Négy évig csöndben lesz a Big Ben harangja

0
773

Egy hét múlva négy évig tartó felújítás miatt nem lesz hallható Londonban a Big Ben harangja. A harang mellett januártól az órát is teljesen átvizsgálják. A hivatalosan Erzsébet-torony megújulása 30 millió fontba kerül.

Augusztus 21-én szólal meg óránként a Big Ben, amely hivatalos nevén a jelenlegi uralkodó után az Erzsébet-torony világhírű ékessége. A 157 éves nagyharang óránként jelzi az időt, a három évig tartó felújítás ideje alatt csak fontos események, például az újév alkalmából lesz hallható.

A torony felújítása 30 millió fontba fog kerülni.

Januártól az 1859-ben készült órát is teljesen átvizsgálják: minden fogaskerekét ellenőrzik, és ha kell, felújítják. Mind a négy számlapját megtisztítják és megjavítják, fémkeretüket megújítják. Az órát januárban állítják le, de a számlapok egyike a felújítás alatt is mindig mutatni fogja a pontos időt.

Az óra a tervek szerint visszanyerheti eredeti külsejét. A keretek a mostani fekete-arany színüket az 1980-as években kapták. Építészettörténészek most azon fáradoznak, hogy visszaadják a számlapok keretének eredeti, vélhetően zöld és arany színét, amelyet néhányak szerint az 1930-as évekig királykék is tarkított.

MTI/FüHü

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .