Kicsalogatja a daganatot az új gyógymód

1
168
facebook/123rf

Kivezetné a ráksejteket az agydaganatos betegek koponyájából egy új eljárás. Az agydaganat az egyik leggyorsabban kifejlődő, így legveszélyesebb rákfajta, melynek a kezelése sem egyszerű feladat.

Egy közelmúltban felfedezett eljárás azonban új reményt adhat a daganatos betegeknek: a kezelés során a daganatsejteket tulajdonképpen kicsalogatnák a koponyából, hogy meggátolják a tumor kifejlődését. Az eljárást a közelmúltban az Amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerbiztonsági Felügyelet (FDA) is elismerte. – olvasható a HáziPatika.com-on.

Az agydaganat tünetei

Az agydaganat ijesztően hangzik, de tünetei már a kezdeti stádiumban is árulkodóak, így felismerése könnyebb, kezelése pedig hatékonyabb.

Az agydaganat rendszerint az agyi szövetekben kezd fejlődni, az agyidegeket támasztó, illetve táplálékkal is ellátó kötőszöveti sejtekből kiindulva.

Mivel a koponyában szűkös a hely, a tumor nem sokáig tud fejlődni anélkül, hogy ne kezdené el nyomni az agyszövetet. Emiatt már viszonylag korai stádiumban is tüneteket okoz: ilyen az ébredéskor érzett fejfájás, a visszatérő szédülés vagy a hányinger nélküli hányás. Többféle műtéti eljárást is alkalmaznak a kezelésére, egy amerikai kutatócsoport azonban teljesen új módszerrel kezelné a betegeket.

A kutatók az eljárást A hamelni patkányfogó című német mondához hasonlították, melyben a főszereplő egy varázserejű síppal csalogatta ki a patkányokat a városból. A síp ez esetben egy vékony cső, amely az agytumorból “szipkázza ki” a daganatsejteket egy tárolóba, innen pedig a sebész távolítja el anélkül, hogy az agyszövetekhez hozzáérne. Hogy a rákos sejteket megtévesszék, az eszközt az agy fehérállományának álcázzák a kutatók, a tumor ugyanis azon a területen fejlődne ki.

Az eljárást már sikeresen tesztelték patkányokon, de egy hosszú kutatási periódus még megelőzi az első betegek kezelését. Nagy reményeket táplálnak azonban a kutatók az olyan betegségek kezelésében, mint a glioblastoma – ez az egyik legveszélyesebb, máig gyógyíthatatlan agydaganat, amely kezelés nélkül alig néhány hónap alatt végzetessé válhat.

1 hozzászólás

  1. Érdekes,hogy pont ez, a zsidókat rágalmazó ( A hamelni patkányfogó című) német monda,a példája a cikkírónak……

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..