Kezdőlap Címkék Soros györgy párt

Címke: soros györgy párt

Bréking nyúz, január 31. – Tudósítás a másik valóságból

0

Nehezen tudja az Origo eldönteni, hogy most Simicska Lajos vagy Soros György irányítja-e az LMP-t, de erről névtelen szerzőjük hosszan értekezett. A Pesti Srácok sajátos nézőpontból dolgozott fel egy beszélgetést, és persze ma is volt az egész kormánymédián végigsöprő üzenet.

Az Origo Vágó Gábor visszatérése kapcsán nem tudja eldönteni, hogy az LMP Simicska vagy Soros pártja-e

„Ismert, 2014-ben azért hagyta faképnél a zöld alakulatot, mert komoly nézeteltérése alakult ki Schiffer András, akkori pártvezetővel és az önálló identitás megőrzésére törekedő politikájával. Az LMP-ből kiszorult politikus a Soros György érdekeltségébe tartozó Átlátszónál helyezkedett el, és ezzel párhuzamosan kormányellenes aktivistaként is hírnévre tett szert, de politikai ambíciói mindig is nyilvánvalóak voltak. Pártbeli forrásaink szerint Vágó visszatérésével az LMP Soros-szárnya erőre kapott, Szél Bernadett, a párt miniszterelnök-jelöltjének pozíciói megerősödtek. Nagyon úgy néz ki, hogy egyre nagyobb befolyást szerez a bevándorláspárti spekuláns az önállóságára korábban még büszke pártban. Igaz, akkor még nem Simicska Lajos táskás embere, Hadházy Ákos és a sorosista Szél Bernadett volt a két vezető.”

A Pesti Srácok is ott volt a Republikon Intézet beszélgetésén

„Különleges eseménynek tekinthető, amikor a résztvevők cinkosan úgy tesznek, mintha bármi tétje lenne a beszélgetésnek, tényleg léteznének liberális szavazók, akiknek a döntése érdemben befolyásolhatná a választásokat, és ezért konferencia-sorozat segítségével – ahol a szavazatokra ácsingózó jelöltek bizonyíthatják alkalmasságukat – próbálják a helyes irányba, a helyes párthoz terelni őket. Az est sztárvendége ezúttal Gyurcsány Ferenc volt, aki személyiségei közül mindegyiket felmutatta a széksorokon helyet foglaló összes magyar liberálisnak a Gödör Klubban. Volt felháborodásában üvöltve őrjöngő Ferenc, láttuk a református lelkipásztor halk szavával könyörgő Ferencet, valamint a régi, átlagemberrel könnyen szót értő, pápaigyerek proliferit is.”

Sajátosan értelmez a Magyar Idők egy felmérést

„’Vagyis a magyar választók kétharmada – vélhetően a kormányzati propaganda hatására’ – folytatja eszmefuttatását a Zoom.hu – ’azt hiszi, hogy az amerikai milliárdos saját párttal képviselteti magát a magyar országgyűlési választáson.’

Bizony ezek a félrevezetett, butus magyar választók már csak ilyenek.

De ez lett volna a kutatás valódi célja, arra költötték volna a vélhetően jelentős összeget, hogy ezt így felmérjék?

Élünk a gyanúperrel, hogy az ellenzék töketlenkedését látva George bácsi villantott egy kis pénzt arra, hogy ugyan valaki vizsgálja már meg, egy új Soros nevével brand-elt párt első blikkre milyen országos fogadtatásban részesülne. És pofára esett…”

Az egész kormánymédián végigsöpört a Fidesz mai üzenete, a Ripost sem maradhatott ki

„Hidvéghi Balázs az M1 aktuális csatorna szerda reggeli műsorában kifejtette: az ellenzéki pártok, vezetőinek mozgásából, nyilatkozataiból az látható, hogy “ki nem állhatják egymást”, “egymás kinyírásával” vannak elfoglalva. Ugyanakkor egy dologban egyetértenek, valamennyien a “Soros-tervet” akarják megvalósítani, behódolnának a külföldi nyomásnak.

A kommunikációs igazgató szerint “jelek sora” utal az ellenzéki pártok és Soros György közötti kapcsolatra. Példaként említette, hogy “pénzek mozognak”, ellenzéki politikusok Magyarországon és külföldön is védik a Soros-szervezeteket, kiállnak a Soros-érdekek mellett.”

Soros György Pártja nyeri a választást áprilisban

Ezer embert kérdezett meg a Policy Agenda, s a többi a között arra voltak kíváncsiak, van.-e esélye az április választáson a Soros György Pártja nevű szervezetnek. A válaszolók két százaléka szerint a SGYP nyerhet áprilisban, 64 százalék esélytelennek tartotta őket. Azért van még dolga a kormánynak, legalábbis ami az agymosást illeti: a válaszolók 24 százaléka azt válaszolta, hogy ilyen nevű párt nem létezik.

A különös felmérés nem előzmények nélküli. Emlékszünk még a pirézek dicsőséges pályafutására – pedig akkoriban hol voltak még a migránsok – 2007-ben pedig több mint hétezren töltötték ki az egyik internetes újság által összeállított kérdőívet, amelyben a sajtómunkások az iránt érdeklődtek a lapjukat olvasó nagyközönségtől, hogy miért nem csípik a magyar hírességeket? Feltehetőleg a pirézek villámkarrierje lebegett a kérdőív összeállítóinak lelki szemei előtt, hogy a sok létező sztár közé becsempésztek egy kitaláltat is.

Ezt a kitalált személyt Bíró Lukácsnak hívták, Budán lakott, foglalkozására nézve fogorvos volt. Többet nem tudtunk róla, de nem is kellett, mert ennyi éppen elég volt ahhoz, hogy honfitársaink ismeretlenül is utálják.

Illetve, nem is ismeretlenül: a már említett hétezer válaszolóból ugyanis 1586-an jelezték, hogy ismerik Bíró Lukácsot, az pedig több, mint figyelemre méltó, hogy az utálati listán található 29 híresség közül a budai fogorvos a nyolcadik helyen végzett. Vagyis, e távolról sem reprezentatív, ám mégsem tanulságok nélkül való felmérés szerint mindössze hét olyan híresség élt e honban, akit Bíró Lukácsnál is többen utáltak.

Én nem válaszoltam a kérdőívben szereplő kérdésekre, de ha jobban belegondolok, be kell vallanom: én még ma is utálom Bíró Lukácsot. Pedig sok rosszat nem tudnék rá mondani. Bíró Lukács nem fújja a füstöt a képembe, nem gyújtogatott autókat a televízió székházánál, és a mindennapi betevőt sem a 6-os villamoson, utastársai zsebében szokta megkeresni. Nem lopja szét az országot, nem jár heéikopterrel a felesége barátnőjének lakodalmába, nem nyúlta le a magánnyugdíj-pénztárakban tartott 3 ezermilliád forintnyi megtakarítást. Nem indul padlógázzal, mint előttünk az a baromarcú, nem parkol az út közepén, forgalmi dugót okozva a fél városban, és amit a legjobban utálok: nem keveri össze a helyiség és a helység szavakat.

Bíró Lukácsra semmi rosszat nem tudok mondani, ezért azt kell gondolnom, hogy én is azért utálom, mint honfitársaim többsége: azért, mert mi magyarok szeretünk utálni másokat.

Szeretjük utálni a tanárokat (túl sok a nyári szabadságuk), az orvosokat (csak a hálapénz érdekli őket, hogy rohadnának meg, ahol vannak), a manökeneket (persze, nekik könnyű, mindenkivel lefekszenek, és közben beutazzák a világot), az énekesnőket (csak tátognak pléjbekkre), a biciklis futárokat (lassan hozzák a pizzát), de nem túl népszerűek a ruhatáros nénik sem. (Előadás előtt még csak-csak, de amikor előadás után úgy mozognak, mint egy altatásban lévő beteg lajhár, s ráadásul a mellettünk álló, tolakodó tetűnek előbb adják oda a kabátját, akkor a tetszési indexük, teljes joggal, a statisztikai hibahatárt jóval meghaladó mértékben csökken.)

És nem szeretjük a cirkuszi idomárokat (bántják az állatokat), a tévés személyiségeket (ha meglátunk egyet a boltban, kiderül, hogy sokkal öregebb és alacsonyabb, mint a tévében), a kőműveseket (kispórolják az anyagot a falból, aztán csodálkozunk, ha összedől), az újságírókat (hazudnak, hiába mondta Deák Ferenc, hogy igazat kell írni.)

És persze nem szeretjük a politikusokat sem (pedig, szemben az újságírókkal, nem mindegyik hazudik, csak az, amelyiknek mozog a szája).

Miért éppen Bíró Lukácsot szeretnénk? Lehet, hogy nem is rendes magyar ember, most olvastam valahol, hogy állítólag piréz…

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK