Sokfajta ember létezik. Hasonlítunk ugyan, de azért eléggé mások vagyunk, mivel az ember nem csak azt teszi, amire beprogramozták (azaz amit látott vagy hallott a szüleitől, a barátaitól, az utcán, moziban, színházban, a hálón találkozott vele, olvasta vagy hallotta valahol), hanem még ráadásként önállóan variálja az így kapott programokat. További eltérés, hogy az agyunk sem ugyanaz, így aztán sokféle a viselkedés akár még ugyanolyan helyzetben is.
Vannak például a magukat ellenállhatatlanul vonzónak érzékelő szerencsétlen hímek, akik a többi hímmel ellentétben egy lányhoz való odamenéskor a „Szia, cica, van gazdád?” szöveget használják kapcsolatteremtéshez. Ők abból a meggyőződésből indulnak ki, hogy gazda minden nőnek kell, különben a férfiak fizikai fölényükből adódón sokfajta testi-lelki sérülést okozhatnak nekik, viszont ha az adott nőnek van gazdája, az a veszélyes támadásokat el tudja hárítani. Kivéve a saját támadásait.
A fenti mondat közmegegyezés szerint tehát úgy értendő, hogy ha a hölgynek nincsen gazdája, akkor a kérdező szívesen foglalkozna vele egy rövid légyott erejéig, ha viszont van neki, akkor az ajánlatát tekintse a hölgy tárgytalannak, mert nem verekedni jött. A légyott rövidsége magától értetődik, mivel a tartós kapcsolat esélyét a mondat durván degradáló jellege azonnal lenullázza.
A gazda persze általános meghatározás. Nem csak a macskáknak, meg az annak kinevezett nőknek van gazdájuk, hanem az egyéb házi- és haszonállatoknak is, sőt néhány embernek szintúgy. Ezek általában ókori rabszolgák. Vagy középkori, röghöz kötött parasztok. Esetleg újkori házicselédek. Utóbbiak jellemzője, hogy nem szabadok, azt kell tenniük, amit a gazda mond, cserébe szállást, ellátást és néhányan még úgynevezett kimenőt is kapnak. A kimenőjük során néhány órára szabadnak érezhetik magukat, de estére vissza kell menni a cselédszobába, mert hétfőn nekik korán kezdődik a nap.
A gazdának a tulajdona fölött korlátlan hatalma van, visszapofázás esetén kivégzés, csonkítás, elbocsátás, nuku ajánlólevél. A korlátlan hatalom abból következik, hogy a tulajdonolt emberek nem jutnak hozzá annyi pénzhez, amennyiből önálló életet élhetnének, ezért kénytelenek vállalni a rabszolgasorsot. Akinek tehát gazdája van, azt ettől az állapottól csak az önként vállalt vagy a természetes halál válthatja meg. A modern idők a tömegtermeléssel és az egyre növekvő szintű juttatásokkal túlléptek azokon a korszakokon, amikor valakinek még gazdája volt, illetve kellett legyen, hogy élni tudjon, és ma már a modern államokat szabad emberek demokratikusan működő közössége alkotja., mégpedig gazdamentesen.
Gazda szempontból az egyes államok is értékelhetők. Mindegyik esetében meg lehet vizsgálni, hogy van-e gazdája, vagy nincs. A nyugati államoknak az ő antikipcsák gyakorlatuk szerint nincsen, keleten viszont szerencsére van, például Észak-Koreának a Bölcs Vezető, Kínának a Pártfőtitkár, Oroszországnak az Elnök, Szaúd-Arábiának a Király, satöbbi. Ezek a gazdák országukban élet-halál urai, övék minden, ami van, ők szedik be, amit akarnak, ők osztják el, ahogy akarják, azaz gyakorlatilag egyszemélyes birodalmak. Mint a régi, szép királyos időkben, természetesen.
Nyugaton viszont nincsen gondoskodó gazda, aki enni ad, ott mindenkinek magának kell megszerezni a betevőt, így aztán egyedül állnak az emberek az élet viharában, ám ők mégis úgy gondolják, hogy így jobb nekik.
Képtelenek találni egy virtigli despotát, akit a nyakukba ültethetnének, aki mindenkinek megmondja, mi a jó, mi a rossz, mit kell csinálni, és mit tilos, ők ugyanis a gazda helyett maguk akarják eldönteni többségi vélemény alapján mindezt. Nem is vitték ezek az államok sokra… illetve de.
Sokra vitték. Sőt, sokkal többre, mint a gazdával bíró országok, azaz tisztára úgy néz ki a dolog, hogy egy darab ész egy országhoz nagyon kevés, még akkor is, ha a kétszázas IQ mellett rendkívüli empátiával és jóakarattal van megfejelve. Hát még ha ellenkezőleg! A gazdás berendezkedés valahogy nem az igazi (Lásd: kínai GDP: 12 000 USD/fő, egyesült államokbeli GDP: 65 000 USD/fő).
A távolkeleti gazdaállamokban az Úr a rendszerbe nem zavar bele, mert az ottani jóisten maga az országgazda, a rendes, vallásos országokban viszont az Isten, Haza, Család szentháromság dívik, azaz az állam a komplex gazdarendszer szerint működik. Első természetesen az égben lakozó Legfőbb Gazda, akinek mindenki a rabszolgája, minden jog övé, mindenkivel azt csinál, amit akar, akkor és akkora kárt okoz bárkinek, amekkora csak tetszik neki. Mindez persze (mint mondják) egyszerű próba itt a földi Siralomvölgyben, hogy mindenkiről kiderülhessen, akkor is féli-e az Urat, és bízik benne továbbra is, ha az Úr akaratából hatalmas csapások érik. Ha igen, övé a Paradicsom, aki viszont ezen, rá nézve katasztrofális történések után már nem követné eléggé a Legfőbb Gazda utasításait, és nem úgy viselkedne, ahogy kell, pláne, ha már eleve engedetlen, arra büntetés vár, melyet egy speciális helyen, a Pokolban kell letöltenie. Halálfogytiglan, azaz örökkön örökké, ámen.
A második gazdaterület a Haza. A Hazáért meg kell halni, akár családostul, ha szükséges, hogy mikor és milyen módon, azt a Haza Vezetője, azaz a helyi gazda határozza meg. Például, hogy időben és térben közeli példával éljek, Putyin. Ha valaki Zelenszkijre gondol, ő nem gazda, ugyanis Ukrajnában a többség le tudja váltani. Putyin 25 éve Oroszország gazdája állandó 80 % fölötti szavazataránnyal (a maradék, ha nagyon ágál, kiesik az ablakon), és haláláig az is marad, ami Zelenszkíj esetében nem így van.
A harmadik, immár legkisebb gazdás egység a család. A családnak is van gazdája, akinek tulajdonai a feleség meg a gyerekek. Vannak ettől eltérő családmodellek is, de aki ilyen családban nő fel, az megszokja az ilyen hierarchiát, megszokja a sallereket, meg a kokikat is, és ha az Úr kifürkészhetetlen akaratából országvezetővé avanzsál, ott is bevezeti a gazdarendszert, ahol már nem ő kapja, hanem, gazda lévén, ő osztja majd ezeket a többieknek. Erre a háromszoros gazdarendszerre egy egészen közeli példát tudnék mondani, de nem mondok. Találja ki mindenki maga.
Az egész életüket ilyen gazdarendszerben eltöltő emberek (gyermekkorban tulajdonként, felnőttkorban gazdaként) nem nagyon tudnak elképzelni mást. Ezért gondolja például nálunk a miniszterelnök úr, hogy ha valaki az országban az ő véleményével ellentétes véleményt hangoztat, holott ez egy normális gazdarendszerben tilos, akkor ezeknek a deviánsoknak valahogy, valamilyen fura módon más gazdájuk lett helyette (helyette!!!), és ez az új gazda parancsolja nekik, hogy mit kell tenniük, meg mit kell mondani. Mivel pedig a miniszterelnök úr a cselédekkel nem vitatkozik, hanem utasítja őket, egyértelmű a kijelentés:
„Sose fogok olyanokkal vitatkozni, akiknek a gazdái Brüsszelben vannak. Én majd a gazdáikkal vitatkozom.”
A fenti mondatokban a fő motívum az, hogy a magyarországi ellenzék, de a többi helyi lakos is cseléd. Ebből következően önálló véleményük nincs, hiszen egy gazdarendszerben nem is lehet, amennyiben tehát más véleményt hangoztatnak, mint a helyi hivatalos gazda, azaz a miniszterelnök úr, akkor azt egy másik gazdától kellett kapniuk. Ezután már csak meg kell nézni, hogy az ellenzékkel ki hangoztat azonos véleményt, és ha kiderült, hogy Brüsszel az (ki hitte volna, emberek?), akkor a helyi renitensek igazi gazdája nem lehet más, csak Brüsszel.
Cselédekkel vitatkozni hülyeség, hiszen az ellenzék véleménye nem azért azonos Brüsszelével, mert ők is úgy látják a dolgokat, ahogy arrafelé az EU többség, hanem mert a véleményt Brüsszel diktálja nekik, melyet ők – saját véleményük cselédként nem lévén – automatikusan átvesznek, és ezzel kezdik piszkálgatni O.V.-t, a derék helyi gazdát, aki csak mosolyog a sok ostobán. Nem is törődik velük, majd megteszi azt Brüsszelben. Az igazi gazdákkal! Keményen, határozottan, ahogy mindig is!
Hacsak nem küldik ki a folyosóra.
Volt már ilyen.
