Ferenc pápa átírná a Miatyánkot

0
1023

A pápa természetesen nem alapjaiban változtatná meg az egész szöveget, csak az “és ne vígy minket kísértésbe” sorra vonatkozik javaslata. A görög helyett a francia szöveget választaná.

Ferenc szerint a jelenlegi szövegben a görög eredetiben szereplő eisenenkes ige félreérthetően jelenik meg, azt sugallja, hogy Isten képes a kísértésbe vezetni az embereket – írja a brit The Telegraph.

A pápa a görögöt inkább a francia változat szóhasználatával helyettesítené, amely úgy szól, hogy

“és ne hagyd, hogy kísértésbe essünk”.

Ez a fordítás már nem ad lehetőséget félreértésekre, egyértelműen azt jelenti, hogy a kísértésbe esés emberi hiba.

- Hirdetés -

“Én vagyok az, aki elesik. Nem ő taszít a kísértésbe, hogy aztán megnézze, hogyan esem bele. Egy atya nem tesz ilyet, egy atya rögtön segít neked, hogy felkelj. A Sátán visz minket a kísértésbe, ez az ő reszortja” – vélekedik Ferenc pápa.

Az egyházi szövegeket egyébként viszonylag gyakran szokták korszerűsíteni vagy javítani. A leghírhedtebb hiba Robert Baker 1611-ben kiadott King James-bibliájában volt: az egyik parancsolatból egyszerűen kihagyták a tagadást, így gyakorlatilag az állt benne, hogy “Paráználkodj!”.

Varsányi Bence

- Hirdetés -

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .