Orbán Topolyán – fociakadémia nyílik

0
4196

A Szabadkától 30 kilométerre levő Topolyán mindenki úgy tudja, hogy augusztus utolsó napján nyílik a Délvidéki Sport Akadémia és az ünnepséget meghittebbé teszi két rangos vendég: Orbán Viktor magyar miniszterelnök és Aleksandar Vučić, szerb államfő. A hipermodern focistakeltetőt a magyarországi adófizetők több mint 3 milliárd forinttal támogatták.

A leendő tanintézmény vezetői a napokban jelentették be, hogy már lehet jelentkezni a topolyai fociakadémiára. Idén a 2002 és 2005 között született fiatalok jelentkezését várják a nyílt napok keretében megtartott próbaedzésekre, melyeken kiválasztják az akadémia első negyvenöt lakóját. „Az akadémisták szeptembertől beköltözhetnek, a kiváló feltételek mellett és legmagasabb szakmai színvonalon levezényelt edzések hozzájárulhatnak labdarúgó-karrierjük felépítéséhez, miközben középiskolai tanulmányaikat is itt végezhetik.”

Több független vajdasági portál még 2017 elején számolt be arról, hogy „Vajdaságot is elérte az immár határtalannak nevezhető orbáni fociláz: Dunaszerdahely, Eszék, Munkács és Csíkszereda után egy vajdasági település is (több) milliárd forintos támogatásban részesül”.

Habár a szintén vajdasági Tóthfaluban már évek óta működik egy fociakadémia, nem azt fejlesztették, bővítették, hanem egy újat építettek Topolyán, ahol a felnőtt csapatban mindössze egy magyar anyanyelvű játékos szerepel – csodálkoztak rá az ügyre a sportújságírók, akikben már akkor felvetődött néhány kérdés.

Elsősorban kinek köszönhető, hogy Topolyán a magyar adófizetők 10 millió eurójából fociakadémia épül? Mi fog történni a tóthfalusi Nyers István Akadémiával? Azóta kiderült, hogy ez utóbbi akadémia a Ferencvárossal kezdett szorosabb együttműködésbe.

- Hirdetés -

Amikor 2016. december végén közzétették azt a magyar kormányhatározatot, amelyből kiderült, hogy a Délvidék Sport Akadémia 3 milliárd (10 millió euró) támogatást kap Magyarországtól fociakadémia felépítésére, elkezdődtek a találgatások, hogy vajon melyik vajdasági település labdarúgóklubja ütötte meg a főnyereményt, s biztosította be a következő pár évben a gondtalan életet. A válaszra nem kellett sokat várni, Zsemberi János, a topolyai községi tanács gazdasági ügyekkel megbízott VMSZ-es (Vajdasági Magyar Szövetség, a Fidesz partnere) képviselője, egyben a helyi TSC Labdarúgóklub elnöke a képviselő testület ülésén bejelentette: a magyar állam 2-3 millió euróval támogatja egy topolyai fociakadémia megépítését. A tízből hogyan 2-3 millió euró – a megválaszolatlan kérdések közé tartozik.

Zsemberiről azt is tudni kell, hogy kábeltelevíziózásban utazik és őt tartják a kettő közül az egyik vajdasági magyar oligarchának, a szabadkai Csákány Lajos mellett. Mind kettejüknek szoros kapcsolata van a Fidesz helyi fiókszervezetének számító VMSZ-szel. Zsemberi ezenkívül a Szerb Labdarúgó Szövetség vezetőségében is benne van.

De hogyan is kerültek a forint milliárdok éppen a 14 ezer embert számláló Topolyához (ahol még egy szálloda sincs) és az akkor még III. ligás Topolyai Sport Clubhoz?

A legtöbb érdeme ebben Árok Ferencnek az Újvidéken élő, a nyolcvanas éveinek derekán járó sportújságírónak van, aki nem mellesleg az ausztrál válogatott szövetségi kapitánya is volt. Árok pár évvel ezelőtt ismerkedett meg Orbán Viktorral. Néhány találkozó után Árok a már említett Zsemberit is magával vitte Pestre. Ennek lett az eredménye, hogy 2015 novembere óta a TSC szerződött partnere lett a felcsúti labdarúgó-akadémiának. Innen már csak egy lépés kellett a 10 millió eurós támogatásig.

- Hirdetés -

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .