Gálvölgyi János, Kossuth-díjas színész, ma 70 éves. A Játékszínben önálló estje bemutatójával ünnepel, és utána üdvözlik a barátai, kollégái. Mi pedig a Kossuth Kiadónál tiszteletére megjelenő könyv előszavával köszöntjük.
Nagyon másmilyen, mint amilyennek a legtöbben hiszik. Civilben nem szórja a vicceket, nem hangos, nem harsány, nem a társaság középpontja, sőt, premierbulin is alig fordul elő, és, ha netán igen, hamarosan angolosan, úgy, hogy fel se tűnjön, eliszkol onnan. Színpadi jelenlétével ellentétben kimondottan visszahúzódó. Fölöttébb zavarba jön, ha leszólítják az utcán, pláne, ha még ölelgetik is, már az idegenek kézfogását sem kedveli. Felfegyverkezik fertőtlenítő spray-vel, és a kezére fújja utána, hogy jaj, csak beteg ne legyen. Szépen fejlett hipochondriája némileg csökkent azóta, hogy a családban adódott súlyos betegség, és bizony őt is vitték már a színházból előadás helyett kórházba. Már nem gondolja, hogy jobb neki a színpad szélén lenni, mint középen, mert baj esetén akkor könnyebben ki tud sasszézni a deszkákról.
Aki a Heti Hetes műsorában látta magabiztosan rögtönözni, a kollégák reagálásaira poént poénra halmozni, a Ki mit tud?-ban, a Gálvölgyi Show-ban jobbnál jobb paródiák özönét árasztani, az nehezen tudja elképzelni, hogy gyakran depressziós, gátlásos. Ami furcsa módon nem zavarja a játékát, amikor éppen cefetül van, akkor is megbízhatóan működik. Nála megbízhatóbb embert kevesebbet hordott hátán a Föld. Ha valakivel valamiben megállapodik, az a részéről garantáltan úgy lesz. A pontosságot aggályosan túlaggódja. Ez azt jelenti, hogy vagy félórával hamarabb ott van, ahogy a színházba is bemegy már este 6 előtt, mert mi történik, ha valami közbejön, nem szabad kockáztatni.
Ő a precíz polgár, olykor netán kispolgár, és ezzel együtt úriember. Nagyon ad az öltözködésére, fájlalja, hogy remek öltönyeit, egykor akár maga által tervezett finom ingeit, már alig van hová felvennie. Eleganciája kívül-belül kifogástalan, még abban is biztosak lehetünk, ha öltönyt visel, soha, de soha nem villan ki a bokája, mert, ahogy egy jól szituált angol gentleman-hoz illik, térdzoknit hord, azt is lehetőleg selyemből.
Ha nehéz számára a produkció, akkor már csak egy könnyű levest eszik ebédre is, előadás előtt pedig gondosan ellenőrzi a kellékeit, hogy minden rendben van-e. A kollégákra való tekintettel szertartásosan fogat mos, beillatosítja a száját, és persze a kézmosás sem maradhat el, ami némiképp jelképes. Azt jelzi, hogy külső gondoktól időlegesen megtisztultan, csak a szerepére koncentrálva lép színre.
A színház gyerekkori álma volt, és máig is annak beteljesülése. VII. kerületi, Csengery utcai srácként, mohó rajongással gyűjtötte az autogramokat. Híres, szép akart lenni, jó ruhákban járni, szeretettel körülvéve. Ironikusan szokta mondani, hogy ebből a szépség sikerült. És hát „A Gálvölgyi” is akart lenni, a senkivel össze nem téveszthető, karakteres színész, aki vitathatatlanul lett is. Valószínűleg már a Ki mit tud? tévés tehetségkutatóján, eszméletlen paródiáival, ő lett A Gálvölgyi. Az egész ország egycsapásra megismerte. A főiskolás időszaka alatt mégis felejteni akarta a paródiát, szabadulni akart tőle, mert úgy gondolta, hogy egy élete, egy halála, ő nagy-nagy tragikus színész lesz. Tán permanens szívfájdalma, hogy nem így alakult. A kötetben többen dilemmáznak azon, hogy miért is nem. Abban mindenki megegyezik, hogy nagy komikus. De, jó néhányan mondják, hogy másra, többre is képes, van, aki egyenesen azt állítja, hogy akár a Lear király eljátszására is.
A Tháliában gyakran szerepelt epikus jellegű produkciókban, amikben nehéz volt valódi színészi képességeit megmutatni, miközben sokat köszönhet ottani igazgatójának, korábbi osztályfőnökének, Kazimir Károlynak, akivel végül barátságba is keveredett. A Madách Színházban főleg bulvárvígjátékokban tündökölt. Hosszú évek óta már a Játékszínben is ezt teszi, ami a Madách zenés teátrummá válásával, a szakmai otthonává lett. A feleség, Gálvölgyi Judit, a jeles műfordító, akivel még amatőr színjátszókként ismerkedtek össze, pedig megteremti számára az igazi otthont, ahonnan sokszor nem is akar kimozdulni.
János aztán, szerencsére, nem „vedlette le” a paródiát, a Gálvölgyi Show adásaiban kamatoztatta pazar átváltozóképességét. Nemtől, életkortól függetlenül, hihetetlen figurák, akár valószínűtlen fazonok tömkelegének bőrében jelent meg. Igazi brillírozások terepe volt ez a műsor. Ugyanakkor nem ritkán, hevenyészettre sikerültek a szövegek, tán ez is lehetett az oka, hogy az adások miatt többen összevontuk a szemöldökünket, nem feltétlenül egyezett az ízlésünkkel, amit láttunk. Miközben tömegek szórakoztak rajta.
Ahogy a Heti Hetesen szintén, aminek csak elvétve akadt olyan adása, amiben nem vett részt. Ebben aztán igazán kidomborodott a bámulatos improvizációs készsége, sorozatban csapott le a poénlehetőségekre, de önzetlenül passzolta másoknak is a labdát. Nyíltan vállalta a véleményét, ahogy az Én összeféltem magam című estjén is tette a Mikroszkóp Színpadon. Lettek plusz rajongói a bátorságáért, és bizony lettek utálói is, mert besorolták az egyik politikai oldalhoz. Még az is előfordult, hogy elé köptek az utcán. De közben meg nap mint nap érzi sokak áradó szeretetét. Nincs már Gálvölgyi Show, nincs Heti Hetes sem, rendszeresen csak a Klubrádió műsorvezetőjeként van jelen a médiában. Elmélyülten beszélget az alanyaival. Ezt igencsak szereti csinálni.
Boldog, hogy végre játszhatja A hullaégető címszerepét, amire évtizedekig borzasztóan vágyott. Ez aztán igazán más, mint amit a közönség tőle megszokott, félt is, hogy ennyire megrázóan tragikus történetben nem fogadja majd el a publikum. Szerencsére nem így lett, a produkció siker. Ahogy összességében sikeresnek mondható egész eddigi pályája is.
