Kezdőlap Címkék Szefárd

Címke: szefárd

Askenazi zsidók kaphatnak spanyol vagy portugál állampolgárságot

Négy éve hirdette meg Spanyolország, és azután Portugália, hogy az évszázadokkal korábban száműzött zsidók leszármazottai igényelhetik az állampolgárságot, ha bizonyítani tudják azt, hogy az őseik szefárdok voltak vagyis az ibériai félszigetről üldözték el őket a XV. század végétől folyamatosan. A határidő épp mostanában járt le, és az izraeli Haaretz érdekes apróságra hívta fel a figyelmet:

Askenazi zsidók is pályáztak a spanyol illetve portugál állampolgárságra

Még olyanok is jelentkeztek, akiknek az őseik évszázadokon keresztül Lengyelországban éltek vagyis semmi közük sem volt sem a spanyol sem pedig a portugál király antiszemita döntéséhez. A magyarázat egyszerű: elég néhány szefárd rokon a múltból és máris készen áll a beadvány, amely kérvényezi az állampolgárságot Spanyolországban illetve Portugáliában. Minthogy az antiszemitizmus igencsak élénk volt Európa keleti felében is, ezért a levéltárak jelentős része megsemmisült. Ez tág teret nyit a kreatív családfa kutatásnak, amelyre amúgy is számos példát kínált a múlt. Kérdés, hogy a spanyol illetve a portugál hatóságok elfogadják-e ezeket a dokumentumokat, melyek hitelessége enyhén szólva kérdéses?

Mire jó a spanyol vagy portugál állampolgárság? Olyan uniós útlevélhez lehet jutni ily módon, amelyik lehetővé teszi a letelepedést olyan környezetben, mely sokban hasonlít Izraelhez. Azonkívül Spanyolországban és Portugáliában az antiszemitizmus sokkal kevésbé van jelen mint például Lengyelországban.

Legutóbb is azért maradt el Izrael és a visegrádi államok közös csúcsértekezlete, melyet Jeruzsálemben tartottak volna meg, mert polémia alakult ki a zsidó állam és Varsó között. Lengyelország ugyanis semmilyen felelősséget sem kíván vállalni a holokauszt miatt noha a pogromokban lengyelek is részt vettek.

Lengyelországban komoly pogromok voltak a második világháború után is. A hatalmon levő Lengyel Egyesült Munkáspártban erős antiszemita frakció működött Mocziar belügyminiszter irányításával. A Lengyelországban igen befolyásos katolikus egyház nem mindig siet elhatárolódni az antiszemitizmustól.

Más uniós országokban is megfigyelhetők antiszemita tendenciák – Magyarország sem kivétel. Németországban is kritikus pontot ért el az antiszemitizmus – hangsúlyozta a Zsidó Világkongresszus elnöke, Ronald Lauder egy friss jelentés kapcsán.

Így érthető , ha az askenazi zsidók egy része inkább szefárd őseit keresi spanyol illetve portugál útlevél reményében …

130 ezren folyamodtak spanyol állampolgárságért

Kedden járt le a határidő: addig adhatták be okmányaikat azok, akik spanyol állampolgárságért folyamodtak azon az alapon, hogy az őseiket a szent inkvizíció üldözte el Spanyolországból.

1492-ben született meg a szent inkvizíció rendelete – a királyi pár utasítására – hogy a zsidó vallású alattvalóknak el kell hagyniuk a királyság területét hacsak át nem térnek a keresztény vallásra. Megindult a tömeges kivándorlás. A spanyol (szefárd) zsidók döntő többsége nem mondott le a hitéről, inkább a kivándorlást választotta. A legtöbben a török birodalomban találtak új hazára. A török szultán által frissen elfoglalt Konstantinápolyban a mai Isztambulban fontos szerepet töltöttek be a szultán birodalmában – elsősorban a gazdasági életben.

Magában Spanyolországban egyre fokozódott a nem keresztény alattvalók üldözése (muzulmánok is sokan voltak hiszen Hispániában évszázadokon át léteztek iszlám fejedelemségek). A szent inkvizíció azzal gyanúsította az áttért alattvalókat, hogy csak színlelték a keresztény hit felvételét. A kínzó kamrák gyorsan megteltek. Az „eretnekeket” azután a piactéren elégették. A szent inkvizíció uralma Spanyolországban csak a XIX-ik század elején ért véget amikor Napóleon császár csapatai elfoglalták az országot.

Nemrég a baloldali kormány kezdeményezte az elüldözött kisebbség leszármazottainak a visszatérését. Így jogi lehetőség nyílt arra, hogy azok, akik bizonyítani tudják őseik elüldözését Spanyolországból, újra megszerezzék a spanyol állampolgárságot. A Haaretz című izraeli lap szerint a keddi határidőig több mint 130 ezer kérvény érkezett a hatóságokhoz Spanyolországban, ahol a törvényes kritériumok alapján eldöntik: ki kaphatja meg a spanyol állampolgárságot!

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!