A szocialistákat ma sokan lenézik – interjú Mesterházy Attilával, az MSZP egyik elnökjelöltjével

0
1673
wikimedia
  • Négy évig tudatosan háttérbe vonult

  • Van igény baloldali politikára

  • Nincsenek árulók a pártban

  • Még nincs receptje a Fidesz legyőzésének

  • A következő választásra váltópárt lehet az MSZP

 

Mitől lett hirtelen olyan kapós az MSZP elnöki pozíciója?

Mi demokratikusan működünk, nálunk természetes hogy verseny van a különböző vezető posztokért. Az öt elnökjelölt azt mutatja, többeknek van elképzelése arról, mit kellene tenni azért hogy az MSZP-t kimozdítsuk a gödörből.

Nem tudom volt e olyan a párt történetében, sőt tudom, hogy nem, hogy egy korábbi elnök, miután lemondott, néhány évvel később újra induljon?

- Hirdetés -

Négy évig semmilyen pozíciót nem vállaltam, a háttérbe vonultam és egyszerű párttagként tettem a dolgom. Aktív szakpolitikai munkát végeztem, a külügyi bizottság tagjaként és a költségvetési bizottság elnökeként. A legaktívabb képviselő voltam a Parlamentben, a legtöbb kérdést én tettem fel a rendszerváltozás óta. A NATO-ban első magyar rapportőrként dolgozom ma is. Most azonban

úgy érzem a korábban megszerzett tapasztalatom segíthet az MSZP-nek újra talpra állni.

Ugyanúgy, ahogy 2010 után a szakadék széléről sikerült egészen 33%-ig feltornászni a párt támogatását, most is látok erre esélyt. Ráadásul most már pontosan látom azt is hol es miben tévedtem korábban. Tanultam ezekből a hibákból és ez jól jöhet a jövőnk újratervezéséhez.

Ez a mostani rosszabb helyzet, mint a korábbi, a külső megítélés sokat romlott, miben bízik?

Igaz, az MSZP támogatottsága a mostani felmérések alapján a választások óta tovább csökkent és beesett a 10% alá a biztos párt választok körében, a teljes lakosságnál pedig 6-7%ra csökkent – ami 1990 óta a legrosszabb adatunk. Látva azonban az MSZP tagjainak és támogatóinak az elszántságát és küzdeni akarását, nem kétséges, hogy képesek vagyunk a megerősödésre. Ráadásul a felmérések azt mutatják, hogy a magyar társadalom jelentős részében van igény a baloldali értékekre és politikára.

A több induló utalhat egy nemes versenyre, de a megosztottságra is. Ha az utóbbi, es bizonyos előjelekből erre is következtethetünk, akkor hogyan lehet végre békét teremteni?

Összezárás és együttműködés nélkül kudarcra vagyunk ítélve. Ez ilyen egyszerű. Ezt a felelősséget minden jelölt pontosan érti. Maga a másfél hónapos korteskedés is korrekten és jó hangulatban telt a jelölttársaimmal. Büszke vagyok erre, mert valóban nemes demokratikus verseny volt ez, ami tartalmi kérdésekről szólt és izgalmas vitákra, eszmecserékre adott lehetőséget a tagság több ezres körével. Más párt is példát vehetne erről…

Az MSZP hogyan tud baloldali párttá válni, és levetni magáról a sok-sok pletykát, előítéletet?

Az MSZP európai elkötelezettségű, patrióta baloldali párt. De természetesen van azért min változtatni.

Ha a névre és a logóra utal, akkor annak megváltoztatásával én meg várnék, először a tartalomnak, a stílusnak  kell változnia és csak utána érdemes a “csomagolás” lecserélésen gondolkodni.

Ezt amúgy is szerintem a tagsággal közösen kell eldönteni. Az MSZP-t ma sokan megint leírták, sőt néha lenézik, vagy lekezelik, ez igazságtalan, de létező hozzáállás, ezen csak világos konzekvens politikával határozottsággal és tökösebb kommunikációval tudunk változtatni. Azaz

a cselekedeteinknek kell magukért beszélniük.

Az előítéletek közé tartozik, Botka óta különösen, hogy a pártban vannak árulók, mit lehet ezzel kezdeni?

Nincsenek. Ez a negatív kampány, a politikai lejártatás egyik eszköze lett, amivel ki ki azt akarja bizonyítani, bezzeg ő mennyivel inkább harcos ellenzéki, mint a többi párt. Amúgy pedig, ha valaki tényleg megsérti a párt etikai normáit arra vannak világos eljárási szabályok az MSZP-ben.

Van-e csapata és van-e olyan akikkel nem akar együtt dolgozni?

Számomra a csapat az egész MSZP, hiszen a pártot szeretnem csapatkapitányként irányítani. Nem hirdetek külön csapatot két okból: az első praktikus ok – túl sok törésvonal keletkezne, ha mindenki külön, saját csapatban gondolkodna. A másik elvi természetű – ma nem az a fontos, hogy egy ember bizalmát elnyerd, hanem hogy a tagság bizalmát bírjad –  ez sokkal nehezebb! -, mert az előttünk tornyosuló problémáink megoldásához magunk mögött kell tudjuk az egész pártot különben elbukunk. A tisztújítást ma külön alkukkal, füstös szobákban való egyezkedéssel nem szabad letudni. A tagjaink annál többet érdemelnek,  minthogy helyettük, a fejük fölött egy szűk kör előre eldöntse, kiből mi lehet. Többször elmondtam, hogy én bízom a tagjaink, a kongresszus értékítéletében, ha úgy tetszik bölcsességében és ezért a magam részéről mindenkivel szívesen dolgozom együtt az MSZP újratervezésében.

Mi a receptje a Fidesz legyőzésének, vagy ne tegyük ilyen magasra a lécet?

Bárcsak egyből tudnék erre önnek világos választ adni… úgy fogalmaznék:

van elképzelésem arról hogyan lehet váltópártot csinálni az MSZP-ből,

de nem egy-két év alatt. Ehhez új politikai tartalom, teljesen más kommunikációs stílus és megerősített szervezettség kell, elsősorban vidéken. Én leginkább arra koncentrálnék, hogy először az emberek szívét érjük el a politikánkkal, hogy érzelmi közösséget is formáljunk a támogatóinkból, hogy aztán az erős közösség társadalmi mozgalmat is tudjon szervezni a Fidesz elsöpréséhez.

Ez a Mesterházy már egy másik Mesterházy a korábbi elnökhöz képest? Ha igen miben?

Egészen biztosan, például türelmesebben és higgadtabban viszonyulok a konfliktusokhoz a véleménykülönbségekhez. Viszont az elszántságom, a munkabírásom és munkatempóm a régi. Tanultam a hibáimból sokat elemeztem a múltat, a döntéseimet – volt rá időm – és meg kell mondjam számos korábbi mondatomat, döntésemet mai fejjel már nem,  vagy nem úgy mondanám el, hoznám meg. Persze

utólag könnyű okosnak lenni, de legálabb utólag okosnak kell lenni.

Sok okból úgy gondolom, hogy egy politikus a kudarcból többet tud tanulni, mint a sikerből, bár kétségtelen jobban örülnék, ha sikert kellett volna “elviselnem”… És tudja,  ég bennem a vágy hogy bebizonyítsam: az MSZP-t nem csak hogy talpra lehet állítani, hanem 2022-re olyan sikerre esélyes váltópárttá tudjuk tenni, amely vissza tudja adni az embereknek a szabad modern európai Magyar Köztársaságot!

- Hirdetés -

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .