Ellehetetlenült a magyar műemlékvédelem a szakma szerint

0
1267
Miskolc, 2017. szeptember 3. Nagy Lajos király mellszobra a diósgyõri vár elõtt Miskolcon 2017. szeptember 3-án. Hamarosan megkezdõdik a vár rekonstrukciójának második és harmadik üteme. MTI Fotó: Vajda János

A magyar kormány 2017-re megvalósította a műemlékvédelem egyetlen szakintézményének felszámolását, és bezárta a gyakorlati, valamint a tudományos műemléki munka alapját képező gyűjteményeket – írta nyílt levelében öt műemlékvédelmi szervezet.

A levelet jegyző RÉKE Egyesület, MTA Művészettörténeti Tudományos Bizottsága, Magyar Régészeti és Művészettörténeti Társulat, ÓVÁS Egyesület és CentrArt Egyesület arról írt, hogy a szakmai megalapozottság biztosítására képes háttérintézmény megszüntetésével függő helyzetbe hozták a szakembereket.

„A műemlékvédelem intézményei a rendszerváltás óta a folyamatos átalakítások miatt és ellenére sem tudtak megfelelni a társadalom, az egyházak és az államigazgatás elvárásainak. Mindezt érzékelve

a szakemberek számos koncepciót, stratégiát készítettek, azonban a döntéshozók ezeket rendre figyelmen kívül hagyták”

– áll a levélben.

A műemlékvédelem megmaradt, szervezetileg széttagolt, nem összehangoltan működő állami szervei az aláírók szerint nem alkalmasak arra, hogy ellássák a műemlékvédelem alapfeladatait, amelyek elsősorban nem az állami presztízsberuházásokban való közreműködést jelentik.

- Hirdetés -

„Megszűntek az állami műemlékvédelem kezdeteitől végzett olyan alapfeladatok, mint az ország feltáratlan és folyamatosan pusztuló műemléki értékeinek számbavétele, a védett műemlékállomány felülvizsgálata és az ezekre épülő törlési valamint védési eljárások lebonyolítása, a műemlékjegyzékek és topográfiák összeállítása. 2017-re eltűnt az összes szakmai periodika és könyvsorozat, holott ezek a kiadványok nem pusztán a műemlékvédelem, hanem a történeti, építészettörténeti és művészettörténeti alapkutatások közlésének is elsőrendű, széles nemzetközi elismerést élvező fórumainak számítottak” – írják.

A levélben arra is kitérnek, hogy megszűnt a szakmai utánpótlás, illetve nagy tudású szakemberek kényszerültek elhagyni a szakmát: „Ellehetetlenült a magyar műemlékvédelem nemzetközi kapcsolatrendszere, miközben

a közép-európai műemlékvédelem számára a Magyarországon kidolgozott kutatási gyakorlat a közelmúltban még példaértékű volt.”

A levelet közzétevő szervezetek azt szeretnék, hogy egy újjászervezett műemléki intézmény jöjjön létre. Ezzel az ICOMOS (Műemlékek és Helyszínek Nemzetközi Bizottsága), illetve a Magyar Építőművészek Szövetsége állásfoglalásához csatlakoztak, akik aggodalmat keltőnek nevezték az átszervezéseket, és a megoldást egy műemlékvédelemmel foglalkozó önálló hivatalban látják.

- Hirdetés -

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .