Kezdőlap Címkék Rovana Plumb

Címke: Rovana Plumb

Trócsányi bukott – frissítve

Brüsszelből származó információink szerint Trócsányi László biztosjelöltet az Európai Parlament jogi bizottsága a jelölt anyagi érdekeltségei miatt összeférhetetlennek minősítette a biztosi pozíció betöltéséhez.

Gyakorlatilag ez annyit jelent, hogy Ursula von der Leyen bizottsági elnök-jelöltnek fel kell kérni a magyar kormányt jelöljön másik személyt a biztosi pozícióra.

Tegnapi cikkünkben már irtunk Rovana Plumb román biztos-jelöltről akit a jogi bizottság szintén nem talált megfelelőnek biztosi pozíció betöltésére.

A Momentum EP- képviselőitől származó információ szerint kérdések merültek fel a jelöltnek az általa alapított Nagy és Trócsányi Ügyvédi Irodához fűződő kapcsolatairól és az irodának juttatott kormányzati megrendelésekről.

A Momentumtól származó információk szerint kiderült, hogy

Trócsányi korábban hazudott a bizottságnak amikor azt állította, hogy az elmúlt 10 évben nem volt tulajdonrésze az ügyvédi irodájában,

időközben azonban eljutott a bizottsághoz Trócsányi 2018-as magyarországi vagyonbevallása, amelyben még résztulajdonosként szerepelt.

Trócsányi azzal érvelt, hogy nem vett fel osztalékot, és valójában csak a nevét viselte az ügyvédi iroda, ez azonban nem csak azért problémás, mert saját, a bizottság előtt eltitkolni próbált vagyonbevallásában is az szerepel, hogy 12.62%-os tulajdonrésze volt tavaly, hanem azért is, mert az ügyvédi iroda jelenlegi tulajdonosairól sehol nem találni nyilvános információt, sem cégadatbázisokban, sem az ügyvédi iroda honlapján. Az iroda ráadásul számos kormányközeli megbízótól kapott megrendelést az elmúlt években.

Ráadásul még egy hazugság kiderült:

Trócsányi írásban állította, hogy 2014 és 2019 között a résztulajdonában lévő Nagy és Trócsányi ügyvédi iroda “nem vállalt kormányzati megbízásokat”. Ez azonban egyértelmű hazugság, és bizonyítható, hogy 2018-ban a Nagy és Trócsányi Ügyvédi Iroda a Miniszterelnökséggel kötött szerződést, amely alapján egy paksi bővítésről szóló perben a magyar kormányt képviselte, és jogi tanácsadást is végzett a Miniszterelnökséget vezető miniszternek.

A Momentum EP képviselői megtartva választási ígéretüket mindent megtettek azért, hogy a Fidesz hazugságai kiderüljenek és ne maradjanak következmények nélkül.

Az eredmény innentől várható volt: az EP érintett bizottsága szerint Trócsányit összeférhetetlensége alkalmatlanná teszi, hogy biztos lehessen.

Egymillió eurós hiteléről faggatják a román biztos jelöltet az európai honatyák

Az Európai parlament jogi bizottságát zavarja, hogy Rovana Plumb közlekedési biztos jelölt nem tüntette fel vagyonbevallásában azt a két hitelét melyek összértéke egymillió euró!

Ez felvetheti az összeférhetetlenségi problémát, mert a közlekedési biztos olyan nagy fontosságú ügyekben játszhat szerepet mint például a kamionos vita, mely szembeállítja a keleti és nyugati szolgáltatókat az Európai Unióban. Rovana Plumb asszony, aki több szociáldemokrata kormányban volt miniszter Bukarestben azt állítja, hogy azért nem tüntette fel a vagyonbevallásában az egymillió eurós hitelt, mert azt az uniós előírások nem teszik kötelezővé. Romániában viszont bevallotta azt, mert ott mások a vagyon nyilatkozat szabályai.

A román biztos jelölt kínos kérdésekre számíthat ezzel kapcsolatban akkor amikor az Európai parlament meghallgatja a jelölteket az új brüsszeli bizottságba szeptember 30 és október 9 között. Annál is inkább faggatni fogják a román jelöltet  mert hazájában már belekeveredett különböző korrupciós ügyekbe. A többi között hozzásegítette a szociáldemokraták vezérét egy dunai sziget megszerzéséhez. Liviu Dragnea azóta börtönben csücsül – más korrupciós ügyek miatt. Az a román korrupcióellenes főügyész, aki lebuktatta őket az EU új ügyészségének vezetője lesz. Laura Codruta Kövesi jelölését saját hazájának kormánya egyáltalán nem támogatta. Sőt a román szociáldemokraták mindent megtettek azért, hogy a román jelölt ne kapja meg a posztot, melyet végül az Európai parlament támogatásával megkapott.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK