Új tartalommal és hozzáteszem, új szereplőkkel kellene fellépni az ellen a kormányzás ellen, amely romlásba viszi az országot – ezt fogalmazta meg Balázs Péter volt külügyminiszter, a V ’18-as csoport vezetője a Független Hírügynökségnek adott interjújában. Magáról a szervezetről azt mondta: közösen értékeli majd a tevékenységüket – túl sok mindent alábecsültek -, és döntenek arról, hogy folytatják-e munkájukat. Meglepő kijelentést is tett: szerinte ezzel a kétharmaddal megkezdődött Orbán Viktor végleges hanyatlása, mivel egy olyan rendszer, amely nem építkezik, pusztulásra van ítélve. Balázs Péter lát esélyt arra, hogy a parlamenten kívüli politizálás megerősödjön, ahogy ezt a hét végi tüntetések már jelezték. Ha van cél és a támogatottság, akkor már csak megfelelő személy kell, aki képviselheti az ügyeket. Mint mondja: ő szívesen tolja, vagy ha kell, húzza az aktuális feladatokat.
Lesz folytatása a V’18-nak?
A testület értékelni fogja a választások végkimenetét és a saját tevékenységét is, ennek megfelelően fogjuk eldönteni, hogy lesz-e folytatás, vagy nem. Szuverén emberek szövetségeként jöttünk létre, eredetileg nem tűztünk ki magunk elé olyan feladatot, ami túlmutatott volna a választáson. Most majd beszélünk a jövőről is.
A csapat szempontjából kudarc a végeredmény?
Önkritikával kezdem. Voltak dolgok, amiket alábecsültünk, ilyen például a vidék Fidesz általi mozgósítása. De alábecsültük a hazug migrációs kampány hatását is, nem hittük volna, hogy egy valójában nem létező üggyel ilyen politikai sikert lehet elérni, ráadásul úgy, hogy ez volt az egyetlen témája a kormánynak és a Fidesznek. Alábecsültük a választási trükközések és magának a választási törvénynek a hatását. Ugyanakkor túlbecsültük a korrupció társadalomra gyakorolt hatását; azt hittük, hogy jóval nagyobb felháborodást fognak kelteni a kormányt is átszövő, súlyos ügyek. Túlbecsültük a rossz kormányzás lehetséges választói szankcionálását: azt hittük, hogy a társadalom számon fogja kérni azokat a témákat, amiket mi is a viták középpontjába állítottunk, vagyis az egészségügy, az oktatás, az elvándorlás problematikáját. Azt hittük, hogy az itt elkövetett hibákért valamilyen választói büntetés jár majd a kormánynak. És végül, ne tagadjuk, túlbecsültük a pártok együttműködési hajlandóságát, noha tudtuk, hogy e téren gondok vannak, hiszen ezért is jött létre a V’18. A választópolgárok gondolkodása és cselekvőképessége előbbre járt, mint a pártoké és mi ezt a szakadékot próbáltuk áthidalni.
És mit értek el?
Elsősorban azt, hogy ’89 óta először felmutattuk a legszélesebb összefogási modellt a politikai jobb- és baloldal között. Ezt talán érdemes lenne valamilyen módon tovább folytatni. Eredménynek gondolom annak hangsúlyozását is, hogy program nélkül nincs választás, vita nélkül pedig nem volna szabad az urnákhoz menni. Valamelyest a pártokat is tudtuk egymáshoz közelíteni, de messze nem eléggé. A legfőbb csalódásunk egyébként az, hogy azt gondoltuk, a kétharmad most már megtörhető. Hogy miért nem volt megtörhető, a történelem majd kideríti, de készséggel vállaljuk ebben a saját felelősségünket is.
Ha az alábecsültként fölsorolt elemeket pontosan mérik be, lehetett volna ellenszert találni a Fidesszel szemben?
Biztosan. A migrációs riogatásra például, mint kiderült, nem volt elég pusztán racionális válaszokat adni. Én a V’18 honlapján próbálkoztam azzal, hogy egy írásban összefoglaljam a migráció reális értékelését, de kellett volna buzdítani a pártokat is, hogy erről a témáról, a valódi probléma kezeléséről mondjanak többet. Az az általános tapasztalat, hogy a Fidesz leegyszerűsített, hazug üzenetei eljutottak az ország minden sarkába, ugyanakkor az ellenzék nem is fogalmazott meg ilyen üzeneteket, vagy amit megfogalmazott, az sem ért el messzire, megmaradt a szűk, budapesti körben.
Amit most mond, azt úgy is értelmezhetjük, ezek a hibák nagyjából kijelölik a következő időszak stratégiáját is?
Mindenképpen. Új tartalommal és hozzáteszem, új szereplőkkel kellene fellépni az ellen a kormányzás ellen, amely romlásba viszi az országot.
De hogyan lehet új személyekkel, amikor a parlamentbe jutást a régi szereplők határozzák meg, így értelemszerűen ők is ülnek be az országgyűlésbe? Netán a parlamenten kívül kellene felbukkanniuk az új szereplőknek?
Ha a parlament nem elégíti ki a politikai igényeket, akkor fel fognak bukkanni azon kívüli szereplők. A múlt szombati fővárosi, valamint a vasárnapi vidéki tüntetések reményt nyújthatnak arra, hogy ilyenek léteznek. Ha az ellenzéki pártokat, amelyek most jelzés szinten ott vannak az országgyűlésben, nem sikerül modernizálni, akkor új erőkre lesz szükség.
Most ugye az a kép tárulkozik elénk, hogy az ellenzéki pártok meggyengültek, Orbán viszont megerősödött, és talán Európában is nagyobb tekintélyt vívott ki magának a harmadszori kétharmados győzelemmel. Nem így van?
Szerintem tekintélyről ott beszélhetünk, ahol a választási eredmény mögött valódi támogatás látható, ahol az emberek emelt fővel, mosolyogva tapsolnak a győztesnek, és azt mondják: tényleg ő volt a legjobb, benne bízunk, utána megyünk. Orbán viszont legfeljebb irigységet kelt más diktátor hajlamú politikusokban: de jó neki, hogy kétharmada van a parlamentben. Ez a kétharmad azonban nincs összhangban azzal a tüntetéssel, amit láttunk. Ez egy hamis, túltolt kétharmad. Nem hiszem, hogy ez tekintélyt adna, sőt, azt gondolom, ezzel a kétharmaddal megkezdődött Orbánék végleges hanyatlása.
Miért?
Mert innen kezdve nőni fog a szakadék a parlamenti túlsúly és a parlamenten kívüli valódi támogatás, a kormányzati propaganda és a valódi teljesítmény között.
Most arról beszél, hogy így néz ki a helyzet a határon belül, de hogy néz ki a határon túl?
Ezt külföldről is pontosan látják. A gyenge kormányzás ellensúlyozásaként Orbán nagymértékben támaszkodott az Európai Unió pénzére és a külföldi beruházók aktivitására. Ha ezeknek megrendül a bizalma, akkor a források is el fognak fogyni, márpedig Magyarország egyre kiszámíthatatlanabb lesz, és az ország a szakadék felé megy. Az itthoni tőkefelhalmozás viszonylag csekély. Tudjuk, hogy Orbán rengeteg EU-pénzt tolt át a saját oligarcha rétegéhez, de ezek nem versenyképes emberek és többnyire nem produktív beruházásokba fektettek. Nem tudom, a jövőben mire épít Orbán stratégiája, mert eddig az EU-pénzek megszerzése volt a célja és ezzel párhuzamosan az abszolút hatalom kiépítése. Az abszolút hatalom megmarad, sőt erősödik, csak már nem lesz honnan pénzt kiszivattyúzni.
Nem túl optimista?
Nem hiszem, hogy amit mondtam, az optimistának minősíthető. Ez a forgatókönyv inkább pesszimista. Azt mutatja, hogy Orbánék kormányzása nyomán a legnagyobb értékünk, a humántőke kezdett el vészesen pusztulni. Ha az emberek egészségével nem törődnek, ha a fiatalok oktatásával nem törődnek, ha az értékes munkaerő itthon tartásával és itthoni foglalkoztatásával nem törődnek, ha a média alacsony színvonalú és hazug híreket sugároz, akkor a gondolkodó, alkotó ember lepusztul. Beteg lesz, elbutul, elmegy, elszökik. Nekünk okos, erős, dinamikus emberekből kellene építkeznünk.
Optimizmusról azért beszéltem, mert mindez, amit most elmondott kevéssé érdekli a magyar választót, és a jelek szerint Európát is. Vagyis a kétharmados győzelem, ebből a nézőpontból vizsgálva, megerősítette Orbánt.
A külföld kívülről szemléli, hogy mi történik más országokon belül, ez nem az ő bajuk. Legfeljebb egy-két befektető visszafordul a határról, amikor azt látja, nincs már alkalmazható munkaerő Magyarországon. Az itthoni lakosságot viszont muszáj, hogy érdekelje. Van még egy-két levezető szelep, például a kivándorlás. A tragédia időzített bombája éppen ott van elrejtve, ha erre nem figyel a lakosság, hagyja, hogy minden menjen a maga útján, egészen a teljes romlásig. Ebből lehet katasztrófa.
Ha viszont így van, bár tudom, hogy a jóslás nem tartozik a fő profiljába, mennyi ideje lehet még ennek az illiberális államnak: négy év, nyolc év, vagy még több?
Egy olyan rendszer, amelyik nem építkezik, nem erősödik, nem gyarapszik, az pusztulásra van ítélve. A rossz hírem az, hogy az ilyen rossz rendszereket viszonylag sokáig lehet tartósítani. Ha nem jön össze az a robbanótöltet, amely kiváltaná a hirtelen változást, akkor ez sokáig képes itt maradni a beletörődés, a megszokás, az alternatíva nélküliség miatt. Ha nincs külső, vagy belső erő, ami megdöntse, akkor marad ez a rezsim. Márpedig külső erő nincs, vagyis a változást itthon kell elérni. És ha belső erő sincs, mert annyira dominál a kormány, az ellenzék pedig széttagolt, akkor bizony még sokáig maradnak ezek a keretek. Amíg, ismétlem, tragikus körülmények nem következnek. Ilyenek jelzések már vannak, de még nem tömegesen; a kórházi folyosón meghaló beteg, a vészesen kiürülő magyar falvak és városok, a vergődő iskolák. Ha ez tömegessé válik, akkor nagy baj lesz.
Macron francia elnök mondta a minap, hogy nincs olyan érték, amiben azonosulni tudna Orbán Viktorral, de hát ezt ők választották maguknak. Ez a macroni attitűd a jellemző?
Ez a külpolitikai nézőpont: tanulmányozzuk, elemezzük a másikat, de nem nekünk fáj. Ami itt van, az egyedül a magyaroknak fáj.
Mégis, azt gondolnám, hogy az Európai Unió egyfajta értékközösség is, azaz, ha valami nekünk fáj, nekik is kell, hogy fájjon.
Orbán nagyon jól érzi, hogy az unión belül mekkora a mozgástere. Az unió ugyanis az önkéntes szabálykövetésre épül. Ezért aztán Orbán vidáman tud manőverezni, mert nincs közlekedési rendőr. Amikor ő átmegy a piroson, szólnak ugyan, de büntetni nem tudnak.
Merthogy nem erre szerveződött az Unió.
A szándékos és pimasz szabályszegésre egyáltalán nem számítottak. De még mindig nem vetik ki magukból, hiszen az Európai Parlamentben a Néppártnak szüksége van a Fidesz szavazataira; a bajorok meg örülnek, hogy Orbán kimond olyan dolgokat, amelyeket ők is gondolnak, de ott nem illik kimondani. Az Európai Unió nem egy konfliktuskezelő, hanem együttműködési szervezet.
Hozhat-e ebben éppen az orbáni viselkedés változást?
Látványos változást nem, mert ahhoz egyhangú szavazásra lenne szükség. Viszont egy előremenekülés már megkezdődött: azok, akik tényleg betartják a normákat, és ki akarják használni az unió előnyeit, csoportba szerveződnek, gyorsítanak, és húznak előre. Ebbe pedig nem fogják Orbánt bevenni.
Ez lenne a kétsebességes Európa?
Én inkább két fokozatról beszélnék. Az első fokozatot már elég pontosan körberajzolta az euró-övezet. Ez a fokozat lesz az EU új, erős magja.
A Merkel-Macron duó mi jelent Orbán számára?
Ő nagyon messze van most ettől a párostól, amely az EU centrumát alkotja. Ha a német-francia szövetség jól működik, az húzza magával az egész uniót. És most úgy néz ki, hogy ez jól működik. Orbánt azonban se Macron, se Merkel nem kedveli igazán.
De kedveli Erdogan és Puytin. Fel tudják-e ők használni Orbánt az EU felé?
A magyar miniszterelnök próbál a határmezsgyén manőverezni, de az ön által említett urak nincsenek rászorulva, mint közvetítőre, éppenséggel akkor beszélnek Európa vezetőivel, amikor akarnak. Őket tehát Orbán nem tudja segíteni. Megfordítva, az EU nevében és felhatalmazásával tudna közvetíteni, de ez pont az ellenkezője lenne annak, mint amit most csinál.
De akkor miért dörgölőzik Putyinhoz? Esetleg onnan remél pénzt, ha már az EU-ból nem jön?
Magyarország szempontjából ennek nem látom előnyét, ha csak egyénileg nincs belőle haszna.
Önnek az elmúlt időszakban számos belpolitikai szerep jutott: először beszéltek önről, mint lehetséges miniszterelnök-jelöltről, utána a V ’18 vezetője lett. Most milyen feladat vár önre? Van-e valamilyen személyes vállalása?
Különösebb ambícióim nincsenek, elégedett vagyok az eddigi feladataimmal, most is van elfoglaltságom bőven. Ha olyan kihívás adódik, aminek célja és értelme van, ráadásul politikai realitása is, akkor azt szívesen mérlegelem.
Most itt összeverődött egy nagy tömeg, de azt láttuk, hogy hiányzik az igazi vezető, és nincs megfelelő mondanivaló, sőt azt is megkockáztaom, hogy reális cél sincs. Vállalna ebben a szerveződésben valamilyen szerepet?
Korábban is azt mondtam: nem csak húzni tudom, szívesen tolom is az ügyeket. Azt mondom, hogy a cél, a személy és a támogatottság összefügg. Kell egy jó cél, kellenek személyek, akik mögött csapat, csapatok vannak, a V ’18 is így alakult ki, és akkor már jöhetnek a feladatok is, amelyektől én egyáltalán nem félek. De a feltételeknek meg kell lenniük.
Ha ön a személy, akkor meg tudja határozni, hogy mi a cél?
Hasonló, mint amit a V ’18 nevében hirdettünk: egy minél szélesebb politikai bázis, ahol a korábbi jobb és baloldal együttműködik. Azok a rendszerváltó célok, amelyeket a V ’18 nyolc pontban megfogalmazott, tulajdonképpen egy nemzeti minimum-programnak készültek. Ennek a végső eredménye az lenne, hogy Magyarországot a keleti lecsúszásról visszafordítsuk, és elindítsuk ismét a nyugati felemelkedés útján.
Ez egy hosszú távú program, de van-e rövid távú is?
Kilencvenben nagy esélyt kaptunk a nyugati útra. Ma újból az a feladatunk, hogy eltakarítsunk mindent, ami ezt akadályozza. Most az ezzel ellentétes erők győztek. Visszacsúszunk, kevés ember nagyon gazdag lesz ebben az országban, úgy, mint Közép-Ázsiában, kevesen akarják megmondani, hogy merre kell menni, a sokaság ne szóljon bele, élje csak a maga kis mindennapi életét. Kulizzon, melózzon és elégedjen meg azzal, amit kap. Ez egy kelet-nyugati választás. A többség nyilvánvalóan Nyugat felé akar menni, de nem úgy, hogy kivándorol, hanem azt szeretné, hogy a nyugati feltételek itthon teremtődjenek meg.
Ha már Kelet-Nyugat: itt ülünk a CEU-n az ön irodájában. Mi lesz a CEU-val?
Én egy kis fogaskerék vagyok itt, nem látom át a CEU stratégiáját, de nagyon nagy veszteség lenne Budapestnek, ha el kellene innen menni. Hatalmas szellemi kapacitást és tudományos kapcsolatrendszert hozott ide a CEU. Aki ezt elüldözi, az az országunk ellensége.
„Mindenkinek alapvetően a saját értékrendjéből kiindulva kell eldöntenie, hogy meddig képes kompromisszumot kötni a taktikai szavazás megvalósítása érdekében” – szögezte le Somogyi Zoltán. A Független Hírügynökségnek kifejtette: ehhez nem csak önvizsgálatot kell tartani arról, hogy mit gondolunk a világról, hanem alaposan fel kell mérni azt is, hogy milyen politika várható az elkövetkező négy évben attól a párttól, amelyikre leadnánk a voksunkat. Meg kell vizsgálni, hogy az vállalható-e a számunkra. 
