Kezdőlap Sport Oldal 17

Sport

Kis tao, kis foci?

0

Egy kínkeserves győzelem a BL-selejtezőben és két kiesés az EL-előjátékban: ez a mostani mérleg a magyar focicsapatoknál. A csapatokra bontott összes tao-befizetést változatlanul nem ismerjük, azt igen, hogy a továbbjutó Mol-Vidi korábbi két évadban névadójától kapott 413 milliót, a Honvédnak és az Újpestnek az MLSZ 200-300 milliót hagyott jóvá az elmúlt szezonokban.

Egy csapat van még talpon a nemzetközi ligákban: a nemrég Mol-Vidi nevet felvett fehérvári egylet összesítésben 1-0-ra lépett túl az egyébként erősebb csapatnak számító bolgár Ludogorecen. A Honvéd FC a luxemburgi Progres Niederkornnal nem bírt, 1-2-vel kiesett, az Újpest legalább nagy nevű csapattal, a spanyol Sevillával szemben maradt alul – igaz, az 1-7-es összesítés így is nagyon rusnya teljesítmény. Pláne, hogy a Ferencváros már a selejtező előző körében elbukott.

A magyar foci nemzetközi besorolását mutatja, hogy a Vidinek a második selejtezőkör után még egy meccset kellene nyernie (a svéd Malmö ellen), utána játszhat a főtáblára jutásért. Ezzel egyébként eddig 462 milliót kerestek a fehérváriak az UEFA-tól – számolta ki a Blikk.

Ez a szám azért is érdekes, mert noha százmilliárdok ömlenek csak társasági adóból (tao) a sportba, ebből egyedül a Felcsút jutott rengeteg pénzhez (legalább 16 milliárdhoz), a kisebbek jóval kevesebb támogatást kapnak. Legalábbis a nyilvánosan hozzáférhető MLSZ támogatási határozatok tanúsága szerint.

Akkora összegekhez, amelyeknél még ilyen szerény nemzetközi szerepléssel is többet lehet keresni.

A teljes futballmezőny tao-támogatói listáját még nem ismerjük. Annak ellenére, hogy az ezt perlő Transparency International már minden létező fórumon jogerősen nyert a bíróságon, az adatokat azóta se kapták meg.

Az Átlátszó öt hatalomközeli fociegyletre szűkített listáját végül megszerezte az MLSZ-től, ebből tudjuk, hogy az akkor még Videoton nevet viselő csapat a 2015/16-os és 2016/17-es idényben csak a Mol Petrolkémia Zrt.-től kapott pénzt, 216 és 215 milliót – írtuk meg nemrég, kiszámolva azt is, hogy a bajnokság névadóján, az OTP-n (és az állami tévén) kívül a tao-n keresztül a Mol-csoport a legnagyobb befizető a labdarúgásba.

Hasonló összegeket hozott nyilvánosságra honlapján az Újpest FC és a Honvéd FC is. A lilák az önrész nélküli támogatásra az MLSZ-től a 2015/16-os bajnokságban 198,6 milliót, rá egy évre 219,5 milliót kaptak jóváhagyást. A legutóbbi szezonban ennek dupláját, 428,6 milliót engedélyezett programokra a szövetség.

Összehasonlításként: az Újpest kupaellenfelének, a Sevillának a legértékesebb játékosa a francia világbajnok Steven Nzonzi (aki nem is játszott a magyarok ellen): ő egymaga 30 millió eurót, azaz 9,6 milliárd forintot ér.

A Honvéd támogatási összegei 2013-tól: 192,1, 205,8, 209,6, 299,9 és 217,8 millió forint. Ekkora összegekről szólnak az MLSZ határozatai, amelyek részletesen felsorolják azokat a programokat, kiadási célokat is, amelyeket nem hagytak jóvá a kérelmekből.

„Nem tudtunk a megfelelő összeállításban játszani, nem voltunk kellően frissek a hétvégi bajnoki után. Hetek óta sorozatban játsszuk a találkozókat, és nem olyan hosszú a kispadunk, hogy mindig friss embereket tudjunk pályára küldeni” – mondta a Honvéd vezetőedzője, Supka Attila a luxemburgi csapattól elszenvedett vereség után a Nemzeti Sportnak. A hazai bajnokságban eddig két forduló volt.

Magyarország atlétikai világbajnokságot rendezhet

0

Fürjes Balázs államtitkár üdvözölte a Nemzetközi Atlétikai Szövetség bejelentését, mely szerint Budapestet javasolják a 2023-as világbajnokság megrendezésére.

 

„Nagy elismerés számunkra, hogy az IAAF komolyan gondolja, hogy 2023-ban Magyarországon legyen a világbajnokság”, mondta. „Biztosak vagyunk benne, hogy képesek vagyunk megfelelni várakozásoknak.

A bejelentést Sebastian Coe a nemzetközi szövetség elnöke tettette az IAAF tegnap befejeződött kétnapos Buenos Aires-i ülésén. Gyulai Marton, a Magyar Atlétikai Szövetség főtitkára és a budapesti megjegyezte, hogy

Magyarország 1912-ben alapító tagja volt a nemzetközi atlétikai szövetségnek,

és Budapest az a hely, ahol az Európai Atlétikai Szövetség közel 90 évvel ezelőtt létrejött.

Gyulai hozzátette: „Az atlétika mindig is különleges helyet foglal el a szívünkben, és a 2023-os világbajnokság olyan dolog, amit az egész ország és az egész régió magáénak érez. A Magyar Atlétikai Szövetség nagyon büszke arra, hogy ebben a folyamatban idáig eljutottunk. Célunk, hogy minél több néző lássa a versenyeket, és az atlétikai történetének legjobb világbajnokságát rendezzük meg!”

Budapest tehát a világbajnokság megrendrezésének első számú várományosa, végleges döntés decemberben születik.

Szavazz, ki az év fociedzője és focistája (nem nálunk)

0

A FIFA közzétette Az év legjobb edzője címre esélyesnek tekintett 11 mester nevét. A francia szövetségi kapitány, a Realt elhagyó Zidane, a meglepetés belgák trénere mellett az orosz és a horvát kapitány is a listán van. A szurkolók interneten szavazhatnak a női csapat edzőjére is. A játékosok listája még nem ismert.

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a FIFA Legendái által kiválasztott szűkített listát. A honlapján olvasható 11 név a következő:

Massimiliano Allegri (olasz), Juventus
Sztanyislav Csercseszov (orosz), az orosz válogatott szövetségi kapitánya
Zlatko Dalic (horvát), a horvát válogatott szövetségi kapitánya
Didier Deschamps (francia), a világbajnok francia válogatott szövetségi kapitánya
Pep Guardiola (spanyol), a Manchester City edzője
Jürgen Klopp (német), a Liverpool edzője
Roberto Martinez (spanyol), a belga válogatott szövetségi kapitánya
Diego Simeone (argentín), az Atletico Madrid edzője
Gareth Southgate (angol), az angol válogatott szövetségi kapitánya
Ernesto Valverde (spanyol), a Barcelona edzője
Zinedine Zidane (francia), Real Madrid edzője, aki nemrég jelentette be távozását.

A szurkolók a FIFA oldalán elektronikusan szavazhatnak. A szavazásról minden információ itt található angolul.

Közzétették a legjobb női csapat edzőjének díjára és a legjobb női játékosnak jelöltek nevét is, ugyanezen az oldalon. A legjobb férfi játékos még nem jelent meg.

A díjakat szeptember 24-én nagy gála keretében adják át.

Egy nap alatt 60 millió dollárért adott el Ronaldo mezeket a Juve

0

Torinóban tovább tart a Ronaldo-őrület. A portugál szupersztár, aki kilenc év után hagyta ott a Real Madridot, 129,3 millió dollárért váltott klubot.

A világ egyik leghíresebb és sikeresebb sportolójaként ismert Ronaldo pénzügyi vonzereje rendkívül nagy, ráadásul a Juventus a közösségi médiában egyetlen nap alatt több mint egymillió új követőt szerzett.

Vagyis, Ronaldo még labdába sem rúgott, de máris kezdi visszafizetni a sokak által túlzottnak tartott átigazolási díját. (Mint ismeretes, a torinói Fiat gyár dolgozói sztrájkot helyeztek kilátásba, amiért a Juventust támogató cég Ronaldo átigazolására költötte a pénzt, ahelyett, hogy az ő fizetésüket emelte volna.)

A fentieket Szabados Gábor sportközgazdász is megerősítette. Szerinte

a 33 éves portugál labdarúgó hozzáadott marketingértéke lényegesen nagyobb, mint bármely más futballistáé és e mögött rengeteg háttérmunka van.

Ha egy klub leigazolja Cristiano Ronaldót, akkor nemcsak azon gondolkodik, hogy mennyire tudja segíteni a csapatot a pályán az ötszörös aranylabdás, hanem a játékos óriási marketingértéke is nagyon fontos szempont, hiszen ez a mezeladások mellett sok egyéb területen is jelentős bevételnövekedést hozhat a Juventusnak.

Mindehhez hozzájön, hogy a közösségi médiában meglévő,

mintegy 300 milliós rajongótáborával

jelen pillanatban Cristiano Ronaldo marketingszempontból „erősebb brand”, mint maga a Juventus futballklub.

Forrás: Statista.com

600 millió forintért játszhat két magyar csapat a szlovák bajnokságban

0

A magyar kormány június elején 600 millió forintot adott a Magyar Jégkorong Szövetségnek. Sajtóértesülések szerint arra kapták a támogatást, hogy a következő idényben a MAC Budapest és a DVTK Jegesmedvék a szlovák bajnokságban játszhasson.

Szlovák lapok szerint a két magyar csapat fejenként félmillió eurót fizetett a Tipsport Ligának, és az emiatt fogadta be a két magyar klubot. Az Átlátszó megkeresésére nem mondta meg az MJSZ, hogy mennyit fizettek a Tipsportnak, de hangsúlyozták, hogy nem az állami támogatást használták fel erre a célra. Such György MJSZ-elnök szerint egyéb bevételeikből fedezik a két magyar hokiklub szlovákiai indulásának költségeit, és a szövetség költségvetésében emiatt keletkező hiányt pótolja az államtól kapott pénz.

A MAC és a Jegesmedvék kinőtték a magyar bajnokságot

A Nemzeti Sport 2018. március végén írt arról először, hogy két magyar hokicsapat, a MAC Budapest és a DVTK Jegesmedvék kinőtte a magyar bajnokságot, ezért beadta csatlakozási kérelmét a szlovák Tipsport Ligába (régi nevén Extraliga).

Such György, a Magyar Jégkorongszövetség elnöke akkor a lapnak adott interjújában óvatosan fogalmazott, hiszen a két csapat kinti indulása még nem volt biztos. Két dologtól függött: attól, hogy a Tipsport Liga rábólint-e a kérelmekre, és attól, hogy sikerül-e előteremtenie a kluboknak a csatlakozáshoz szükséges pénzt. Az NS újságírójának kérdésére Such elismerte, hogy a szlovákok „indulási díjat” kérnek, de pontos összeget nem árult el. „Konkrét számot egyelőre nem mondanék, de maradjunk annyiban, hogy forintszázmilliókról beszélhetünk.” – mondta.

Június 4-én meg is jelent az a kormányhatározat, ami arról szól, hogy

a kormány 2018-ban 600 millió forint (1,88 millió euró) állami támogatást ad a Magyar Jégkorong Szövetségnek.

Az MJSZ két részletben kapja meg a pénzt: 360 milliót azonnal, majd az év második felében a maradék 240 millió forintot.

A kormányhatározat megjelenésének napján a Nemzeti Sport egyből arról írt, hogy hivatalos bejelentés ugyan még nem volt, de információik szerint csatlakozhat a szlovák ligához a MAC és a DVTK.

Forrás: Átlátszó.

Budapesten lehet a szinkronúszó világkupa-sorozat döntője

0

Erről a FINA elnöke beszélt Budapesten, a junior vb-n.

Cornel Marculescu Szántó Dávidnak, a junior műúszó világbajnokság műsorközlőjének adott interjút. Azt mondta: „Nemrég beszéltünk arról, hogy a jövőben a műúszó Világkupa-sorozat szuperdöntőjét első alkalommal Budapest rendezze. Erről Balogh Sándorral, a Magyar Szinkronúszó Szövetség elnökével és Gyárfás Tamással már egyeztettünk, ez biztosan újabb csodálatos verseny lenne. Elvégre önöknél

mindig rendkívül megbecsültek a versenyzők, akik jól érzik magukat Budapesten.”

A Duna Arénában öt napon keresztül tartott a vb. Szerdán az egyéni technikai számban és az egyéni szabadprogramban is a jövő nagy egyéniségének tartott orosz Varvara Szubbotyina nyert. Előbbi számban Dávid Janka 19., utóbbiban Szabó Veronka 14. helyen lett.

Az oroszok egyébként minden versenyszámot megnyertek a vb-n,

dupláztak csütörtökön is: a Kszenyija Ladnaja, Jelizaveta Minyajeva páros győzött a technikai számban és a szabadprogramban is. Előbbiben a Dávid Janka, Hungler Szabina páros 16., utóbbiban Dávid Janka és Szabó Veronka 14. lett.

Pénteken sem született meglepetés: az oroszok nyerték a csapatok technikai versenyszámát, a magyarok a 14. helyen végeztek.

Szombaton is két orosz győzelem született: a csapatok szabadprogramjában és a vegyes páros technikai versenyszámban. Ez utóbbi szám most debütált, Mihail Vasziljev és Alina Mantulenko nyerte.

A vasárnap végül

magyar sikert is hozott,

az Apáthy Anna, Gács Boglárka, Hungler Szabina, Kassai Kamilla, Szabó Anna, Dávid Janka, Gerstenkorn Mira, Kassai Dóra, Péntek Lili, Szabó Veronka összeállítású szabadkombinációs csapat ugyanis döntőbe jutott, ami a korosztályos vb-ken még soha nem sikerült.

Végül a 10. helyen végeztek, természetesen az oroszok nyertek, Mantulenko és Vasziljev pedig a vegyes páros szabadprogramját is megnyerte.

A vb két legeredményesebb versenyzője Kszenyija Ladnaja és Jelizaveta Minyajeva lett, négy-négy aranyéremmel.

Kamu a horvátok 28 millió dolláros jótékonykodásáról szóló hír

Humorrovatból emelhette ki valaki és az MTI lecsapott rá. Futótűzként terjedt a magyar nyelvű médiában, hogy az ezüstérmes horvát labdarúgó-válogatott hátrányos helyzetű gyerekeknek ajánlotta fel a teljes pénzjutalmát, ami összesen 28 millió dollár.

A Magyar Távirati Iroda híre szerint „A Zlatko Dalić szövetségi kapitány, valamint a játékosok és a teljes stáb által a nemzeti együttes Facebook-oldalán közzétett nyilvános levélben felhívták a figyelmet az ország nehéz helyzetére, s reményüket fejezték ki, hogy ezzel a gesztussal legalább néhány gyerek nyarát szebbé tudják tenni.

Horvátország az Európai Unió legszegényebb tagállama, amely húsz éve nyögi a délszláv háború örökségét. Sok gyermek nem tud iskolába járni, az idősek a létminimumon élnek, az egészségügy összeomlóban, a vezetés pedig korrupt – írták a hazai helyzetről a horvát válogatott tagjai.

Hozzátették,

az országot nem a megfelelő emberek vezetik,

éppen ezért nem kérnek a politikusok köszönetnyilvánításaiból, és azt szeretnék, hogy tartsák magukat távol a nemzeti csapat sikerétől.

Ez a torna megmutatta, hogy a labdarúgásban mindenki egyenlő esélyekkel indul. Egy tehetséges generáció egyéniségei igazi csapattá formálódtak, mert alárendelték magukat a közös érdeknek – fogalmaztak a válogatott tagjai.

Sok gyermek van, aki még nem látta a horvát tengerpartot, pedig mindenki megérdemelné, hogy legalább egy hetet eltöltsön ott – írták közleményükben. Kiemelték, sok gyerek éhezik, mert a szüleiknek nincs munkájuk, így nem tudnak mit letenni az asztalra. A horvát válogatott döntős szereplésével 28 millió dollárt keresett a világbajnokságon. A vasárnapi döntőben a francia csapat 4:2-re nyert.”

A hír azonban egy olyan levélre alapozza állításait, amit nem is Zlatko Dalić írt, hanem egy horvát újságíró, aki az eredeti levél aljára oda is tette:

Írta Igor Premužić, nem Zlatko Dalić

A levél ide kattintva olvasható.

A cikk a Humor rovatban kapott helyet a honlapon.

Tőke János (Szabad Magyar Szó)

Kezdődik a budapesti junior szinkronúszó vb

0

Harminckilenc ország közel 300 versenyzője nevezett a világbajnokságra, amely Lisa Schott, a FINA sportági technikai bizottságának elnöke szerint minden idők legjobb versenye lehet. A vb ma kezdődik és vasárnapig tart.

Lisa Schott a verseny előtti sajtótájékoztatón azt mondta: szereti Budapestet, második otthonának tekinti, és a magyarok vendégszeretetét ismerve

biztos abban, hogy óriási siker lesz a vb.

Mint mondta, a Duna Arénában a jövő olimpiai bajnokait láthatják majd a nézők.

Balogh Sándor, a szervezőbizottság elnöke megjegyezte, Budapestet a világban a vizes sportok fővárosaként emlegetik, és bízik abban, hogy újabb sikeres rendezvénnyel tudják öregbíteni a főváros hírnevét.  Egy évvel ezelőtt már zajlott az eddigi legnagyobb magyarországi sportesemény, a vizes világbajnokság. Májusban pedig szinkronúszó világkupát rendeztek ugyanitt, és annak volt olyan győztese, aki juniorkorú, így most itt lesz a mezőnyben.

Szántó Éva, a szervezést végző cég, a Bp2017 Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója szerint a tavalyi világbajnokságnak köszönhetően

megfelelő tapasztalattal és tudással rendelkeznek

a junior vb sikeres megrendezéséhez, csak az időszak és a volumen más.

Iker Bernadett, a Magyar Szinkronúszó Szövetség elnökségi tagja arról beszélt, hogy Natalja Taraszova három évvel ezelőtti szövetségi kapitányi kinevezése óta az orosz iskolát követik, a kemény munkának már lassan megvan a gyümölcse, és a bírók is egyre magasabbra értékelik a magyar versenyzők teljesítményét.

Taraszova szerint három éve közepes szinten volt a magyar szinkronúszás, és azóta több szempontból is rengeteget sikerült fejlődnie.

„Bízom abban, hogy a lányok meg tudják mutatni, hogy a közvetlen élmezőny közelében vannak”

– mondta a szövetségi kapitány.

Iker Bernadett az MTI-nek azt is elmondta, hogy a magyar versenyzők eddig a 20. hely körül végeztek a világversenyeken, most a 12-17. helyezés megszerzése a reális számukra. Reméli, hogy a kilenc versenyszámból egy-kettőben be tudnak jutni a döntőbe, vagyis a legjobb 12 közé. Erre leginkább a kombinációs kűrben vagy valamelyik egyéni számban lát esélyt.

Franciaország a világbajnok

0

Franciaország 4:2-re legyőzte Horvátországot az oroszországi futball világbajnokság moszkvai döntőjében. A gólkülönbség nem tükrözi azt, hogy kiegyenlített volt a játék, olyannyira, hogy az első félidőben a horvátok még jobban is játszottak, dacára annak, hogy 2:1-es francia vezetéssel fordultak rá a második félidőre. A horvátok minden dicséretet megérdemelnek.

Minden volt ezen a világbajnoki döntőn: öngóllal szerzett vezetést a francia válogatott; majd a horvát egyenlítés után videóbírónak köszönhetően odaítélt tizenegyessel lőtte a következő vezető gólt; a második félidőben a Pussy Riots orosz punkzenekar tagjai megzavarták a játékot, amikor berohantak a pályára (a meccset néző Vlagyimir Putyin boldog lehetett.)

De menjünk sorjában!

Az első félidőben a horvátok többet támadtak, egységesebb és karakteresebb játékot mutattak, mégis a franciák szerezték meg a vezetést a 17. percben, mégpedig Mandzukic öngóljával – ami egyébként első volt a vb-döntők történetében. Tíz perc kellett a horvátoknak az egyenlítéshez: Perisic lőtt a kapuba a 16-oson belüli kavarodás végén. Nem sokkal később ő volt az, aki egy tisztázás közben kezezett, s a videobírói döntés eredményeként tizenegyest ítéltek a horvátok ellen. Griezmann lőtte a bűntetőt, s ezzel 2:1-es vezetést szereztek a franciák.

A horvát lendület kitartott a második félidőben is, de a franciák egy-egy kitámadása veszélyt okozott a horvát kapu előtt, az 59. percben azonban Mbappé elfutása góllal végződött. 3:1 a franciák javára. Hét perc múlva Mbappé 20-22 méterről középről, szintén takarásból a kapu jobb oldalába lőtt. A horvátok javára szól, hogy ezután sem adták fel, s a 69. percben sikerült is szépíteniük, Mandzukic szemfüles góljának köszönhetően.

De a horvátok is vittek el trófeát: a vb legjobb játékosa Luks Modric lett.

Az oroszországi vb bronzérmét az angolokat szombaton 2-0-ra legyőző belgák szerezték meg, történetük során először végezve az első három között.

Miért fetrengenek annyit a focisták?

0

A foci vb kapcsán is sokat lehetett a színészkedésről beszélni. Több kutatás is vizsgálta már, miért szimulálnak olyan sokszor a focisták, és érdekes eredményekre jutottak. Tudta például, hogy minél közelebb van a bíró egy színészkedő focistához, annál valószínűbb, hogy hisz neki? És hogy az állatvilágban is találni példákat hasonló megtévesztésre?

A brazil Neymar volt a foci vb egyik legnagyobb sztárja, még akkor is, ha csapata kiesett a negyeddöntőben. Vele kapcsolatban mégsem elsősorban a góljairól vagy a látványos cseleiről beszélnek sokat, hanem arról, hogy mennyit színészkedett és fetrengett. Ki is számolták:

öt meccsen összesen körülbelül negyedórát töltött a földön.

Tény persze, hogy ellene szabálytalankodtak a legtöbbet, a FIFA statisztikái szerint meccsenként átlagban több mint ötször, de sokszor alaposan rájátszott ezekre az esetekre. Olyannyira, hogy mém is lett belőle:

https://twitter.com/JWriting_/status/1012691007807213569

Arról is egymás után készültek a videók, hogy gyerekek hogyan utánozzák:

A „neymaring” szinte már fogalommá vált:

https://www.facebook.com/grassrootgoals/videos/1662661667184835/

Persze nem ő volt az egyetlen, aki a vb-n látványosan színészkedett. A brutális szabálytalanságairól hírhedt portugál Pepe sem először mutatta meg ezt az oldalát, amikor némi vállveregetéstől összeesett:

Az iráni Ramin Rezaeian talán még mindig forog:

https://twitter.com/Malou_Pr/status/1007671122945544193

A portugál Cristiano Ronaldo pedig rengeteg tapasztalatot szerzett korábban is a színészkedésben, a vb-n azonban új szintre lépett: miután látványosan feldobta magát, még azt is kérte, hogy a bíró nézze meg videón, mi történt:

Na de miért színészkednek ennyit a focisták? Erre a kérdésre több kutató, viselkedéspszichológus is keresett már választ. A Vox összeállítása szerint közülük többen egy olyan taktikának írják le a színészkedést a focipályán, amellyel

kritikus helyzetben előnyt tudnak szerezni.

Más, több gólt, pontot hozó sportágakhoz képest ugyanis a fociban kiemelt jelentősége van egy-egy gólnak, így például egy színészkedéssel szerzett büntető, vagy akár kiállítás is nagyobb előnyhöz juttathat egy csapatot, mint például kosárlabdában.

A színészkedés komoly indulatokat is kiválthat.
Fotó: MTI/EPA/Franck Robichon

A kutatók szerint egyébként a színészkedő focisták olyan mintákat követnek, amelyekre az állatvilágban is vannak példák. A vándorrákok mondjuk pont az ellenkezőjét szokták színlelni egy-egy sérülésnél, mint a focisták, vagyis azt, hogy nem komoly a baj, különben célponttá válnának, de a cél itt is az, hogy a színészkedéssel előnyhöz jussanak.

Vagyis

a megtévesztés arra jó, hogy tulajdonképp minimális erőfeszítéssel jelentős előnyhöz jusson valaki.

Azt is vizsgálták már, hogy a fetrengés mikor milyen eredménnyel jár. Egy ausztrál kutatócsoport azt találta, hogy, kicsit talán furcsa módon, minél közelebb van a bíró egy színészkedő focistához, annál valószínűbb, hogy hisz neki. Ugyanakkor viszont annak a valószínűsége is megnő, hogy sárga lapot ad a megtévesztésért. Önmegerősítő hatást is találtak: minél többször hitt a bíró egy-egy fetrengő focistának, annál többször próbálkoztak azzal, hogy megtévesszék.

Neymarnak mindig nagyon fáj.
Fotó: MTI/EPA/Taccjana Zenkovics

Az is kiderült, hogy átlagosan kétszer annyit színészkednek a focisták döntetlen állásnál, és sokkal kevesebb a példa az időhúzó fetrengésre.

A kutatások szerint

a focisták akkor színészkednek igazán, ha a lehetséges előnyök felülmúlják az esetleges kockázatot.

Ezért jó ötletnek tűnt, hogy sárga lappal kell büntetni a színészkedést a focipályán, eredménye mégsem lett, ugyanis a bírók lelkivilágát is figyelembe kell venni: egyik sem akar hibázni, és esetleg elnézni egy sérülést, ezért elég óvatosak és hajlamosak hinni a komoly fájdalmat mutató focistának.

Az egyik sokszoros amerikai válogatott focista, Alexi Lalas az AP-nek úgy fogalmazott, hogy a színészkedés egyfajta képesség,

van, aki jól csinálja, van, aki rosszul.

Az viszont biztos, hogy, ha másban nem is, a szimulálásban a magyar NB1-ben játszók is abszolút a világ élvonalában tartoznak. A videotonos Danko Lazovics fetrengését ugyanis kevesen tudnák utánozni:

Borítókép: MTI/EPA/Taccjana Zenkovics

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!