Kezdőlap Címkék Tartózkodási engedély

Címke: tartózkodási engedély

“Franciaország gazdasága nem működhet vendégmunkás import nélkül”

Abban a vitában, mely az új bevándorlási törvényről folyik Franciaországban azt hangsúlyozta a francia kormány családügyi minisztere, hogy Franciaország gazdasága nem működhet vendégmunkások importja nélkül. A bevándorlók csaknem egyharmada Európából érkezik.

Kaphatnak-e tartózkodási engedélyt Franciaországban azok a bevándorlók, akik illegálisan érkeztek az országba, de olyan területeken dolgoznak, ahol nincs hazai munkaerő, és ezért nagy szükség van rájuk. Erről vitáztak a hétvégén a Les Echos című gazdasági lap kerekasztal beszélgetésén, ahol Aurore Bergé asszony, családügyi miniszter kifejtette, hogy szükség van vendégmunkásokra a francia gazdaság normális működéséhez, épp ezért legalizálni lehet azokat a migránsokat, akik fontos munkaterületeken dolgoznak.

“Nem hiszem, hogy nem tudnánk kompromisszumot találni“

– hangsúlyozta a miniszterasszony, aki tudja, hogy szüksége van a kormánynak a jobboldali republikánus párt támogatására a parlamentben az új bevándorlási törvény elfogadásához. Csakhogy a republikánusok vezére közölte: ez vörös vonalat jelent!

“Ha ezt átlépjük, akkor megkezdődhet több százezer migráns tartózkodásának legalizálása”

– hangoztatta Eric Ciotti, aki szerint ez új felhívás lenne egy következő migráns hullámra.

A miniszterasszony, aki korábban a liberális kormánypárt parlamenti frakcióvezetője volt, rámutatott arra, hogy

“a nagyipar vezetői, a szakmai szervezetek mind mind a vendégmunkás import mellett foglalnak állást.”

A francia miniszterasszony azt javasolta, hogy

“tegyünk határozott különbséget a migráció és a vendégmunkások közé. Az illegális migrációt drasztikusan csökkenteni kell míg a vendégmunkások importját növelni.”

Holtponton az új bevándorlási törvény vitája

Macron elnök februárban terjesztette elő az új törvény tervezetét, ebben megkönnyítené a vendégmunkások alkalmazását a francia gazdaságban, mely munkaerő hiánnyal küszködik olyan fontos ágazatokban mint például az építőipar, a turizmus, a vendéglátás vagy a házhozszállitás. Franciaország a világ elsőszámú turista célpontja: a kormány 34-36 milliárd eurós bevételre számít az idén.

Ősszel lesz a törvényjavaslat vitája a parlamentben – erősítette meg Elisabeth Borne miniszterelnök. Az új bevándorlási törvény jelenleg a szenátus előtt van, de tekintettel a téma érzékenységére gyors eredményre senki sem számít. A liberális kormánypártnak nincs többsége, ezért a republikánusok nélkül nem reménykedhet a törvényjavaslat elfogadásában. A republikánusok viszont szigorítani akarják a törvényjavaslatot, mert attól tartanak, hogy a szélsőjobboldali Marine Le Pen mozgalma megszerzi az ő szavazóik egy részét. Marine Le Pen politikájának egyik alappillére a migráció elutasítása. A bevándorlók csaknem egyharmada európai Franciaországban.

Mit mutatnak a számok?

Franciaország területén 67,6 millió ember él, ebből 5,2 millió a külföldi állampolgár. A viszonyok furcsaságát mutatja, hogy az 5,2 millió külföldi közül 800 ezer már Franciaország területén született. A bevándorlók száma hivatalosan 7,7 millió, köztük van már 2,5 millió olyan migráns, aki megkapta az állampolgárságot.

A bevándorlók száma és aránya egyre nő: jelenleg már meghaladja a francia lakosság 10%-át. A második világháború után 1946-ban ez még csak 4,6% volt.

Honnan jönnek a bevándorlók? A legtöbben Afrikából 41%, 32% Európából és Ázsiából 16%.

Közben egyre több francia születik külföldön: már 1,7 millió ilyen francia állampolgár van.

A gazdaságban nemigen vizsgálják a bevándorló munkaerő részesedését, mert “ez politikailag gyúlékony terület” – fogalmazott a gyáriparosok szövetségének elnöke, aki a La Croix című katolikus lapnak nyilatkozott. A legutolsó hivatalos kimutatás  2017-ből datálódik. A Radio France riportja ezért csak becsléseket tartalmaz, de kiderül belőle, hogy például az építőiparban Franciaország legnépesebb régiójában – Ile de France –  Párizs környékén a munkavállalók 60%-a külföldi. Egész Franciaországban a szociális gondozók 40%-a migráns, a vendéglátó iparban ez az arány mintegy 20%.

Jövőre Párizsban rendezik meg az olimpiát, a különböző ellenőrzések során kiderült: nagyon sok bevándorló szorgoskodik az építkezéseken.

Tavaly a francia állam 52570 tartózkodási engedélyt adott ki azzal az indokkal, hogy az illető munkájára Franciaországnak szüksége van. Ez 45%-os növekedés az előző évhez képest. Egy évtizede folyamatosan növekszik a vendégmunkások száma Franciaországban, és ez a tendencia egyre gyorsul – állapítja meg a közszolgálati rádió riportja.

Mi lesz az uniós polgárokkal a brit repülőtéren?

Brüsszelt aggasztja, hogy a légitársaságok esetleg nem is engedik felszállni a gépre azokat az uniós polgárokat, akiknek csak személyi igazolványa van. A brit tartózkodási engedély ugyanis csak digitálisan létezik.

Rákattintanak-e a repülőtereken a brit kormány oldalára, és megvárják-e amíg a Nagy Britanniában lakó uniós polgár az okostelefonon a kódjával igazolja magát? Ez meglehetősen időigényes folyamat, de október elsejétől ezt kellene alkalmazni  a repülőtereken, ha a Nagy Britanniába tartó uniós polgár nem tudja útlevéllel igazolni magát. Azok az uniós polgárok, akik már megszerezték a tartós tartózkodási engedélyt 2025-ig személyi igazolvánnyal igazolhatják magukat az Egyesült Királyságba tartó repülőgépeken.

A bevándorlási törvény ötéves brit tartózkodást tekint vízválasztónak. Emiatt több mint 450 ezer uniós polgár Nagy Britanniában jogilag szinte a senki földjén tartózkodik, mert a kérvénye bent fekszik a londoni belügyben elbírálásra várva. Aki már rendelkezik ideiglenes vagy végleges tartózkodási engedéllyel, de még nem érte el az ötéves tartózkodási időt az csakis digitálisan tudja igazolni magát, ezt viszont a repülőtéren lehet, hogy nem fogadják el. A repülőtársaságoknak ugyanis nincs közvetlen hozzáférésük a brit kormány oldalhoz, melyet a határőrség használ Nagy Britanniában.

Az állampolgári jogok vegyes bizottsága figyel

Ez a különleges bizottság azt vizsgálja, hogy a Brexit miképp befolyásolja a polgárok hétköznapjait. Uniós és brit diplomatákból áll, akik nemrég megvitatták azt, hogy vajon október elsejétől mi várható a repülőtereken azt követően, hogy személyi igazolványt immár nem fogadnak el uniós polgártól hacsak nem tudja bizonyítani jogi státuszát Nagy Britanniában. Ezt azonban csakis digitálisan teheti meg.

„Nagy Britanniában a szabályok világosak, de mi nem vagyunk biztosak benne, hogy a légitársaságok ismerik ezeket” – mondta egy uniós diplomata a Guardian-nek.

Brüsszel szerint a légitársaságoknak be kell tartaniuk a szabályokat, és ha törvénytelenül visszautasítják uniós polgárok felszállását a gépre, akkor azzal kell számolniuk, hogy kártérítést követelhetnek tőlük.

A Ryanair képviselője úgy nyilatkozott a Guardian-nek, hogy ők fel vannak készülve az október elsejei változásra: „azok, akiknek tartózkodási engedélyük van Nagy Britanniában személyi igazolvánnyal is felszállhatnak a gépre.”

Brüsszeli diplomaták azt is felvetették, hogyha valaki nem folyamodik időben tartós tartózkodási engedélyért, akkor elveszítheti az ideiglenes engedélyt, és így jogilag nehéz helyzetbe kerülhet.

Válaszul a brit diplomaták azt hozták fel, hogy az Európai Unióban élő brit polgárok gyakran azzal találják szembe magukat, hogy nem kapják meg azokat a szolgáltatásokat, amelyeket eddig megkaptak.

A brit kormány ragaszkodik a változáshoz október elsejétől:

„A brit választópolgárok úgy döntöttek, hogy megszüntetik a szabad határátkelést. Ezért az Európai Unió polgárai ugyanolyan szabályok szerint léphetnek be Nagy Britanniába mint a világ más állampolgárai. A személyi igazolvány bizonytalan formája az azonosításnak, ezért ezt október elsejétől megszüntetjük” – áll a londoni belügy közleményében.

Ehhez még azt is hozzáteszik Londonban, hogy csaknem egy év állt rendelkezésre ahhoz, hogy mindenki – beleértve a légitársaságokat is – felkészüléshessen arra, hogy a személyi igazolvány immár kevés a belépéshez Nagy Britanniába.

3,4 millió uniós tatózkodási engedélyt adtak ki

0

Rekordszámú tartózkodási engedélyt adtak ki az Európai Unió tagországai az Unión kívülről érkezett bevándorlók számára. A legtöbben Nagy Britanniába és Lengyelországba költöztek. A motivációk eltérőek.

 

A Brexit népszavazás eredményét a legtöbben annak tulajdonították, hogy a britek sokallták a bevándorlók számát. Ehhez képest az Európai Unió 28 tagállama közül tavaly ők adták ki a legtöbb tartózkodási engedélyt Unión kívüli polgárok számára. A második legtöbb három hónapnál hosszabb időre érvényes tartózkodási engedélyt – minden korábbi rekordot megdöntve – a lengyelek biztosították a kérelmezőknek, pedig a varsói kormány – a londonihoz és a budapestihez hasonlóan – igencsak euroszkeptikus húrokat penget.

A párizsi Le Figaro összeállítása az EU-n kívüli bevándorlókat veszi számba.

Különös bukét ad ennek a listának, hogy a listavezető első két ország – Nagy Britannia és Lengyelország – különleges kapcsolatban áll: Nagy Britanniában jelenleg a lengyelek alkotják a legnagyobb külföldi közösséget, több mint 800 ezer emberrel.

Tavaly több mint 3,4 millió tartózkodási engedélyt adtak ki az EU tagállamaiban

(csaknem egyharmaddal többet, mint a megelőző évben), s ebből csak Nagy Britanniába 866 ezret. A legnagyobb csoportot  a diákok képezik, ők kapták az összes engedély 42%-át. Munkavállalási célt csak a bevándorlók 13,5%-a jelölt meg.

Persze nehéz kiolvasni a tartózkodási engedély hivatalos papírjaiból azt, hogy valójában mi a bevándorló szándéka.

Az unión kívüli bevándorlók elsősorban az USA-ból, Indiából és Kínából érkeznek Nagy Britanniába.

Egészen más a helyzet Lengyelországban: ott a tartózkodási engedélyek zömét az ukránok kapják, akik munkavállalás céljából érkeznek (87%).

A harmadik legtöbb engedélyt Németország adta ki: ott azonban már a bevándorlók dominálnak. A legtöbb a szíriai (súlyuk 44%).

Franciaország áll a negyedik helyen, ahol a családegyesítés a fő szempont. Ezért nem csoda, hogy Algériából és Marokkóból érkeznek így a legtöbben az országba. Az már talán meglepőbb, hogy kínai a harmadik legtöbb engedélyt kapó küldő ország, de Franciaország befogadó ország, s ott él Európa egyik legnagyobb kínai közössége.

Amikor Nobel díjat kapott egy emigrációban élő kínai író, akkor az újságíróknak a párizsi kis Kínában a XIII-ik kerületben kellett őt felkeresniük.

Nehezen tudtak eligazodni, mert a párizsi toronyházban szinte minden név kínai volt.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!