Kezdőlap Címkék Sue Trinh

Címke: Sue Trinh

Hétéves csúcson az olajár az Ukrajna körüli válság miatt

Oroszország a világ második legnagyobb olajexportőre, a földgáz termelésben pedig az első helyen áll- emlékeztet a BBC, amelynek a szakértők úgy nyilatkoztak, hogy az árak még mehetnek feljebb is.

99 dollárra emelkedett egy hordó Brent olaj ára azt követően, hogy Putyin elnök parancsára orosz csapatok támadást intéztek Ukrajna Ukrajna ellen. Bár mind az Egyesült Államok mind pedig az Európai Unió szankciókkal válaszolt, az olaj ára egyelőre nem ment 100 dollár fölé, mert a piacok kivárnak.

„Ha Oroszország a szankciók miatt kevesebb olajat és földgázt juttat a világpiacra, akkor annak lényeges következményei lehetnek az egész globális gazdaságra” – nyilatkozta a BBC-nek Sue Trinh, a Manulife Investment Management szakértője. Nagy Britanniában 1,5 fontra emelkedhet egy liter ólommentes benzin ára.

„Ha az oroszok tovább mennek, akkor mi is” – hangsúlyozta Biden amerikai elnök, aki nem titkolta, hogy ez bizony az energia árak emelkedéséhez vezethet. Arról nem beszélt, hogy ez az energia exportőr USA-nak sokkal kisebb gond mint az Európai Uniónak, amely importőrként egyre magasabb árakat kénytelen fizetni. Ráadásul Dmitrij Medvegyev, az orosz Védelmi Tanács elnökhelyettese megfenyegette az Európai Uniót a földgáz árak jelentős emelésével.

100 dollár fölé mehet az olaj ára

Ennek oka nemcsak az Ukrajna körül kialakult válság hanem az is, hogy az Egyesült Államokban hideg a tél, és a palaolaj és palagáz kitermelő cégek eddig nem sok pénzt fektettek be, mert az alacsony árak nem kecsegtettek profittal.

„A globális gazdaságban minden tizedik elfogyasztott hordó olaj orosz. Ezért Oroszország fontos az olajár meghatározásában, és ennek hatása megérződik a benzinkutaknál”

– mondta a Fidelity International szakértője, Maike Curie.

Az oroszok már régóta készülődtek erre- hangsúlyozza a BBC világkereskedelmi szakértője. Chris Morris szerint Moszkva levonta a tanulságokat a Krím félsziget elfoglalását követő nyugati szankciókból. Az oroszok 2014-ben foglalták el a Krím félszigetet , amelyet Oroszországhoz csatoltak.

Ukrajna két szakadár tartománya: Donyeck és Luhanszk ugyancsak 2014-ben deklarálta magát „népköztársaságnak”. A két „népköztársaságot néhány napja elismerte az orosz törvényhozás, és Putyin aláírta a törvényt. Ezt követően indultak meg az orosz csapatok a két szakadár ukrán tartományba.

Mit találtak ki az oroszok? Igyekeztek a dollárt kizárni a fizetésekből noha az energia piacokon ez a megszokott pénznem. Ezenkívül igyekeztek szankcióbiztos gazdaságot létrehozni – írja a BBC szakértője.

Tegyük hozzá, hogy Putyin a téli olimpia idején Pekingben járt, és ott hosszas megbeszélést folytatott Hszi Csinping elnökkel, aki támogatásáról biztosította őt. Kína Oroszország legfontosabb kereskedelmi partnere, és az orosz földgáz nagy vásárlója. A pekingi véleményt kifejező Global Times pedig arról írt az Oroszországot sújtó nyugati szankciók kapcsán, hogy Moszkva igen sokáig kibírja azokat- nem utolsó sorban Kína támogatásával.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!