Több százezer ember vonult utcára Münchenben és más világvárosokban, hogy Irán ellen tiltakozzon – Reza Pahlavi, a száműzött trónörökös hívására. A tömeg királyi zászlókat lengetett, „változást” és „rezsimváltást” skandált, miközben a sah fia újra a nemzetközi figyelem középpontjába került – noha múltja és öröksége továbbra is mélyen megosztja az irániakat.
A müncheni kongresszusi központ közelében dobszólók verték az ütemet, miközben 250 ezer ember skandálta: „Változás! Rezsimváltás!”. A tömeg a száműzött koronaherceg, Reza Pahlavi felhívására gyűlt össze, hogy egységes hangon álljon ki az iráni nép ellenállása mellett. A demonstráció részét képezte a világméretű „Globális Cselekvés Napja” kezdeményezésnek, amelyhez többek között Toronto és Los Angeles is csatlakozott.
A zászlók között nem az iszlám köztársaság zöld-fehér-piros lobogója lengett, hanem az 1979 előtti monarchia szimbóluma: a nap és oroszlán emblémáját viselő zászló — a sah korának nosztalgikus jelképévé vált dísz.
Az eseményen Pahlavi kemény szavakkal bírálta a nyugati demokráciákat, amiért azok szerinte „tétlenül figyelik a vérontást Iránban”.
„A kérdés egyszerű – mondta a herceg. – Kiáll-e a világ az iráni nép mellett, vagy újra elfordítja a fejét?”
A száműzött örökös: szimbólum vagy megváltó?
Reza Pahlavi most 65 éves, és közel fél évszázada nem lépett iráni földre. 17 éves korában, amikor az apja még uralkodott, az Egyesült Államokba küldték pilótaképzésre. Mire visszatérhetett volna, az 1979-es forradalom elsöpörte a Pahlavi-dinasztiát, és az iszlám köztársaság vette át a hatalmat.
Azóta Washingtonban él, háromgyermekes családapa, és – bár szimbolikusan sokak reményeinek hordozója – sosem vezetett politikai mozgalmat ténylegesen. Egyes külföldi
megfigyelők szerint Pahlavi inkább megtestesíti az elveszett múlt iránti vágyat, semmint egy valós politikai alternatívát.
A BBC beszámolói szerint gyakran látni őt Virginia kávézóiban, szerény hétköznapiságban élve, miközben a távolból próbálja meggyőzni a világot: Iránnak új fejezetre van szüksége.
A megosztottság árnyéka – és a SAVAK öröksége
Bár sokan a sah fiát látják benne, aki segíthet megszabadítani Iránt a teokráciától, mások számára Pahlavi neve a monarchia legsötétebb korszakát idézi fel: a SAVAK, az iráni titkosrendőrség terrorját. A szervezetet az Egyesült Államok és Izrael támogatásával hozták létre az 1950-es években, és hírhedt volt kínzásairól, megfigyeléseiről és kivégzéseiről.
Amikor egy 2009-es interjúban Pahlavit apja elnyomó apparátusáról kérdezték, csak annyit mondott: „Én a jövővel foglalkozom, nem a múlttal.”
De Iránban a múlt sosem tűnik el — és sokak szemében az örökség, amelyet hordoz, még mindig összeforrt a nyugati beavatkozással és az autoriter uralommal.
Új korszak küszöbén vagy múltba vetett álom?
A trónörökös most nemcsak önmagáért, hanem egy új narratíváért harcol: azért, hogy a világsajtó újból Iránra figyeljen, miközben a belső nyomás és a nemzetközi szankciók egyaránt feszítik a teheráni rezsimet.
A tüntetők reménykednek, hogy ezúttal valódi változás következik. „A cél már nem az utcákra lépés, hanem a városok megtartása” – mondta Pahlavi egy Instagram-videóban, utalva arra, hogy a tiltakozásokat most szervezettebben próbálják összehangolni.
De Irán jövője továbbra is bizonytalan. Pahlavi egyesíteni próbálja a széttöredezett ellenzéket, miközben ellenfelei szerint inkább szimbólum, mint vezető.
Ahogy Bjørn Olav Utvik, az oslói egyetem közel-keleti szakértője fogalmazott:
„Ha nincs, aki összefogja az ellenzéket, Irán újra káoszba süllyedhet. Pahlavi lehetőség – de még nem bizonyított ígéret.”
Új hang a régi zászlók alatt
München, Toronto, Nicosia – a világ több városában egyetlen üzenet visszhangzik:
„Demokráciát Iránnak! Változást most!”
Egy zurichi tüntető, Daniyal Mohtashamian így fogalmazott:
„Az irániak hangját elfojtották. Mi vagyunk az ő visszhangjuk. Internet nélkül is hallatni akarjuk, hogy élnek.”
A tömeg között voltak fiatalok, akik sosem éltek monarchiában, de Pahlavi nevét – és egy szabad Irán álmát – most saját zászlajukká tették.
Záró gondolat
Reza Pahlavi most egy ritka történelmi pillanat középpontjában áll: egyszerre az apja árnyéka és a jövő ígérete. A kérdés, amelyet Münchenben feltett –
„Kiáll-e a világ Irán népe mellett?”
– nemcsak a politikusokhoz, hanem mindenkihez szól, aki hisz abban, hogy a múlt hibáiból még lehet jövőt építeni.
