Az antiszemitizmus gazdasági gyökerei

0
1471
Tallage Roll

A pénz kölcsönzés protestáns forradalma erősítette fel az antiszemita tendenciákat a német tartományokban – állítja két amerikai tudós, akik az American Economic Review-ban fejtették ki a véleményüket erről a témáról, amely ma újra előtérbe került hiszen az antiszemita jelenségek fokozódása szembeötlő mind az Egyesült Államokban mind pedig Európában.

Hatszáz évet tekint át a két szerző: Sacha O. Becker és Luigi Pascali, akik művüknek ezt a címet adták: Religion, Division of Labor and Conflict: Anti-Semitism in Germany Over 600 years (Vallás, munkamegosztás, konfliktus: antiszemtizmus Németországban több mint hatszáz éven át).

A szerzők állítása pofonegyszerű: Luther Márton fellépése előtt a keresztények és a zsidók között munkamegosztás létezett. Az egyház tiltotta a kamat szedését, ezért a zsidók ezen a téren monopóliumot élveztek. Ráadásul műveltebbek is voltak mint a keresztények, akiknek csak az elitje tudott írni és olvasni. Erre jött a reformáció gazdasági forradalma, amely lehetővé tette a kamat szedését a keresztények számára is.

Kálvin Jánost ezért hívták meg Genfbe

A nagyhírű teológus bizonyította: nem isten ellen való vétek, ha valaki kamatot kér a kölcsönadott pénz után egy másik kereszténytől. Genfben a protestáns közösség ezért is hívta meg Kálvin Jánost, akit Franciaországban üldöztek protestáns nézeteiért. A XV-XVI-ik században így új helyzet alakult ki a zsidók és a keresztények között a gazdasági életben.

Immár keresztények is működtethettek bankokat

A konkurenciaharc megindult. A korábban komplementer keresztény-zsidó kapcsolat a gazdaságban versenyhelyzetet teremtett. A két amerikai szerző példákkal bizonyítja, hogy a protestáns többségű német tartományokban jóval erősebb volt az antiszemitizmus mint ott, ahol katolikus maradt a többség. Jud Süss híres ügye is olyan fejedelemségben történt, melyben a fejedelem katolikus volt, de a lakosság többsége a protestáns hitet vallotta. Ráadásul a protestánsok – ellentétben a katolikusokkal – a saját nyelvükön olvashatták a Bibliát!

- Hirdetés -

Mindez hozzájárult ahhoz, hogy felerősödött az antiszemitizmus azokban a német fejedelemségekben, ahol protestáns volt a lakosság többsége.

Ez a teória, melyet a huszadik század tényei nemigen támasztanak alá.

A nácik igen erősek voltak a katolikus tradíciókkal rendelkező Bajorországban és Ausztriában is. Vezérkaruk jelentős részben épp ebből a két erősen katolikus országrészből került ki.

Ezért mindössze gazdasági érdekellentétekre visszavezetni az antiszemitizmust valószínűleg erős túlzás még akkor is, ha valóban kialakult verseny helyzet a protestáns és a zsidó tőke között Európa sok országában. Felmerül az uralkodó elitek felelőssége, melyek már a harmincéves háború idején is meglehetősen cinikusan használták ki a vallási előítéleteket. A francia Richelieu bíboros például a protestáns ligát erősítette, mert úgy ítélte meg, hogy a fő ellenfél a Habsburg birodalom – és ez felülírja a katolikus-protestáns ellentéteket.

A modern antiszemitizmus gazdasági gyökereiről szóló vitát a párizsi Le Monde ismerteti, ahol egy Toulouse-i professzor foglalja össze a különböző állításokat. Paul Seabright professzor különösen kiemeli az olyan protestáns városok szerepét mint Genf, melyek egész Európának mintát mutattak. A napóleoni háborúk után Svájc részévé vált város – Zürich-el együtt – ma is fontos szerepet játszik Európa sőt az egész világ pénzügyeiben. A vallás és a pénz tehát valóban összekapcsolódik a protestáns városok esetében, de az már nagy kérdés, hogy ezek a városok mekkora hatással lehettek a maguk világára hiszen akkoriban Európa népességének döntő többsége a földeken gazdálkodott és a pénzügyekkel csak nagyon kevesen foglalkoztak komolyan.

- Hirdetés -

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .