A Friss Hús Nemzetközi Rövidfilmfesztiválon debütált Deák Kristóf új filmje, A legjobb játék. Az Oscar-díjjal elismert Mindenkihez hasonlóan a rendező ezúttal is egy morális dilemmáról és a közösség erejéről készített filmet.
Kicsit több mint egy év telt el azóta, hogy Deák Kristóf Mindenki című alkotása megkapta a legjobb rövidfilmnek járó Oscart. A rendező most bemutatott filmje látszólag nagyon más, mint a gyerekkórusról szóló, 90-es években játszódó Mindenki, már csak azért is, mert A legjobb játék kicsit futurisztikus problémafelvetéssel operál, amelyet azonban nem nehéz elképzelni a jelenlegi technológiai fejlettség szintjén sem. A film ebből a szempontból némileg olyan, mintha a népszerű disztópikus sorozat, a Black Mirror egyik epizódja lenne, de a kicsengése azért jóval pozitívabb annál. És pontosan ebben hasonlít nagyon a Mindenkire.
A legjobb játékban az emberek és a munkájukat veszélyeztető gépek kerülnek konfliktusba egymással. Adott néhány biztonsági szakember, akinek az a feladata, hogy egész nap figyelje a metróaluljáróban közlekedő embereket. A cél az, hogy minél hamarabb azonosítsák azokat, akik veszélyt jelenthetnek az utasokra. A szokatlan viselkedésű emberekre fókuszálnak; tolvajokat, terroristákat keresnek, és ha kell, riasztják a „terepen” dolgozó kollégáikat, mindebben pedig egy profi rendszer áll a rendelkezésükre. A biztonsági kamerák képei alapján a számítógép automatikusan jelzi, ha valaki gyanús, azt viszont már a monitor mögött ülő embereknek kell eldöntenie, hogy valós veszélyről vagy téves riasztásról van-e szó. Legalábbis ezt gondolja Áron (Rétfalvi Tamás), aki kollégáival még versenyezik is abban, hogy ki értékel gyorsabban és jobban.
Igaz, hogy egész nap egy üres szobában, egy hatalmas monitor mögött ül egyedül, és jóformán csak akkor találkozik hús-vér emberrel, amikor jön a műszakváltás (már ez is lehet egyfajta kritikája a technológia által meghatározott világunknak), de élvezi a feladatot, és látszólag az ő kezében van az irányítás. Áron azonban véletlenül rájön, hogy tulajdonképpen nem együtt dolgozik a géppel, hanem betanítja azt, hogy később emberre már ne is legyen szükség a feladathoz. Minél hamarabb éri el, hogy a gép mesterséges intelligenciája képes legyen mindarra, amire ő, annál jobb munkát végez, csakhogy ezáltal elveszíti a saját megélhetését is. És itt jön a Mindenkihez hasonlítható morális dilemma: mit tehetünk hétköznapi emberként, ha az elvárások és a kötelességeink szembe mennek az érdekeinkkel? Ha azt vesszük észre, hogy elnyomnak és kihasználnak bennünket vagy akár másokat? A Mindenki gyerekszereplői nyíltan szembe szálltak az igazságtalansággal, ezért szerették olyan sokan a filmet.
Ez a pozitív kicsengés itt is megvan abban, ahogy Áron és váltótársa, Vica (Szabó Irén) reagálnak a problémára, és az is hasonlóság a két filmben, hogy itt is a közösség erejében rejlik a megoldás. Nem szeretnénk lelőni a poént, de kifejezetten szórakoztató és felemelő ez a része a filmnek amellett, hogy vizuálisan is nagy élmény. Csakhogy, mivel itt a munkájukat féltő felnőttekről van szó, ez a „megoldás” mégsem lehet olyan nyílt és bátor, mint a gyerekek esetében, ráadásul egyértelmű, hogy optimistán nézve is csak ideig-óráig működhet Áron és Vica ötlete.
De Deák Kristóf a filmjében nem is a választ keresi arra, hogy hogyan lehet feloldani ezt a problémát, ami valószínűleg az egyik legnagyobb, amivel az emberiség a közeljövőben szembenéz. Gépeket alkotunk, hogy jobban és gyorsabban végezzék el helyettünk a munkát, de a fejlődés oda vezet, hogy embertömegek megélhetését veszélyezteti, és akár olyan területeken is átveszi a helyünket, ahol nem is sejtettük volna, hogy ez lehetséges. A rendező csak felveti a problémát egy nagyon is könnyen érthető és átélhető helyzeten keresztül.
A film ráadásul egy másik morális kérdést is érint, hiszen a film szereplőinek munkája az, hogy folyamatosan megfigyeljék embertársaikat – elvileg a saját biztonságuk érdekében. És, habár attól valószínűleg nem kell tartani, hogy a BKK a Keleti aluljáróban (itt forgatták a filmet) a legprofibb technológiával monitorozza az utasokat, a kamerák már most is mindenütt ott vannak, és ki tudja, hogy kik, miért és hogyan figyelnek minket.
