Kezdőlap Címkék Szuper Kórház

Címke: Szuper Kórház

Miért is győztünk?

Csütörtökön állítólag nagy győzelmet aratott Budapest (elhangzott még úgy is a sajtótájékoztatón, hogy a túlnyomó többség) a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsa ülésén történt megállapodások miatt, amely szerint lesz Atlétikai Vb és szükséges a Szuper kórház is. Budapesti vagyok de sem győzelmi mámor nem fogott el sem azt a többséget nem érzékelem, amellyel most ünnepelnem kellene.

Ahhoz kétség nem fér,hogy a magyar sport, 1-2 tradicionális műhely kivételével leszálló ágban van, hogy sokat kellene tenni ez ellen és az sem vitás, hogy az uniós pályázatokból de jure kizárt főváros egészségügyi fejlesztése égető probléma.

Azonban gyanítom, hogy a legutolsó dolog amiket a fenti gondok javítása eszközlésére tenni kellene az egy Atlétikai Vb rendezése vagy egy úgynevezett Szuper kórház építése.
Kevés itt a hely részletes elemzésre, de ami a sportot illeti, a kormány is kapizsgálja, hogy annak ellenére rossz irányba megy itt valami, hogy bődületes közpénzeket nyomnak a sportba. Valószínűleg ennek tudható be, hogy a minap kormányzati irányítás alá vonták a meglévő sportakadémiákat.

Az kérdés, hogy az eddig is minden idegszállal a kormányzattól függő akadémiák mitől lesznek jobb helyzetben attól, hogy ezentúl hivatalosan is azok irányítják majd őket akik eddig éppenséggel nem tudtak ennek megfelelni.

A sportok rendbetételéhez, a tömegsportról most nem is beszélve itt, a meglévő helyi kisközösséges intézményrendszer korszerűsítése, a testnevelő tanárok presztízsének emelése és az iskolai sportlehetőséget javítása, újrapozícionálása előrébb való mint a manapság csak pislákoló atlétika részére egy úgynevezett húzórendezvény megtartása.

Más már az ilyen-olyan Vb-k hatása és rangja azóta, hogy ma már minden hétvégén van vagy 10 sportágban valahol Világkupa forduló tele új világcsúcsokkal.

Az oly sokszor hivatkozott turisztikai vonzerő erősen kétséges, nincs két egyforma város és nincs két egyforma rendezvény ezen hatások szempontjából, a kép igencsak vegyes már csak az előbb említettek miatt is. Elgondolkodtató pld. az is, hogy nálunknál dinamikusabban fejlődik a turizmus több olyan szintén későn csatlakozott EU-s országban ahol egyáltalán nem a sportnak rendelik alá az országimázst.

Ezért is szurkolok pld. annak, hogy a magyar csapat kijusson a 2020-es Labdarúgó EB-re, mert az morálisan és anyagilag is csökkenthetné a rendezésen várható számításaim szerinti tízmilliárd forint nagyságrendű veszteséget.

Továbbmenve, a budapesti egészségügyi ellátás javítása is inkább a feljavítandó szakrendelő hálózatra települő korszerűsített lokális kórház hálóval képzelhető el .
Ebben a rendszerben nehéz volna megtalálni egy úgynevezett Szuper kórház funkcióját, így nem véletlen, hogy a Szuper kórház igazi támogatója csak a kinevezett egészségügyi biztos. Neki is csak sovány, könnyen cáfolható szakmai érvei voltak idáig. Más orvos a koncepciót lelkesen nem támogatta, igaz félelemből nem is támadta vehemensen.

Azt nem zárom ki, hogy kellhet még egy új kórház Budapesten, de nem egy funkciókkal erőltetetten felaggatott Szuper kórház, ráadásul megközelíthetetlen helyen.

Az idén nyílt egy Szuper kórház Ausztriában, Bécsben. Ausztria legkevesebb 70 évvel jár előttünk, talán 70 múlva nálunk is nyílhat majd egy Szuper kórház.

Addig azonban, ahhoz hogy a világszinten is kiemelkedő mértékű elkerülhető halálesetek számában csökkenést érjünk el, nem Szuper kórház hanem kizárólag egy magas színvonalú szakrendelésre épülő hasonlóan fejlett decentralizált, magas színvonalú kórház-háló kell megbecsült munkaerővel. Ennek költsége viszont nem 50 milliárd, hanem min 3-400 milliárd forint Budapest esetében.

Ez az összeg azonban csak első hallásra tűnik soknak, ez a pénz ma is meg lenne erre a célra, hiszen a múltbeli tapasztaltok alapján a VB tervezett 130 milliárd illetve Szuper kórház 170 milliárd forintos költsége a valóságban nyilván 200 milliárd illetve 240 milliárd lesz, azaz a 450 milliárd kéznél lenne akarat esetén.

Egyenlőre sok más kérdőjel is akadályozza a tervezett megállapodás pontos megítélését, hiszen például csak a fővárosi orvosok és egészségügyi szakdolgozók következő öt évben esedékes és szükséges bérkorrekciója minimum 150 milliárd forintot tesz ki, vagyis ha netán ezt is beleértené valaki a most az asztalon fekvő és tárgyalt 50 milliárd forintba akkor nemhogy a főváros nem kap egy fillért sem, de ő fizethet 100 milliárd forintot.

Gondom van a projektek funkciói és hasznossága mellet az egész csomag paktumszerű bartel jellegével is.

A sport és az egészség ügy fejlesztése feltétel nélkül is elvárható dolog, van is erre Budapestnek pénze, ha nem veszik el tőle. Ugyanakkor a VB és a Szuper kórház ebben a formában valószínűleg semmilyen feltétel mellett nem tekinthető szükségszerűnek.

Nem látom a hivatkozott (túlnyomó ???) többséget sem, mert az általam ismert mérvadó felmérések szerint a lakosság többsége mind Budapesten, mind országosan ellene van a két projektnek, magas költségek esetén nem is csak 2/3 de 3/4 arányban.

A VB kiválasztott területének rehabilitációs igényei pedig számos más megoldással teljesülhetnének.

Lehetne oda akár egy ökopark filozófiával felépített „kis Magyarország”, moderált méretű kulturális, gastro, szórakoztató negyedet építeni kiegészítve nagy szabadidős és zöld környezettel, amely egyben állandó turisztika célpont is volna.

Ez utóbbi érdekében be lehetne ott mutatni egy közepes méretű, pár ezer fős csarnokban minden este egy állandó társulatra épülő zenés táncos műsorral Magyarország történtét a magyarok bejövetelétől egészen napjainkig, ahogyan azt teszik világszínvonalon és óriási sikerrel, minden nap telt házzal a Maya Rivieran Mexicóban (Xcaret, Xel-HÁ).

Nincs ma olyan 2-3 órás magas színvonalú állandó show, amelyik könnyed műfaj keretében, a turistáknak szólóan bemutatná hazánkat a világnak. Felejthetetlen kulturális élményt vihetnének magukkal az idelátogató turisták szemben a romkocsmás, olcsó prostik, airbnb, stb, imázzsal.

Mondom mindezeket meggyőződéssel, mert azt ugye nem gondolja senki komolyan, hogy Budapest más részéről majd odajárnak az emberek futni, gerelyt hajítani vagy bármit is mozogni csak azért mert ott van egy új stadion.

Az amatőr mozgást, futást, kondizást nyilvánvalóan mindenki a lakóhelye környezetében igyekszik megoldani, ami rendjén is van, hiszen nem cél a felesleges városi közlekedésre késztetés!

Nos, a fentiek és sok egyéb itt most nem részletezendő indok miatt nem érzem magam győztesnek,nem gondolom hogy egy ilyen bartel bárki számára is győzelem lenne.

Ami most születik az egy politikai paktum és ez benne a csúnya. Építhetett volna a kormány stadion helyett másik rehabilitációs programot akár drágábban is mint a stadion és a Szuper kórház helyett is akár több száz milliárdért fejleszthette volna a budapesti kórházi alaprendszert. Éppúgy jól járhattak volna az arra kiszemelt kivitelezők és ráadásul valódi haszna lett volna a munkáknak, mert akkor Budapest is jól járt volna. Akkor tényleg győzött volna Budapest.

Így viszont egy torzó kerekedik ki a paktumból, elmulasztunk egy nagy lehetőséget és ez minimum 10 év időveszteség a szükséges munkák elvégzése terén. Azokat ugyanis úgyis meg kell csinálni inkább előbb mint utóbb, mert azt ugye senki nem várhatja el tőlünk, hogy néhány ember fafejűsége és kapzsisága miatt a jövőben továbbra is szeressünk mindig értelmetlenül és korán meghalni.

Ui:
Súlyos gazdasági kérdésektől van szó ezért óhatatlanul is idekívánkozik egy meghatározó adat. Az életszínvonalat és minőséget legjobban meghatározó adatban, a háztartások fogyasztásában folyamatos lecsúszás után drámaian leszakadva már csak Bulgária és Horvátország előtt állunk az EU-ban. A trend szerint 2023-ra lehet hogy már az utolsók leszünk, másképpen fogalmazva az EU legszegényebb országa.

Érdemes minden terv és költekezés előtt gondolkozni!

Pősze Lajos

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!