Kezdőlap Címkék Terror

Címke: terror

A párizsi terrorista felmentését kérte az ügyvédje

Salah Abdeslam egy brüsszeli lövöldözés miatt áll most bíróság előtt. Ügyvédje eljárási hibákra hivatkozik.

2016 márciusában, néhány nappal a brüsszeli, a repülőtéren és a metrón végrehajtott terrortámadások előtt a rendőrök házkutatást tartottak egy lakásban a belga fővárosban. Itt három férfi tüzet nyitott rájuk – egyet közülük lelőttek, kettő elmenekült. Később derült ki, hogy egyikük Salah Abdeslam volt, akit egész Európában kerestek, ő volt ugyanis a 2015 novemberében, Párizsban elkövetett terrortámadás-sorozat egyetlen életben maradt merénylője. (A sejthez többen tartoztak még a párizsi merénylőkön kívül, közülük néhányan követték el aztán a brüsszeli terrortámadást.)

A lövöldözés miatt

Abdeslamot gyilkossági kísérlettel vádolják.

A párizsi terrortámadás miatt a belga hatóságok korábban kiadták az amúgy brüsszeli születésű, de francia állampolgár Abdeslamot Franciaországnak, ezért minden nap Párizs mellől vitték most át Belgiumba, a tárgyalásra. Abdeslam mindent tagadott, és azt is közölte, hogy nem válaszol a kérdésekre.

Abdeslam nem engedte, hogy felvétel készüljön róla a bíróságon
(MTI/EPA/AFP pool/Emanuel Dunand)

Ügyvédje viszont eljárási hibákra hivatkozva a felmentését. Azt mondta: egyrészt nem is lőtt a rendőrökre, másrészt több ügyészségi dokumentum is franciául íródott, nem flamandul, így nem felel meg a Belgiumban hatályos nyelvhasználati törvényeknek.

Az ügyvéd azt is mondta: nem szabad összemosni ezt a pert a párizsi terrortámadások ügyével, amelyben külön ítélet fog születni.

2015. november 13-án

hét helyszínen támadtak Párizsban az Iszlám Állam terroristái:

egy csoport több kávézónál és étteremnél lövöldözött, egy másik tagjai a Stade de France-nál robbantották fel magukat, három merénylő pedig a Bataclan klubban, egy koncert közben kezdett mészárlásba.

Salah Abdeslamot az MTI ugyan a merényletek „feltételezett főszervezőjeként” emlegeti, ez azonban messze áll a valóságtól, hiszen

a támadást Szíriában, az Iszlám Állam központjában tervelték ki és szervezték meg

– ahol ő sose járt. Az összes, a terrortámadásban részt vett merénylő szerepelt egy, hónapokkal a merényletsorozat előtt felvett propagandavideón, kivéve őt. A videón, amelyet a támadás után hoztak nyilvánosságra, foglyokat fejeztek le.

Sokkal inkább lehetne őt a dzsihádisták sofőrjének nevezni. A terrortámadás előtti hetekben fél Európát bejárta bérelt autókkal – többször járt Magyarországon is. A terroristák egy része ugyanis, a menekülthullámot kihasználva, a menedékkérők közé vegyülve érkezett Európába (vagyis nem igaz az a kormánysajtóban emlegetett állítás, hogy „a migránsok között toborzott merénylőket”).

Brüsszelben rendőrökre lőttek, amikor rájuk találtak
(MTI/EPA/Laurent Dubrule)

Abdeslam először augusztus 30-án járt Budapesten, ekkor két olyan terroristát vitt magával, akik közül az egyik a kávézókra támadó csoportban volt, a másik pedig a stadionnál robbantotta fel magát.

Szeptember elején újabb két embert vitt magával a Keleti pályaudvartól: Mohamed Belkaidot és Najim Laachraouit. Laachraoui lehetett a csoport bombaszakértője, ő a brüsszeli reptéren elkövetett terrortámadásban halt meg, 2016 márciusában. Belkaid pedig belga nyomozók szerint a sejt valódi parancsnoka volt. Őt lőtték le a brüsszeli lövöldözésben, ami miatt most Abdeslam bíróság előtt áll.

Pár nappal később Abdeslam ismét Magyarországon járt, ekkor a három, később a Bataclanban támadó terroristát vitte magával.

A terrortámadás előtt aztán ő bérelte azokat az autókat, amelyeket a merénylők használtak. Neki a stadionnál kellett volna felrobbantania magát, de ezt nem tette meg – a nyomozók azt valószínűsítik, hogy nem működött a bombamellénye. Ezután felhívta egy brüsszeli barátját, hogy jöjjön érte, majd eltűnt. 2016 márciusában bukkantak a nyomára, a lövöldözés után ugyan még elmenekült, de nem sokkal később elfogták.

120 perc – 2018. január 25. 12:00

0

Nem miséznek Horthyért a holokauszt emlélnapján

Osztie Zoltán, a Belvárosi Nagyboldogasszony-főplébánia-templom plébánosa a Szemlélek blognak elmondta, hogy mégsem tartják meg a Holokauszt Nemzetközi Emléknapján a szentmisét, illetve a megemlékezést Horthy Miklós kormányzóról. (FüHü).

Tilos pszichológiailag tesztelni a menedékkérő melegeket

Az Európai Unió Bírósága mai ítélete szerint a szexuális-érzelmi irányultság pszichológia tesztekkel történő vizsgálata jogsértő, ezért azokat nem lehet figyelembe venni a menedékjogi eljárásban. (Fühü)

18 brit cég már Hollandiába menekült a brexit elől

Nagy-Britanniából Hollandiába tette át a telephelyét tavaly 18 cég. A másfél tucat cég 19 millió eurót fektetett be a hollandiai áttelepüléssel és 483 új munkahelyet hozott létre. (MTI)

Viszonylag későn lett gömbölyded az emberi koponya

A Homo sapiens evoluciója során viszonylag későn alakult ki az emberi agy mai, gömbölyded alakja  – állapította meg egy német kutatócsoport. A kutatók a Homo sapiens, vagyis a modern ember húsz egyedének koponyamaradványait vizsgálták meg, a legidősebb lelet nagyjából 300 ezer éves volt. (Reuters)

Másfélezer terrorista élhet Németországban

Megközelítette az 1500-at a nyilvántartott potenciális terroristák száma Németországban. A múlt év végén 773 ember szerepelt a fokozottan veszélyes, terrorcselekmény elkövetésére hajlandó személyek listáján, további 707 ember azok közé tartozik, akik hajlandóak közvetlenül támogatni merényletek elkövetőit. (MTI)

Gyilkos merénylet Bagdadban – 35 halottal

0

Legalább 35 ember meghalt kilencven pedig megsebesült Bagdadban, egy kettős öngyilkos bombamerényletben. Három nap alatt másodszor robbantottak terroristák az iraki fővárosban. A helyi hatóságok szerint a városközpontban elkövetett merénylet áldozatainak a száma emelkedhet.

 

Mint a BBC rámutatott: Bagdad a terroristák kiemelt célpontja azóta, hogy 2014-ben az ISIS lerohanta az országot. Ugyanakkor a terrorcselekmények száma csökkent decembertől – akkor deklarálta a kormány a terület visszafoglalását.

A mai merényletet két, robbanómellényes férfi követte el akkor, amikor építőipari munkások gyülekeztek az általában is zsúfolt téren – közölte a Belügyminisztérium. A helyszínen nem először követtek el hasonló merényletet.

 

Keményebben lépne fel a gyűlölet és a terror ellen az Európai Bizottság

0

Öt uniós biztos internetes nagyvállalatok képviselőivel tárgyal ma Brüsszelben, hogy felmérjék az illegális tartalmak, például a gyűlöletkeltő bejegyzések és a terrorpropaganda terjedésének megakadályozása terén elért eddigi eredményeket.

A biztosok MTI által idézett közleménye szerint a terrorista propaganda és a gyűlöletkeltő tartalmak súlyos fenyegetést jelentenek a biztonságra és az alapvető jogokra, ezért közös fellépésre van szükség minden fél részéről. Azt írták: az online platformok

az utóbbi években jelentősen megerősítették az illegális tartalmak mihamarabbi törlését célzó erőfeszítéseiket,

de még mindig bejegyzések százezrei várnak eltávolításra.

Ezt a folyamatot a Bizottság szerint lényegesen fel kell gyorsítani a bizottság szerint, ugyanis minél tovább elérhetőek ezek az illegális tartalmak, annál több emberhez tudnak eljutni. Ehhez szorosabb együttműködés szükséges az illetékes hatóságokkal, fejleszteni kell az automatikus felismerési technológiákat, illetve többet kell tenni azért, hogy a már törölt tartalmak ne jelenhessenek meg újból.

GRAFIKONBAN A VILÁG – A terrorizmus ára

Két év óta csökken a terrorakciók miatt elszenvedett gazdasági károk összege a világban. Az eddigi legnagyobb veszteséget – 104 milliárd dollárnyit – 2014-ben volt kénytelen a világ elkönyvelni. Tavaly 84 milliárdra rúgott ez az összeg

A legtöbb kárt a konfliktusoknak leginkább kitett országok szenvedik el a terrorizmus miatt, s ezek java része a Közel-Keleten és Észak-Afrikban, továbbá a szubszaharai Afrikában és Dél-Ázsiában találhatók. Tavaly Irakot GDP-je  24 százalékának megfelelő kár érte, Afganisztánban pedig az elszenvedett gazdasági kár értéke megfelelt a GDP 13 százalékának – írja a statista.com

Kivégeztek 15 terroristát Egyiptomban

0

Az elítéltek kilenc katonát gyilkoltak meg 2013-ban a Sínai-félszigeten.

Egyiptomban Mohamed Murszi volt elnök 2013-as elmozdítása óta megszaporodtak a szélsőségesek által a biztonsági erők, illetve a keresztény kisebbség tagjai ellen elkövetett támadások, főleg a Sínai-félsziget északi részén. Az utóbbi években több száz rendőr és katona, valamint számos civil vesztette életét a támadásokban.

Egységes információs rendszer az EU-ban a terroristák kiszűrésére

0

Jelenleg a tagállamok információs rendszerei nincsenek beszélő viszonyban egymással – állapítja meg a közlemény, amelyet a migrációs biztos hivatala adott ki.

Maga Dimitrisz Avramopoulosz elmondta, hogy az új rendszer gyors információcserét tesz lehetővé a tagállamok belügyi szervei számára. Ily módon meg lehet akadályozni azt, hogy menedékkérők ezrei egész egyszerűen eltűnjenek a rendszerből.

Ha valaki nem kap menedékjogot Németországban, akkor a legritkább esetben tér haza, inkább valamelyik másik uniós államban próbál szerencsét.

Az új rendszerrel sokkal könnyebb lesz az emberek azonosítása,

mert fontos biometrikus adatokat is közölhetnek egymással a különböző belügyi szervek az uniós tagállamokban.

A tervek szerint jövőre kezdi meg működését az új információs rendszer.

Észak-Afrikában kaphat új erőre az Iszlám Állam

0

Az algériai külügyminiszter beszélt arról, hogy a terrorszervezet Líbiába, a Száhel övezetbe és a Szahara térségébe csoportosítja át egységeit.

Azt mondta: az Iszlám Állam felszólította követőit, hogy a közel-keleti vereségek után induljanak ebbe a térségbe. Olyan információik is vannak, hogy

a külföldi dzsihadistákat is áttelepítik.

Szerinte a terroristák egységei átszerveződnek, forrásokat gyűjtenek, és újabb ideológiai és katonai felkészítést kapott harcosok toborzására készülnek.

A terrorszervezet már korábban is komoly erőkkel volt jelen Líbiában. Más szakértők szerint a Fülöp-szigetek lehet az új célpont, ahol egy várost is lerohantak már, onnan több hónapig tartó harc után sikerült kiűzni őket.

Szakértők szerint a vereségek után az Iszlám Állam visszatérhet a korábban már alkalmazott gerillataktikához, és újabb merényleteket követhet el.

Ez volt ma – 2017. december 11.

0

Emelkedő bérleti díjak, feleslegesen elszórt milliárdok, feljelentett Fidesz, ügynökök a parlamentben, terrortámadás Manhattanben: összefoglaljuk a nap legfontosabb eseményeit.

A lakbérek nem bírják az iramot az árakkal

MTI Fotó: Balaton József

Sok üzleti szándékú lakásvásárló számolta el magát, a bérleti díjak képtelenek követni az elszabadult lakásárakat. Nő a megtérülési idő, szaporodnak a kockázatok. Az ingatlanpiac mostanában tetőzhet,

2020 utánra már nincsenek építési tervek.

Egy szakértő szerint az ingatlancégek fele el fog tűnni, az árak az 5-7 évvel ezelőtti szintre zuhanhatnak. Már most is inkább eladni érdemes, venni nem.

A magyar kormány forintmilliárdjai a szemfényvesztés szolgálatában

„A magyar kormány által is támogatott szerbiai magyar kisebbségvédelem

maga a megtestesült kudarc és katasztrófa.

Egyetlen egy újonnan létesült munkahelyről sincs hiteles adat. Közben a Vajdaságban élő magyar lakosság 35-40%-a már kivándorolt Magyarországra, Nyugat-Európába.” Ezt mondta a FüHü-nek adott interjúban Kókai Péter, a Magyar Szó egykori főszerkesztője, a Magyar Mozgalom társelnöke.

Feljelentik a Fideszt, tiltott pártfinanszírozás miatt

Az MSZP képviselői feljelentést tesznek az Állami Számvevőszéknél a XVIII. kerületben mintegy 30 millió forint közpénzből kiadott fideszes propagandafüzet miatt. A 43 ezer példányban kiküldött Kucsák László fideszes országgyűlési képviselő 196 oldalas propagandafüzetét 43 ezer példányban küldték szét.

Ügynöklista van – meglepetés nincs

Nyolc volt FKGP-s, 5 MDF-es, 3 SZDSZ-es, 2-2 MSZP-s, illetve KDNP-s politikus neve található abban a listában, amely

a rendszerváltás utáni első Országgyűlésben helyet elnyert képviselők közül az ügynökök nevét tartalmazza,

és amelyet ma ismertetett az Index. Az Antall-kormány több minisztere is érintett. Sokukról azonban már a listában is az áll, hogy „érdemi munkát nem végzett”, „a munkát megtagadta”, stb.

Az ország feljelentője most a Karácsony-felvétel miatt jelent

A legnagyobb magyar feljelentő, Tényi István bejelentést tett az V. Kerületi Ügyészségen ismeretlen elkövető ellen, személyes adattal való visszaélés gyanúja miatt. Egy blogon ugyanis megjelent egy felvétel, amelyen Karácsony Gergely

nem éppen irodalmi stílusban

fejezte ki megbánását a jelöltség elfogadásával kapcsolatban.

Republikon: Rekordmagasságban a Fidesz támogatottsága

Tovább erősödött a Fidesz a Republikon Intézet által készített, és most közzétett októberi közvélemény-kutatás eredménye szerint.  Megállt az MSZP támogatottságának az esése, a többi ellenzéki párt stagnál, vagy a népszerűsége a hibahatáron belül mozog. A DK 5, az LMP 6 százalékon áll.

Bánja a polgármester a Quimby kitüntetését

Nem tartja méltónak a Dunaújvárosért Díjra a Quimby együttest a város polgármestere, az elismerést mégsem vonja vissza, mert azt nem illik – erről Cserna Gábor beszélt november közepén, a közgyűlésen.

Terrortámadás New York belvárosában

Testre erősített csőbombával robbantottak a New York-i metrónál, a rendkívül forgalmas Port Authority buszállomásnál, reggel fél nyolckor. Négyen sérültek meg.

Egy 27 éves férfi volt a merénylő,

nem tudni, miért robbantott.

Putyin: Oroszország kivonja csapatait Szíriából


Fotó: MTI/EPA/Szputnyik/Kreml pool/Mihail Klimentyev

Előre be nem jelentett látogatást tett Szíriában az orosz elnök, aki találkozott Bassár el-Aszad szír elnökkel is egy orosz támaszponton. Putyin bejelentette:

mivel az Iszlám Államot legyőzték, nincs már szükség orosz katonákra Szíriában.

Igaz, a hadi kikötőjükben és a támaszpontjaikon azért ott maradnak az orosz katonák.

Csúcsrangadók lesznek a BL-ben

Már a nyolcaddöntőben összesorsolták a PSG-t a Real Madriddal, a Barcelonát pedig a Chelsea-vel. A többi párosítást itt olvashatja el.

Megsérült az MVP-esélyes irányító, megvolt az első havas meccs

Hatalmas hóban játszották a Bills-Colts meccset az NFL 14. játékhetének vasárnapi fordulójában, amelyen több csúcsrangadót is rendeztek. A legjobban várt meccsen a Rams fogadta az Eaglest – a vendégek nyertek, de megsérült irányítójuk, Carson Wentz, lehet, hogy elszakadt a térdszalagja. A Browns majdnem megszerezte első győzelmét a Packers ellen, de végül drámai körülmények között mégis elvesztették a meccset. Két csapat már biztos rájátszás-résztvevő.

Merénylet New Yorkban

0

Testre erősített csőbombával robbantottak a New York-i metrónál, a rendkívül forgalmas Port Authority buszállomásnál, reggel fél nyolckor. Négyen sérültek meg.

Egy rendvédelmi tiszt az AP-nek elmondta, hogy egy férfira erősített csőbomba robbant a peronon. A nem életveszélyes sérüléseket szerző merénylőt őrizetbe vették, terrortámadásként kezelik az ügyet.

A rendőrség egy 27 éves, Akayed Ullah nevű férfit nevezett meg a robbantóként.

Nem tudni, miért robbantott, őrizetbe vették.

A CNN úgy tudja, munkahelyén készítette a bombát.

Sarah Sanders, a Fehér Ház sajtótitkára a Twitteren azt írta, hogy Donald Trump amerikai elnököt tájékoztatták a robbanásról.

 

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK