A spanyol kormány csütörtök délelőtt közölte, hogy „közvetlenül fogják irányítani Katalóniát”, vagyis felfüggesztik a tartomány autonómiáját, ha a katalán vezetés szombatig nem változtat az álláspontján.
A spanyol kormány szombaton ülhet össze, ekkor indíthatják meg az eljárást, amellyel szükség esetén elvonhatják a katalán regionális hatóságok jogköreit.
” A spanyol kormány az alkotmány 155. cikkelye szerinti eljárást továbbviszi a katalóniai helyzet törvényességének helyreállítása érdekében” –
olvasható a kormány nyilatkozatában.
Néhány perccel az ultimátum lejárta előtt Carles Puigdemont katalán elnök azt nyilatkozta, hogy amennyiben Mariano Rajoy spanyol miniszterelnök elutasítja a „dialógus folytatását”, akkor a katalán parlament kikiáltja a függetlenségét.
Közben szerda éjjel is folytatódtak a kedden megkezdett tüntetések Barcelonában, amelyek két katalán szakadár vezető letartóztatása miatt törtek ki. Jordi Sánchez és Jordi Cuixart, a Katalán Nemzetgyűlés és az Omnium Cultural nevű civil szervezetek vezetői ellen ugyanis egy szeptember 20-án szervezett tüntetés miatt akár több mint tíz éves börtönbüntetésre is ítélhetik.
A spanyol kormány a hétfőn meghosszabbított ultimátumában arra utasította a katalán vezetést, hogy egyértelműen válaszoljanak az alábbi kérdésre:
Most akkor kikiáltották Katalónia függetlenség vagy sem?
Madrid leszögezte, hogy nem fogadnak el kitérő vagy kétértelmű választ, ilyen esetben „kénytelenek lesznek intézkedéseket bevezetni”. Ezzel lényegében a spanyol alkotmány 155-ös cikkelyének alkalmazására utaltak, amely lehetőséget ad Katalóniának arra, hogy ideiglenesen felfüggesszék Katalónia autonómiáját.
Párbeszédre kérte Mariano Rajoy spanyol miniszterelnököt Carles Puigdemont katalán elnök, de nem adott egyértelmű választ arra a kérdésre, hogy múlt kedden kinyilvánította-e Katalónia függetlenségét – derül ki a katalán elnök leveléből, amelyet hétfőn hozott nyilvánosságra a spanyol sajtó.
Október 10-én Carles Puigdemont katalán elnök nem jelentette be Katalónia függetlenségét, és két hónapos tárgyalási időszakot javasol a konfliktusból kivezető út megtalálása érdekében. Ehelyett ismét párbeszédre szólította fel Madridot. Rajoy spanyol miniszterelnök viszont továbbra is azt követelte a katalán elnöktől, hogy egyértelműen nyilatkozzon a Katalán függetlenséget illetően.
Az október 1-jei népszavazáson a katalán választók 42,3 százaléka vett részt, összesen 2,26 millióan, akiknek 90 százaléka, tehát 2,02 millióan támogatták a Spanyolországból való kiválást. VI. Fülöp spanyol király a múlt héten törvénytelennek minősítette a referendumot.
Hétfőn jár le a spanyol kormány ultimátuma, amelyet a katalán vezetésnek adott. A spanyol belügyminiszter azt mondta: nem fogadnak el kitérő vagy kétértelmű választ, ilyen esetben „kénytelenek lesznek intézkedéseket bevezetni”. Vagyis, akár fel is függeszthetik Katalónia autonómiáját.
A spanyol kormány ugyanis az alkotmány 155-ös cikkelyének alkalmazását fontolgatja, amely
lehetőséget ad Katalónia autonómiájának ideiglenes felfüggesztésére
a spanyol parlament jóváhagyásával.
A spanyol rendőrök brutális erőszakkal léptek fel a madridi kormány által törvénytelennek nevezett függetlenségi népszavazás után, amelyen, ugyan viszonylag alacsony részvétel mellett, de több mint 90 százalékkal győztek az igenek. Azóta tüntettek már a függetlenséget ellenzők is, kedden viszont a katalán elnök, Carles Puigdemont aláírta a függetlenségi nyilatkozatot, amit viszont, ahogy mondták, a párbeszéd reményében, fel is függesztettek.
Mariano Rajoy spanyol kormányfő szerdán felszólította Puigdemontot, hogy október 16-án 10 óráig
adjon világos választ arra, hogy beszédében kikiáltotta-e a tartomány függetlenségét.
Adtak egy másik határidőt is, ez jövő hét csütörtökön 10 órakor jár le. Eddig kell a madridi kormány szerint a katalánoknak feladni függetlenségi törekvéseiket, és visszatérni „a törvényesség keretei” közé.
Helyi lapok szerint Puigdemont azt fontolgatja, hogy kedd esti beszédének nyomtatott változatát küldi meg válaszként az ultimátumra. A spanyol belügyminiszter viszont azt mondta:
csak egy igent vagy nemet fogadnak el.
Azt is mondta: igen esetén a katalán elnök kívül helyezi magát a törvényen, és ha nem egyértelmű választ kapnak, akkor abból fognak kiindulni, hogy a katalánok kikiáltották a függetlenséget.
Kedd este szólal fel Carles Puigdemont katalán elnök a helyi parlamentben. Az ülésen Katalónia függetlensége lesz a napirenden.
A spanyol kormány felszólította a katalán elnököt, hogy ne tegyen olyan lépést, amely „visszafordíthatatlan következményekkel jár”. A kormányszóvivő azt kérte:
ne tegyen egyoldalú függetlenségi nyilatkozatot, és kezdeményezéseivel térjen vissza a törvényes keretek közé.
Puigdemont várhatóan hat órakor beszélt a barcelonai parlamentben.
A spanyol rendőrség bejelentette: a várható tüntetések miatt lezárja annak a parknak a bejáratait, amelyben a katalán parlament épülete található.
Az Antena3 tévé szakértői
négy lehetséges forgatókönyvről beszélnek:
A legradikálisabb, hogy a katalán elnök bejelenti Katalónia azonnali egyoldalú elszakadását Spanyolországtól.
Az elnök bejelenti a függetlenséget, de nem azonnal, hanem azt rövid időre elhalasztva, hogy megszerezze a most hiányzó nemzetközi támogatást.
A legvalószínűbb verzió szerint szimbolikus nyilatkozatot tesz, amely szerint a katalánok a referendummal elnyerték a jogot egy önálló katalán állam létrehozásához, de annak kinyilvánítására haladékot javasol a megfelelő felkészülésig.
A legkisebb esélye annak van, hogy az elnök előrehozott választásokat jelent be.
Katalóniában múlt vasárnap tartottak népszavazást a függetlenségről, amelyet a spanyol kormány törvénytelennek nevezett és brutális erőszakkal lépett fel ellene. Ezután Katalóniában hatalmas tüntetéseket és sztrájkot tartottak, Puigdemont pedig bejelentette, hogy a parlamentet kérik majd a függetlenség kikiáltására. Sokan tüntettek a két fél közti párbeszédért is, de erre egyik fél sem tűnik hajlandónak.
A tartományi kormány jelentette ezt be. Hétfőn vitát tartanak erről a regionális parlamentben, utána pedig szavaznak, ezután következhet a függetlenség kikiáltása.
Carles Puigdemont katalán elnök azt mondta, hogy
a parlamentet fogják kérni a függetlenség kikiáltására
a vasárnapi népszavazás után, amely a spanyol kormány (és szakértők szerint) illegális volt. A kormány brutális erőszakkal próbálta megakadályozni a referendum megtartását, 900-an sérültek meg, de a szavazást megtartották.
Fotó: MTI/EPAAndreu Dalmau
Puigdemont szerint még néhány nap, amíg a külföldről beérkezett szavazatokat is összeszámolják, utána szavazhat a parlament.
Spanyolország az Európai Unió negyedik legnagyobb gazdasága, de az alkotmányos válság miatt komoly bajban van:
zuhan a tőzsde,
amely szerdán két és fél éves mélypontot ért el.
Az ügyben megszólalt VI. Fülöp spanyol király is, aki szerint az elszakadáspárti politikusok megosztják a katalán társadalmat is, és szembe mennek a demokratikus értékrenddel.
A Reuters információi szerint ma este hétkor jelentik be a parlamenti vita pontos dátumát, amely valószínűleg hétfő lesz.
Függetlenségpárti tüntetõk Barcelonában Fotó: MTI/EPA/Quique García
A vasárnapi erőszakos fellépésre válaszul tegnap hatalmas tüntetéseket és sztrájkot is tartottak.
A népszavazáson nagy többséggel az elszakadást támogatók nyertek, de a szavazásra jogosultak 43 százaléka vett csak részt rajta. Felmérések szerint
kisebbségben vannak azok Katalóniában, akik támogatják a függetlenséget, ugyanakkor az ezt elutasítók többsége is szeretne népszavazást erről.
A brutális rendőri fellépés pedig közülük is sokakat feldühített.
Az egész világot bejárták azok a felvételek és fényképek, amelyek az október 1-jén tartott Katalónia függetlenségéről szóló népszavazáson készültek. A spanyol hatóságok által elkövetett atrocitások, valamint Mariano Rajoy miniszterelnök hozzáállása a referendumhoz általános döbbenetet váltottak ki Spanyolországon belül és kívül egyaránt. Habár még továbbra is élénk vita zajlik a népszavazás jogosságáról, mostanában a vita egy teljesen más irányba indult el: vajon nem került-e komoly válságba a spanyol demokrácia?
A spanyol demokrácia hajnala…
Spanyolország a történelemben egészen a XX. század második feléig várni kellett arra, hogy az ibériai országban megszilárduljon a demokrácia intézménye. Addig ugyanis a rövid időszakoktól eltekintve, mint az 1936-ban kirobbant spanyol polgárháború előtti évek, az országban monarchia, katonai diktatúra és fasiszta berendezkedés működött. Épp ezért Francisco Franco tábornok 1975-ben bekövetkezett halála után sem volt biztos, hogy egy demokratikus Spanyolország realitás vagy megvalósítatlan álom, mivel a régi rendszer hívei, leginkább az egykori tábornok elkötelezett követőiből szerveződő falangisták, előbb-utóbb átveszik majd hatalmat.
Épp ezért nem sokat kellett várni arra, hogy a spanyol rendszer átessen az első komoly tűzkeresztségen. 1981. február 23.-án a spanyol parlamentben a jobbközép Leopoldo Calvo Sotelo beiktatásáról és kormányprogramjáról tartottak szavazást. Az egész világ élőben láthatta, ahogyan a Guardía Civil (a spanyol katonai csendőrség) 200 tagja lerohanta a parlamentet, kizavarta az őröket, a képviselők egy részét túszul ejtették, másik részét pedig elkergették. A katonai akciót Antonio Tejero Molino ezredes vezette, de az egész puccs fő szervezője Alfonso Armada védelmi miniszter volt. Valenciában hadiállapotot hirdetettek, de több tartományban is kijárási tilalmat rendeltek el. Aznap este a spanyol társadalom és a világ lélegzetvisszafojtva várta az események további alakulását.
Az F-23-as hadműveletnek keresztelt akció célja egyértelműen a kormány leváltása és a falangista hatalomátvétel volt. A szervezők szerint János Károly (Juan Carlos) király által kinevezett korábbi kormányok, függetlenül attól, hogy bal vagy jobboldaliak voltak-e, csak rontottak az ország helyzetén: a gazdasági problémákat nem oldották meg, a baszk terrorista szervezettel, az ETA-val sikertelen harcot vívtak, napról-napra csökkent a befolyásuk. A spanyol tartományoknak való nagyobb autonómia biztosítása szintén komoly ellenérzéseket váltott ki a falangisták körében: nemrég derült ki, hogy Tejero a puccs előtti egyik levelében azt írta, hogy nem szabad nagyobb önrendelkezést adni Katalóniának, mert azzal csak Spanyolország felbomlását segítik elő, mivel a katalánok független államot akarnak majd.
Ügyelve a szimbólumok fontosságára János Károly egyenruhában jelenti be, hogy elítéli a puccsot. A kép forrása: Youtube.
Csakhogy a demokrácia váratlan győzelmet aratott. A puccsisták rossz szervezése miatt, az egységek között alig volt kommunikáció, teljesen irányítatlanul zajlott az államcsíny, s nem is sikerült maguk mellé állítani a hadsereg nagy részét. János Károly spanyol király éjszakai élő tv-adásban elítélte a puccsot és a spanyol demokratizálódás mellett foglalt állást. Ebből kifolyólag az akció kudarcra ítéltetett: Tejero megadta magát és a katonai rendőrök elhagyták az épületet. A fő szervezőket harminchárom évnyi börtönbüntetésre ítélték, de komolyabb tisztogatásokra nem került sor, mivel Madrid különösen ügyelt arra, hogy a jogállamiság és az emberi jogok kereteit ne lépje túl a retorziók során.
…a spanyol demokrácia zenitre ér…
Spanyolország és a nyugati világ egyként lélegzett fel: a spanyol demokrácia átvészelte a megpróbáltatásokat, és a hatalomátvételi kísérleteket a „nyugati demokrácia szellemiségéhez” megfelelően kezelte. A nyolcvanas években zajló spanyol demokratizálódást a NATO és az Európai Unió szintén pozitívnak ítélte, és a geopolitika-gazdasági okokon kívül Madrid politikai és ideológiai okokból is „érdemessé” vált arra, hogy a nyolcvanas évek második felére mindkét szervezet teljes jogú tagjává váljon. A spanyol – és ezzel párhuzamosan a portugál – demokratizálódás sokáig mintaként szolgált azon országok számára, amelyek több évtizednyi diktatúra után (függetlenül annak színezetétől) egy sokkal liberálisabb rendszert akartak bevezetni és csatlakozni szerettek volna a nyugati integrációs szervezetekhez. Tehát miután a kelet-közép-európai országok kiszakadtak a keleti tömbből és összeomlott a szocialista rendszer, a „spanyol tapasztalatokat” egyfajta követendő példaként állították eléjük.
Spanyolországban a mindennapi élet részét képzik a sztrájkok. A kép forrása: Wikimedia.
Természetesen ez nem azt jelenti, hogy az elmúlt húsz-harminc évben ne lettek volna mélypontok: kormányválságok, bal és jobboldali politikusok korrupciós botrányai, uniós támogatásokkal való visszaélés, diplomáciai viták, pénzügyi krízis, munkanélküliség növekedése, tüntetések és súlyos összecsapások a rendőrséggel. Ezek „megszokott” (de korántsem elfogadható) dolgok egy demokrácia történetében, de sohasem alakult ki olyan válság, amely közvetlenül magára a spanyol demokrácia intézményére jelentette volna veszélyt.
Ugyanúgy a mediterrán ország demokráciájának „érettségét” látták abban is, ahogyan az elmúlt évtizedekben a spanyol állam a terrorizmus ellen harcolt. Miközben a Franco-éra utolsó éveiben és az 1980-as években szinte mindennapossá váltak az összecsapások Baszkföldön, az ETA terrorista szervezet által elkövetett merényletek és a hatóságok erőszakos és véres fellépései, addig 1990-től fokozatos javulás következett be ezen a téren. A madridi kormányzat egyre inkább kiszélesítette az autonómiát és a tárgyalóasztal mellett próbált megegyezni az ETA-val. A lassú, de hatékony és türelmes politikának a gyümölcse 2006-ra érett meg, amikor az ETA vezetése fegyverszünetet jelentett be. Ezután a szervezet passzivitásba vonult és 2017 márciusában felszámolta utolsó titkos fegyverraktárait, és bejelentette megszűnését. Ezt pedig a spanyol kormány úgy értelmezte, mint
„demokrácia győzelmét a terrorizmus felett”.
Ugyanúgy sok elemző követendőnek ítélte azt is, ahogyan az elmúlt években Madrid a bevándorlás kérdését és az iszlamista terrorizmust kezelte. 2004. március 11-én az al-Kaida végrehajtotta a legnagyobb európai merényletét, amely során 191 ember vesztette életét és 1800-an megsérültek. Akkoriban elterjedt, hogy az Spanyolországban – az Egyesült Államokhoz hasonlóan – emberi jogokat háttérbe szorító intézkedések veszik kezdetüket, sokkal keményebb fellépés várható az ibériai országban élő muszlimok ellen, csökkentik a bevándorlást és növelik a rendőrség, illetve a titkosszolgálat jogköreit.
Azonban nem így történt. A spanyol kormányok ismét helyén kezelték a történteket és nem estek túlzásokba, nem voltak központilag végrehajtott muszlim vagy bevándorló-ellenes intézkedések. Ez viszont nem jelentette azt, hogy a spanyol hatóságok tétlenek maradtak volna vagy alábecsülték volna az ebben rejlő veszélyt: Wágner Péter az egyik cikkében rámutatott arra, hogy tizenhárom éven át egyetlen dzsihadista terrortámadás sem történt Spanyolországban, miközben több merényletet meghiúsítottak: 2013 és 2016 között 200 embert tartóztattak le, akik terrorcselekményt készültek végrehajtani az ország területén.
Kétségtelen, hogy a 2017-ben augusztusában végrehajtott spanyol támadássorozatok, mint a barcelonai ámokfutás, amelyben 13-an vesztették életüket, sokkolta a spanyol lakosságot, államot és egyben az egész világot. Spanyolországban, akárcsak Franciaországba, Nagy-Britanniában vagy más nyugati országban, szintén fellángolt a vita az iszlamizmusról, a bevándorlásról és a muszlimok helyzetéről. Habár igaz, mindössze másfél hónap telt a terrortámadások óta, mégsem tűnik úgy, hogy a spanyol kormány szignifikánsan változtatni készülne a korábbi politikáján, a terrorizmus elleni harcában, vagy másképp állna hozzá a bevándorláshoz való kérdéshez. Ugyanúgy nem volt jele annak sem, hogy a spanyol rendőrség ezek után sokkal erőszakosabban lépne fel, teljesen figyelmen kívül hagyva az emberi jogokat, amelyekre különösen ügyelt. Ismét csak azt lehetett hallani, hogy a spanyol demokrácia már van annyira erős, hogy képes ezeket a kihívásokat megfelelően kezelni és továbbra sem fenyeget annak összeomlása.
… és alkonya?
Pont ezen példák tükrében érthetetlen a spanyol hatóságok és kormányzatok hétvégi viselkedése. Igazuk van azoknak, akik arról beszélnek, hogy 1981 óta nem volt ekkora válság a spanyol demokráciában. A világ október 1-jén olyan eseményeknek lehetett a tanúja, amelyek nem Nyugat-Európában számítanak megszokott jelenségnek, hanem például Egyiptomban, miután 2013-ban szétverték a Muszlim Testvériség tüntetéseit. A feltartott kezű demonstrálókat verő, az időseket cipelő, a nők haját tépő, a katalóniai szavazati irodákat ostromló és az újságírókat „szemkilövető” rendőrök akcióival volt tele a nemzetközi média és a szociális közösség.
Csak néhány felvétel október 1-jéről.
Természetesen nem lehet kizárólag csak az egyik oldalt vádolni a kialakult helyzetért, hiszen a katalán nacionalisták túlfűtött érzelmei vagy a helyi populista politikusok hatalmi játszmái szintén hozzájárultak az összecsapásokhoz. Ugyanakkor függetlenül attól, hogy az egész referendum mennyire ment szembe a spanyol alkotmánnyal vagy a nemzetközi joggal, nem elegendő magyarázat a spanyol rendőrök fellépésére és Rajoy reakcióira. Ezzel ugyanis komoly csorba esett a spanyol demokrácia hírnevén: már fogják Spanyolországot emlegetni, mint az európai demokratikus átalakulások mintaképe. Sőt, sokan – többek közt a cseh jobboldali politikusok – már arról beszéltek, hogy Madrid – Budapesthez és Varsóhoz hasonlóan – egy csapásra az Európai Unió fekete báránya lett és spanyol demokrácia már ugyanolyan uniós bírálatokat érdemel, mint a lengyel vagy a magyar.
Egyelőre még túl frissek az események, és nem tudni, hogy az október 1-jei események miképp fognak lecsapódni a jövőben. Egyelőre a nemzetközi közösség és az Európai Unió még mindig nehezen bírja megemészteni a történteket, és a harag sem hűlt ki teljesen a katalánok körében. Sok szakértő és újságíró megjegyezte, hogy a 90 százaléknyi igen annak köszönhető, hogy nagyon sokan dühből és „csak azért is alapon” adták le a voksukat a független Katalónia mellett. Annak ellenére, hogy a katalán lakosság mindössze 42 százaléka járult az urnához, vasárnap óta egy új fejezet kezdődött nemcsak a katalánok, hanem Spanyolország történelmében.
Egy olyan folyamat vette kezdetét, amely kimenetele még nem látható, de sejthető: ha Madrid nem kezeli helyén a dolgot, akkor annak nemcsak a spanyol állam integritása, hanem demokratikussága láthatja a kárát. A hatóságok agresszív cselekedetükkel megalapozzák egy helyi „katalán ETA” létrejöttét, amely akár fegyveresen is harcot hirdethet az önállóságért (Korábbi és napjaink példái is bizonyították, hogy nem kell a többség támogatása egy terrorcsoport létrejöttéhez, hanem elég hozzá egy csalódott, dühös és erőszakos megoldást előnybe részesítő csoport).
Ráadásul figyelembe véve a népszavazással párhuzamosan a Baszkföldön zajló szimpátia tüntetéseket és nyilatkozatokat, korántsem elképzelhetetlen, hogy a baszk ETA ismét felveszi a harcot a spanyol kormánnyal, amelyet már a katalóniai események után nem tart demokratikusnak és „nosztalgiázva a régi szép időkre” együtt szállnak szembe a „spanyol autokráciával, hadsereggel és fasizmussal”. A legrosszabb forgatókönyvet pedig az jelentené, hogy a spanyolokban megdől a demokráciába vetett hitük és egy pillanat alatt semmisé válhatnak az elmúlt harminc év eredményei. Ez pedig kétségkívül az hozhatja magával, hogy a hadsereg egyes tagjai vagy a régi rendszer hívei újra akcióba lendülnek a „spanyol állam védelme érdekében”, ahogyan egykoron Franco az 1936-os puccsát magyarázta a világ előtt.
Éppen ezért bizonyos, hogy a mostani történéseket a falangisták és az egykori 1981-es puccskísérlet végrehajtói (már, akik életben maradtak) szemlélték a legnagyobb kárörömmel és jópár üveg vörösbort kibontottak az elégedettségükben. Hiszen ők előre megmondták: ez lesz a spanyol demokratizálódás és a nagyobb autonómia biztosításának a vége. Remélhetőleg a spanyol kormány most már bölcsebb lesz és nem hagyja, hogy az alábbi mondás valósággá váljon: „Se repite la historia”.
A katalán függetlenségi népszavazásról mondta ezt Miguel Beltrán de Felipe, a Castilla-La Mancha Egyetem jogászprofesszora a FüHü-nek. Szerinte valóban törvénytelen lenne megtartani, de óriási kudarc spanyol és katalán részről is, hogy idáig jutott a helyzet. Beszélt az Európai Bíróság kvótaperben hozott döntéséről is, szerinte ezzel a jogi csata véget ért, de egy tagállamnak más, kevésbé konfrontatív lehetősége is van, hogy ne tartson be egy uniós döntést. Miguel Beltrán de Felipével Varsóban beszélgettünk.
Miguel Beltrán de Felipe
Az Európai Bíróság döntései kötelező érvényűek?
Igen. Persze, vannak olyan előzetes döntések, amelyek nem azok, de mivel a kvótaügyben hozott döntésre gondol, ott szó sincs ilyenről. Az kötelező érvényű. A bíróság azt mondta ki, hogy a kvóták teljesen összhangban vannak az európai joggal, a szerződésekkel. Vagyis mindenkinek tartani kell magát hozzájuk.
Mi történik, ha egy ország nem tartja magát az ítélethez? A magyar kormány ugyanis azt mondja, hogy ugyan elfogadja az Európai Bíróság kvótaperben hozott döntését, de menekülteket nem hajlandó befogadni, és tovább folytatja a harcot. Milyen lehetőségei vannak?
Az Európai Unió tagországainak nagyon sok lehetőségék van, hogy megvédjék álláspontjukat, harcoljanak egy nekik nem tetsző döntés ellen. Mehetnek a bíróságra – mint ahogy ebben az esetben is ez történt.
A bíróság döntött, a jogi csata itt véget ért.
Persze, vannak nem jogi, hanem politikai lehetőségek is. Vegyük például Spanyolországot. A kvótadöntés szerint körülbelül 17 ezer menekültet kellene befogadnunk, de ennek csak a hat százalékát teljesítettük. Vagyis: Spanyolország sem teljesíti a kvótadöntést, csak úgy döntött, hogy nem megy a bíróságra, hanem szimplán nem tartja magát hozzá.
A kormány azt mondja, ez egy európai probléma, és nagyon bonyolult folyamat, hogy eldőljön, ki az, aki jöhet, és ki az, aki nem. A miniszterelnök szerint Spanyolország mindent megtesz, amit tud.
De a végeredmény akkor is az, hogy az ország nem tartja be a megállapodást.
Tehát vannak más lehetőségek is. Az tehát biztos, hogy a jogi csata véget ért kvótaügyben, de vannak más, talán kevésbé konfrontatív lehetőségek is.
Mit tehet az Európai Unió ilyen esetekben, ha egy ország ellenáll, és nem tart be bizonyos döntéseket?
Az Uniónak nincs végrehajtó hatalma.
Az egyes tagállamokon múlik, hogy mennyire tartják be a törvényeket, megállapodásokat.
Ha valamelyik tagállam ellenáll, az EU önmagában nem tehet semmit, legfeljebb párbeszédet kezd a kormánnyal. Aztán persze az Unió is fordulhat a bírósághoz, de az egész egy hosszú folyamat.
De még egyszer röviden a lényeg: minden tagállamnak sok lehetősége van arra, hogy ne tartson be egy uniós döntést.
Térjünk át a katalán függetlenségi népszavazásra: tényleg törvénytelen lenne megtartani?
Az biztos, hogy tényleg ellentmond az alkotmánynak. De nem csak az alkotmánynak, hanem a nemzetközi jognak is. Hiába hivatkoznak bizonyos katalán vezetők arra, hogy a nemzetközi jog őket támogatja, ez egyszerűen nem igaz. A nemzetek önrendelkezési joga ugyanis a gyarmatosítás felszámolására vonatkozott, Katalónia pedig nem gyarmat, tehát ez az elv nem alkalmazható.
Vagyis,
a népszavazás törvénytelen – ha szigorúan jogi szempontból nézzük.
A világon sehol nincs olyan alkotmány, amelyik megengedné, hogy az ország valamelyik része, tartománya, tagállama elszakadjon. Vegyük például Amerikát: ha mondjuk Texas holnap úgy döntene, hogy kilép az Egyesült Államokból, népszavazást csak úgy nem tarthatna róla. Ehhez ugyanis egy megegyezésre lenne szükség.
Van erre példa: Skócia és Québec. A skótok kötöttek egy egyezményt David Cameron kormányával, onnantól kezdve legálisan tarthattak népszavazást a függetlenségről. Ugyanez volt a helyzet Kanadában is, ott a parlament határozta meg, mik a québeci népszavazás szabályai.
Miért áll ennyire ellen a madridi kormány? Miért nem hajlandó semmilyen kompromisszumra, hogy meg lehessen tartani a népszavazást?
Ez egy bonyolult kérdés. Sok jogász azt mondja, hogy a kormány nem is teheti meg, hogy hozzájárul a népszavazás megtartásához, mert ez önmagában alkotmányellenes lenne, hiszen elismernék, hogy Katalóniának joga van elszakadni, és az alkotmány szerint erről nem dönthetnek egyedül. Vagyis a skót példa itt nem alkalmazható.
Miguel Beltrán de Felipe
Más jogászok viszont úgy gondolják, hogy azért lennének jogi eszközök. Akár meg is lehetne változtatni az alkotmányt.
Ezt bármikor megtehetnék, nem?
Persze. Ez bármikor lehetséges lenne. Ugyanakkor hadd hozzam fel megint, hogy a világon egyetlen alkotmány sem engedi, hogy az ország egy része kiszakadjon. És ezt mindkét fél tudja,
tisztában vannak azzal, hogy ez kezdettől fogva egy zsákutca.
Ez a legsokkolóbb, hogy ezt mindketten tudják.
De még ha jogilag lehetséges is lenne, a madridi kormány politikai okokból sem akar beleegyezni egy ilyen népszavazásba. Hiába mondják sokan, hogy jó, akkor legyen egy olyan, ami nem kötelező érvényű. Mint ahogy egyébként a skót függetlenségről vagy a Brexitről szóló népszavazás sem volt kötelező érvényű. A kormány politikai okokból nem akarja ezt engedni.
Mit gondol: biztos, hogy jók azok az eszközök, amelyekkel a madridi kormány meg akarja akadályozni a népszavazást? Nem lehet, hogy az erőszakos intézkedések sok katalánt még inkább arról győznek meg, hogy a függetlenséggel jobban járnának?
Az a helyzet, hogy egyre nő azok száma, akik támogatják, hogy Katalónia független legyen. Tíz éve még 20%-os volt a támogatottsága, most meg már 45.
Ez egy komoly politikai probléma, és nem tűnik úgy, hogy a spanyol kormány tisztában lenne ezzel,
csak jogi problémaként kezelik. Persze, könnyű kijelenteni, hogy a népszavazás illegális, de foglalkozni kellene a politikai kérdésekkel is. A kormánynak egyszerűen nincs válasza arra, hogy mi legyen a függetlenséget támogató 45 százaléknyi katalánnal. Ez az igazi baj.
Szerintem egy súlyos politikai-társadalmi kérdésről van szó, hiába tiszta a jogi helyzet. Olyan érzések vannak sok emberben, amelyeket nagyon nehéz kezelni. Ez egy nagyon hosszú folyamat lesz, vagyis kellene, hogy legyen. Nem lehet pár év alatt megoldani, ahogy például a katalán vezetők tervezik.
Lát esélyt arra, hogy megrendezik végül a népszavazást?
Nem. Jövő vasárnap nem lesz népszavazás. A katalán kormánynak nincsenek meg az eszközei sem, hogy ezt megszervezze, nem tudják kinyomtatni a szavazócédulákat, megszervezni a választási bizottságokat, de még választói névjegyzék sincs. Gondolom, próbálkoznak vele, aztán majd azt mondják, hogy az elnyomó madridi kormány megakadályozta.
A gond ott van, hogy mi lesz jövő vasárnap után.
Valószínűleg lesznek tüntetések, talán még összecsapások is, remélhetőleg nagyobb zavargások nem. Na de utána?
Hidakat kellene építeni. Egyrészt a katalánok között, hiszen mélyen megosztott a katalán társadalom is. Másrészt természetesen a katalánok és a madridi kormány között. Ezt a társadalmi-politikai problémát meg kell próbálni valahogy megoldani.
Őszintén szólva,
nehéz optimistának lenni.
Nem hiszem, hogy ezt a rendkívül összetett kérdést néhány éven belül meg lehet oldani. A párbeszéd most lehetetlenné vált, és akik ezért felelősek, azokkal nem is lehet újra kezdeni. Ez mindkét félre igaz, a katalán vezetőkre, de a madridi kormányra is. Amíg nem lesznek új vezetők mindkét oldalon, addig nehéz lesz újjáépíteni az összetört bizalmat.
A mostani helyzet mindkét társadalom számára óriási kudarc. A Franco-rezsim bukása, tehát évtizedek óta nem sikerült valójában integrálni a katalánokat a spanyol társadalomba. Ez a kudarc. És nincs azonnali megoldás, ennek a helyzetnek nem lehet nyertese.
Szűk többséggel megszavazta a függetlenségi népszavazást elrendelő törvényt Katalónia parlamentje szerdán késő este. A Spanyolországból kiszakadást célzó referendumot ezután kiírta a katalán elnök. A spanyol alkotmánybíróság korábbi tiltása ellenére másodjára próbálkoznak a katalán függetlenséggel. Ha megtartják, veszélybe kerül az ígért folyamatos EU-tagság.
Október 1-jére írta ki a Spanyolországtól való elszakadásról szóló katalán függetlenségi népszavazást Carles Puigdemont katalán elnök
szerdán késő este Barcelonában – jelentette az MTI. Tette ezt azután, hogy előtte a 135 fős törvényhozásban az autonómiát zászlajára tűző Junts pel Sí (Együtt az igenért) pártszövetség és a nacionalista baloldali Népi Egység (CUP) 72 képviselője támogatta a javaslatot, amelyet ők terjesztettek be a parlamentnek. A szavazásnál három ellenzéki párt, a Spanyolországban kormányzó konzervatív Néppárt, a katalán szocialista párt és a Ciudadanos (Állampolgárok) nevű liberális középutas párt képviselői elhagyták az üléstermet.
A referendum kiírását tehát alig 53 százalék támogatta.
A törvényhozási kezdeményezést, ahogyan magát a katalán függetlenséget a spanyol kormány hevesen ellenzi. Katalónia kormánya nem először készül függetlenségi referendumra. A spanyol alkotmánybíróság felfüggesztő határozata ellenére 2014. november 9-én „alternatív népszavazás” címen rendezett népszavazást, hogy megtudja, mennyien támogatják a történelmi régió elszakadását Spanyolországtól.
A 7,5 milliós lakosú Katalóniában akkor az 5,4 millió választásra jogosult kevesebb, mint fele, 2,3 millió szavazó vett részt a voksoláson. A függetlenséget és az elszakadást közülük mintegy 1,8 millióan (80 százalék) támogatták. A katalán kormány
júliusban készíttetett hivatalos felmérésében megkérdezettek többsége nem támogatta a kiválást Spanyolországtól.
A népszavazás kiírásáról szóló dokumentum aláírását követő sajtótájékoztatón Carles Puigdemont hangsúlyozta: senkinek sincs hatalma, hogy elvegye a döntés jogát. „Nem hagyjuk magunkat megfosztani a demokráciától. Nem hagyjuk megsemmisíteni emberi jogainkat” – mondta.
Carles Puigdemont kormánya annak ellenére készül a népszavazás megrendezésére, hogy a spanyol alkotmánybíróság korábban az erre irányuló törekvést alkotmányellenesnek nyilvánította. A spanyol kormány szerint Katalónia
azért sem rendezhet népszavazást a függetlenségről, mert arról csak országos referendum tartható, amit viszont a katalán vezetés nem fogadott el.
Inés Arrimadas, a katalán parlamentben legnagyobb ellenzéki pártnak számító Ciudadanos helyi szervezetének elnöke a szavazás után bejelentette: bizalmatlansági indítványt nyújtanak be Carles Puigdemont katalán elnök ellen.
„Rúgás a demokráciába” – értékelte a katalán parlamentben zajló eseményeket Soraya Sáenz de Santamaría spanyol miniszterelnök-helyettes. Úgy vélte, hogy a népszavazás kezdeményezői már-már a diktatórikus és autokrata rezsimekre jellemző magatartást tanúsítanak.
A spanyol kormány az alkotmánybírósághoz fordul, mert szerinte már a jogszabálytervezet parlamenti eljárásba vétele is jogellenes. A spanyol alkotmánybíróság ugyanis egy korábbi határozatában alkotmányellenesnek ítélt minden, a függetlenségi népszavazás megrendezésére irányuló lépést.
A függetlenségpártiak azzal is kampányoltak, hogy az önálló Katalónia automatikusan tagja marad az EU-nak. Ezt az érvelést uniós szakértők is cáfolták (új államnak elölről kell kezdenie a belépést), a madridi kormány is kilátásba helyezte a vétót. Katalónia az egyik legnagyobb nettó befizetője a spanyol államkasszának, sokak szerint ettől szeretnének megszabadulni.
San Sebastianban a baszk kulturális napok alkalmából csütörtökre tüntetést hirdettek a turisták ellen – közli a párizsi Le Figaro helyi tudósítója. Barcelonában, Katalónia fővárosában rendszeres a tiltakozás a várost elárasztó turisták ellen.
Egy szélsőséges szervezet videót tett fel a közösségi oldalakra, melyeken bemutatja: aktivistái
éjszaka kiszúrják a turistabuszok illetve kerékpárok gumiját Spanyolországban.
Ahol tavaly 75,6 millió turistát számláltak és az idén mindenki biztos benne, hogy túllépik a 80 milliót.
Spanyolország munkavállalóinak a 13%-a az idegenforgalmi szektorban dolgozik.
A bevételek hatalmasak és már nemcsak a nagy szállodaláncok és turistairodák kaszálnak hanem az egyszerű spanyol polgárok is. Hogyan?
Barcelonába 1990-ben még csak 1,7 millió turista érkezett, de tavaly már 9 millió. Ha valaki az AirBnB-n kiadja lakását, akkor csaknem háromszor annyit kereshet, mint hogyha egy spanyol családnak kínálna havi bérletet. A lakástulajdonosok szépen profitálnak, de a helyiek szívnak.
Velencében ugyanez játszódik le: 1950-ben még 175 ezren laktak a történelmi belvárosban, tavaly már csak 55 ezren.
A turistaforgalom viszont minden rekordot megdönt: tavaly 27 millióan látogattak el Velencébe.
Idén újabb rekordra számítanak. Nemrég több mint kétezer velencei tüntetett a turistainvázió ellen.
Itáliában, Spanyolországban és Horvátországban jelentősen megnőtt a turisták száma annak következtében is, hogy ezek terrorbiztos államoknak számítanak a Földközi tenger mentén. Horvátországban ráadásul a Trónok harca újra felidézte Dubrovnik, az egykori Raguza szépséget. Az UNESCO fel is szólította a várost: korlátozzák a turizmust, mert különben a világörökség részének nyilvánított belváros elveszíti vonzerejét a tömeg miatt.
Dubrovnikban emiatt 8000 ezerre korlátozták a turisták számát a belvárosban.
A júniusban megválasztott új polgármester ezt a számot a fejére csökkentette a turisták bánatára és a választópolgárok örömére.
Nemcsak a tömeg okoz gondot Horvátországban, Itáliában és Spanyolországban hanem egyes turisták viselkedése is. Hvar szigetén például
büntetni kezdték azokat a turistákat, akik közterületen részegeskednek.
Spanyolországban újabban hódít a balconing. Ez az amerikai őrület azt jelenti, hogy a buli csúcsán a berúgott vagy belőtt turista a szálloda balkonjáról veti magát az uszoda vizébe. A kórházak sürgősségi osztályai tele vannak a balconing áldozataival Spanyolországban.
Mariano Rajoy spanyol miniszterelnök a tömegturizmus egyik központját választotta ki, hogy elmondja a véleményét az egész közvéleményt foglalkoztató problémáról. Mallorcán meglátogatta az uralkodót, VI. Fülöpöt, majd a sajtónak így nyilatkozott: a hozzánk látogató turisták
sok millió munkahelyet teremtenek, hatalmas bevételt hoznak.
Természetesen okoznak problémákat is. Ezzel kapcsolatban sok mindent megtehetünk, egy kivétellel: nem rughatjuk seggbe a turistákat! – hangsúlyozta miniszterelnök.
A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.
A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.
A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.
