Kezdőlap Címkék TISPOL

Címke: TISPOL

Megállíthatják a járművet – fokozott közúti ellenérzés lesz

0

Ne lepődjenek meg azok az utasok, akik az előttünk álló héten autóbusszal utaznak az országban, s a járművüket lemeszelik: az Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózatának (TISPOL) Műveleti Csoportja ugyanis fokozott közúti ellenőrzést végez hétfőtől péntekig. Az autóbuszok mellett a nehéz tehergépkocsikat is megállíthatják.

 

Az európai szintű ellenőrzés keretében elsősorban a vezetési- és pihenőidővel, valamint a veszélyes áruk szállításával összefüggő szabályok megtartását, valamint a beutazás, illetve belföldön tartózkodás jogszerűségét vizsgálják – írja a police.hu. Az ellenőrzés kiterjed az illegális migráció, az embercsempészet, a kábítószerrel, valamint lőfegyverrel kapcsolatos, illetve a vagyon elleni bűncselekmények felderítésére, megszakítására is.

Eredményesek a TISPOL akciók

A TISPOL éves terv szerint végzi ezeket a fokozott ellenőrzéseket. Augusztus végén például  gyorshajtásra mentek rá, nem is eredménytelenül.

A három napos közlekedésbiztonsági ellenőrzés eredményeként 5809 jogsértést dokumentált a rendőrség, ebből 1635 esetben a jármű megállítását követően annak vezetőjével szemben intézkedtek a járőrök. A helyszíneken 1525 járművezetővel szemben szabtak ki helyszíni vagy közigazgatási bírságot, további 105 esetben szabálysértési, illetve közigazgatási eljárást indítottak a felelősségre vonás érdekében. Az ellenőrzés során 3 fővel szemben bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt kezdeményeztek eljárást.

 

 

Bekötötte a biztonsági övét?

0

Ha nem, a hétvégén duplán is rosszul járhat. Ugyanis a rendőrség szeptember 11. és 13. között a passzív biztonsági eszközök használatát ellenőrzi Magyarország közútjain.

A TISPOL Műveleti Csoportjának éves ellenőrzési terve alapján, a TISPOL SEATBELT európai szintű ellenőrzés során 2017. szeptember 11. és szeptember 13. között a TISPOL tagállamok rendőri erői – így a magyar rendőrség is – fokozott figyelmet fordít a biztonsági öv, a gyermekbiztonsági rendszerek és a bukósisak előírásszerű használatának ellenőrzésére – olvasható a Police.hu-n. A passzív biztonsági eszközök használata nélkül jelentősen megnő a halálos sérülések esélye. A biztonsági öv és a gyermekbiztonsági rendszerek használati arányának tovább növelése nélkülözhetetlen a balesetben elhunytak számának, valamint a sérülések súlyossági fokának csökkentése érdekében.

Az ellenőrzés kiterjed az illegális migráció, az embercsempészet, a kábítószerrel, valamint a lőfegyverrel kapcsolatos, illetve a vagyon elleni bűncselekmények felderítésére, megszakítására is.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!