Akkor először azt kell megmagyaráznom, mi is az a kremlinológia. Olyan, mint a China-watching, csak oroszul. Ja, így sem lett érthetőbb… szóval, annak idején sem a Szovjetunió, sem a népi Kína vezetése nem rajongott a sajtóért. A sajátjukat sem kényeztették, inkább idomították, a külföldit egyenesen utálták. De nem kicsit.
Viszont tudomásul kellett venniük, hogy létezik, el kellett fogadják, hogy jönnek-mennek mindenféle tudósítók, és azokat csak néha lehet lecsukni: ezért aztán legalább azt a kedvességet megcselekedték, hogy elzárták őket mindenféle információtól, kivéve a hivatalos, hírügynökségi propagandát. Abból okoskodjanak, amit a TASZSZ hírügynökség vagy a Csinghua (Xinhua, akkor még Új Kína) kiad! Nem volt könnyű feladat, de sikerült: Moszkvába, Pekingbe minden hírügynökség a legélesebb elméjű elemzőit küldte, akik képesek voltak a pár mondatos propaganda-hírekből valahogy leszűrni, mi is lehet az igazság. És sok vodka, illetve maotáj fogyott elemzés közben. Olyan, jelentéktelennek tűnő tényekből vontak le messzemenő következtetéseket, hogy a Bolsoj bemutatóján az állami vezetés mely tagjai hányadik sorban ültek, vagy tüsszentett-e Gromiko a második szünetben? Mert ha igen, az jelenthet katonai aktivitást Közép-Ázsia bizonyos térségeiben, de jelentheti azt is, hogy náthás.
Őrület, de az így született elemzések kilencven százaléka pontosnak és helytállónak bizonyult (Magyarországon a boldogult Aczél Endre, valamikori mesterem értett ehhez nagyon). Utalásokból, háttér-információkból, gesztusokból, de ki lehetett hüvelyezni a tényeket.
Ezt hívjuk kremlinológiának.
A fene gondolta volna, hogy egyszer majd így kell belpolitikát is írjunk.
Mert a mostani magyar kormány épp úgy elzárja a valós híranyagtól a maradék kicsiny független sajtót, mint annak idején a moszkvai, pekingi vezetés a nemzetközit. Ilyenkor jön jól a kremlinológiai vagy Kína-figyelői tapasztalat.
Az addig világos, hogy mit jelent, amit Gulyás Gergely nyilatkozott Szilveszter előtt az ATV-nek. Miszerint:
„Azt tudom csak mondani, hogy az ellenzék nagy része nem csupán intellektuálisan szerény képességű, hanem a demokrácia alapértékeit nem tiszteli és végtelenül antidemokratikus.”
Ez, kérem, egészen pontosan azt jelenti, ami oda van írva. Hülyének tartja az ellenzéket, ami jogában áll, ha igaza nincs is, de a tévedéshez való jogát nem vitathatjuk el (mellesleg bármikor szívesen látom akár őt, akár Németh Szilárdot, akár más versenyzőjüket egy intellektuális kvízjátékra, bár valami azt súgja: nem fognak kiállni).
Akkor mondhatjuk, hogy a kormány érthetően kommunikál?
Dehogy mondhatjuk. Ha minden azt jelentené, ami oda van írva, Áder köztársasági elnök újévi beszédét nem lehetne mire vélni. Ugyebár, ő épp pár nappal Újév előtt mondott igent a túlóra-törvényre és a közigazgatási bíróságokra. Ha esetleg nem írja alá őket, akkor sem annulálódnak a törvényjavaslatok, csak akkor visszakerülnek az Alkotmánybíróság elé, normakontrollra, és egyfelől valós alkotmányjogi problémák is felvetődhettek volna, másfelől formai kifogások nemkülönben: azért mindennek volt nevezhető a megszavazásuk, csak szabályosnak nem. Ámde Áder János aláírta őket, így ez a kiskapu bezárult.
Viszont ez esetben miről beszélt Újévkor?
„Csak rajtunk múlik, hogy mire mondunk nemet és mire mondunk igent – fogalmazott a köztársasági elnök a közszolgálati televízióban elhangzott újévi köszöntőjében. Az új esztendőnek számos régi-új elhatározással vágunk neki, a Szilveszter elmúltával azonban néha úgy tűnik, mintha az újévi jókívánságok beteljesülését, az újévi fogadalmak betartását rajtunk kívül álló erők akadályoznák.
Áder János megfogalmazása szerint mondhatunk nemet mindarra, ami mérgezi hétköznapi életünket: az elaljasult közbeszédre, az embertársainkat vallásukban, identitásukban, méltóságukban sértő cselekedetekre.
Külső erők nem akadályozhatják meg, hogy nemet mondjunk a „másokra való mutogatásra, a magunk felelősségének palástolására, a mindenkin átgázoló törtetésre, a becstelenségre, mások tisztességének elvitatására”.
„Mondhatunk nemet az igénytelenségre, az ünnepeinkből gúnyt űző cinizmusra, az érdekek szerint torzított valóságra, a rövidlátó gondolkodásra” – folytatta Áder János. Hozzátette azt is, hogy környezetünk felelőtlen kirablására, a vizeinket mérgező, a levegőt szennyező, a jövőnket felélő kíméletlen valóságra is lehet nem a válasz.
„Mint ahogy mondhatunk igeneket is” – emelte ki az államfő. Majd példaként említette, hogy „mondhatunk igent mindarra, amilyennek a jövőt, a magunk és gyermekeink életét szeretnénk látni”. Otthonaink békességére, az egymással való törődésre, a teljesítmény elismerésére, a tisztességes versenyre, a barátainkat segítő jó szándékra is mondhatunk igent.” (MTI)
Hát ez meg mi a fűzfán fütyülő rézangyal? Áderbe belebújt Hamlet lelke, és most önmagát marcangolja, bűntudata van és így üzeni meg? Hiszen pontosan leírja a kormány politikáját, amikor arról beszél, hogy mire mondhatunk nemet. Aminthogy a tisztességes verseny emlegetése is vörös posztó a közbeszerzések világában, ahol nyerhet megbízatást Mészáros vagy Mészáros, esetleg – kedvező csillagállás esetén – talán Mészáros is.
És ha mondhatunk nemet, ő miért nem mondott?
Ha tudja, mi a helyes, miért nem cselekszik aszerint? Nagyjából még ő tehetné meg a leginkább, mert hirtelenjében Orbán Viktor sem bírna előrántani az ingujjából egy másik köztársasági elnököt.
Vagy épp azt mondja, hogy tudná ő, mit kell, csak nem teheti? Korlátozva vagyon, strázsálják keményen?
Hagyjuk az orosz népmeséket a „jó cár atyuskáról”, aki a gonosz bojárok miatt nem segíthet az ő népén. Ez az atyuska amúgy is csak névleg cár, valójában még hopmester sem.
Áder köztársasági elnök – kremlinológiában és Kína-figyelésben szerzett tapasztalataim alapján – vagy meg sem gondolta, mit olvas fel (mert, hogy nem ő írta, az is biztos), vagy túl korán íratta meg a beszédet. Még december elején, vagy tán előbb, mikor a környülállások mások voltak. És ügyet sem vetett senki a mondatok gyanús aktualitására – ami véletlenül alakult így. Mondatról mondatra elemezve ki lehetne mutatni, melyik mire utal, bár szerintem ezeket a most gyanúsnak tűnő gondolatokat mindkét politikai oldal elmondhatja a másikról.
Szemüveg kérdése, kérem, hogy látjuk őket: jobbról szólnak balra, balról szólnak jobbra, esetleg jobbról jobbra.
Elemzésünk eredménye: Áder is pont úgy értette, amit mondott, ahogyan mondta. Meg ahogyan odaírták neki.
Legfeljebb mindenki más értette úgy, ahogyan neki tetszik.
Hogy kormánykörökben volt-e visszhangja a beszédnek, azt biztosan nem tudjuk, de nem csodálnám, ha most valahol egy állástalan beszédíró épp belezokogna a pálinkájába, mert nem tudja, miből fog ő már ezután élni.
Ahogy azt sem csodálnám, ha észre sem vette volna senki a beszéd különös voltát.
Egy következtetést levonhatunk azonban. Eddig sem volt semmi okunk megbízni Áder Jánosban, ezentúl sem lesz.
„Gyümölcséről ismeritek meg a jó fát” – mondja az Írás.
És a tetteiről a becsületes embert.
Nem a beszédeiről.
Kremlinológiai elemzésünket olvasták.
