Kezdőlap Címkék Törökszentmiklós

Címke: Törökszentmiklós

Szégyenszemle – Déli kávé Szele Tamással

Kisasszony, egyszerű duplát kérek, minden sallang nélkül, két cukorral. Fontos dologról kell beszámolnom, ráadásul az egyik szemem sír, a másik ha nem is nevet, de mintha mosolyogna – nem lehet egyértelműen értékelni a tegnapi eseményeket, melyek Törökszentmiklóson zajlottak. Ami a legfontosabb: volt ugyan demonstráció de nem volt atrocitás.

Szóval, ugye ez a tegnapi gyülekezés elvileg – sokat foglalkoztunk már vele – a Mi Hazánk rendezvénye volt, egy különben lényegtelen, bár ismételt garázdaság miatt hirdettek keresztes (nem írom le, milyen keresztes) háborút, az úgynevezett „cigánybűnözés” ellen. Ezzel a szakkifejezéssel sem fogok foglalkozni, ugyanis ez az egyik olyan varázsszó, amiről a magyarországi közönség túlzás nélkül akármeddig képes vitatkozni, és egy ilyen vita lényegtelen volna írásunk tárgya, vagyis maga az esemény szempontjából. Legyen elég annyi, hogy én ezt a kifejezést nem kedvelem és kerülöm is a használatát, de most elkerülhetetlen volt. Ráadásul „vonulásnak” hirdették, ami Magyarországon nagyon rossz emlékeket idéz Gyöngyöspata óta. Mi több, a Mi Hazánk egyenruhás rohamcsapata, a Nemzeti Légió, lánykori nevén Magyar Gárda elsőbálozó bemutatkozását, szóval igazán minden adott volt a rasszista alapú zavargásokhoz.

Melyek azonban elmaradtak.

Elmaradtak, nem kis részben a rendőrség érett ítéletének és derekas fellépésének köszönhetően, mivel kétszer is megtiltották a vonulós demonstrációt, így Toroczkai kénytelen-kelletlen beérte egy álló, „statikus” tüntetéssel: ez zajlott le tegnap, akkora rendőri jelenlét mellett, hogy a készenlétiek valószínűleg többen lehettek, mint a demonstrálók és az ellendemonstrálók együtt. Bizony, ennek is köszönhető, hogy hála a Fennvalónak elmaradt a rendbontás.

És annak is, hogy a magyar szélsőjobb összesen körülbelül három-négyszáz fővel képviseltette magát az eseményen.

Ennyien voltak hajlandóak elmenni, dacára a buszoztatásnak, dacára mindennek. A korábbi, még Magyar Gárda-meneteléseken ennél jelentősen több résztvevő fordult meg: annak idején fel is figyeltem rá, hogy mindegyiken körülbelül kétezer fő a létszám. Aztán rájöttem: ugyanaz a kétezer fő ment el mindre, az Új Színháztól Gyöngyöspatáig, ennyi mozgósítható emberük volt, nem több. Ami egy budapesti körúton vagy téren elvész a tekintet elől, nem látszik nagy, jelentős csoportnak, azonban egy vidéki város jóval kisebb, keskenyebb közterületein hömpölygő tömegnek látszik. Hát ebből a kétezerből maradt mára ezek szerint három-négyszáz, és nem látszik, hogy volna utánpótlásuk.

Ez mindenképpen jó hír – aminthogy az rossz, miszerint ilyen gyűlésre egyáltalán sor kerülhetett.

Ellentüntetők is voltak, elég sok szervezet képviseletében, mindazonáltal együttvéve valamivel többen, mint a szélsőjobboldaliak: és ez sem hangzik rossz hírnek. A rossz hír az, hogy volt mi ellen tüntessenek.

Mert már elnézést: a magyar történelem leggyászosabb, legundorítóbb napjait idézték a beszédek. Kellett is a rendőri jelenlét, mert becsületes ember ilyent végig nem képes hallgatni anélkül, hogy indulatba ne jönne. Minden rasszista szörnyűség egyszerre tört a felszínre, mint egy lefojtott gőzkazánból. De hogy ne csak állítsak, bizonyítsak is: következzen pár idézet. Az első rögtön Nagy Tibortól, Tiszaeszlár MIÉP-es polgármesterétől:

„Idegen érdekeket szolgáló erők eltitkolják, de Magyarországon van cigánybűnözés. A rendőrség nem látja el a feladatát, ezért a cigányok időseket rabolnak ki és ölnek meg, magyar nőket erőszakolnak meg. A bűnözőket nem illeti meg több jog, mint a becsületes embereket.”

Itt megszakítanám a beszédet: ha ennek csak a tizede igaz volna, már nem tudta volna megtartani ezt a szónoklattani rémálmot sem. De most jön a java: az antiszemitizmus.

„A tolvaj és gyilkos cigányok fehérgalléros támogatói a liberális globalisták, a magyarokat akarják elpusztítani. Amikor Csurka István 20 évvel ezelőtt a New York – Tel Aviv tengelyről beszélt, kinevették. Most azonban az Orbán-Trump találkozón maga Trump elnök beszélt a New York – Tel Aviv – Budapest tengelyről. […] Akarunk-e olyan országban élni, ahol a gyarmattartónak való megfelelés miatt még a cigánybűnözőnek is több joga van. […] Mi nem akarunk Tel Aviv rabszolgái lenni!”

Uram, ön nem mond igazat. Trump elnök egy szót sem mondott ilyesmiről. Nem is mondhatott: az Egyesült Államok barátja és szövetségese Izraelnek. Amint Magyarországnak is. Ilyen tengely nincs, sosem volt, sosem lesz. Különben sem értem, mit akarna Magyarországtól Tel Aviv, van nekik elég bajuk nélkülünk is. Ez az állítás a legközönségesebb, ordas antiszemitizmus, ami az utóbbi időben nyilvánosan elhangzott.

De hát mi hangozzék el egy deklaráltan rasszista gyűlésen? Valahogy Toroczkai László sem az Örömódát énekelgette:

„A magyar nemzetnek ostoba sorsa volt az évszázadok alatt, mindig támadtak minket, minden irányból. Azonban ezerszeres túlerőben is megvédtük magunkat, a török alatt sem tértünk át az iszlám hitre, inkább fizette az adót, vagy meghalt a magyar. Szegeden szöggel verték a fejére a turbánt azoknak, akik mégis áttértek.”

Egy zárójel: egyrészt a török világban kicsit sem volt kötelező áttérni az iszlám hitre, voltak bizonyos előnyei ugyan, de csak a legnagyobb stréberek tették meg, annyit ugyanis nem nyertek a dolgon, hogy megérje – a szultánnak az adónk kellett, nem a lelkünk. Másrészt ezt a szögelős történetet bizony Vlad Tepes vajdáról jegyezték fel – nem mondom, hogy Szegeden nem akadhatott néhány szadista, akiknek szintén eszébe jutott ez a módszer, de azért a szerzői jogok a vajdát illetik.

„Az sem lett volna baj, ha 20-an jöttek volna el, mert nem a létszámon múlik: Eger várát is 1800 ember védte meg, s vele az országot.”

Hát, ha így vesszük, részemről az sem lett volna baj, ha senki sem megy el, az meg főleg nem, ha az egész cirkusz mindenestől elmarad.

Azt egyáltalán nem értem, mi köze van a török kornak egy mai garázdasághoz, melynek a tettesét már el is fogták és bíróság előtt fog felelni azért, amit művelt, ahogy azt sem, miért kellett emiatt ekkora előadást rendezni, de hát világos: a Mi Hazánk és praetoriánus gárdájuk, a Nemzeti Légió így akartak bekerülni a köztudatba. Egy botrány még jobb lett volna nekik, de rendőrre kezet emelni az álmoskönyv szerint komoly következményekkel jár, tehát a svédtorna elmaradt.

Annyi valóban történt, hogy az ellentüntetők fasiszta bűncselekményekről, a második világháborúról és a holokausztról készült archív fotókat mutogattak transzparensen a rasszista tüntetőknek, miközben azok heveny kiabálással válaszoltak, kikérvén maguknak, miért zavarják meg őket – de ezt nem nevezném rendbontásnak.

Ebben az országban, ahol 2008-2009 között békés, dolgos cigány embereket öldöstek egymás után lelkiismeretlen, manipulatív politikai bűnözők – mint kiderült, a romagyilkosságok célja az lett volna, hogy a roma lakosság a sorozatos emberölések hatására lázadjon fel és akkor majd lehessen őket pusztítani – minden rasszista szó, mondat ezerszeres súllyal bír, minden ilyen eszme nyilvános terjesztése bűn és vétek. A helyzet így is borzalmas, a roma lakosság körében hihetetlenül magas a munkanélküliség, várható életkoruk jóval alacsonyabb a többiekénél, minden szempontból kilométeres hátrányból indulnak a társadalmi maratonon. Mindezt nem kis részben harminc év teljesen elhibázott kisebbségi politikájának köszönhetjük. Igen, akad közöttük is bűnöző, mások között is, ha minden közösséget, csoportot megbüntetnének, ahol előfordul a bűn, Budapest például egy tételben alakulhatna büntetőtáborrá… és szerény lakhelyem, a nyócker volna benne a szigorított. Szóval a tegnapi demonstrációnak már az alapgondolata is beteg volt és bűnös.

Szégyen és gyalázat, hogy olyan eszméket lehet nyilvánosan terjeszteni, melyeket kénytelen voltam idézni a fentiekben – de politikai szempontból az egyáltalán nem baj, hogy a Mi Hazánk ezzel a rendezvénnyel voltaképpen hatalmasat bukott.

Ugyan a legerősebb lózungot vették elő, a „cigánybűnözést”, mégsem jelentek meg tömegek és nem állt melléjük a kisváros lakossága sem. A Nemzeti Légió épp csak menetelni nem tudott, arra nem volt alkalma, így gyakorlatilag az sem látszott, van-e és ha van, mekkora.

Általában véve, ez nem volt az az esemény, ami szavazatokat hozott volna a vasárnapi választásokon Toroczkai pártjának, ellenben a kicsinyessége és a beszédek radikalizmusa sok potenciális szavazót elriaszthat.

Hála az Égnek és a Magyar Rendőrségnek, hogy nem volt semmiféle atrocitás.

Mert az lett volna az eredeti cél, nem kétséges.

Szégyen volt ez a seregszemle, ország szégyene.

Szégyenszemle.

Vadnyugat és Vadkelet – Déli kávé Szele Tamással

Kisasszony, adjon egy kávét bádog bögrében, whiskyvel és lője le nekem a zongoristát, már nyolcadszor játssza el a „Clementine”-t. Hát itt vagyunk a saloonban megint, mint mindig, szól a colt, nagy tétekben pókereznek az aranyásók és a város határában egy lótolvaj lengedezik felkötve. Csak azt kéne eldönteni, hogy Vadnyugaton vagy Vadkeleten kötöttünk ki?

Akár itt vagyunk, akár ott, a rablóbandák nagyon készülődnek, csak ha Nyugaton nézzük, kontinenst akar rabolni a Dalton-banda, szavakkal, ha Keleten, akkor csúnya atrocitásokra készülődnek. De lássuk előbb a nyugati híreket.

Milánóban Salvini Dalton, Marine le Pen Daltonnal és Geert Wilders Daltonnal összehívták a teljes bandát a főtérre, fényes délben, de nem párbajozni akartak, ahogy azt szokás, hanem bejelenteni, hogy elfoglalják és át is alakítják Európát, de úgy, hogy rá sem ismerünk majd. Szó szerint azt mondta Salvini, miszerint:

„Bevesszük Európát, és tetőtől talpig megváltoztatjuk!”

Ez arra utal, hogy viszont a gyógyszerét nem vette be. A gyűlésen részt vettek a kisebb rablók és haramiák is, például Jörg Meuthen, az Alternatíva Németországnak (AfD), Gerolf Annemans, a Flamand Érdek párt (VB), Boris Kolla, a szlovákiai Család vagyunk (Sme Rodina) vezetője, csakúgy, mint Veszelin Mareski, a bolgár Akarat (Volja), Tomio Okamura, a cseh Szabadság és Közvetlen Demokrácia Párt (SPD) elnöke. Jaak Madison, az Észtországi Konzervatív Néppárt (EKRE) alelnöke, Anders Vistisen, a Dán Néppárt (DF) európai parlamenti képviselője, valamint Laura Huhtasaari, a Finnek Pártja (FP) alelnöke.

Ezek mind Daltonok, kérem, mind a bandához tartoznak, csak most az a bűnszövetkezet neve, hogy „szuverenista erők” és szó szerint mindenre rá akarják tenni a kezüket a földrészen, ami nincs lebetonozva vagy odahegesztve. Lehet, hogy sokan vannak, de azért a rendes emberekhez képest nagyon kevesen – ha sikerülne a rablásuk, a mi seriffünk is belépne közéjük, de valahogy úgy, hogy a zsákmányból ugyan kapjon, de tennie ne kelljen érte semmit. Ehhez azért a bandavezéreknek is lesz pár szava.

Meg maga a vállalkozás is megcsúszni látszik.

Az a helyzet ugyanis, hogy Strache Dalton szája még tavalyelőtt eljárt egy ibizai kuplerájban a tervekről, ráadásul a mexikóiaktól vagy az oroszoktól is pénzt akart elfogadni munícióra, és ez most kiderült, úgyhogy könnyen meglehet, nem lesz semmi a Nagy Rablásból, mert aki követné is a Daltonokat, az most megundorodott tőlük és szállingózik elfele a nép.

A milánói gyűlés sem volt az a világraszóló összejövetel, egymás között sokkal aggodalmasabban tárgyalhattak, mint mikor a közönség előtt szerepeltek – a mi seriffünk oda sem ment. Azért alkalomadtán őt is le kell majd váltani, megérdemli ezer okból, ezek közül az egyik, hogy szóba sem lett volna szabad állnia haramiákkal.

Csak legyen rá alkalom.

De vannak keleti Daltonok is, sajnos, és innentől kezd elhagyni a humorom.

Ha úgy vesszük, hogy Keleten, Vadkeleten vagyunk, itt gonoszabb dolgok készülődnek.

A Mi Hazánk – mely szintén egy Dalton-banda – kétszer is bejelentette a törökszentmiklósi vonulását, a rendőrség kétszer is betiltotta, harmadjára vonulás nélküli, „statikus” tüntetést jelentettek be, azt már nem lehetett betiltani, mert nem volt rá paragrafus: de Törökszentmiklóson mindenki rettegve, vagy legalábbis aggodalmasan várja a keddi demonstrációt. Toroczkai László pedig triumfál, toborozza a gyülevész hadakat, legalábbis toborozta, míg működött a Facebook-oldala, amit időközben letiltottak.

„Ahogy ígértük: MEGYÜNK! A demonstrációnkat végül ma tudomásul vette a rendőrség, tehát törvényesen megyünk Törökszentmiklósra. A vonulás tiltása miatt a bírósághoz fordultunk, várjuk a döntést. Felháborító, hogy azok jogait korlátozzák, akik rendet akarnak, a közveszélyes bűnözőket pedig csak a mi nyomásunkra hajlandóak letartóztatni.

Ingyenes buszokat is indítunk.

Csatlakozzatok, mert minden magyar felelős minden magyarért!”

– írta. És a jelentések szerint szállingóznak is már most a szélsőjobboldali aktivisták a városba, már láttak – bár ezzel vigyázzunk, mert sokat lát az ember, ha felfokozott idegállapotban van – állítólag járőröző kocsikat, bőrfejűeket, egyenruhásokat. Igaz, az egyik egyenruhás alakulatról kiderült, hogy azok tényleg ott jártak, csak éppen hétköznapi katonák voltak, más ügyben kellett arra menniük. Bár a többiről szóló hír is hamis riadalom volna.

Sajnos azonban Gyöngyöspata – és a romagyilkosságok – óta bűn bagatellizálni a veszélyt, nagyon is valódi az.

Ezért döntött úgy Setét Jenő Brada roma polgárjogi aktivista és az Idetartozunk Egyesület, hogy szolidaritásra szólítja fel a politikai szervezetek képviselőit, az egyházi vezetőket és közszereplőket. Idézzük a Facebookon és a romnet.hu-n közzétett állásfoglalást!

„Az Idetartozunk Egyesület ÁLLÁSFOGLALÁSA

Az Idetartozunk Egyesület az alábbi felhívással fordul a hazai parlamenti pártokhoz, a parlamenten kívüli roma és nem roma politikai szervezetekhez, az Európai Parlamenti választásokon induló listavezetőkhöz, Magyarország uniós parlamenti képviselőihez, a roma és nem roma művészekhez, közéleti szereplőkhöz, a történelmi egyházak vezetőihez, a cigány pasztorációkhoz, a roma programokat és projekteket futtató nem roma szerveződésekhez, valamint a média szereplőkhöz:

Példát véve az évekkel ezelőtti drezdai eseményekről, ahol tízezer ember akadályozta meg a szélsőjobb bevonulását, személyes jelenlétükkel lépjenek fel a Magyarországon újra teret nyert szélsőjobb önkényeskedése ellen, és fejezzék ki szolidaritásukat a törökszentmiklósi roma közösség mellett. Ezzel is világos, egyértelmű üzenetet küldve a társadalom minden tagja számára, hogy az uszítás, a gyűlöletpolitika mindenkitől elfogadhatatlan, és a bűnüldözés nem pártfeladat, hanem olyan állami közfeladat, amelyet senki nem vitathat el, sajátíthat ki az erre létrehozott állami intézményektől.

A 2008-2009 évi rasszista sorozatgyilkosság 10. évfordulójának évében, újra egy szélsőjobbos politikai alakulat a cigányok megtámadásával, folyamatos cigány ellenes uszítással és konfliktus gerjesztéssel kíván magának gyors ismertséget, pénzt, mandátumot, hatalmat szerezni az évi 200.000 bűneset közül egyetlen egy eset kiválasztásával, és vállaltan büntetett előéletű férfiakból álló félkatonai szervezet bevonásával. Gyűlöletet és konfliktust exportálnak Törökszentmiklós városába, ahol május 21-én felvonulnak.

Az Idetartozunk Egyesület álláspontja szerint, bármennyire kívánják a helyzetet úgy beállítani, mintha roma és nem roma konfliktusról volna szó,

a valóságban egy elvakult, hatalommániás, korábban a Magyar Televízió budapesti székházat megostromló, és a fővárost feldúló szélsőjobbos alakulat társadalomellenes térnyerési törekvéseiről van szó, amelyben mi roma emberek csak céltáblák és egy politikai kampány eszközei vagyunk.

A szélsőjobbos, ki tudja ki által pénzelt, törekvések megfékezése és marginalitásba küldése nem a cigányok, hanem a kormány, az állami intézmények, valamint pártpolitikai hovatartozástól függetlenül a társadalmi és a politikai elit felelőssége. Csak az állami szervek rendelkeznek és rendelkezhetnek olyan eszközökkel és hatalommal, mint például a rendőrség, jogszabályalkotási lehetőség és társadalmi felhatalmazás, amely megfékezheti a kirekesztő politika és gyűlöletkeltő tevékenység térnyerését. Az állam felelőssége és feladata, hogy megvédje állampolgárait, és a jog eszközeivel megakadályozza a társadalmi feszültségek generálását.

A kormány és a rendőrség, amely cserben hagyta a polgárait, azaz minket Gyöngyöspata idején is, most is cserben hagynak minket, mivel harmadszori kísérletre a rendőrség mégis engedélyt adott a szélsőjobb cigányellenes akciójára. A hatóság a döntésével arra kényszerít minket, hogy mi magunk próbáljuk megvédeni magunkat a békés tiltakozás eszközeivel.

Budapest, 2019. 05. 17.

Setét Jenő, az Idetartozunk Egyesület elnöke”

Reméljük, nem lesz ez pusztába kiáltott szó, reméljük, lesz kiállás a fenyegetettek mellett – reméljük, megérti mindenki, hogy egy ember hibájáért egy egész közösséget büntetni égre kiáltó igazságtalanság lenne.

Mert bizony az Abcug riportja szerint

Rettegve várják a törökszentmiklósi romák a szélsőjobbosokat

Félelemmel eltelve várják a törökszentmiklósi romák a Toroczkai László-féle Mi Hazánk Mozgalom kedd esti tüntetését. Bár a rendőrség kétszer is betiltotta a romatelepre tervezett vonulást, a belvárosban ettől függetlenül demonstrálhatnak, és ez a helyieket sem nyugtatta meg. Van, aki már most elvitte a gyerekét rokonokhoz, mások aznap terveznek bezárkózni, és van, aki még az orvoshoz kapott időpontját is lemondaná, csak ne kelljen kimennie az utcára. A telepen pattanásig feszültek az idegek és rémhírek terjednek, pedig azt mondják, eddig semmi baj nem volt romák és nem romák közt. A jobbikos polgármester szerint Toroczkai csak arra várt, hogy újra kijátszhassa a cigánykártyát.” (Abcug)

És ha nem tudnánk, hogy ennek az egész félelemkeltésnek, agressziónak a célja pusztán annyi, hogy a Mi Hazánk kicsit láthatóbbá váljék a magyar politikai térképen, most messzemenő és teljesen felesleges elemzésekbe bocsátkoznánk. Esetleg még lehet arra jó, hogy a kormány – ha fellép az atrocitások ellen (már, ha lesznek atrocitások) – antifasiszta szerepben tetszeleghessen, közvetlenül az uniós választások előtt.

Ezért megy ez az egész. Nem másért, nem többért.

Ezek is rablók, haramiák, Dalton-félék, ezeknek is csak az érték kell.

Az érték most: a voks.

Azt rabolnák most Vadnyugaton szavakkal, Vadkeleten erőszakkal. Nem tudom, melyik a rosszabb.

Vonulás vagy oszlatás? – Déli kávé Szele Tamással

Jó erős kávét kérek, kisasszony, álljon meg benne a kiskanál, ma koncentrálnunk kell, ugyanis fejlemények vannak. Egész érdekes fejlemények, és a magyar szélsőjobb mélyebb bugyraiba kell elvezetnem búvárhajónkat – vagy ki tudja, hova, ugyanis a Mi Hazánk május 21-i vonulása elmarad. Vagy nem marad el, de akkor baj lesz belőle.

Vagy ki tudja.

A múlt héten ott maradtunk el, hogy újra egyenruhás, félkatonai szervezetek készültek masírozni az ország utcáin. Készültek bizony, „erődemonstráció” is lett volna május 21-én, este hétkor, Törökszentmiklóson. A menetelést a Mi Hazánk hirdette meg, Toroczkai László elnök hirdette ki személyesen egy sajtótájékoztatón – most viszont az a nagy kérdés, mit fog kihirdetni és hol.

A demonstrációt – ez is érdekes – a Mi Hazánk, a MIÉP és a Független Kisgazdapárt színeiben hirdette meg Toroczkai, ugyanakkor azonban más helyen, melyet idézni is fogunk, világossá teszi, hogy a Betyársereg szervezésében de legalábbis segédletével tartják. A bejelentésre elég sok és érdekes reakció érkezett.

Az természetes, hogy lett sajtóvisszhangja, azért is hirdették meg nyilvános sajtótájékoztatón és nem a sarki Zöld Takonyhoz címzett becsületsüllyesztő közönsége előtt, azért ezt valószínűleg a szervezők is így szerették volna.

Azonban egyszer csak megjelent a semmiből a Magyarországi Nemzetiségek Pártja is, és elnökük, Kiss Norbert videó-üzenetben figyelmeztette Toroczkait, valamint híveit: csak a helységnév-tábláig engedik meg számukra az erődemonstrációt.

Ha beljebb nyomulnának a településre, baj lesz, de nagy. Az üzenet hangvétele ép lelkű, de nem túl iskolázott emberre vall, olyanra, akinek a szó nem kenyere: ettől még lehet, sőt van is igaza abban, hogy semmiféle szervezetek ne masírozgassanak Magyarország utcáin elrettentő céllal.

Csakhogy a Magyarországi Nemzetiségek Pártjáról nem tudunk semmit. Ez egy olyan szervezet, aminek még az elnökét is csak az üzenetből ismerjük, semmiféle oldaluk, honlapjuk, digitális lábnyomuk nincs, mintha a semmiből jöttek volna – egy hírt kivéve, ami arról tudósít, hogy idén március 21-én nyilvántartásba vették őket az EP-választásra. A valóban indulók között már nem szerepelnek, valószínűleg nem kaptak elég ajánlást, aláírást.

És összesen ennyit lehet róluk tudni.

Vagy vannak, vagy nincsenek.

De nehezen hinném, hogy széles néptömegek állnának mögöttük.

Azonban a videóüzenetük nagyon jól jött Toroczkainak, aki megosztotta azt a saját oldalán, egészen pontosan 163 ezer megtekintést elérve – hát persze, egy szélsőjobboldali pártnak mindig jól jön, ha nemzetiségek, kisebbségek fenyegetik. Bár ez mondjuk nem nevezhető nagyon komoly vagy veszélyes fenyegetésnek, de reklámértéke mindenképpen volt: aki eddig nem tudott a vonulásról, de szélsőjobboldali, az ebből tudomást szerzett a rendezvényről.

Toroczkai nem csak megosztotta a videót, de saját kommentárjával is ellátta: lássuk!

„Valami cigány párt, csoportosulás vezetője fenyegetett meg engem a csatolt videóban, sőt mindannyiunkat azzal, hogy útblokáddal fogják megakadályozni a törökszentmiklósi, törvényesen bejelentett felvonulásunkat.

Szerinte „pénzes kutyák fognak a Toroczkai háta mögött állni”. Ez súlyos tévedés. Tisztességes, bátor magyarok fognak ott állni, akik rendet akarnak a hazánkban. Testvérszervezetünk vezetőjével, Zsolt barátommal szervezzük a demonstrációnkat, Zsolttal, akivel két évtizedes baráti, bajtársi kötelék köt össze minket. A mögötte álló mozgalom és a mögöttem álló párt hazájukért önzetlenül dolgozó, egyenes gerincű magyarokból áll. Mindenki a népéért, a családjáért, egy jobb jövőért fog cselekedni, ahogy azt eddig is tettük.
Senki sem pénzért jön, ahogy Eger várának védői sem pénzért védték meg a hazát. Túl azon, hogy ez a cigányvezető a csatolt videójában bűncselekményt követett el (217. § Aki mást egyesülési vagy gyülekezési jogának gyakorlásában, valamint választási gyűlésen való részvételében erőszakkal vagy fenyegetéssel akadályoz, bűntett: 3 év), engem a legkevésbé sem érdekel, ha az utunkba akar állni.

Mi május 21-én ott leszünk, senki, semmivel sem tud minket eltántorítani, és erre buzdítunk minden magyart széles e világon. Sőt, nem csak azon a napon, hanem ettől kezdve ott is maradunk Törökszentmiklóson, ameddig nem lesz rend, ameddig nem élhetnek ott biztonságban az emberek, s ha kell, ha hívnak, majd megyünk más városba is.

A mi népünk Hunyadi János és Mátyás, Szilágyi Mihály, Dobó István, Rákóczi Ferenc, az 56-osok népe. Ezt sokan elfelejtik mostanában, de majd mi teszünk róla, hogy megtudják.”

Mondom én, kiváló alkalom volt ez a harci kürtök megfújására – valóságos kis programbeszédet írt a pártelnök kommentárként. De azért elgaloppírozta magát. Azt írja ugyanis: „Mi május 21-én ott leszünk, senki, semmivel sem tud minket eltántorítani, és erre buzdítunk minden magyart széles e világon.”

Senki?

Semmivel?

Fogadjunk?

Ne fogadjunk, mert úriember vagyok, biztosra nem fogadok: de mint kiderült, van az az erő és hatalom, ami igenis képes eltántorítani akár még Toroczkait és embereit is.

Ezt Magyar Rendőrségnek hívják.

Ugyanis tegnap látott nyilvánosságot a Törökszentmiklósi Rendőrkapitányság határozata az ügyben. Nyilvános irat, magam is a police.hu-n olvastam. Ez azt írja:

„A Törökszentmiklósi Rendőrkapitányság (a továbbiakban: Hatóság) Árgyelán János székesfehérvári lakos (a továbbiakban: Ügyfél) által 2019. május hó 10. napján bejelentett Törökszentmiklós város belterületén 2019. május 21-én 19:00 órától 22:00 óráig, Törökszentmiklós Pánthy Endre út 31 szám elől – Pánthy Endre út – Kossuth Lajos út – Törökszentmiklós Polgármesteri Hivatal útvonalon vonulás, majd a Törökszentmiklós Kossuth út 135/a szám / Polgármesteri Hivatal / előtt megtartandó gyűlés vonatkozásában az alábbi határozatot hozza.

A gyülekezési hatósági jogkörében eljárva a Hatóság a gyűlés bejelentésben megadott helyszínen és időpontban történő megtartását megtiltja.

A határozat ellen fellebbezésnek helye nincs, azt a közléstől számított 3 (három) napon belül a határozatot hozó rendőri szervnél benyújtott és a Fővárosi Törvényszéknek címzett keresettel közigazgatási pert indítva támadhatja meg. A perben a jogi képviselet kötelező.”

És ezzel elvben vége is az ügynek.

Azért teljesen vége nincs, az indoklást érdemes elolvasni, akármilyen hosszú, ugyanis rájöhetünk belőle, hogy a mi rendőreink nem lopják a napot és alaposan ismerik azokat a törvényeket, amiket be kell tartassanak velünk.

„A rendőrség a gyülekezési törvény 13. és 14. paragrafusára hivatkozva tiltotta meg a felvonulást, miután a párt részéről a szervezők nem óhajtottak elállni a demonstráció meneteléses részétől (statikus tüntetést engedélyezett volna a hatóság), eszerint

„az egyeztetést követően rendelkezésre álló információk alapján megalapozottan feltehető, hogy a gyűlés a közbiztonságot vagy a közrendet közvetlenül, szükségtelen és aránytalan mértékben veszélyezteti, illetve mások jogainak vagy szabadságának szükségtelen mértékű és aránytalan sérelmével jár, és a közbiztonság, a közrend vagy mások jogainak és szabadságának védelme az … (5) bekezdés szerinti enyhébb korlátozással nem biztosítható. „

„A közbiztonságot veszélyezteti különösen, ha a felhívás vagy a gyűlés bűncselekményt vagy bűncselekmény elkövetésére való felhívást valósít meg”

„Mások jogainak és szabadságának sérelme különösen, ha a felhívás, illetve a gyűlés – az alkalmazott technikai eszközök, időtartama miatt – alkalmas mások magán- és családi életének védelméhez való jogának, otthonának, emberi méltóságának, a magyar nemzet, a nemzeti, etnikai, faji vagy vallási közösségek méltóságának a megsértésére, vagy szabad mozgáshoz, tartózkodási hely szabad megválasztásához való jogának korlátozására.”

Ezeken felül, többek között hivatkozik a döntés egy, az Alkotmánybíróság által megalkotott tilalomra, amit „foglyul ejtett közönség tilalma” néven lehet ismerni. Ennek értelmében senki nem kényszeríthető egy őt érintő vélemény végighallgatására, különösen nem az őt gyalázó, megfélemlítő üzenetekhez való asszisztálásra.” (Mérce)

Mármost ez világos beszéd: a rendőrség ezt a vonulást betiltotta.

Kérdés, hogy megtartják-e?

Ugyanis az világosan látható, hogy a vonulás célja pillanatnyilag nem a törökszentmiklósi bűnözés visszaszorítása, hanem ez a rendezvény mintegy seregszemleként szolgálna a Mi Hazánk Mozgalon saját „védelmi gárdájának” június elsején, Szegeden tartandó zászlóbontása előtt. Itt tudnák felmérni, hány tagra, résztvevőre számíthatnak, mekkora a mobilizálható létszám. Épp ezért nem lehetetlen, hogy mégis lesz ebből vonulás, tiltsa akár százszor is a rendőrség.

Annál is inkább, mert tévesen írtuk a múlt héten, hogy nem volt ilyesmi Magyarországon évek óta. A Népszava tanúsága szerint idén februárban igenis volt ilyen megmozdulás a fóti romatelepen, melyet a Magyar Önvédelmi Mozgalom tartott, és a rendőrség – nem talált benne semmi kivetnivalót.

Egyszóval: tiltás ide, tiltás oda, vannak olyan erők, melyek mozgolódni látszanak a mélyben.

Egy biztos: ha lesz vonulás, a történtek után a rendőrség nem engedheti meg magának, hogy oszlatás ne legyen.

És azzal is eléri célját a provokáció.

Nehéz idők jönnek, annyi mondhatok.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!