A zsidó tudós, a náci vegyipar és Dersim árnya

0
157
wikipedia.com

1935-ben egy zsidó német vegyész elegánsan felszállt az Orient Expresszre, és családjával elhagyta Hitler Németországát. Menekült volt, akinek hazájában már nem maradt jövője. Ám Siegfried Merzbacher története messze nem illeszkedik a 20. század jól ismert fekete-fehér sémáihoz. Mert miközben a nácizmus elől menekült, magával vitte annak a német vegyiparnak a tudását és kapcsolatrendszerét is, amely később a Harmadik Birodalom egyik legsötétebb örökségének részévé vált. Az ő sorsa olyan történelmi ösvényekre vezet, ahol üldözöttből közvetítő, áldozatból pedig akaratán kívül egy tragikus láncolat szereplője lesz.

Berlinből nézve Oranienburg ma békés kisváros. Az S-Bahn alig fél óra alatt viszi ki az embert a német fővárosból az erdők és tavak közé. A látogatók többsége Sachsenhausen miatt érkezik ide, a koncentrációs tábor miatt, amely a náci terror egyik első és legfontosabb intézményévé vált. Itt alakították ki a koncentrációs táborok teljes birodalmi irányításának központját, innen szervezték a rendszer működését, amely milliók életét követelte.

Oranienburg története nem csupán a táborokról szól

A város egy másik, kevésbé ismert örökséget is őriz. A náci korszak előtt és alatt itt működött az Auergesellschaft, a német vegyipar egyik jelentős vállalata. Laboratóriumai a gáztámadások elleni védekezéstől a mérgező anyagok kutatásáig számos területen dolgoztak. A vegyifegyverek emléke akkor még eleven volt: az első világháború ypres-i klórfelhői, a foszgén és a mustárgáz borzalmai örökre megváltoztatták a modern hadviselésről alkotott képet.

Az 1925-ös genfi jegyzőkönyv ugyan hivatalosan elítélte a vegyi fegyverek alkalmazását, de az ipar nem állt le. A kutatás folytatódott. A laboratóriumok tovább működtek, a gyárak termeltek, a tudomány pedig újabb és újabb lehetőségeket keresett. Az európai nagyhatalmak ugyan tartózkodtak a vegyi fegyverek egymás ellen történő alkalmazásától, a gyarmati háborúkban azonban más szabályok érvényesültek. Spanyolország Rifben, Olaszország Etiópiában és Líbiában, Japán pedig Kínában vetett be olyan eszközöket, amelyek alkalmazása Európában politikailag elképzelhetetlenné vált.

Ebben a világban dolgozott Siegfried Merzbacher

A müncheni születésű vegyész annak a német tudományos elitnek volt a tagja, amely a 20. század első évtizedeiben a világ élvonalába tartozott. Pályafutása jól mutatja a korszak tudományos optimizmusát. Az új elemek, a radioaktivitás és a vegyészet fejlődése szinte korlátlan lehetőségekkel kecsegtetett. A korszak embere még fogkrémet is készített radioaktív anyagokkal, hiszen a sugárzás veszélyeit alig ismerték.

- Hirdetés -

Merzbacher az Auernél talált otthonra. Ott, ahol a polgári és katonai kutatások közötti határvonal gyakran elmosódott. A vegyipar fejlődése egyszerre jelentette a modernizáció ígéretét és a pusztítás új lehetőségeit.

Aztán 1933-ban hatalomra jutott Hitler. A zsidó származású tudós számára világossá vált, hogy Németországban nincs maradása. Sokak emlékezetében a menekülés képe mindig pánikszerű és drámai. Joe Dunthorne brit író kutatásai azonban ennél jóval összetettebb történetet tártak fel. Családi levéltárak, emlékiratok és dokumentumok alapján kirajzolódott, hogy dédapja nem a szó klasszikus értelmében vett üldözöttként menekült. Nem egy határ menti éjszakai szökés részese volt, hanem az Orient Expressz kényelmes vagonjaiban hagyta maga mögött Németországot. A külső nyugalom azonban nem változtatott a tényen: zsidóként nem maradhatott.

Új otthonra Törökországban talált

Mustafa Kemal Atatürk országa ebben az időszakban számos német tudóst fogadott be. A modernizációt célzó reformokhoz szakemberekre volt szükség, és Ankara kész volt kihasználni azokat a lehetőségeket, amelyeket a náci Németország üldözött tudósainak kivándorlása kínált.

Merzbacher itt folytatta munkáját.

A probléma ott kezdődik, hogy a tudás nem marad a laboratórium falai között.

Joe Dunthorne kutatásainak egyik legkényesebb állítása szerint Merzbacher nem csupán tudományos szakemberként dolgozott Törökországban, hanem a német ipari kapcsolatok közvetítőjeként is szerepet vállalt. Olyan technológiákhoz és vállalatokhoz kapcsolódott, amelyek a vegyi hadviselés világával is összefonódtak. A történet itt lép át a személyes családtörténetből a geopolitika területére.

1937-38-ban a török állam brutális katonai hadjáratot indított Dersim térségében a felkelőnek tekintett kurd és alevita közösségek ellen. A művelet során tízezrek haltak meg, települések pusztultak el, egész családokat deportáltak. A történészek körében ma is vita tárgya, hogy pontosan milyen fegyvereket alkalmaztak a hadjárat során, de a korszak dokumentumai régóta felvetik a vegyi anyagok használatának gyanúját is.

Dunthorne kutatása itt válik igazán nyugtalanítóvá

Nem azt állítja, hogy Merzbacher közvetlenül részt vett volna a mészárlásban. Ennél sokkal kellemetlenebb kérdést tesz fel: milyen felelőssége van annak a tudósnak, aki tudását átadja egy államnak, ha később azt elnyomásra vagy tömeges erőszakra használják fel?

A kérdés azért különösen súlyos, mert Merzbacher maga is az üldözés elől menekült. Nem volt náci. Nem a Harmadik Birodalom kiszolgálójaként került Törökországba. Éppen ellenkezőleg: a rendszer áldozata volt. Mégis, életútja azt mutatja, hogy a történelem nem mindig osztja ki ilyen egyszerűen a szerepeket.

Joe Dunthorne könyvének egyik legnagyobb érdeme, hogy nem menti fel dédapját, de nem is vádolja. Ehelyett megpróbálja megérteni. Az 1800 oldalas családi emlékiratokból egy olyan ember portréja bontakozik ki, aki hitt a tudományban, hitt a haladásban, és valószínűleg nem látta előre munkája minden következményét. De vajon ez elegendő-e a felmentéshez?

Oranienburg és Dersim között több mint kétezer kilométer a távolság. Az egyik helyen koncentrációs tábor épült, a másikon egy elfeledett tömegmészárlás zajlott. Első pillantásra semmi sem köti össze őket. Joe Dunthorne nyomozása azonban arra utal, hogy a 20. század történelmének láthatatlan szálai mégis kapcsolatot teremtenek közöttük.

E szálak egyik végén egy csendes német kisváros áll, ahol ma turisták sétálnak az egykori laktanyák között. A másikon egy török hegyvidék, amelynek tragédiájáról évtizedekig alig lehetett beszélni.

A kettő között pedig ott áll Siegfried Merzbacher alakja: egy zsidó tudós, aki a nácizmus elől menekült, de akinek története arra figyelmeztet, hogy a 20. század nagy tragédiáiban az áldozatok, a tettesek és a közvetítők szerepei olykor sokkal bonyolultabban fonódnak össze, mint ahogy azt utólag szeretnénk látni.

Szerkesztői megjegyzés: A dersimi hadjárat során alkalmazott vegyi fegyverek kérdése máig történészi vita tárgya. A rendelkezésre álló források eltérően ítélik meg a vegyi anyagok használatának mértékét és bizonyítottságát. A Joe Dunthorne által ismertetett kutatás ezt a vitát ismerteti, nem pedig lezárt történeti tényként kezeli!

- Hirdetés -

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .