Kezdőlap Címkék Tájékoztatás

Címke: tájékoztatás

Kommunikáció Fidesz módra

Ha a tankönyvekben nem lenne benne, akkor is sokaknak lenne ismerős, hogy a politika legfontosabb eleme a választók megfelelő tájékoztatása, mely tájékoztatás magának a tájékoztatónak kizárólag a nép érdekében végzett fantasztikus munkájáról, valamint az ellene politizálók rendkívül pocsék mivoltáról szól. Hogy ténylegesen mi a helyzet, az nem annyira lényeges.

Az ún. egyszerű embereket, akik a választók legnagyobb tömegét képviselik, sem kellő mértékű gyanakvással, sem elegendő információval nem rendelkeznek és persze nem csak megfelelően tájékoztatni, hanem megfelelően félretájékoztatni is lehet, a direkt számukra kidolgozott, célirányos hazudozásról nem is beszélve.

Mivel a kampányidőszak választástól választásig tart, a politika kis része a kormányzás, a többi pedig ennek magyarázata (regnálók), illetve ennek kritikája (ellenzék). A közben fel-feltünedező, illetve az utóbbi időben már Niagaraként ömlő hazugságoknál a leleplezés leginkább a sajtó feladata… lenne, ha nem igényelne időt is meg fáradságot is. De igényel, így aztán néhány hazugság cáfolatlan nagyigazságként terjed a nép körében, és választásokat tud eldönteni.

A tájékoztatással vigyázni kell. Politikus esetében sohasem lehet átgondolatlan, azaz a kérdések ismerete és az azokra való komoly felkészülés nélkül adandó interjú vagy a spontán nyilatkozat tilos! Ellenesetben úgy járhat az ember, mint Márki-Zay, aki felelőtlen megnyilvánulásai révén lett ígéretes miniszterelnök jelöltből politikai hulla. Nagyrészt a „katonákat küldene”, „eltörölné a rezsicsökkentést” és hasonló MZP mondatok vezettek az ellenzék Holdról is látható bukásához, persze jócskán kellett hozzá a független lapok hallgatása, hogy véletlenül se jusson más információhoz, és kezdjen dilemmázni esetleg a köznép.

A fentebb bemutatott szarvashiba-dömping csak az ellenzék sajátja, a FIDESZ ilyet sohasem csinál, ahogy a csapat minden tagjának gondosan kimunkált kommunikációjából látható. Jellemző típusa az Orbán interjú. Azokat a jóelőre összefésült kérdéseket és válaszokat nem lehet egyszerűen kiforgatni, legfeljebb logikus levezetéssel mutathatja be az erre a feladatra vállalkozó szerencsétlen, miért hülyeség vagy hazugság belőle ez. Vagy az. Esetleg minden mondata.

Ilyen levezetésre sajnos nincs igény. Az embereket illetően a döntő többség az egyszerű mondatokat kultiválja, pláne az idősebb, nyugdíjas nemzedék, amely Orbán Viktort különösen szereti.

Logikus levezetés I.

Orbán Viktor: Megvédjük a nyugdíjakat! Megvédjük az időseket!

Mint az ismeretes, fideszék két módon védték meg a nyugdíjakat.

Az egyik a magánnyugdíj pénztárakban lévő tőke „megvédése”, melynek 90 %-át a Gyurcsány kormányok gyűjtötték össze a leendő nyugdíjasoknak. Ezt a 2700 milliárdot nyúlta le a választáson győztes Orbán, mondván, hogy ő tudja a legjobban megvédeni, de sajnos neki sem sikerült, így a leendő nyugdíjasoknak saját nyugdíjtőke helyett van most Orbántól egy ígéretük: a pénz ugyan tizenkét éve más célokra kellett, de mikor ők majd nyugdíjba mennek, az akkori kormány istenbizony fizetni fog. Valamikor, valamennyit Csak éppen mire ez az idő elérkezik azon a nyugdíjasok jó része már temetőben várja a megváltást.

Köszi Viktor, előre is.

A másik „megvédés” a nyugdíjak reálértékét célozta meg. Az ilyen védelem azt jelenti, a nyugdíjként megállapított száz forint, hiába az infláció, tíz év múlva is száz forintot ér. Nem csökken a vásárlóértéke sohasem. Jobb helyeken persze nemhogy nem csökken, hanem az ország gyarapodása arányában emelkedik, azaz ezeken jobb helyeken nem dicsekszik senki azzal, hogy „majd ő megőrzi a nyugdíjak vásárlóértékét”, mert kiröhögnék, ha így akarna nyerni. Efféle átverés csak ott lehet, ahol az uralkodó hangsúly miatt ezt a szimpla szinten tartást (mert ez a megvédés nem több) valami hősi győzelemnek láttatják, pláne, hogy a nyugdíjasok évente kétszer nagyobb összeget kapnak, mint a múlt hónapban, ebből hiszik úgy, hogy az valami plusz.

Az inflációval persze nem csak a nyugdíjak emelkednek, hanem az ÁFA bevételek is, azaz a kormánynak a kisujját sem kell mozdítania, a szükséges pénz biztosan meglesz a költségvetésben. Hja, úgy könnyű, mondhatná az ember vigyorogva, ha ez a „megvédés” nem lenne olyan szomorú.

További gond, hogy Orbánéknak még ezen pimf ígéret megtartása sem sikerült. Tegyük fel, hogy a nyugdíjas 2010-ben 100 forint nyugdíjat kap, a dolgozó meg 140 forint nettó fizetést. Ha a kormány „megvédi” a nyugdíját, az tíz év múlva is 100 forintot fog érni, viszont ha az adott 10 év alatt az országnak jól megy (és ez az EU pénzeknek meg a világgazdasági konjunktúrának köszönhetően Magyarországon így is volt), akkor 2020-ban a dolgozó nettó fizetése az inflációnál jobban nőve 140 helyett már 180 forint, azaz a nyugdíjas hiába vehet ugyanannyi árut a nyugdíjából, a dolgozókhoz képest lemarad. Ha még tovább megyünk időben, a nyugdíjas bevétele reálértéken változatlanul 100 forint, viszont a dolgozóé egyre emelkedik, 220, 250, 300 forint, közben a nyugdíjasnak a társadalmi gyarapodásból nem jut semmi, sőt mind nagyobb a hátrány, és a lecsúszásból élete végéig nincs kiút. Ezt hívják az idősek megvédésének. Immár 13 éve.

A svájci indexálást, amely a nyugdíjasok helyzetét nem csak szinten tartani, de lényegesen javítani is tudja, a baloldal vezette be és alkalmazta, ám az Orbán kormány hatalomra jutva azonnal eltörölte.

Logikus levezetés II.

Nyitrai Zsolt, miniszterelnöki főtanácsadó:

„Magyarország kormánya tiszteli és megbecsüli az idős embereket. A Nyugdíjasok Tanácsa kérésének megfelelően a nyugdíjasok első kézből értesülnek az őket érintő intézkedésekről. Ennek eszköze a JóKor magazin, amely tartalmazza az időseknek szóló információkat. Mindent megtudhatnak például a 13. havi nyugdíjról, amelyet a baloldal vett el tőlük, az Orbán Viktor vezette polgári kormány pedig megemelt formában küldi most februárban.”

Rendes dolog ez a tisztelet meg minden Magyarország kormányától. Kár, hogy a „Nyugdíjasok Tanácsa” igencsak gyanús valami, a JóKor meg csak egy újabb fideszes propagandaújság, amelyet azért hoztak létre, hogy a kormány fantasztikus teljesítményéről minden nyugdíjas folyamatosan értesüljön anélkül, hogy ehhez Orbán Viktornak leveleket kéne írni, vagy hogy a nyugdíjasnak ezen kívül bármit el kellene olvasnia. Több közpénzt igényel, mint az egyszerű levél, de az kit érdekel, tessen mondani? A „hasznos kiadvány” lényege, hogy nem lóg ki a propagandalóláb (annyira).

A beígért konkrétumot illetően: a JóKor közli, hogy azok kaphatnak 13. havi nyugdíjat, akiknek 2023. januárjára és a tavalyi év legalább egy napjára nyugellátást folyósítottak, valamint, hogy az összege megegyezik a 2023. januárjában kifizetett nyugdíj összegével. Tényleg rendkívül informatív, ezzel mindent megtudtunk a 13. haviról. Köszönjük, (a kiadvány többi része szokásos bulvár, a stáb által írt Orbán levéllel felturbózva).

Az egész kiadvány lényege persze a kommunikációt illetően Nyitrai utolsó mondatának második fele, mely szerint a 13. havit a baloldal elvette, a polgári kormány pedig küldi, mégpedig megemelt összeggel.

A polgári kormány nyilván arra számít, hogy a nyugdíjasok nagy része ekkora nagylelkűség láttán már csak hálát rebegni képes, mert nem ismeri a teljes történetet.

Talán az ellenzék dolga lenne őket világosítani:

  • A 13. havi nyugdíjat a baloldal (Medgyessy) vezette be. A FIDESZ nem szavazta meg!
  • A baloldal (a Medgyessy kormány és a Gyurcsány kormányok) regnálása alatt mindvégig fizette.
  • 2009-ben a Bajnai kormány (nem Gyurcsány!) függesztette fel (nem megszüntette!) a világválság miatt, mondván, hogy ha jobb idők jönnek, újra folyósítható.
  • A világválság elmúlt, és 2010-től jobb idők jöttek, de az Orbán kormány mégsem utalta a nyugdíjasoknak, inkább megtartotta magának (kisvasút, stadion, haver oligarchák – tengernyi helyre kell ám a pénz!).
  • Ez a nemfizetés tíz(!) éven át folytatódott, mégpedig a beérkező EU támogatás, a világgazdasági konjunktúra és „Magyarország legjobb 10 éve” ellenére!
  • Csak 2021-ben hagyta abba az Orbán kormány a 13. havi nyugdíj ellopását, mert megijedt a választástól, ezért ígért, ezért fizetett a haviból egyhetit.
  • A 13. havi folyósítását illetően a baloldal tehát 6:3 (év/év) arányban vezet, és ezt a hátrányt az Orbán kormány legfeljebb 2026-ra dolgozhatja le – ha ugyan ismételten (ki tudja, hányadszor) nem teszi zsebre, illetve költi másra újból a pénzt.
  • A szövegben szereplő „megemelt összeg” csak a szokott inflációs átverés (lásd az előző fejezetben).

Kérdés: Ellenzék! ki fogja a választóknak mindezt elmondani? A válasz ismeretlen.

* p.s.: Sajtóhírek szerint elmaradhat a nyugdíjkorrekció kifizetése idén novemberben, mivel az Orbán-kormány szándékosan kisebb inflációval, azaz kisebb áremelésekkel számol a valósnál. Pedig az idősek továbbra is a több mint 20 százalékos orbáni inflációval, sőt még magasabb élelmiszer-áremeléssel szembesülnek a boltokban.

Jávor Benedek: Magyarország silányabb hely lett

A súlyosan eltorzított, politikai nyomás alatt működő magyar médiatérben a Hír TV az elmúlt három évben a kritikus hangok, a független újságírás egyik utolsó, és nagyon fontos bástyája volt – írja legújabb Facebook-bejegyzésében Jávor Benedek.

 

„Jól emlékszem azokra az időkre, amikor a Hír TV-ben rendszeres vendég voltam, és izgalmas beszélgetések készültek. Főpolgármester-jelöltként 2010-ben Csermely Péterrel folytattunk egy társalgást, ami nem csak nekem meghatározó emlék, de aztán a kampányban többen elmondták, hogy annak hatására döntötték el, hogy rám szavaznak – a médiának bizony hatalma van.

Aztán emlékszem azokra az időkre is, amikor a Hír TV csak előre kész lejárató anyagok összevágáshoz vett fel mondatokat velem. Ezt követően évekig nélkülözni voltunk kénytelenek egymást, a nettó kormányzati propaganda tolásába nem fért bele semmi, amiről beszéltem volna. A G-nap után váratlanul ismét megtaláltak. Egy idő után pedig alig-alig akadt más felület, ahol megszólalhattam volna.

Nem mondom, hogy ez így egy BBC-i értelemben vett elfogulatlan, független, minőségi médiatermék története. És hát annak is csak örülni tudok, hogy a Fideszt a nyakunkra hozó Simicska Lajosnak legalább a Jobbikot nem sikerült az ország nyakába varrnia.

Mégis, a súlyosan eltorzított, politikai nyomás alatt működő magyar médiatérben a Hír TV az elmúlt három évben a kritikus hangok, a független újságírás egyik utolsó, és nagyon fontos bástyája volt. Kiváló tényfeltáró, oknyomozó anyagok készültek. A kormányzati propagandatermékek egyre szorosabban záródó gyűrűjében akarva-akaratlanul a médiapluralizmus egyik legfontosabb maradék megtestesítője, az ellenzéki vélemények megjelenésének kiemelkedő fóruma volt.

És sok kitűnő újságíró munkahelye. Kormányzati elfoglalása számomra soha, egy percig sem volt kétséges, az időpontban lehettünk csak bizonytalanok. Origo, Figyelő, TV2, Napi Gazdaság, Népszabadság, megyei lapok, Magyar Nemzet, Heti Válasz (és külön a sajátos sorsú ATV). A Hír TV csak a sorminta aktuális eleme. Bárki tudja folytatni: Index, RTL Klub, HVG, Népszava. Rájuk is sor fog kerülni.

A Hír TV eleste mégis tragikus, bármit is gondoljunk az általuk eddig bejárt útról, vagy Simicska Lajosról, meg az oligarchák tulajdonolta médiatermékekről. Nem csak a magyar médiaszabadság helyzete romlott egy újabb hatalmas lépéssel.

A megállíthatatlanul autorizálódó Magyarország lett még silányabb hely. És ha valakinek eddig kétséges lett volna, az is kiderült, hogy Orbán Viktor háborúja totális: foglyokat nem ejtenek, békét nem kötnek, tűzszünet nincs. Tanulságul azoknak, akik alkudozni akarnak velük. Csak az maradhat meg, aki őket segíti , csak olyan alku marad életben, ami az ő céljaikat szolgálja.

A Hír TV nyugodjék békében. De mi ne nyugodjunk bele. És ne másoktól, a pixisből kiesett oligarcháktól, az EU-tól, a nyomorgatott civilektől várjuk a megoldást. Hanem saját magunktól.”

Akkor sem adják ki az adatokat, ha nem kéri őket senki

0

A Kormányzati Tájékoztatási Központ ma sajtótájékoztatón közli a nyilvánossággal, hogy  „A kormány nem adja ki a Helsinki Bizottságnak az üres állami tulajdonú lakások listáját”.

A Magyar Helsinki Bizottság erre a hírre reagálva közölte: „nem tart sajtótájékoztatót arról, hogy nem kérte ki a kormánytól az állami tulajdonú lakások listáját. Pedig az az igazság, hogy tényleg nem kérte ki.”

A történet mögött az a gyakorlat állhat, hogy mind a Fidesz, mind a kormány szervei azzal riogatják a magyar lakosságot, hogy az ellenzéki pártok, valamint a velük szövetséges civil szervezetek felmérik az üres lakásokat, hogy azokba egy majdani kormányváltás után migránsokat telepítsenek.

Minderre persze nincs bizonyíték, legalábbis eddig senki mutatott be ilyet, de nem is kell, hogy bizonyítékokkal támasszák alá ezeket a kijelentéseket, mert arra jelen formájukban is alkalmasak, hogy az emberekben félelmet keltsenek.

 

Fel fog hívni Szijjártó Péter

Fel fog hívni Szijjártó Péter, jelentette be alig egy órával ezelőtt Hidvéghi Balázs. Nem személyesen nekem címezte ezt a közlést a Fidesz kommunikációs igazgatója, amelyet akár fenyegetésnek is felfoghatnék. De nem fogom fel annak, mert tudom, hogy engem nem fog felhívni Szijjártó Péter.

Pedig az én telefonszámom is biztosan megvan nekik, de idáig rendre tartózkodtak attól, hogy felhívjanak. Rosszul esik nekem, hogy számukra nem vagyok megbízható, és nem akarnak nekem semmit sem mondani. Még azt sem, amit másoknak elmondanak: hogy most mindennél fontosabb, hogy hallassák a hangjukat. Merthogy, erről szól ez a mostani telefonos tájékoztató kampány: elmondják az embereknek, hogy szükség van a hangjukra, és főleg arra, hogy a hangjukat hangosan hallassák. Sajnos, legalábbis az eddigi tapasztalatok szerint,

csak azoknak a hangjára van minden eddiginél nagyobb szükség, akik ugyanazt akarják elmondani, mint a kormány.

Vagyis, azt, hogy támadják Magyarországot, végre akarják hajtani a Soros tervét, aki migránsokat akar betelepíteni Magyarországra.

Ha feltételeznék rólam, hogy én is azért akarom hallatni a hangom – minden eddiginél hangosabban – hogy ugyanazt mondjam el, amit ők, akkor bizonyára engem is felhívnának, és akkor én is meghallgathatnám Szijártó Péter külügyminiszter hangját.

Azért arra kíváncsi lennék, hogy amennyiben az a cél, hogy a magyar emberek hallassák a hangjukat, akkor miért őket hívja fel a Szjjártó nevével fémjelzett géphang? Miért nem a magyar emberek hívhatják fel Szijártót, Orbánt,. Lázárt, Rogánt és a többieket, hogy a saját hangjukon elmondhassák nekik, mi a véleményük erről az egészről. Ha tényleg akkora szükség van a magyar emberek hangjára, mint ahogyan azt a kormány állítja, akkor ne csak Szijjártó Péter hangja beszélhessen a telefonban, ne csak őt kelljen hallgatniuk azoknak a kiválasztottaknak, akiket abban a kegyben részesít a kormány, hogy ingyen és bérmentve hallgathatják Szijjártó Péter külügyminisztert.

Azt már csak tényleg félve kérdezem, mondjuk, zárójelben: aki úgy gondolja, hogy még egyszer, vagy ne adjisten, többször is szívesen meghallgatná Szijjártót, van-e erre valamilyen lehetősége?

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!