Orbán nagy valószínűséggel továbbra is a jobboldali populisták és a bevándorlást ellenzők hőse lesz, de legutóbbi beszéde nyomán fel kell hagyni azzal az elvárással, hogy képes lenne megalkotni a politikai liberalizmus átfogó alternatíváját.
Orbán Viktor nem az az illiberális forradalmár, akinek gondolják, de még a vele rokonszenvezők is jól teszik, ha nyitva tartják a szemüket – írta a The American Conservative című lapban egy Magyarországon dolgozó angol tanár (Will Collins). A magyarok joggal büszkék vallási örökségükre, de ezt nem szabad összetéveszteni az igazi spirituális meggyőződéssel. A nagy egyházak gyakorló híveinek a száma csökken, és a vallási ünnepeket felszívta a magyar kultúra szélesebb értelemben vett ünneplése, amelyben sok a keresztény díszítő elem, de hit lényegében alig van benne. A karácsonyi vásárokról van szó, és nem az éjféli misékről.
Ezen egyre inkább szekuláris háttér előtt hirdette meg Orbán Viktor az „illiberális demokráciát”, egy meglehetősen homályosan megfogalmazott politikai projektet, amelynek célja egyebek között Magyarország keresztény identitásának felépítése is. „Orbán politikai napirendjében legalább egy közös vonás van a magyar történelmi egyházakkal: mindkettő mély benyomást keltő épület, amely elrejti az üres gyökereket” – állapította meg a szerző. Orbán legutóbbi tusványosi beszéde, az eddigi legkonkrétabb megfogalmazása annak, hogy mi is az az „illiberális demokrácia”. A miniszterelnök szövege – a szerző szerint – csupán olyan elvek banális felsorolása volt, amelyeket egyetlen európai, vagy amerikai középjobb párt sem kifogásolhatna. Orbán nagy valószínűséggel továbbra is a jobboldali populisták és a bevándorlást ellenzők hőse lesz, de legutóbbi beszéde nyomán fel kell hagyni azzal az elvárással, hogy képes lenne megalkotni a politikai liberalizmus átfogó alternatíváját – állapította meg a cikk írója, majd részletesen ismertette az idei tusványosi beszéd legfőbb pontjait.
Úgy ítéli meg, hogy az öt fő pont kívánatos voltáról lehet vitatkozni, de egyik sem különösebben forradalmi, sőt, nem is új. Miért tálalta Orbán a politikai elveit – amelyek bármely más összefüggésben aligha keltettek volna izgalmat –, a nyugati liberalizmus szélesebb kritikájaként? Erre három lehetséges magyarázat kínálkozik. Az első az, hogy „a liberalizmus” mindössze retorikai kód bizonyos baloldali eszmékre, amelyek Orbánnak nem tetszenek. A másik lehetséges magyarázat, hogy az „illiberális demokrácia” nyelvének célja csupán az, hogy intellektuális súlyt kölcsönözzön egy pusztán opportunista politikai fordulatnak, racionalizálja azt, ami mögött nem ideológia, hanem puszta számítás áll. Orbán retorikájának harmadik lehetséges magyarázata aggasztóbb. Magyarországot a nemzetközi sajtóban sok bírálat éri amiatt, hogy a tekintélyelvűség felé tolódik. Ezek a bírálatok gyakran túlfűtöttek, de így is elég olyan figyelmeztető jelzés akad, amely elgondolkodásra késztetheti még a rokonszenvezőket is. Egy bármilyen marginális akadémiai szaktárgy betiltása egyértelmű támadás a tájékozódási szabadság ellen.
Aggasztó tendenciákat mutat a magyar sajtó is. Orbán hangsúlyozza a nyugat- és a közép-európai szociális és politikai modell eltéréseit. Abszurd lenne a nyugat-európai partnerek szolgai követése, de a közép-európai megközelítés hangsúlyozása harmadik világbeli autokraták retorikáját idézi, akik azzal indokolják elnyomó politikájukat, hogy országaikban egyszerűen nem működőképes a liberális demokrácia. És egyben ez a retorika elfedi Magyarország liberális hagyományait, hiszen a 19. század nagy magyar államférfiúi mind klasszikus liberálisok voltak. Óvatosságra int Magyarország 19. század végi aranykorának hirtelen letűnése, amelyet a nemzetközi bizonytalanság, a szélsőséges nacionalizmus és a fokozódó gazdasági rettegés okozott.
Orbán politikai nyelvezete ezt a korszakot idézi: az első világháború után a tekintélyelvű magyar rezsim ugyancsak „keresztény és nemzeti” jellegét hangsúlyozta, ami akkoriban John Lukacs amerikai professzor szerint azt jelentette, hogy „nem zsidó, nem kozmopolita, nem marxista”. Orbán számos bírálója abszurd retorikai szélsőségekben fogalmaz, hiszen a szabad társadalom megőrzésének nem feltétele a nyitott migrációs politika, vagy az abszolút lojalitás az EU iránt. Ám bőven van elég aggodalomra intő jel, még azok számára is, akik egyébként rokonszenveznek Orbán politikájával. Csak remélhetjük, hogy az „illiberális demokráciáról” szóló beszéd csupán szó marad – írta a szerző.