Szabó Magda, a büszke debreceni polgár, a lázadásra hajlamos diák, a klasszika-filológus, a politikai okokból félreállított költő, a magyar Református Egyház első női vezetője, a Kossuth-díjas művész, a stílusikon és nem mellesleg a legolvasottabb magyar író, idén ünnepelné 100. születésnapját. Ebből az alkalomból a műveiben többször is megidézett iskolájában, a Dóczy Gimnáziumban (akkor Dóczi Leánynevelő Intézet) emlékházat avattak, és még Abigél szobrát is felállították az iskola udvarán a mai diákoknak.
Kevésbé alkalmas időpontban aligha mehettem volna a debreceni Dóczy Gimnáziumba, hogy Szabó Magda és az iskola kapcsolatáról, illetve az írónő születésének 100. évfordulójára elkészült emlékházról érdeklődjek. Ilyés Ilona igazgató és Tankó Istvánné igazgatóhelyettes éppen a szalagtűző próbájáról érkezett vissza, hiszen amellett, hogy az iskola ápolja Szabó Magda emlékét, ma is működő intézmény, amelybe kicsit több, mint 400 diák jár. Hiába kezdődtek meg a héten az írónőre emlékező, úgynevezett Matula-napok, és hiába készülnek az évfordulóra, az iskolában nem áll meg az élet. Egyszerre kell intézni a diákok ügyeit, szervezni az iskola életét és felügyelni az évfordulós eseményeket, amelyek közül a legfontosabb a Szabó Magda Emlékház átadása.
Ilyés Ilona elmondta, hogy két évvel ezelőtt kapták letétbe az írónő hagyatékát Tasi Gézától, Szabó Magda örökösétől, és ez tette lehetővé, hogy elkészüljön az emlékház. Előtte is működött már egy emlékszoba az iskolában, amely Szabó Magda halála után egy évvel nyílt meg, és népszerűsége az iskolát is meglepte: egész Európából jöttek a hűséges olvasók, akik az írónő gyökereire voltak kíváncsiak.
Az emlékház létrehozását azóta tervezték, hogy megkapták a hagyatékot, az átadást pedig a centenáriumra időzítették. Emellett egy emléktábla is került az iskola falára, Juha Richárd szobrászművész bronz domborművével, de a diákoknak talán az a legizgalmasabb, hogy az udvarban felállítják Abigél mását is.
„Sikerült megtalálni az Abigél című filmben szereplő szobornak a helyét, amely egy pesti társasházban volt eredetileg. Erről készítettek egy másolatot, és ez kerül az iskola udvarára, az emlékház elé”
– mondta Ilyés Ilona. Ennek az Abigélnek a korsójába ugyanúgy dobhatnak majd kívánságokat a mostani dóczys diákok, ahogyan Szabó Magda ifjúsági regényének szereplői, a matulás lányok is megvallották kívánságaikat a szobornak.
Szabó Magda életében meghatározó szerepet töltött be a Dóczi Leánynevelő Intézet, a mai Dóczy elődje. Szabó Magda, mivel október 5-én született, még nem volt hatéves, amikor bekerült az iskolába. Később két évre, pályakezdő tanárként is visszatért, pedig elég ambivalens volt a viszonya a Dóczi Intézettel.
„A humán tárgyakból nagyon jó volt, a magyar, latin, történelem, mind nagyon jól ment neki, de matematikából gyengébb teljesítményt nyújtott. Nagyon sokszor a kettesért kellett küzdenie, de nem azért, mert nem tudta az anyagot – jelesre érettségizett matematikából -, hanem azért, mert a matematikatanárnő nem szívelte őt az iskolai akcióiért” – meséli Tankó Istvánné igazgatóhelyettes, aki magyart tanít a Dóczyban. Szabó Magdát szerinte
túlzás lenne renitens diáknak nevezni, de korántsem volt példamutató a magatartása.
„Nem úgy gondolkodott, nem úgy állt a világhoz, mint a többiek” – magyarázza az igazgatóhelyettes. Szabó Magda például kilépett a cserkészcsapatból, mert úgy gondolta, hogy a tagság elvonja az írástól, és a cserkészek feladatainak egy részét egyébként is értelmetlen időtöltésnek tartotta. A lányok cserkészindulója sem tetszett neki, szóval inkább átírta, de ezzel a hozzáállássál elvágta magát a matematikatanáránál, aki a cserkészmozgalom vezetője is volt egyben. A tanárnő a rossz jegyekkel vett elégtételt, és többször megalázó helyzetbe hozta Szabó Magdát, aki a magyartanárával sem volt kifejezetten jóban. Nem ő bátorította írásra sem, hanem
meglepő módon a természettudományos tanára, Szondi György fedezte fel Szabó Magdában a tehetséget.
Szondi tanár úr először olvasmánylistát adott neki, amelyekről a következő héten referálnia kellett. Egyszer bezárta a természettudományos szertárba is, azzal a feladattal, hogy részletesen írja le az útvonalat a Hunyadi utcából a Dócziba, mert egy írónak jó megfigyelőnek kell lennie.
Szabó Magda Für Elise című regényből kiderül, hogy diáktársai körében jól érezte magát, és egészséges versengés is volt köztük. 1935-ben érettségizett le a Dócziban, majd klasszika filológiát és magyart tanult a debreceni egyetemen, és utána rögtön visszakerült tanítani volt iskolájába. De ahogy diákként, úgy tanárként is kilógott a sorból az intézményben – már csak külső megjelenésével is, amelyre mindig nagyon sokat adott.
„Nagyon szigorú előírások voltak a Dócziban a megjelenésre vonatkozóan, és őt is megszidta az igazgató, mert szerinte nem volt elég hosszú a szoknyája” – mondja Tankó Istvánné. Szabó Magda egy írásában meg is vallotta, hogy nem érezte magát jól a tanári karban.
„Azokat az előírásokat, amelyeket diákként is nehezen viselt, most még nehezebben élte meg”
– magyarázza Tankó Istvánné, hogy miért tanított Szabó Magda szívesebben Hódmezővásárhelyen. Pedig debreceni diákjai szerint jó magyartanár volt. „Amikor Magda néni 85. születésnapja volt, volt egy nagy dóczista találkozó itt nálunk, és voltak olyan idős hölgyek, akiknek ő volt a magyartanára. Ők nagyon jókat mondanak róla” – meséli az igazgatóhelyettes.
Ezen a bizonyos találkozón viszont az is szóba került, hogy milyen képet festett Szabó Magda a Dócziról az Abigélban. „A Matula az tulajdonképpen a Dóczi világának és a hódmezővásárhelyi iskolaélményeknek az összegyúrása. Nem lehet azt mondani, hogy a Matula pontosan olyan, mint a Dóczi” – magyarázza Tankó Istvánné hozzátéve, hogy ebből adódott a félreértés, amikor diáktársai kérdőre vonták az írónőt. „Szó szerint nekitámadtak, hogyan írhatta az ő kedves iskolájukról azt, hogy könyörtelen és szigorú” – mondja az igazgatóhelyettes. Az idős hölgyek azt is Szabó Magda szemére vetették, hogy városi diákként nem tudhatta, milyen az internátus. Az írónő erre azt válaszolta, hogy ő annyira szabálytalan gyerek volt, hogy mindenfajta előírást nehezen viselt, és a legkisebb kötöttséget is nagyon rosszul élte meg, amely a református szellemiségű intézményben természetes volt.
Az iskola szigorúságáért viszont életének nehéz pillanataiban maga Szabó Magda is hálás volt:
az ottani nevelésnek tulajdonította, hogy emelt fővel viselte el az olyan emberpróbáló időszakokat, mint amikor 1949-ben még aznap visszavonták a számára megítélt Baumgarten-díjat, majd az ötvenes években hallgatásra kényszerült.
De akármilyen képe alakul is ki Szabó Magda olvasóinak az intézményről, nemcsak az írónő köszönhet sokat az iskolájának, hanem a Dóczy is sokat köszönhet neki. Ilyés Ilona szerint Szabó Magdának fontos szerepe volt abban, hogy a gimnázium 2000-ben újra induljon, majd 2002-től önálló intézményként működik. Megjelent az első tanévnyitón, és minden születésnapját az újraindított Dóczyban ünnepelte, egészen a 90. születésnapjáig. Nagyon jól tudott bánni a gyerekekkel, és nagyon szeretett köztük lenni.
„Sminkelés és fodrász nélkül soha nem jött”
– mondja Ilyés Ilona, hozzátéve, hogy hiába járt akkor már bottal Szabó Magda, ezt az iskola ajtajában letette a kezéből, és 45 percig papír nélkül, állva beszélt a diákokhoz a díszteremben – mint egy igazi tanár. „90 évesen azonnal nyomtatásba mehetett volna a szöveg, amit elmondott” – emlékszik vissza az igazgatónő a születésnapra, amely gyakorlatilag Szabó Magda utolsó nyilvános, magyarországi szereplése volt. Az októberi születésnapi ünnepség után még elment a partiumi Nagykárolyba, Az ajtó bemutatójára, de utána már nem mutatkozott a nyilvánosság előtt.
2007. november 19-én budapesti otthonában, olvasás közben örökre elaludt.
„Szabó Magda életében az újraindított Dóczy utazó nagykövete volt, mert ahol csak lehetett, mindenhol elmondta, hogy mit köszönhet az iskolája áldott szigorának, és ezáltal a Dóczy neve benne volt a köztudatban. Szoktuk mondani igazgatónővel, hogy a halálában pedig azzal tett nekünk jót, hogy vég rendelkezett róla, hogy a hagyatékának egy része a volt iskolájához kerüljön” – mondja Tankó Istvánné.
Mikor arról kérdezem Ilyés Ilonát és Tankó Istvánnét, hogy a mai gyerekeket vajon mennyire érdekli mindez, jelentőségteljesen egymásra néznek. Beszámolójuk szerint pontosan a beszélgetésünk előtt bizonyosodtak meg arról, hogy igenis a mostani dóczys diákokat is megérinti az írónő emléke, pedig ők már nem találkozhattak személyesen „Magda nénivel”. A szalagtűzőre a dóczysok ugyanis műsorral is szoktak készülni, és két végzős osztály műsorában is szerepel Szabó Magda. Az egyikben például az hangzik el, hogy a dóczysok számára Szabó Magda soha nem csak kötelező olvasmány lesz, ez pedig az igazgatónő szerint mindennél többet mond. „Mélyen hat a rájuk, és mi is igyekszünk felszínen tartani ezt” – mondja Ilyés Ilona.
Ebben segít a szerdán átadott emlékház is, amelyet hétfőn, a megnyitás előtt jártunk körbe Ilyés Ilonával, miközben még javában dolgoztak rajta. Az emlékház az iskola udvarán található, így most is gyerekek fociztak mellette, de szervezetileg a Református Kollégium Múzeumához tartozik majd.
A látogatót mindjárt Szondi tanár úr jóslata fogadja, amelyet a 11 éves kislánynak mondott: Szabó, magából író lesz!
Tulajdonképpen a debreceni éveket, az írónő életének első 27 évét mutatja be az emlékház. A folyosón az írónő számára fontos debreceni épületek, műemlékek, és persze az akkori Dóczi idéződik meg. Láthatunk például egy korabeli egyenruhát, amelyről kénytelenek vagyunk megállapítani, hogy valóban csúnya volt – ahogyan azt az Abigélben emlékezetes módon meg is örökítette az írónő.
A folyosóról nyíló szobákban Szabó Magda családját ismerhetjük meg jobban, az anyai és az apai ágról kapott örökséget, amelynek kettőssége nemcsak az írónő személyiségében, hanem műveiben is megjelenik. A város történetében is fontos szerepet játszó Rickl, Jablonczay és Szabó ősök ihlette szalon után az édesanya és az édesapa, Jablonczay Lenke és Szabó Elek szobája következik. A nagyszülők és szülők korából származó bútorok, könyvek, festmények, fényképek és használati tárgyak mellett többek között Szabó Magda íróasztalát, telefonját, és számos ruháját is kiállították az emlékházban. Köztük azt az öltözéket, amelyet az írónő akkor viselt, amikor
1985-ben a Tiszántúli Református Egyházkerület első női főgondnokának választották.
Az utolsó helyiségben pedig egy interaktív teret is berendeztek, ahol Szabó Magda műveivel és az azok helyszínéül szolgáló korabeli Debrecennel ismerkedhet meg a látogató.
