Kezdőlap Címkék Zsidó közösség

Címke: zsidó közösség

Antwerpen zsidó közösségének saját biztonsági szolgálata van

0

„A 20 ezres zsidó közösség 60 intézményét védelmezzük” – nyilatkozta a biztonsági szolgálat parancsnoka, aki csak T-nek nevezi magát. Ragaszkodott hozzá, hogy az izraeli Yedioth Ahronot se a nevét se a fényképet ne közölje!

A biztonsági szolgálatnak körülbelül 150 önkéntes tagja van, akik katonai kiképzést kapnak. 16 éves korban lehet jelentkezni. „Évente körülbelül 35 új jelentkezőnk” – mondta a parancsnok, aki hangsúlyozta: a szolgálat teljesen önkéntes, senki nem kap semmilyen fizetséget ezért! Ennek részben morális okai vannak, de legalább ilyen fontos ok az, hogy a 20 ezres zsidó közösségnek nincsen elég pénze ehhez! Bár az antwerpeni zsidókat dúsgazdagnak tartják a gyémánt üzlet miatt, de a többség az átlagos belga életszínvonalon éldegél Antwerpenben, amely drága város.

Miért alakult meg a zsidó biztonsági szolgálat?

1980 fekete júliust jelentett a zsidó közösség életében: hosszú idő után bombamerénylet történt egy zsidó iskola közelében. Egy fiú meghalt. 1981-ben újabb merénylet következett – ezúttal egy zsinagóga volt a célpont: akkor öten haltak meg és több mint százan megsebesültek Antwerpenben. Ezek után határozta el a zsidó közösség a saját biztonsági szolgálat megalakítását. Maximálisan együttműködnek a belga rendőrséggel. Együtt biztosították például az európai rabbik konferenciáját múlt májusban. A fő feladat azonban az iskolák és a zsinagógák biztosítása: 41 zsinagógát és 19 iskolát védenek.

Újabban gondot jelentenek azok a muzulmánok, akik Belgiumban születtek, de visszatértek a Közel Keletre, ahol harcoltak az Iszlám állam soraiban. Miután az Iszlám állam összeomlott újra felbukkantak Belgiumban. Brüsszelben a Zsidó múzeum előtt egy ilyen belga dzsihád harcos kezdett el lövöldözni. Négy ember meghalt. Belgiumban jelentős muzulmán közösség él, számuk meghaladja a zsidókét. Nincsenek közöttük konfliktusok, de a muzulmán közösség 1-2%-a „nyitott az iszlamista propagandára”. Ő ellenük is védelmezi a zsinagógákat és az iskolákat a zsidó biztonsági szolgálat Antwerpen városában – hangoztatta a szervezet vezetője, aki a Yedioth Ahronot című izraeli lapnak nyilatkozott.

Rogán Antal esete a muszlimokkal és a zsidó közösséggel

A Stop Soros néven ismert törvénycsomagról nyilatkozott Rogán Antal a közrádió Vasárnapi Újság című műsorában. A tavalyelőtti helikopterezés miatt rövid időre száműzött miniszter nem kevesebbet állított, minthogy a törvénycsomaggal kapcsolatban „nyugodtan kihúzható az antiszemitizmus vádja, mert a magyar kormány nemhogy nem antiszemita, hanem segíti a hazai zsidó közösséget. Amikor a túlnyomórészt muszlim származású migránsok ellen védekezünk, akkor valójában pont a magyarországi zsidó közösségnek a védelme érdekében tesszük a legnagyobb lépést”.

A magyar zsidó közösség nem olyan hülye, mint amilyennek Rogán Antal és a kormány látja és láttatja őket. Ha a „muszlim származású migránsok” (sic!) nagy tömegével érkeznének Magyarországra, akkor bizonyára a zsidó közösség is aggódna. Erről azonban, és ezt Rogán Antal is jól tudja, szó sincs. Sem muszlim, sem más származású menekültek, nem jönnek Magyarországra, ha rövid időre mégis, akkor, ahogy tehetik, továbbállnak.

Magyarországon egyébként élnek muszlim vallású emberek, többségük magyar származású, ám velük a zsidó közösségnek – sem a zsidó közösséghez nem tartozó magyaroknak – nincs bajuk. Az a néhány ezer muszlim, akik többségükben régóta magyar állampolgárok, elfér az országban és békében megvan a zsidó (és nem zsidó) közösséggel.

A zsidó közösség mostanában leginkább attól tart, hogy a Soros György elleni gyűlöletkeltés, röviden a sorosozás felszínre hozhatja a majd minden társadalomban, így a magyarban is meglévő antiszemita indulatokat. Amikor az adófizetők pénzéből fizetett milliárdokból egy köztudottan zsidó származású amerikai-magyar milliárdos arcképével plakátolják tele az országot, és mellé még odaírják, ne hagyjuk, hogy Soros nevessen a végén, akkor a zsidó közösségben rossz emlékű idők idéződnek fel. Amikor pedig egy vidám társaság egy Ő VOLT A SOROS felirattal kidekorált leölt disznó mögött állva mosolyog, akkor a zsidó közösségben felvetődik, hogy ez most komoly, merthogy viccnek túlságosan durva.

A magyar kormány, ahogyan azt Rogán Antal nem kevés tisztánlátással megállapította, nem antiszemita, de nincs ellenére, hogy a sorozosással erősödjön az antiszemitizmus. Nem azért, mintha a magyar kormánynak baja lenne a zsidókkal, hanem azért, mert azt gondolja, hogy akárcsak a cigányok, a devizahitelesek, vagy bárki más, a zsidó közösség is tart valakiktől, és ezért a kormányhoz fut védelemért.

Rogán Antal úgy tesz, mintha nem tudná, hogy a magyar zsidó közösség nem a Magyarországot messze elkerülő muszlimoktól fél, hanem azoktól a populista politikusoktól, akik még az antiszemita indulatokat is hajlandók felerősíteni annak érdekében, hogy az emberek ne Magyarország valódi problémáiról beszéljenek. A hatalmas méreteket öltő korrupcióról például, amely miatt a gazdaság a saját lehetőségeihez mérten csak lassabban tud fejlődni. És hogy emiatt hiába minden maszatolás és bűvészmutatvány, nemcsak Európától, de a régió más országaitól is egyre jobban lemaradunk.

A magyar zsidó közösség nem a muszlimoktól tart, hanem attól, hogy lesznek olyan – nem a zsidó közösséghez tartozó – magyar emberek, akik a Stop Soros néven ismert törvénycsomag két kezdőbetűjét egybeolvasva bíztatást éreznek ki a kormány megnyilvánulásaiból.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!