Az Elizabeth Apartment Deluxe tulajdonosa, az ingatlant igénybe vevő, miniszterelnök jelölt Magyar Péter, illetve korábbi partnere, Vogel Evelin egyformán tagadják, hogy tudomásuk lett volna arról, hogy az apartmanban képrögzítésre alkalmas eszköz található. Feljelentést is tettek, mindhárman. Ez így igen izgalmas jogi és közpolitikai feladvány, és a legkevésbé érdekes része az állítólagos kábítószer nyugtalanító jelenléte valami asztalon.
A kulcskérdés tényszerű bizonyításhoz kötött: volt-e eszköz, működött-e, ki helyezte el és milyen céllal. Ameddig ezt nem tudjuk, addig csak az lehet a kérdés: kinek állhat érdekében az ügyet lebegtetni, illetve hogy mit tesz (nem tesz) a rendőrség, s amit tesz (nem tesz), azt nyomás alatt teszi-e. Talán az az egyetlen biztos dolog, hogy van olyan személy, aki érdekelt volt az ügy kirobbantásában. Azt viszont nem tudhatjuk, hogy jelenleg is érdekelt-e, hiszen két perc alatt úgy „elmémesedett” a történet, hogy mára ez a lejáratási kísérletet igen csúnyán visszaüthet az érdekeltre.
Az is logikusan feltehető, hogy ha készült felvétel, akkor e három szereplőn kívül van egy megrendelőnk, és egy adatkezelőnk is (akinek a birtokában van az anyag). Ez utóbbi lehet egy és ugyanaz a személy. Márpedig a felvétel elkészült, különben nem tettek volna feljelentést a bérbeadásban és szexben, helyes minőségében konszenzualitást mutató szereplők.
Kicsit beljebb megyek: ha az eszköz valóban ott volt, de egyik fél sem tudott róla, akkor azt kell feltételezi, hogy egy harmadik fél hatolt be az ingatlanba és telepítette oda azt. Ez tiltott adatszerzés körébe tartozó cselekmény. Ennek okán
felvetődik az a kérdés is, hogy a tulajdonos megfelelően biztosította-e az ingatlant? Hogyan maradhatott észrevétlen a képrögzítő eszköz egy Airbnb-lakásban, ahol vendégek folyamatosan váltják egymást? Volt-e hasonló panasz más vendégtől?
Ami történt, az egy szervezett, titkosszolgálati módszereket idéző művelet volt? Nem feltétlenül: egy ilyen műveletet elvileg bárki végre tud hajtani: bármelyik webshopból rendelhető füstérzékelőnek álcázott kamera. Emiatt aztán ott dől el a dolog, hogy maradt-e internetes hálózati nyom a cselekményről: a lakás digitális forgalmát is vizsgálni kell. Amíg ez nincs addig marad a találgatás: mi lehetett a célja a felvételeknek, netán célzott politikai lejáratás, későbbre időzíthető potenciális zsarolás, vagy pusztán jogellenes információgyűjtés?
Ha okként politikai motiváció merül fel, az súlyos közbizalmi botrányt jelentene: márpedig mi más lenne a dolog mögött?
Az a tény, hogy a két fő érintett (szigorúan az Alaptörvény szerinti férfi és nő,) „egyformán tagadja” a felelősségét, és egybehangzóan állítja, hogy a testi kapcsolat létesítése mindkettőjük szándéka szerint történt, az elvezet a döntő kérdéshez: kinek higgyünk? Ki az áldozat és ki az elkövető? Volt már ilyen ügy: Magyar Péter és Varga Judit indító összeszólalkozása, ami olyan gusztustalan mocsarat teremtett meg a hazai közbeszédben, amitől nem tudunk megszabadulni. A lényeg: akinek hiszünk, s főleg, ha bizonytalan szavazók vagyunk, arra fogunk szavazni. (Evelin Fidesz – Péter Tisza)
Szerintem ne higgyünk egyiküknek sem: ne foglalkozzunk az üggyel a jelenlegi adatszegény állapotában. Különösen azért ne, mert nem csak az a kérdés, hogy mi van a felvételen, hanem, hogy az ami ott látható, illetve maga a rögzítés ténye valóban alkalmas-e a bizalmi válság elmélyítésére valamelyik féllel szemben.
Ha a kamera beszélni tudna, akkor már rég kiesett volna egy szálloda sokadik emeletének ablakán, bár az is meglehet, hogy épp most darálja be egy acélfogazatú gépszörny valamelyik NER tulajdonhoz tartozó veszélyes hulladék feldolgozó üzemben. A felvétel pedig vélhetően digitálisan sokszorozódva, a lekövethető adatoktól megtisztítva, mint megannyi Csipkerózsika. politikai Deluxe álomba szenderülve várja a megrendelésre teljesítő megvásárolható királyfit.
