Kezdőlap Címkék Slobodan Praljak

Címke: Slobodan Praljak

Meghalt a hágai elítélt

0

Meghalt a kórházban Slobodan Praljak a Hágai Törvényszék ítélethirdetése közben – tudatta az N1 televízió, a CNN balkáni részlege. Praljak a szerdai ítélethirdetéskor megivott valamit egy pohárból, és közölte, hogy megmérgezte magát.

Emiatt az ítélethirdetés félbeszakadt.

Bővebben az ítélethirdetésről itt írtunk.

Fokozottabb hisztéria kísérte horvát részről a szerdai hágai ítélethirdetést, mint egy héttel korábban Mladić perének befejezését. Mostarban kedden este imagyülekezetet tartottak, ahol a vádlottak felmentéséért könyörögtek és gyújtottak gyertyát. Ezt többek között a boszniai ferences rendiek is elítélték, akik szerint a vallást politikai célokra használják fel, szerintük az áldozatokért kellene imádkozni, nem pedig azokért, akik háborús bűnöket követtek el.

Az imagyülekezetet a Horvát Remény Szíve Egyesület és számos honvédő horvát szervezet szervezte, azon néhány tucat polgár vett részt, akik gyertyát gyújtottak a vádlottakért.

Mint azóta kiderült, hiába imádkoztak, ugyanis a hágai törvényszék fellebbviteli tanácsa megerősítette az elsőfokú ítéletet, ez pedig azt jelenti, hogy Horvátország részese volt a boszniai háborúnak, a független horvát állam néhai elnöke Franjo Tuđman pedig Herceg-Bosznia vezetőivel együtt szervezett bűnügyi társulás részese volt.

Felfüggesztették az Ítélethirdetést Hágában a boszniai volt vezetők ügyében

0

A törvényszék elnöklő bírája, Jean Claude Antonetti éppen felolvasta a másodfokú ítéletet, mellyel megerősítették a nyugalmazott tábornokra első fokon kiszabott 20 éves börtönbüntetést, amikor Slobodan Praljak, a hat, háborús bűncselekményekkel vádolt volt boszniai horvát vezető egyike,  azt kiáltotta, hogy „nem vagyok háborús bűnös”, és kiitta az ismeretlen folyadékot tartalmazó üveget.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!