A családok szétverése árán is

0
327
Facebook

Sztálin Szovjetuniójában a családok komoly veszélybe kerültek, mert a párt jó néven vette, ha a családtagok egymást jelentgették fel. A szovjet Komszomol (Ifjúsági Kommunista Liga) tagjait arra nevelték, hogy feljelentésekkel harcoljanak a „nép ellenségei” elleni.

E korszaknak a legismertebb tragikus példája Pavel Trofimovics Morozov (1918-1932) esete, aki 1932-ben feljelentette a falusi szovjet elnök apját a politikai rendőrségen azzal, hogy „dokumentumokat hamisított és banditáknak, valamint a szovjet állam ellenségeinek adta el őket”. Morozov ebben az évben gyilkosság áldozata lett. Sok évtizeden át vita volt arról, hogy a családja vagy a titkosrendőrség gyilkolta meg, utóbb az látszik bizonyítottnak, hogy egy másik gyerek lőtte agyon egy puska megszerzése miatti vitában.

Adolf Hitler náci Németországában a fiúknak megszervezett Hitlerjugend (a náci Párt ifjúsági szervezete 1922-1945), és a lányokat nevelő Bund Deutscher Mädel egyik legnagyobb bűne az volt, hogy ideológiailag elválasztotta a gyerekeket a családjuktól, szüleiktől.

A NDK Állambiztonsági Minisztériuma, a Stasi 1950-1990 között (például Eric Honecker elnöksége alatt) elég sok információt gyűjtött be a gyerekektől a szüleik, nagyszüleik, rokonaik gondolkodásáról és cselekedeteiről.

Mao Ce-tung Kínájában a Nagy Proletár Kulturális Forradalomnak nevezett borzalom idején (1966-1976) a gyerekeket arra buzdították, hogy „kapitalista úton járás” gyanúja esetén alázzák meg, verjék akár agyon és jelentsék fel saját szüleiket, tanáraikat, nagyszüleiket. A cél: a lojalitás áthelyezése Mao felé volt a családi helyett.

- Hirdetés -

A Pol Pot vezette vörös khmerek 1975–1979 közötti kambodzsai kommunista rezsimje egy osztályok nélküli társadalom létrehozására törekvés alatt elpusztította a saját lakosságának egyötödét. Itt a gyerekeket már egészen kicsi korban elvették a szüleiktől, mondván a szüleik a gyerekek ellenségei, s így sikerült a generációk közötti emberi és rokoni bizalmat jórészt megsemmisíteni. Számukra az Angkar (a Szervezet), a Demokratikus Kambodzsa kormánya volt a kijelölt család.

És akkor most, 2026. január 17-én azt kell hallanom Orbán Viktortól, hogy „beszélnek sokat arról, hogy a fiatalok nem támogatják a kormányt. Ez a mi közös szülői felelősségünk is. Mindenki beszéljen a saját gyermekeivel, hogy érthessék, milyen fontos lesz az ő döntésük”?

Ez azt a kérést jelenti, hogy a szülők kezdjék meg a gyerekeik helyes politikai átnevelését a párt érdekében, mert a családot a Fidesz-KDNP közössége jelenti, s ennek megfelelően kell szavazniuk a fiataloknak 2026-ban.

A Guardian szerint Ceaușescu azt mondta, hogy „A magzat az egész társadalom tulajdona. Aki nem akar gyereket, az dezertőr”.0

Ezt fejeli meg most Orbán azzal, hogy a dezertőr gyerekeket a nem dezertőr szüleiknek vissza kell irányítani az Egyetlen Helyes Útra.

85 nap.

- Hirdetés -

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .