Kezdőlap Címkék Tandíj

Címke: tandíj

Tíz évvel ezelőtt törölte el a népakarat a vizitdíjat

0

Tarlós István jelenlegi főpolgármester vezette 2008-ban a Fidesz szociális népszavazási kampányát, mely a vizitdíj, a kórházi napidíj és a tandíj eltörléséhez vezetett.

Az Országos Választási Bizottság 2007 őszén, az Alkotmánybíróság határozata után hitelesítette a kérdéseket, amelyekre a Fidesz és a KDNP megkezdte az aláírásgyűjtést. A rövid idő alatt összegyűlt aláírásokat Tarlós István adta le 2007. október 24-én. Az OVB december 5-én hitelesítette a leadott aláírásokat, s az Országgyűlés december 17-én nagy szavazattöbbséggel a népszavazás kiírása mellett döntött.

Sólyom László köztársasági elnök 2008. március 9-re tűzte ki a szavazás időpontját.

A Spatium Consulting piackutató cég 2007. decemberi vizsgálata szerint a háziorvosok 42 százalék ítéli pozitívnak a vizitdíj bevezetését, 34 százalék elutasította el. A városokban dolgozók többsége pártoló, a kistelepüléseken praktizálók közül a támogatók és az elutasítók fele-fele arányban voltak. Éger István, a Magyar Orvosi Kamara elnöke ugyanakkor úgy nyilatkozott, hogy ő személy szerint ahol csak tud, keresztbe fekszik a kormány által reformnak nevezett pénzbegyűjtésnek.

A 2007 őszén megkezdett népszavazási előkampány vezetője, Tarlós István számos vidéki települést keresett fel, hogy a népszavazáson való részvételt és az igen válaszokat népszerűsítse.

A Fidesz a szavazás előtt egy hónappal kezdett utcai plakátkampányba, fő jelmondata A jövő 3 igennel kezdődik! lett. A párt utcai- és óriásplakátokon, illetve rádiós- és televíziós hirdetésekben is az igenek támogatására buzdított.

A Fidesz hirdetése a Csepel újságban

A népszavazás 50,51 százalékos részvétel mellett érvényes és eredményes volt. Mindhárom kérdésben – átlagosan 80 százalékban – az igenek győztek, vagyis,

a népakarat a díjak megszüntetésére irányult.

2008. március 9-én a szavazókörök zárását követő Gyurcsány Ferenc miniszterelnök bejelentette, hogy eredményes népszavazás esetén a kormány már másnap indítványozza a három díj visszavonását. Az Országgyűlés március 17-én mindhárom díj visszavonásáról döntött.

Diákhitel: a Fidelitas kérte, máris teljesül

0

A kormány úgy döntött, hogy októbertől kamatmentes lesz a Diákhitel2, a Diákhitel1 esetében felvehető maximális összeget pedig jövőre havi 50 ezerről 70 ezer forintra emelik – jelentette be az EMMI államtitkára. A Fidelitas vasárnap kérte a kormánytól a diákhitel kamatmentessé tételét.

Két nappal azután, hogy a Fidesz ifjúsági szervezete kérte, a kormány máris döntött a Diákhitel igénybevételének könnyítéséről. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának (EMMI) család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára, Novák Katalin kedden elmondta: a tandíj kiegyenlítésére fordítható Diákhitel2 kamatát az állam fizeti, és ez októbertől

a folyósítási vagy törlesztési fázisban lévő hitelekre is vonatkozik.

Jövőre további változások lesznek: február 1-jétől a szabad felhasználású Diákhitel1 esetében az eddigi havi legfeljebb 50 ezer forintról 70 ezer forintra emelik a felvehető összeget. Az igénylés korhatárát mindkét diákhiteltípus esetében a jelenlegi 40-ről 45 évre emelik.

Novák elmondta még, hogy a fél- vagy egyéves külföldi tanulmányokban, például Erasmus-ösztöndíjban résztvevőknek arra is teremtenek lehetőséget, hogy a Diákhitel1 összegének kétszeresét, azaz

akár 140 ezer forintot vegyenek fel havonta.

Emellett 2018-tól a Diákhitel2-t már az önköltséges idegennyelvi képzésekben résztvevők is igényelhetik .

További változás, hogy a Diákhitel1 törlesztését bevonják az adó- és járulékmentes cafeteria juttatások körébe. A gyesen és gyeden lévő szülőhöz hasonlóan pedig a rokkantsági vagy rehabilitációs ellátásban részesülők esetében az ellátás folyósításának ideje alatt az állam átvállalja a kamat megfizetését az ügyfél helyett – ismertette a változásokat az államtitkár.

Bugár Csaba, a Diákhitel Központ Zrt. vezérigazgatója elmondta, tekintettel a változtatásra, szeptember 15. helyett szeptember 30-ig lehet igényelni a Diákhitel2-t. Akik saját forrásból már befizették önköltséges tandíjukat, ha a kamat átvállalásáról szóló módosítás miatt mégis a Diákhitel2 mellett döntenek, akkor október 15-ig lehetőségük lesz a hiteligénylésre, és október 31-ig visszautalják nekik a korábban már befizetett összeget. Néhány hete már elektronikusan, a Neptun tanulmányi rendszeren keresztül, ügyfélkapus regisztrációval is lehet igényelni a diákhitelt. A lehetőség bevezetése óta minden negyedik igénylő így nyújtotta be a kérvényét.

Tíz éve történt – Diákok tüntettek Szegeden a tandíj ellen

0

2007. szeptember 5-én a Független Hírügynökség beszámolt arról, hogy egyenpólóban, táblákkal és dudákkal felszerelkezett diákok gyűltek össze a Szegedi Dugonits téren, hogy a 2008 szeptemberétől tervezett felsőoktatási tandíj ellen tüntessenek.

Több mint 1000 diák tiltakozott a tandíj bevezetése ellen. A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) elnöke, Miskolczi Norbert beszédében azt mondta: az

idén azért jelentkeztek 24 ezerrel kevesebben főiskolára és egyetemre,

mert képtelenek felvállalni a havi 10 ezer forintos tandíjat.

A tandíj bevezetéséről olyan törvényhozók döntöttek, akik szüleink és nagyszüleink adójából korábban ingyen tanulhattak – mondta a HÖOK elnöke. A szegedi megmozdulást a tervek szerint további hasonlóak követik majd.

A tiltakozó akcióhoz más egyetemi városok diákjai csatlakoznak és egészen addig akarnak tüntetni, amíg a tandíjat vissza nem vonják.

 

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK