Minden, amit a HP Elite Dragonfly G3-ról eddig megtudtunk

0
727
HP

Az elmúlt két évben világszinten lettünk rákényszerítve arra, hogy berendezkedjünk egyfajta hibrid életvitelre, egyre kényelmesebben mozogva ezzel az akár állandósult, akár pedig visszatérő home office intézményében. Ebben a faramuci helyzetben pedig immáron nem az az elsődleges cél, hogy mi tartsunk lépést a technológiával, hanem fordítva, vagyis, hogy a technológia az ilyen váratlan helyzetekben is megfelelő módon tudjon minket kiszolgálni. A HP pedig fel is ismerte ezt a fajta igényt, meglátta a piaci rést, a HP Elite Dragonfly G3 pedig már ennek foganatjában született meg a gyártó műhelyében.

A gyártó egyszerre vékony (29.74 x 22.04 x 1.65 cm) és rendkívül könnyű (a rendkívül pedig kicsit sem túlzás, a Dragonfly G3 ugyanis mindösszesen 0.99 kilogrammot nyom), mégis stílusos laptopja egy csomó olyan extra funkcióval lett felvértezve, amelyek pontosan azt a fajta hibrid életvitelt hivatott megkönnyíteni, amiben immáron két éve élünk. Ez többek között továbbfejlesztett arc -és hang trackinget, az átlagosnál jóval erősebb, így pedig az online meetingeket is megkönnyíteni hivatott zajszűrőt, illetve mesterséges intelligencia által szabályozott akkumulátor optimalizációt jelent. A HP Elite Dragonfly G3 ráadásul már 12. generációs Intel processzorral rendelkezik, így pedig nem csupán a hatékony, de a kényelmes munkavégzés is borítékolható.

Mint ahogyan azt a bevezetőben már említettük, a Dragonfly G3 már 12. generációs tulajdonságokkal rendelkezik, így pedig a notebook belsejében már az Intel új generációs processzor megoldása dobog (arról egyelőre még nincs hivatalos hír, hogy ez i7-es vagy i9-es megoldás lesz-e), kiegészítve a szintén házon belüli Iris Xe integrált modullal.

Kijelző 13.5” (1920 x 1280, 400 nits), 13.5” (1920 x 1280, 1000 nits), 13.5” (3000 x 2000, 400 nits)
CPU 12th gen Intel Core i5 vagy i7
GPU Intel Xe integrated graphics
RAM Max to 32GB LPDDR5
Tárhely Max 2TB NVMe SSD
Portok 1 USB Type-A (charging port), 2 Thunderbolt 4 (USB-C), 1 HDMI 2.0, 1 Nano SIM slot, 1 Combo headphone / Mic
Méret 297 x 22 x 1.65 CM
Súly 0,998 Kg

(A HP Elite Dragonfly G3 specifikációi)

A HP Dragonfly G3 háromféle, 13.5” kijelzővel kerül majd a boltok polcaira; 1920 x 1280 és 400 nites, 1920 x 1280 és 100 nites, illetve 3000 x 2000 és 400 nites megoldásban.

A Dragonfly G3 32GB LPDDR5 integrált memóriával és akár 2TB-ig bővíthető SSD tárhellyel rendelkezik majd. Az LPDDR5 a sima DDR5 RAM-hoz képest energiatakarékosabb, így hosszabb akkumulátoridőt tesz lehetővé. A visszafogott méretek ellenére a laptop a csatlakozók tekintetében sem szenved majd hiányt, a notebookon ugyanis 1 darab USB 3.0, két darab Thunderbolt 4-essel rendelkező USB C, egy darab HDMI 2.0, egy darab nanoSIM slot, illetve egy audio-jack kombó port lesz található.

Ugyan az Elite Dragonfly G3 pontos megjelenési dátumát még homály fedi, ám amennyiben éppen laptop vásárlás előtt állsz és prémium kategóriás HP notebook-ban gondolkodsz, az alábbi üzleti szériás HP laptopokat ajánljuk szíves figyelmedbe.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .