Gáláns lovag: „én akkor is kifizetem”

0
419
Facebook/Orbán

Új narancsszínű kormányrendelet látott napvilágot, ami szerint hathavi illetménynek megfelelő összeg jár a katonáknak, a rendőröknek, a határvadászoknak, a pénzügyőröknek, a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok személyi hivatásos állományának, valamint ezen szervezetek tisztjelöltjeinek is (némi megszorítással).

Azt az összeget is az adóbevételekből fizeti majd ki az állam, mi másból tenné, persze az egész úgy lesz tálalva, mintha a miniszterelnök személyes ajándéka lenne ez a mindennapi élet fenntartása szempontjából szemmel láthatóan nagy összeg.

Persze ez érthető, hiszen az állam egyenlő Orbán Viktorral, ahogyan azt minap is megtudtuk, amikor közte és Baranyi Krisztina ferencvárosi polgármester között lezajlott egy párbeszéd, aminek az volt az alapja, hogy a kormánynak vissza kellene fizetnie egy nagy összeget a főváros számára.

Baranyi azt kérdezte, hogy „És akkor január 1-jén hogy fognak az emberek fizetést kapni?”, mire Orbán azt válaszolta, hogy

A fizetést meg ki fogom fizetni. Ha maguk nem tudják, én akkor is kifizetem. Erre számíthatnak.”

Még az is lehet, hogy a miniszterelnök a saját vagyonából tényleg ki tudná fizetni a Fővárost, de itt nem egy nagylelkűségi rohamról volt szó, hanem arról, ami rendszeressé vált: Orbánt egészen megszállta az a gondolat, hogy a kormány, és az állam is vele egyenlő. Emiatt biztosak lehetünk abban, hogy a fegyveres testületek választási pénzzel megajánlott tagjai felé is ez kerül kommunikálásra. Az üzenet:

- Hirdetés -

„szavazz rám, tartsd fenn a Rendemet minden áron, s akkor lehet, hogy jól jársz a későbbiekben is.”

Igen ám, de akármilyen esküszöveget olvasok, abban nem az szerepel, hogy „hűséges leszek Orbánhoz vagy a kormányhoz”, hanem a következők:

Katonai: „Én, ……esküszöm, hogy Magyarországot híven szolgálom, hűséges honvédje leszek. Magyarország függetlenségét, az állampolgárok jogait és szabadságát bátran, a törvények betartásával és betartatásával, a rám bízott honvédek és fegyverek erejével, életem árán is megvédem.”

Rendőri: „Én, ….. a Magyar Köztársaság Rendőrségének tagja esküszöm, hogy a Magyar Köztársaság alkotmányához, törvényeihez és más jogszabályaihoz híven, becsületesen teljesítem kötelességemet. Elöljáróim és feljebbvalóim parancsainak engedelmeskedem.
Esküszöm, hogy hazám alkotmányos és törvényes rendjét, nemzetünk biztonságát, ha kell, életem kockáztatásával is hűségesen megvédem. Mindenkor az állampolgári jogok érvényesítését tartom szem előtt, és a nép érdekeinek megfelelően járok el.

Határvadász: „Én … becsületemre és lelkiismeretemre fogadom, hogy Magyarországhoz és annak Alaptörvényéhez hű leszek; jogszabályait megtartom és másokkal is megtartatom, szolgálati kötelezettségemet, ha kell, életem kockáztatásával is teljesítem; elöljáróim parancsainak engedelmeskedem, alárendeltjeimről legjobb tudásom szerint gondoskodom; Magyarország államhatárának védelme érdekében kötelezettségeimet betartom, hivatásomat a magyar nemzet javára gyakorolom.”

Pénzügyőr: „Én ….. becsületemre és lelkiismeretemre fogadom, hogy Magyarországhoz és annak éhez hű leszek; jogszabályait megtartom és másokkal is megtartatom; pénzügyőri munkakörömet a magyar nemzet javára gyakorlom.”

Polgári nemzetbiztonsági: „Én, ….. a Magyar Köztársaság [….. szolgálat neve] tagja esküszöm, hogy a Magyar Köztársaság alkotmányához, törvényeihez és más jogszabályaihoz híven, becsületesen teljesítem kötelességemet. Elöljáróim és feljebbvalóim parancsainak engedelmeskedem. Esküszöm, hogy hazám alkotmányos és törvényes rendjét, nemzetünk biztonságát, ha kell, életem kockáztatásával is hűségesen megvédem. Mindenkor az állampolgári jogok érvényesítését tartom szem előtt, és a nép érdekeinek megfelelően járok el.”

Azt hiszem, hogy aki egyszer ilyen esküt tett, az nem felejti el azt. Ugyanakkor szeretném remélni, hogy amikor megérkezik a „hűségpénz”, az esküjük lényegi tartalmát mind felidézik magukban. Én bízom bennük.

- Hirdetés -

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .