Kezdőlap Címkék Roman Polanski

Címke: Roman Polanski

Jad Vasem megemlékezés a Roman Polanskit bújtató párról

A Buchala család koldus szegény volt, de befogadták az akkor kilenc éves Roman Polanskit, akinek ezzel megmentették az életét. Édesapja csempészte ki a fiát a krakkói gettóból 1943-ban. Roman Polanski ennél a lengyel parasztcsaládnál vészelte át a holokauszt időszakát, melynek során szinte az egész családja elpusztult.

Két fiatal filmes felkutatta a Buchala család még élő tagjait és összehozta őket a filmrendezővel, aki ma is el tudta mondani: hogy nézett ki a parasztgazdaság Wysoka faluban a világháború idején. A találkozó után Roman Polanski a Jad Vasemhez fordult Jeruzsálemben, hogy posztumusz tüntessék ki a Buchala családot, amely megmentette őt.

„Stefania asszony kockára tette a férje és a három gyereke életét, hogy megmenthessen engem. Bár ők is nélkülöznek, nekem pontosan annyi jutott mint a többi gyereknek. Én is az ő gyerekük lettem, akit Romeknek neveztek.”

– írta Roman Polanski a Jad Vasemnek.

Megemlékezés Gliwicze-ben

A dél lengyelországi város zsidó központjában rendezték meg az ünnepséget, melyen a Buchala házaspár unokája átvette a megemlékező iratot a Jad Vasemtől: „szüleim a legmagasabb fokú humanizmust tanúsították!” – mondta Stanislaw Buchala.

A Jad Vasem több mint 27 ezer keresztény embernek mondott köszönetet azért, hogy a vészkorszakban zsidókat mentettek. Közülük több mint 7000-en lengyelek voltak.

A holokauszt idején több mint 6 millió zsidót öltek meg Lengyelország területén.

A második világháború előtt ebben az országban élt a világ egyik legnagyobb zsidó közössége, de közülük csak pár ezren élték túl a holokausztot. Közülük sokan emigráltak. Roman Polanski sokáig Hollywoodban élt, most Franciaországban dolgozik, de a Jad Vasem megemlékezésre Gliwicze-be utazott, hogy személyesen is köszönetet mondhasson a Buchala családnak, mely megmentette az életét a vészkorszakban.

Mai kérdés – Ön szerint különválasztható egy művész magánéletétől alkotásainak megítélése?

 

This poll is no longer accepting votes

Ön szerint különválasztható egy művész magánéletétől alkotásainak megítélése?

Ez volt ma – 2018. január 9.

0

Fokozatosan emelkednek a fizetések az áruházláncokban, hónapok óta rühfertőzés terjed egy budapesti kórházban, elévült a Polanski elleni egyik vád, és az EU brexit utáni költségvetéséről tárgyaltak Brüsszelben.

Kúsznak felfelé az áruházi bérek

A nagy munkaerőhiányra válaszul fokozatosan emelkednek a fizetések az áruházláncokban, bár jelentős különbségek tapasztalhatók, bár nehéz a tájékozódás, mert sok cég nem közöl adatokat a bérekről. A változatos összetételű alapbér plusz juttatások alapján az adatokat nyilvánossá tevő láncok közül a legrosszabbnak a Tesco ajánlata látszik, pedig az áruházlánc a sztrájkok után béremelésben állapodott meg a szakszervezetekkel.

Betegek és ápolók lettek rühesek a fővárosi kórházban

A Szent Margit Kórház ápolási osztályán több beteg és ápoló is rühes lett. Egy dolgozó szerint már október óta küzdenek a fertőzéssel. A Jobbik később közleményt adott ki a hírre reagálva, ebben azt írják, hogy a kormány szégyene, hogy ilyesmi megtörténhet egy magyar kórházban.

Jogerős: két évre börtönbe megy Geréb Ágnes

Két tragikus otthonszülési eset évek óta húzódó pere fejeződött be azzal, hogy elutasította a perújítási kérelmet a Fővárosi Ítélőtábla kedden, így jogerős a Geréb Ágnes ügyében 2012-ben hozott ítélet.

A Jobbik útja – 3. A zsidózástól a „zsidósimogatásig”

A Jobbikról szóló cikksorozatunk harmadik részében azzal foglalkoztunk, hogyan jutott el a rasszistának és antiszemitának tartott párt a különböző botrányai keresztül a néppártosodás igényével odáig, hogy elnöke, Vona Gábor már gesztusokat is kész tenni a hazai cigányság és zsidóság felé.

Elévült a Polanski elleni egyik vád

Nem emel újabb vádat Roman Polanski ellen a Los Angeles-i ügyészség, mivel az 1975-ben történt szexuális zaklatás, amelyről a közelmúltban tett feljelentést az áldozat, már elévült. Októberben jelentették fel a most 84 éves filmrendezőt. Egy nő azt állította, hogy Polanski tízéves korában, egy fotózáson molesztálta őt. Polanski, aki ellen 1978 óta van érvényben elfogatóparancs egy másik ügy miatt Amerikában, ügyvédjén keresztül tagadta a vádakat.

Korrupció miatt előzetesben az egykori vezérkari főnök

Letartóztatták a 66 éves Fang Fenghui tábornokot, és korrupció miatt vizsgálatot indítottak ellene. Fang Fenghui a Központi Katonai Tanács illusztris tagja volt. A fegyveres erők legfelső vezetésének átvilágítását Hszi Csinping elnök rendelte el.

Nehéz helyzetbe kerül az EU költségvetése a brexittel

Nagy-Britannia kiválásával már nem elég, ha a tagállamok a GDP 1 százalékát fizetik be az EU-nak – erről volt szó azon a brüsszeli konferencián, amelynek fő témája a 2020 és 2027 közötti hétéves időszakra vonatkozó keretköltségvetés volt. Lázár János kijelentette, hogy Magyarország kész a GDP 1,2 százalékára emelni a hozzájárulását.

„16 éves koromban Polanski megerőszakolt!”

0

44 év után újabb vád a világhírű lengyel filmrendező ellen Kaliforniában.

Korábbi áldozata, Samantha Geimer hozzájárult ahhoz, hogy negyven év után zárják le Roman Polanski ügyét Kaliforniában. A filmrendező (Rosemary gyermeke, Chinatown, A zongorista stb.), aki francia állampolgár is,

nem mer az Egyesült Államokba látogatni, nehogy lecsukják.

Alig közölte első áldozata, hogy lemond a perről, máris itt a következő kínos eset.

Egy nő, aki magát Robinnak nevezi, azt állítja, hogy a filmrendező egy esti buli során megerőszakolta „valahol Dél Kaliforniában”.

Részleteket nem közölt a sajtóértekezleten, melyet Los Angelesben tartottak. Miért csak most jelentkezett? Azt mondja, nem akarta, hogy apja megtudja, mi történt.

„Attól féltem, hogy haragjában mindent elkövet majd, hogy rácsok mögé csukják Roman Polanskit”

– nyilatkozta a nő.

Azért döntött most úgy mégis, hogy a bírósághoz fordul 44 év után, mert állítása szerint ahogy megtudta, hogy Samantha Geimer lemond a perről, egyből arra gondolt: neki kell lépnie.

A nő azzal vádolja Roman Polanskit, hogy 1973-ban amikor ő még csak 16 éves volt, megerőszakolta őt Kaliforniában egy kábszeres buli után.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK