Magyar-orosz két jóbarát – együtt fúrják Európát

0
167
newacontent.net

A magyar diplomácia szépen csendben Kirill pátriárka mellett két orosz oligarchát is lehúzott az uniós feketelistáról: mindketten a Transmasholding – THM – vasúti vállalkozás tulajdonosai közé tartoztak.

Az ukrajnai háború előtt a THM közös vállalkozást működtetett Szalay-Bobrovniczky Kristóffal, a jelenlegi hadügyminiszterrel. A CIA szerint a THM jelenleg részben a hadiipar számára termel: alkatrészeket állít elő gyalogsági harci járművekhez Oroszországban.
A spanyol hírszerzés erre hivatkozva akadályozta meg, hogy magyar befektetők megvásárolják a Talgo vonat gyártó céget. A Talgo egyik népszerű gyártmánya az a vasúti rendszer, amely lehetővé teszi, hogy a különböző nyomtávú szerelvényeket gyorsan áthelyezzék egy másik nyomtávra. Az orosz vasúti hálózat más nyomtávon működik mint az európai, és ez lassítja a szállítást. Az ukrajnai háború miatt ennek stratégiai jelentősége is van.

Európa helyett Kína

A magyar kormány előrehaladott tárgyalásokat folytat a kínai óriás céggel, a CRRC-vel vonatok, mozdonyok és jelzőrendszerek szállításáról miközben megszünteti az együttműködést olyan európai cégekkel mint a Siemens, a Stadler vagy az Alstom. Mindez összefügg a finanszírozással: Peking azt közölte a pénzért kalapozó Matolcsy György jegybank elnökkel, hogy kormányokat nem támogatnak, de beruházásokat igen. A kínai Új Selyemút programnak ambiciózus része a vasúti fejlesztés, ennek része a Budapest-Belgrád vasútvonal. A kínaiak fő vasúti szállítási vonala Oroszországon keresztül vezetett Európába, de ez megszakadt az ukrajnai háború miatt. Ezért megnövekedett Magyarország jelentősége Peking szemében. Az Új Selyemút konferencián Orbán Viktor volt az egyetlen uniós vezető Pekingben, ahol parolázott Putyin orosz elnökkel.

A magyar miniszterelnök Budapesten az eurázsiai konferencián arról beszélt, hogy fel kell újítani a a nagy kontinentális együttműködést Európa – Oroszország és Kína között. Az USA 2021-ben stratégiai ellenfélnek nyilvánította Kínát és Oroszországot, a 2022-es ukrajnai háború pedig megszüntette az együttműködést Európa és Oroszország között.

Orbán Viktor azért is sürgeti a békét Ukrajnában, hogy helyreálljon a nagy kontinentális együttműködés Európa, Oroszország és Kína között, melyben Magyarország a híd szerepet játszhatná.

- Hirdetés -
- Hirdetés -

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .