Új hidak a Dunán

0
2220

Egyebek mellett két új Duna-hídról és a repülőtéri út fejlesztéséről határozott a kormány. A különféle közlekedésfejlesztések előkészítésére 5,5 milliárdot fordítanak.

Áprilisban kihirdették a Galvani út-Illatos út vonalában létesítendő új Duna-híd győztes látványtervét, most pedig elkezdődhet az előkészítés is.

A kormány legújabb határozatában arról rendelkezik, hogy a 2022-ig szóló infrastrukturális fejlesztések keretében tervezett munkákról kezdjék el az előkészületeket. Ennek része a Galvani-híd, amely 2×3 sávos forgalmi sávval és villamosközlekedéssel lesz ellátva.

Továbbá hozzálátnak a kapcsolódó, a Fehérvári út és az Üllői-Határ úti csomópont közötti közlekedési infrastruktúra kialakításának is. Mindemellett javítani akarják a ferihegyi repülőtérre vezető utat, amelynek kapcsolódnia kell az új Duna-híddal. Lesz egy újabb híd is, az aquincumi a Pók utca és a Váci út között. Mindezeken túl határoztak a Budapesten tervezett körvasút menti körút első, Bécsi út–M3 autópálya bevezető közötti szakaszáról.

Ezeknek a komplex fejlesztések előkészítésére összesen 5,484 milliárd forintot ad a kormány. Ebből 2019-ben 136 millió, a rákövetkező években 3,993 és 1,355 milliárd forint költhető el.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .