Közvetlen amerikai-orosz konfliktus Szíriában? Aligha

0
819

Több tucat orosz zsoldos – köztük legalább négy bizonyítottan orosz állampolgár – veszíthette életét egy támadási kísérletben, amelynek célpontja egy amerikai-kurd támaszpont volt Szíria olajban gazdag Deir ez-Zór kormányzóságában.

 

Orosz források szerint több mint 200, Moszkva által felfogadott harcos esett el a támadásban. Amerikai tisztségviselők 100 körülire becsülték a halálos áldozatok, 200-300 közöttire a sebesültek számát.

Az ominózus offenzíva február 7-én kezdődött a damaszkuszi rezsim oldalán harcoló csapatok tüzérségi támadásával és felvonulásával. Tüzérségi fegyverekkel, harckocsikkal, rakétavetőkkel és aknavetőkkel támadták az at-Tabíja közelében található bázist.

Jeffrey Harrigian, az amerikai légierő egyik térségbeli parancsnoka elmondta, hogy az Egyesült Államok heves ellentámadást indított a levegőből. Több mint három órán keresztül F-15E harci repülők, B-52-es stratégiai bombázók, AC-130-as nehézfegyverzetű repülőgépek, Apache támadó helikopterek és Reaper drónok lőtték a gyalogosokat.

Egy amerikai katonai szóvivő a The New York Timesnak elmondta, hogy

az események egyik szakaszában sem volt szikrányi esélye sem a közvetlen konfliktus kirobbanásának.

„A koalíciós erők tisztségviselői folyamatos kommunikációs kapcsolatban álltak az orosz féllel a kudarcba fulladt, indokolatlan támadás előtt, alatt és után” – szögezte le Ryan S. Dillon amerikai katonai szóvivő. „Orosz tisztségviselők biztosítottak róla, hogy nem támadják meg a közelben állomásozó koalíciós erőket” – tette hozzá.

A Kreml szóvivője szerdán arra a kérte az újságírókat, hogy

„ne essenek eltorzított információk rabjaivá”.

Dmitrij Peszkov valótlannak nevezte azt az sajtóban megjelent feltételezést, amely szerint Putyin elnök a szíriai helyzet miatt mondta le vidéki útjainak egy részét.

Peszkov nem zárta ki, hogy Szíriában lehetnek orosz állampolgárok, de azok szerinte nem állnak kapcsolatban a fegyveres erőkkel.

A RIA Novosztyi orosz hírügynökség jelentése szerint az orosz külügyminisztérium szerdán klasszikus félretájékoztatásnak nevezte a hírt.

Moszkva az ukrajnai konfliktusban is hasonlóan nyilatkozott, majd később elismerte, hogy orosz katonák állomásoztak a térségben.

A New York Times úgy tudja, hogy zsoldosok százai, ha nem ezrei harcolhatnak orosz megbízással Szíriában.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .