Terrortámadás Barcelonában: 13 halott, több mint 100 sebesült, egy terroristát agyonlőttek, kettő őrizetben

0
737
Forrás: Twitter

Kisteherautó hajtott gyalogosok közé Barcelona központjában csütörtök délután és hatszáz méteren keresztül gázolt el járókelőket. Legkevesebb 13 ember meghalt és száz felett a sérültek száma. A belga külügyminiszter egy belga áldozatról számolt be. A magyar külügyminisztérium nem tud magyar érintettről.

A katalán régió elnöke, Carles Puigdemont esti közlése szerint mintegy nyolcvan ember szorul kórházi kezelésre, tizenötük állapota súlyos. A sérültek között külföldiek is vannak, az athéni sajtó szerint egy görög család.

A rendőrség terrorista támadásnak minősítette az esetet, pár órával később pedig az Iszlám Állam nevű dzsihadista szervezet magára vállalta a merényletet.

A kisteherautó vezetője a helyszínről elmenekült, és az első hírek szerint bevette magát egy közeli étterembe és túszokat ejtett, ám ezt később a rendőrség határozottan cáfolta. Közölte viszont, hogy később őrizetbe vette a férfit, aki gyanúsítható a merénylettel: ő bérelhette és vezette a furgont.

A katalán rendőrség késő este azonosította a merénylettel kapcsolatban őrizetbe vett gyanúsítottat. Sajtóforrások szerint neve Driss Oukabir, marokkói származású francia állampolgár, eredetileg Marseille-ből származik, de a Barcelonától több mint száz kilométerrel északra található Ripollban lakott, és legálisan tartózkodott Spanyolországban. A férfi büntetett előéletű, a rendőrségi források szerint 2012-ben szabadult a börtönből, ahol szexuális bűncselekmény vádjával tartották fogva.

A Facebook közösségi oldalon található adatlapja alapján az elmúlt hetekben több alkalommal tett közzé bejegyzéseket, amelyekben videofelvételekkel és képekkel kiegészítve elítélte az arabok elleni „gyarmatosítást”. Biztosra vehető, hogy cinkosai is voltak, de hogy hányan, még nem tudni.

A La Vanguardia című spanyol lap értesülése szerint a rendőrség csütörtök este Barcelonában a délutáni tömeges gázolásban részt vevő terroristák egyikét agyonlőtte, és közölte, hogy kiüríti a merénylet környékét, a Las Ramblas sugárút érintett részén, mert keresi a merénylő további cinkosát vagy cinkosait. Ezek alapján gyanítható, hogy legalább hárman vettek részt a merényletben, ám hogy pontosan miként, azt nem tudni.

Katalónia elnöke este bejelentette, hogy a rendőrség őrizetbe vett még egy gyanúsítottat, így már két feltételezett merénylőt tartóztatott le.

A rendőrség közölte továbbá, hogy talált egy másik furgont, amelyet a támadás elkövetői bérelhettek, feltehetően azzal akartak elmenekülni.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .