Magyar filmesek készítettek szuperembereket a Szárnyas fejvadász új részébe

0
4993

A héten nálunk is bemutatták a Szárnyas fejvadász 2049 című filmet, amelyet azon túl, hogy az 1982-es kultfilm folytatása, azért is nagy várakozás előzött meg Magyarországon, mert nagyrészt itthon forgatták. Pohárnok Iván maszkmester és csapata, a Filmefex Studio munkatársai is dolgoztak a filmen, egészen pontosan replikánsokat kellett alkotniuk, és ennek folyamatát maga a rendező, Denis Villeneuve felügyelte. Pohárnok Iván a FüHü-nek elmondta, hogyan lehet szépen és gyorsan szuperembereket készíteni, és szóba került az is, miért hívják évek óta hiába a Trónok harcába.

Mikor leültünk a Filmefex stúdió vezetőjével beszélgetni arról, hogy miket készítettek a Szárnyas fejvadász új részébe, még ő maga sem látta a filmet. Pohárnok Iván csapatával évente több kisebb-nagyobb költségvetésű filmbe, illetve sorozatba készít maszkokat, bábukat és kellékeket, és gyakran előfordul nála, hogy meg sem nézi az elkészült produkciót. Vagy azért, mert nem jut rá ideje, vagy már a forgatás közben kiderül számára, hogy nem lesz maradandó alkotás a film. De olyan is van, hogy nem akarja látni, hogyan tüntették el azokat a jeleneteket, amelyekbe rengeteg munkaórát öltek. A Szárnyas fejvadász 2049 természetesen nem ilyen, ennek bemutatását a maszkmester is nagyon várta, hiszen az eredeti, Ridley Scott által rendezett 1982-es film meghatározó élmény volt a számára.

Nagy Csillagok háborúja rajongó voltam, úgy indult az egész filmezés, a Szárnyas fejvadász meg a második kedvenc volt.

Nagyon örültem, hogy ebbe a filmbe megtaláltak, de persze megtalálhattak volna több dologgal is” – mondta a maszkmester. Pohárnok Iván szerint egyébként leginkább a közepes költségvetésű filmekbe jó dolgozni, mert azokra már van elég pénz, de még hagynak nekik szabadságot, a legnagyobb produkciók viszont a végletekig beszabályozottak, és sokszor saját embereivel dolgoztat a rendező.

A filmefexesek és a szuperemberek. Forrás: Filmefex

A Szárnyas fejvadász 2049 egyértelműen a szuperprodukciók kategóriájába tartozik, a film készítését éppen ezért hatalmas titkolózás övezte.

- Hirdetés -

A forgatókönyvet még azok sem láthatták, akik dolgoztak a filmben, mindenki csak a legszükségesebb információkat kapta meg.

A stúdió munkatársai több kisebb kelléket és jelmezt is készítettek az Szárnyas fejvadászba, de a legfontosabb projektjük annak a 12 replikánsnak a legyártása volt, amelyeket testépítőkről mintáztak. Pohárnok Iván elmondta, hogy 2016 elején keresték meg azzal, hogy lesz egy olyan jelenet, amelyben víztartályokban lebegnek majd mozdulatlanul „szuperemberek”, és ezeket kellene elkészíteni. A forgatáson már nem volt ott, így a film megjelenése előtt ő is csak abból tudott kiindulni, amit az előzetesben látott. „Csodálkoztam is, hogy a trailerbe bekerültek, mert általában, amikor fél évig dolgozunk valamin, azt utána simán kivágják” – mondta.

Az emberi bábuk készítése egyébként a Filmefex specialitásai közé tartozik. Ennek a hagyományos módja az, hogy öntőformát készítenek a megfelelő pózba beállított modellekről, de ilyenkor sok korrekcióra van szükség, így a kiöntés és a végső simítások hosszadalmas, hónapokig tartó procedúrát jelentenek. Ráadásul itt 12 különböző alkatú és testtartású emberről/báburól volt szó. Pohárnok Iván ezért úgy döntött, hogy inkább megpróbálja 3D nyomtatással elkészíteni a testeket, ez pedig úttörő vállalkozásnak bizonyult, és az utóbbi években egyre jelentősebb filmeken dolgozó kanadai rendező, Denis Villeneuve (Érkezés, Sicario – A bérgyilkos) is áldását adta rá.

A Villeneuve általa kiválasztott férfiakról és nőkről számítógéppel 3D-s modelleket készíttettek, és ezeket több kisebb darabra bontva nyomtatták ki a műhelyben.

Ebben a jelenetben kaptak helyet a szuperemberek. Forrás: InterCom

Egy teljes alak kinyomtatása hónapokat vett volna igénybe egy hatalmas nyomtatóval, ezért inkább több kisebb eszközt állítottak üzembe, amelyek másfél hét alatt elvégezték a munkát. A darabokat nyomtatás után a Filmefex munkatársai gondosan összeállították, eltüntették az illesztéseket, majd lefestették a bábukat. A produkciónál ugyanis menet közben kitalálták, hogy a polkorrektség szempontjából kívánatos lenne, ha különböző bőrszínűek lennének a replikánsok.

Pohárnok Iván szerint egyébként meglepően élethűek lettek a 3D nyomtatott emberi testek, még a modellek bőrének textúrája is megjelent a nyomtatásban. De ezzel még nem volt vége a történetnek: a rendező azt szerette volna, ha a testek hatalmas, vízzel teli tartályokban lebegnek. Végül akkora víztömeget elbíró, és mégis megfelelően kinéző tartályt sehol sem tudott legyártatni a produkció. Pohárnok Ivánék szuperemberei így üres tartályokba kerültek, és felmerült, hogy a vizet utómunkában varázsolják majd köréjük. Legkésőbb ezen a ponton nyilván felmerült az olvasóban a kérdés, ha ezt meg lehetett volna oldani, miért kellet hónapokig tartó munkával és kínlódással, rengeteg pénzből elkészíteni a testeket, ahelyett hogy az egészet számítógéppel oldják meg?

A K ügynököt alakító Ryan Gosling, a Deckard szerepében visszatérő Harrison Ford és Denis Villeneuve a forgatáson. Forrás: InterCom

Pohárnok Iván szerint a válasz erre az, hogy most „nagy divat” zöld hátterek helyett ismét valódi díszletekben forgatni. Denis Villeneuve pedig kifejezetten azt akarta, minél több valóban megépített környezet, és minél kevesebb CGI vegye körbe a színészeit.

A rendező ráadásul annyira felügyelte az egész munkát, hogy többször is elment a Filmefex Soroksári úti stúdiójába, hogy megnézze, hogyan készülnek a replikánsok.

Ha nem tetszett neki például egy-egy testtartás, akkor maga állítgatta be a modelleket a megfelelő pózba. Ez szőrszálhasogató dolognak tűnik, de Pohárnok Iván szerint a rendező kifejezetten jófej volt. „Én nagyon bírtam” – mondta.

Hiába szerepelnek végül a filmben csak néhány másodpercre a filmefexes replinkánsok, Pohárnok Iván azért is büszke rájuk, mert nem tud arról, hogy filmben valaha 3D-nyomtatott emberi testeket használtak volna fel. Ha tényleg így van, akkor külön érdekes, hogy minderre egy olyan filmben került sor, amely az emberekre megszólalásig hasonló gépekről szól…

Pohárnok Iván. Forrás: Filmefex

„Egy-két apróságot még csináltunk, csontvázakat, kivágott szemet, meg nem is tudom mit még”

– mondta Pohárnok Iván, akinek a fejében már összefolyik, hogy melyik filmbe mit készített a stúdió. Pedig több fontos produkcióba is bedolgoztak az elmúlt években. A 2016 egyik nagy meglepetésének számító Vaksötétben például ők készítették a főszereplőt játszó Stephen Lang szemsérülését. Pohárnok Iván saját bevallása szerint nem sokat nézett ki a sztoriból, amelyben egy veterán vak katona egyesével levadássza a házában csapdába ejtett betolakodókat. Meg sem nézte a filmet, csak miután sokan kikiáltották az év horrorjának, és maga is megdöbbent rajta, hogy milyen jó lett.

De több kiemelkedően sikeres magyar filmben is közreműködtek:

csináltak egy lórobotot a Kincsembe a lovagolni nem tudó szereplőknek, A martfűi rémbe pedig több holttestet és sebesülést készítettek. Ez utóbbival kapcsolatban nagy sérelme a stúdió vezetőjének, hogy hiába kapott a Magyar Filmakadémiától maszkmesteri díjat A martfűi rém, a Filmefex munkáját nem ismerték el. 

A stúdiónál egyébként általában több megbízáson is dolgoznak egyszerre, de most éppen végeztek mindennel, így Pohárnok Iván részletesen tudott beszélni a projektjeikről, miközben munkatársai holttestek felújításával töltötték a munkaidőt. Mint megtudtam,

hullákra mindig óriási a kereslet, ezért a Filmefex bérbe szokta adni a saját készletet

a legkülönfélébb produkcióknak szerte a világon. A forgatásokon viszont jelentősen amortizálódnak a bábuk, ezért időről időre ki kell csinosítani őket. Egy véletlenül odavetett félmondatból az is kiderült, hogy 40 filmefexes holttest még a Trónok harcát is megjárta tavaly, de Pohárnok Iván ezt egyáltalán nem tartotta akkora számnak, mint én. Maszkmesterként már többször visszautasította, hogy részt vegyen a sorozatban, mert nem volt lehetőség Magyarországról bedolgozni a produkciónak, a forgatásokra pedig nem tudott elutazni.

Amikor a következő nagyobb projektjeikről kérdezem, először a Terminátor 6-ot említi, amelyet valószínűleg Magyarországon forgatnak majd, így nagyon reméli, hogy jut valamilyen munka a Filmefexnek is. Emellett

jelenleg is tárgyal Mundruczó Kornél Magyarországon készülő amerikai filmjének, a Deepernek a stábjával.

Most zajlik a forgatás előkészítése, amely jövőre kezdődik majd, a legutóbbi hírek szerint olyan sztárokkal, mint a Wonder Womant játszó Gal Gadot vagy a többszörös Oscar-jelölt Bradley Cooper (Amerikai mesterlövész, Amerikai botrány).

- Hirdetés -

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .