Bréking (fék)nyúz, 2019. március 26. – Tudósítás a másik valóságból

0
938
Toroczkai
Toroczkai - Forrás: Facebook

Toroczkai a Magyar Nemzetnek adott interjúban elmagyarázta, hogy a Jobbik a nemzetellenes erők oldalára állt. Az Origo leleplezi, hogy az Iszlám Állam terroristáit is tárt karokkal várja a svéd bevándorláspárti baloldali miniszterelnök. A 888-ból megtudhatjuk, hogy a balliberálisok ma már elleneznek mindent, ami a hazával, nemzettel és a nemzeti érzelmű gondolkodással hozható összefüggésbe.

Toroczkai: beteg, degenerált világnézettől bűzlik az Európai Parlament

Az ellenzéki összefogás nagyon komoly veszélyeket hordoz magában, mert a háttérben nemzetellenes ideológiájú globális erők állnak — mondta a Magyar Nemzetnek a Mi Hazánk elnöke.

Toroczkai László szerint ha pártja is bejut az Európai Parlamentbe, ott szembeszállnak majd azzal a beteg, degenerált világnézettel, amelytől az bűzlik. „Minden külső határt erődítménnyé kell alakítanunk, az Európai Unión belül és kívül is megtalálható keleti–nyugati irányú törésvonalakat pedig meg kell szüntetnünk. Ehhez mindenekelőtt el kell takarítanunk egész Európában a közéletből a pénzemberek által mozgatott, romlott, korrupt, önző, saját népeiket gyűlölő politikusokat.”

„Bízom abban, hogy a néppárt szétszakad, az Európa-gyilkosok a baloldalhoz csatlakoznak, míg a néppárt normális, de globális gondolkodású csapata a Fidesszel együtt új frakciót hoz létre.” (Magyar Nemzet: Toroczkai: A nemzetellenes erők oldalára állt a Jobbik)

- Hirdetés -

Óriási veszély fenyegeti Svédországot

Választási ígéretével szemben nem lassítja, hanem gyorsítja az országba érkező migrációt a bevándorláspárti baloldali kormány Svédországban. Nemcsak a családegyesítéseket könnyítené meg a szocdem kabinet, hanem az Iszlám Állam terroristáinak a rokonait is szívesen látná. A következő évtizedekben is óriási veszély fenyegeti a skandináv országot.

Egy új jogszabály értelmében azok is élhetnek majd a családegyesítés jogával, akik nem kaptak menekültstátuszt az országban. Emiatt csak a következő három évben 8400 fővel nőhet a bevándorlók száma. Morgan Johansson migrációügyi miniszter szerint ez a jogszabály erősítheti a bevándorlók integrációját a skandináv országban, de azt már nem magyarázta el, hogy miért. (Origo: Özönlenek a migránsok Svédországba: nagy veszély fenyeget)

A balliberálisok hazafiassága láthatatlan

A balliberálisok ma már annyira elleneznek mindent, ami a hazával, nemzettel és a nemzeti érzelmű gondolkodással hozható összefüggésbe, hogy minden alap nélkül képesek nacionalizmusnak meg sovinizmusnak minősíteni a legártatlanabb dolgokat is.

A magyarországi baloldali és liberális elkötelezettségű emberek jelentős része szemmel láthatóan szenved a kozmopolita, globális hitvallású embereket sújtó örök átoktól, a hontalanság érzésétől. Ez az az érzés, ami azokat sújtja, akik mindenhol otthon vannak, de valójában sehol nincsenek otthon.

Az idei március 15-én több bevándorláspárti médiumban is helyet kaptak a nemzetüket és országukat bármi áron megtagadó balliberálisok sirámai. (888: Miért láthatatlan a balliberálisok hazafiassága?)

- Hirdetés -

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .