nyitottak a rendőrök és 34-en életüket vesztették. A kép forrása: MTI/EPApool/Mike Hutchings.

Kihívások sokasága

A legnagyobb kérdés most az országban, hogy vajon az ANC vissza tudja-e szerezni a belföldi és a nemzetközi bizalmat, hiszen Zuma majd tíz évnyi elnöksége tönkretette a “mandelai örökséget”. A Desmond Tutu Nobel-díjas püspök által megálmodott “szivárvány nemzet” elképzelés fénye már elhalványult, amit jól mutat, hogy 2017 első feléig fél millió fehér dél-afrikai állampolgár hagyta el az országot, és a további öt évben 112 000 készülnek emigrálni. Sőt, már más etnikai csoportok is a kivándorlást választják, de nem az etnikai feszültségek, hanem a gazdaság és a közbiztonság katasztrofális állapota miatt.

Ugyanis ezeken a területen Zuma elnökségének második ideje alatt lényeges visszaesések történtek. Az elmúlt években rendszeressé váltak a sztrájkok, különösen a bányászok és a munkások körében, ami miatt a nyersanyagkitermelés és ezzel párhuzamosan az export csökkent. Az átlagos munkanélküliség a helyi statisztikák szerint továbbra is 25 százalék feletti. Az elszegényedés szinte megállíthatatlanul terjed, sőt, már Fokvárosban sem ritka, hogy az úgynevezett townshipben (nyomornyedekben) fehérek laknak. 2017-re a nemzetközi hitelminősítők szinte mindegyike a bóvli vagy a befektetésre nem ajánlott kategóriába sorolta a dél-afrikai országot.

Az afrikánerek egyik politikai célja, hogy egy ,,fehér autonóm tartományt” hozzanak létre, azaz a “Volkstaat Afrikáner Népi Államot”. A térképen a sötét rész jelöli ezt. A kép forrása: Link.

Az idei évre annyira megromlott a gazdasági helyzet, hogy a Bloomberg nyomorúság-indexében

a Dél-afrikai Köztársaság lett a második,

megelőzve ezzel Argentínát és Egyiptomot. (A listavezető még mindig Venezuela). Ráadásul annak ellenére került ide, hogy 2017 második felétől pár dologban, mint a költségvetési egyensúly vagy az infláció visszaszorítása terén szép eredményeket ért el. Ezért sem véletlen, hogy Zuma távozását a piacok nagyon jól fogadták, mivel a helyére kerülő Ramaphosa, aki kiterjedt üzleti birodalommal és több mint fél milliárdos vagyonnal rendelkezik, jó gazdasági szakembernek számít. Egyik első lépése volt, hogy az ÁFÁ-t egy százalékkal megemelte és növelte az üzemanyag árát, valamint hozzálátott a költségvetési hiány csökkentéséhez.

Pedig eddig úgy tűnt, hogy a Dél-afrikai Köztársaság, ha nem is erős, de stabil gazdasággal rendelkezik, amit jól mutat, hogy tagja a világ egyik legnagyobb gazdasági csoportosulásának. Ugyanis 2011-ben Fokváros-Pretoria felvétele miatt változtatták meg a Jim O’Neill közgazdász által, Brazília, Kína, Oroszország és India angol kezdőbetűiből létrehozott BRIC csoport nevét BRICS-re. Ráadásul ebben az évben ők töltik be a soros elnökséget és Johannesburgban fogják rendezni nemcsak az államfői találkozót, hanem a 10. évfordulós ünnepségeket is.

Balról-jobbra: Michel Temer brazil, Vlagyimir Putyin orosz, Hszi Csin-ping kínai, Jacob Zumba dél-afrikai elnök, Narendra Modi indiai miniszterelnök a BRICS-országok csúcstalálkozóján Hsziamenben 2017. szeptember 4-én. A kép forrása: MTI

Viszont az már kérdéses, hogy ebből eddig mennyit profitált ebből az ország. Habár sokáig ide áramlott a legtöbb kínai tőke, ennek az ára az volt, hogy a kínai import tönkretette a hagyományos ipart, illetve társadalmi szinten komoly feszültségeket generált a Kínához való közeledés miatt. Mindeközben pedig Oroszországhoz és részben Indiához köthető az ország történelmének egyik legnagyobb korrupciós botránya: a “helyi paksi ügy”, amikor

Zuba teljesen titokban akart megépíteni nyolc (!) atomerőművet

, de ezt tavaly a legfelsőbb bíróság megakadályozta.

“Kék Pólósok és Vörös Ingesek” 

Az elkövetkezendő hónapokban a gazdasági-külpolitikai problémákon kívül Ramaphosának és az ANC-nek még egy újabb kihívással is szembe kell néznie. Ugyanis korántsem véletlen, hogy ilyen “sietősen” szabadultak meg Zubától, hiszen jövőre választásokat tartanak az országban és több felmérés szerint most először szorongathatják meg igazán az évtizedek óta kormányzó pártot. Két politikai erő érdemes a nagyobb figyelemre: a Demokratikus Szövetség (Democratic Alliance) és a Gazdasági Szabadságharcosok (Economic Freedom Fighters – EFF).

Eddig a DA volt az egyetlen olyan párt az országban, amely meg tudta közelíteni az ANC-t. A kezdettől fogva ők számítanak a legnagyobb ellenzéki csoportosulásnak és a legutóbbi választásokon pedig 22 százalékot értek el, ami az eddigi legjobb eredményüknek számít. A többnyire centralista politikát folytató DA eredetileg a “fehérek pártja” volt, de idővel a multikulturalizmust, megbékélést és az együttműködést kezdte el hirdetni. Ennek meg is lett az eredménye, hiszen 2009-be megszerezték a Nyugat-Fokföld nevű tartományt, ahol a legnagyobb a “színesek” (coloured) és a polgárosodott feketék aránya. Különösen az “elveszett generáció(k)” körében népszerűek, akik kimaradtak az apartheid utáni politikából, gazdasági támogatásokból vagy oktatásokból, vagy szimplán megkérdőjelezték a “nagy öregek” és az ANC hatalmát.

A Demokratikus Szövetség egyik megmozdulása. A kép forrása: Link.

Ugyanakkor a DA legnagyobb hátránya, hogy egy-két kivétellel igazából csak regionális pártként funkcionál. Ráadásul vezetője, a fekete Mmusi Maimane pár napja jelezte, hogy pártja kész együttműködni az új ANC elnökkel, ha a dél-afrikai nép érdekében folytatja tevékenységét. Továbbá az sem erősíti a párt helyzetét, hogy mindig olyan botrányokba kerül, amiknek központi eleme nem a korrupció, hanem az apartheidi időkre való nosztalgiázás és rasszista kijelentések. A gyakran kétértelműen nyilatkozó vagy a Facebookra posztoló politikusokkal mindig kiemelten foglalkozik a helyi média, és emiatt gyakran kizárások történnek DA belül, de ez korántsem erősíti a helyzetüket és a bizalmat a társadalmon belül.

Az ANC számára viszont sokkal nagyobb fejtörést okoz az EFF. Ezt eredetileg a kormánypárt ifjúsági szervezetéből kiugrott vezetője, Julius Melama alapította meg 2013-ban. Igencsak harcias retorikát folytatnak, csak éppen a “másik irányba”: a gyűlöletük céltáblái a fehér dél-afrikaiak. Szélsőbaloldali pártnak állítják be magukat, akik az elmúlt években fokozatosan elorozzák az ANC elől a korábbi  szavazóbázisaikat, vagyis a városi szegényeket, munkásokat, bányászokat és a 25 év alatti dél-afrikaiakat. Sok vidékit megnyertek maguknak, amikor bejelentették a “földreformot”, amely elsősorban a gazdag afrikáner (búrok leszármazottai) földbirtokainak elvételéről és felosztásáról szól.

Julius Malema és az EEF logója. 2016-ban kijelentette, hogy “Nem szólítunk fel a fehér férfiak lemészárlására… legalábbis egyenlőre.” A kép forrása: Youtube,

A folyamatos agresszív megnyilatkozások és a tüntetéseken kívül rendre felróják a párt “militarista struktúráját”, amely akár fél millió tagot is számlálhat. Sőt, néha már a terrorizmus határát súrolják: 2016-ban az keltett nagy felzúdulást, amikor a közösségi oldalakra feltették a bombagyártás receptjét és javasolták azok bevetését az egyetemeken tartott demonstrációkon.

A hírhedté váló dél-afrikai parlamenti verekedések szintén hozzájuk köthetőek, mivel ők kezdik vagy provokálják ki. 

Legutóbb pedig akkor szereztek hírnevet, amikor 2018 elején a H&M üzletek “bojkottjára” szólítottak fel, de ez nagyon sokszor az üzletek kifosztásához vezetett, amit az EEF vezetése egyes esetekben maga szervezett meg. Szerintük ez volt ugyanis a “megfelelő válasz arra”, hogy az üzletlánc a “legvagányabb majom a dzsungelben” feliratú pulóverüket egy fekete gyerekkel reklámozta.

Amikor az istenek a fejükre estek 

Az elmúlt fél évben egymás után távoztak azok az afrikai államfők, akik több éven, évtizedeken át irányították az országukat és hatalmuk megingathatatlannak tűnt. Erre a listára 2018 februárjában, José Eduardo dos Santos vagy Robert Mugabe neve mellé Jacob Zuma szintén felkerült. Azt egyelőre még korai állítani, hogy az elnök eltávolításával – Angolával vagy Zimbabwéval ellentétben – a Dél-afrikai Köztársaságban valóban egy új korszak vette volna kezdetét. Ugyanakkor az is tagadhatatlan, hogy a társadalom 1994 óta először készülhet fel olyan választásokra, amelyek valóban sorsdöntőek lehetnek az apartheid utáni politikai rendszer és a “szivárvány nemzet” elképzelés számára.

A 2017-es év külpolitikai eseményei: II. rész

0

Folytatjuk a korábban megkezdett éves összefoglalókant 2017 legfontosabb külpolitikai eseményeiről. Ezúttal a politikai válságok és az év legnagyobb bukásai kerülnek terítékre. 

AZ ÉV VÁLSÁGAI 

Ebbe a kategóriába kerültek be azok az események, amelyek elsősorban nem fegyveres konfliktusok (bár egyes esetekben voltak halálos áldozatokkal járó összecsapások), hanem politikai-diplomácia krízisek. Ezekre jellemző, hogy következményeit a következő évben, vagy akár években is érezni fogjuk.

III. helyezett: a katari-szaúdi viszály

Nem az első eset volt, hogy idén nyáron az Arab-félszigeten egy komoly válság bontakozott ki, amelynek főszereplői Katar és Szaúd-Arábia voltak. Ám a három évvel ezelőtti krízistől eltérően  a 2017-es volt az eddigi legnagyobb: a helyzet már nemcsak Katar totális elszigeteltségével, hanem egyes médiumok szerint egy közelgő szaúdi invázióval fenyegetett. Minden azzal kezdődött, amikor a katari állami hírügynökség elleni hackertámadás után a katari emírnek tulajdonított hamis híreket közöltek Iránról és Izraelről. (A támadók kilétére még mindig nem derült fény). Emiatt Doha ellen ismét a terrorizmus támogatása és saját nagyratörő ambícióinak megvalósítása volt a vád, de valójában az csípte Rijád szemét, hogy Katar látványosan elkezdett lavírozni Irán felé. Szaúd-Arábia, Bahrein és az Egyesült Arab Emírségek lezárták légterüket és tengeri kikötőiket Katar előtt, kiutasították a televíziós csatornákat (pl. Al-Jazeera) és bojkottot rendeltek el az áruk ellen.

Ráadásul most Szaúd-Arábiának 13 további másik államot (Gabontól kezdve Egyiptomon át egészen a Maldív-szigetekig bezárólag) sikerült meggyőznie a Katarral való diplomáciai kapcsolatok megszakításáról, de még az Egyesült Államok sem állt ki Doha mellett, miközben 10 000 embert katonát állomásoztat az országban. Ezzel párhuzamosan viszont Katar tovább közeledett Iránhoz és Törökországhoz, akik folyamatosan küldték az élelmiszer-és pénzügyi segélyeket az embargó alatt lévő országnak. Ráadásul Kína kihasználva és az amerikai-katari viszony megromlását szorosabbá fűzte a viszonyát (elsősorban katonai téren) a Perzsa-öböl menti monarchiával.

A válság 2017 végére ugyan alábbhagyott, de korántsem szűnt meg teljesen. Például december 5-én az eredetileg két naposra tervezett Öböl menti Arab Államok Együttműködési Tanácsának (GCC) csúcstalálkozóját pár órával a kezdés után berekesztették, mivel ezen a szaúdi, bahreini és emírségi diplomácia Katar jelenléte miatt elutasította a részvételt. Az Egyesült Arab Emírségek eközben bejelentette, hogy Szaúd-Arábiával katonai, politikai és gazdasági közös együttműködési bizottságot hoz létre, amely többek közt Doha ellen irányulna. A legnagyobb kérdőjelet pedig azt jelenti, hogy vajon Katar képest lesz-e megszervezni a 2022-es labdarúgó-világbajnokságot, hiszen a válság következtében már most közel 10 milliárd dollárral csökkent a valutatartaléka.

II. helyezett: Katalán válság 

Még a legvadabb elképzeléseket is felülmúlta a katalán népszavazásból fakadó válság, mert ilyen jellegű krízisre évtizedek óta nem volt példa Spanyolországban. Habár Charles Puigdemont katalán elnök és szeparatista pártok mesterkedéseinek hála szeptember 6-án alkotmányellenesen döntöttek Katalónia függetlenségéről szóló népszavazásról, még a referendum előtti napokban is biztos volt a Spanyolországban maradni kívánok győzelme. Ráadásul ez a népszavazás senkire nézve se lett volna kötelező érvényű, csupán a helyi pártok megerősödését szolgálta volna.

Ugyanakkor Mariano Rajoy spanyol miniszterelnök és kormányának hisztérikus reakciói elintézték, hogy ne ismétlődjön meg a 2015-ös skóciai referendum, hanem helyette egy több hónapokig tartó válságba torkoljon az egész népszavazás. Az október 1-jén  készült, a rendőrség durva fellépését mutató videók és képek bejárták a világot, általános döbbenetet és dühöt váltva ki. Ennek meg is lett az eredménye: bár október 1-jén a katalánok 42,3 százaléka (2,26 millióan) járult az urnákhoz, de több mint 90 százalék, tehát 2,02 millióan támogatták a Spanyolországból való kiválást.

Ezután pedig gyakorlatilag fénysebességgel követték egymást az események. Állandósultak a pro és contra tüntetések. Október 26-án a spanyol felsőház aktiválta a spanyol alkotmány 155. cikkelyét, amely értelmében közvetlen kormányzás alá helyezték Katalóniát, vagyis elvették tőle az autonómiát. Erre válaszul október 27-én a barcelonai parlament kikiáltotta a Katalán Köztársaságot. A spanyol kormány ezután feloszlatta a katalán kormányt, parlamentet és katalán függetlenségi politikusokat tartóztatott le.

A katalán válság korántsem ért véget, sőt, úgy tűnik, hogy még csak az “elején” vagyunk. Puigdemont és társai Belgiumba menekültek, és innen szítják a tüzet, és nem hajlandóak addig visszatérni, amíg Madrid nem garantálja a büntetlenségüket. A spanyol kormány nyomására december 21-én előrehozott parlamenti választásokat tartottak Katalóniában, de ez sem Rajoy szája íze szerint alakult. Ugyanis a három szeparatista párt 70 helyet kapott a 135 fős katalán parlamentben. Továbbá az is kérdéses, hogy a “katalán példa” miképp érintheti a többi európai szeparatista mozgalmat, amelyek esetében szintén nem elképzelhetetlen a katalánokhoz hasonló válság kirobbanása.

I. helyezett: Jeruzsálemi válság 

Habár 2017 decemberéig nem egy krízis alakult ki Jeruzsálemben (például nyáron a Templom-hegyen létesített fémdetektorok miatt), ezek is eltörpültek amellett, amit az év végén Trump döntése idézett elő. Az amerikai elnök ugyanis december 6-án eleget tett a korábbi ígéreteinek: Elismerjük Jeruzsálemet, mint Izrael fővárosát. Ezzel párhuzamosan utasította a külügyminisztériumot, hogy költöztessék át az amerikai nagykövetséget Tel-Avivból Jeruzsálembe.

Döntését általános felháborodás követte szerte a világban. A közel-keleti Amerika-szövetséges muszlim államok nyíltan bírálták Trumpot, és az Iszlám Együttműködés Szervezete Jeruzsálem keleti részét Palesztina fővárosának nyilvánította. Tüntetések robbantak ki nemcsak Ciszjordániában és Gázában, hanem a világ legnagyobb fővárosaiban is. Több száz sebesülttel járó összecsapásokra került sor az izraeli katonák és a palesztinok között, késeléses és gázolós merényletek zajlottak, miközben a Hamász pedig általános palesztin felkelésre szólított fel.

Ennek ellenére úgy tűnik, hogy a harmadik intifádával egyelőre még várni kell, hiszen még nem törtek ki olyan mértékű összecsapások, amilyenekre a szakértők számítottak. Ám jogosan merül fel a kérdés: akkor mégis miért ezt tettük meg a 2017-es esztendő legnagyobb válságának?

Nos, mert diplomáciai és geopolitikai szempontból jóval súlyosabb következményekkel járhat, mint a katalán és a katari-szaúdi viszály együttvéve. Alaposan átrendezheti az Egyesült Államok közel-keleti viszonyrendszerét, miközben ezzel párhuzamosan Izrael esetében gyakorlatilag semmissé teheti az elmúlt években, nem kevés erőfeszítések árán elért eredményeit és lenullázhatja az arab országokkal való kapcsolatokat is. Ráadásul már most látható, hogy Washington igencsak kezdi magát elszigetelni a nemzetközi térben.

Ugyanis december 21-én az ENSZ Közgyűlése 128 támogató és kilenc ellenszavazattal, 35 tartózkodás elítélte Trump lépését. Ennél viszont sokkal fájóbb volt az, hogy az Egyesült Államok az ENSZ Biztonsági Tanácsában tartott szavazáson alulmaradt (14-1) és kötelezték a döntés visszavonására. Többek közt olyan országok nem álltak ki mellette, mint Franciaország és Nagy-Britannia.

AZ ÉV LEGNAGYOBB BUKÁSAI:

III. helyezett: Szaad Haríri libanoni miniszterelnök lemondása (?) 

Derült égből villámcsapásként érte nemcsak Libanont, hanem az egész Közel-Keletet Szaad Haríri libanoni miniszterelnök lemondása. Haríri egy politikai kiegyezés következtében foglalhatta el a kormányfői széket 2016 végén. 2017. novemberében a szaúdi útja alatt, egy televíziós beszédben mondott le a hivataláról, állítása szerint azért, mert “megpróbálják őt megölni”, mégpedig az Iránhoz közel álló libanoni szervezetek, mint a Hezbollah.

Szaad Haríri libanoni kormányfő beszél egy bejrúti rendezvényen 2017. november 3-án. A kép forrása: MTI/EPA/Dalati Nohra.

Ez nem kis válságot idézett elő a “Cédrusok országában”, ahol a vallási felekezettől és politikai oldaltól függetlenül azért tüntettek, hogy visszakapják a miniszterelnöküket, akit először a szaúdi hatóságok nem engedtek haza. Pont emiatt a médiumokban számtalan fejtegetés látott napvilágot, hogy mi állt a Haríri döntésének hátterében. A legtöbb gyanú Szaúd-Arábiára terelődött, mivel a libanoni miniszterelnök már elvesztette a szaúdi uralkodócsalád kegyeit, mert nem volt képes megfékezni sem az iráni befolyás növekedését és képtelen volt a libanoni szunnita közösség pozícióját is megerősíteni.

Ugyanakkor miért kellett kérdőjelet tenni a 3. helyezett mellé? A dolog pikantériája, hogy Szaad Haríri december 5-én hivatalosan visszavonta a lemondását és továbbra is azt mondja, hogy ő Libanon miniszterelnöke, de ezt már nem mindenki hajlandó elfogadni. Ráadásul az ügyön csavart még egyet, hogy nemrég megerősítették: az egész libanoni válság valóban egy Rijád szervezte puccs volt.

  1. helyezett: Az Iszlám Állam (részleges) bukása

Habár végleges bukásról még nem beszélhetünk, kétségtelen, hogy az Iszlám Állam (ISIS) számára idei esztendő elhozta a várva várt összeomlást, legalábbis a “magterületeken”, vagyis Irakban és Szíriában. Már 2016 végén, amikor megindult az észak-iraki Moszul ostroma, figyelmeztettek az elemzők és a szakértők, hogy valószínűleg a terrorszervezet nem fogja megélni az idei esztendő végét. 2017 július végén végleg elűzték a terrorszervezetet az iraki városból. Ezzel párhuzamosan indították meg az ISIS fővárosának tartott szíriai Rakka felszabadítását célul kitűző hadműveletet. Ezt végül októberben sikerült teljesíteniük a Szíriai Demokratikus Erőknek (SDF), amelyet az amerikaiak és a kurd milícia szintén támogattak.

Habár még vannak fegyveres csoportjaik az országokban és a határoknál még kifejtenek némi aktivitást, lényegében az ISIS iraki és szíriai jelenléte véget ért. A képet viszont árnyalja, hogy semmit sem lehet tudni Abu Bakr al-Bagdadi, az ISIS-t vezető önjelölt kalifájának hollétéről vagy állapotáról, többször is halálhírét keltették már. Másodszor pedig a terrorszervezet  Észak-Afrikába, főleg Líbiába csoportosíthatja át magát, illetve még több európai és észak-amerikai támadást szervezhet meg vagy inspirálhat.

  1. helyezett: Robert Mugabe zimbabwei diktátor bukása

Miközben az ISIS (részleges) bukását több médium és szakértő már hónapokkal korábban előrejelezte, addig  Robert Mugabe zimbabwei diktátor hatalmának még az életében bekövetkező gyors összeomlására senki sem fogadott. Miért is tették volna? Mugabe 1980, vagyis az ország függetlensége óta volt hatalmon és azóta vasmarokkal irányította az afrikai országot. Mugabe rengeteg gazdasági, pénzügyi és környezeti válságot élt túl, és úgy tűnt, hogy a hatalmát sem a történelmi hiperinfláció, sem elveszített választás, sem hatalmas méretű aszály nem képes megingatni. Ráadásul mindvégig biztosnak volt mondható Kína támogatása is, amely nélkül a Mugabe-rendszer már rég összeomlott volna.

Ám a diktátor utolsó lépései egy Mugabe-dinasztia kiépítéséről, amelynek része volt a “Krokodilnak” becézett  Emmerson Mnangagwa száműzetése, már elérte a zimbabwei hadsereg ingerküszöbét. 2017. november 15-én hajnalban Constantino Chiwenga vezérkari főnök vezetésével a helyi haderő megszállta a fontos kormányzati épületeket és utakat, lemondatták a Mugabehoz közel álló minisztereket és házi őrizet alá helyezték az elnököt. Peking pedig végig csendben figyelte az eseményeket, nem állt ki “Kína örök barátja” mellet és azonnal hozzálátott az új rendszerrel való szorosabb viszony elmélyítésének.

Robert Mugabe utolsó botlása. A kép forrása: Youtube.

A zimbabwei parlament végül megfosztotta a a hatalmától, de Mugabenak még sikerült politikai mentességet kialkudnia magának és feleségének. Emmerson Mnangagwát nevezték ki Zimbabwe új elnökének, aki első feladatának jelölte meg az ország ellen évtizedek óta érvénybe lévő nemzetközi embargók feloldását. Továbbá kitűzte a jövő évi választásokat időpontját, amelyek egy korszak végét jelenthetik Zimbabwe történelmében.

GRAFIKONBAN A VILÁG – Befuccsolt puccsok

Az elmúlt években csokorba gyűjtött, kudarcba fulladt puccsok száma jóval több volt, mint ahány sikerrel végződött – olvasható ki a Statista.com által készített grafikonból. Az egyik legemlékezetesebb befuccsolt puccs a tavaly júliusban a  török hadsereg által az elnök, Recep Tayyip Erdoğan elleni fellépés volt.

Ezzel együtt is voltak persze sikeres hatalomátvételek az elmúlt években, egyebek között 2011-ben Egyiptomban, majd két évvel később ismét az észak-afrikai országban, továbbá 2012-ben Maliban és Bissau-Guineában.

 

S persze az egyik legutóbbi, amely gyarapítja a sikeres hatalomátvételek táborát: a november közepén Zimbabwében végrehajtott katonai fellépés, amely hozzájárult a 27 évig hatalmon volt Robert Mugabe eltávolításához. Mugabét először házi őrizetbe helyezte a hadsereg, majd óriási tömegtüntetések kezdődtek ellene, aminek eredményeként a pártja is leváltotta, illetve távozásra szólította fel. Mugabe azonban egy darabig még kitartott, egészen addig, amíg a parlament össze nem gyűlt, hogy megfossza a hatalmától. Ekkor inkább magától lemondott, és tárgyalásokat kezdet, majd megalkudott a hadsereggel a jövőjéről.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK