Kezdőlap Címkék Rock-and-roll

Címke: rock-and-roll

Elmélkedés Európáról, és helyéről a nagyvilágban

Úgy tűnik, Európában még mindig nem akarják észre venni, hogy vége a hidegháborúnak, és Amerika elengedi Európa kezét. 1945 óta most lett a jó öreg kontinens politikailag, katonailag és nem utolsósorban gazdaságilag független.

Trump elnök világosan megmondta: „America first!” Az európaiak mintha nehezen vennék észre, hogy a jelenlegi amerikai elnök hazája felvirágoztatását tűzte ki céljául. Hiszen erre kapott felhatalmazást az amerikai néptől, pontosabban ezt várják el tőle a reá szavazók, akiknek változást ígért. Igen, Amerika „belefáradt” eddigi nemzetközi szerepébe, miszerint a világ csendőre, azaz mindenki segítségére siet. Lásd Belgrád bombázása a dél-szláv háború idején, amikor az EU képtelen volt egy európai belügyet kezelni. Vegyük már észre, hogy lehullott a Vasfüggöny, nincs két egymásnak feszülő katonai (gazdasági, és politikai) tömb: a kapitalista alapon álló demokráciák (Szabadvilág) és a diktatúrán alapuló szovjetrendszer. A 90-es évek eleje óta Európában kitört a szabadság. Az európaiaknak maguknak kell megoldaniuk a térség (belső) konfliktusait, és megvédeniük a földrészt bármilyen külső támadással szemben.

Ennek hiányában Európa előbb – utóbb bajban lesz, és nem Orbán kereszteshadai fogják megmenteni. A valóságtól teljesen elrugaszkodó ilyen gondolatok csak a Kárpát-medence trianoni határain belül uralkodó nacionalisták agyában születhet meg.

Az államszövetségekre jellemző összefogás (központi irányítás) hiányzik Európából, amit a volt szocialista országok (és vezetőik) nem akarnak megérteni. Hiszen az EU még ma is csak egy gazdasági közösség (EGK), aminek csak a neve változott meg azzal, hogy politikai megfontolásból bebocsátást kaptak ezek a gazdaságilag elmaradott, egykori szovjet szatellit-államok. Befogadásukkor, a 90-es években, ezek az országok messze nem érték el az EGK akkori felvételi szintjét. A gazdag nyugat-európai országok nem véletlenül szabták feltételnek a volt szocialista országok gazdaságának átalakítását, és adtak hét évet a felzárkózás elkezdéséhez. (pl. moratórium a nyugat-európai munkapiacon, a szabad munkavállalás és szabad költözködés időszakos korlátozása, stb.)

A hátrányt azóta sem hozták be. Igaz, néhányan (a kisebbek) teljesítették az euró-zónához tartozást, de a nagyszájúak (Magyarország, Lengyelország) még azt sem.
Az Unió problémáit (a Brexit mellett) Trump hozta a felszínre, amikor az amerikai elnök az „America first!” jelszóval jelezte, valójában „bezárkózni”, izolálódni akar. Nem érdekli a világ, ő az USA-val akar foglalkozni, azt akarja naggyá tenni. A világpolitikában át akarja engedni a terepet a többi (nagy)hatalomnak, Kína, India, Oroszország, EU, stb. Boldoguljanak, ahogy tudnak. A nemzetközi szerződések (legyen az gazdasági vagy katonai) nem érdeklik. Emiatt sok problémája lesz, neki is, meg a jelenlegi világnak is.

Előzmények (a XX. század rövid áttekintése)

A XX. század eleje óta a Szabadvilág két antikapitalista rendszer terjeszkedésének volt szemtanúja 1939-ig, amikor mindkettő (náci és szovjet) elérkezettnek látta az időt az első világháborút lezáró versailles-i békeszerződések felrúgására, vagyis Közép-Európában az 1918-ban létrehozott nemzetállamok (Csehszlovákia, majd Lengyelország) megszűntetésére. 1939-től a Szovjetunió elégedetten szemlélte, hogy a nácik jóvoltából a jóöreg kontinensen rohamléptékben dől meg a kapitalizmus. 1939-1941-ben csak Nagy-Britannia volt képes ellenállni a német-náci hadigépezetnek. Az USA hadianyag szállítással segítette a szigetországot, a háborúba nem lépett be. A Szovjetunió elleni náci orvtámadás azonban új stratégiai helyzetet teremtett. Félő volt, ha a felkészületlen, harmatgyenge Szovjetunió hetek alatt elvérzik, akkor a másfél éve állandó mozgásban lévő náci hadigépezet Nagy-Britannia ellen fordul. Ez a lélektani pillanat késztette Churchillt, hogy a világot hatalma alá gyűrni akaró két antikapitalista ideológia (náci vs. szovjet) közül a szovjet mellé álljon, azt segítse meg. Az imperialista, monarchista (brit) gondolkodástól idegen volt a fajelméleten alapuló nemzeti nacionalista felsőbbrendűség. Churchillnek sikerült rávennie Roosevelt amerikai elnököt, hogy előbb a náci eszmét kell legyőzni Európában, csak azután fordulni a Távol-Keleten, Japán ellen.

A háború végére Churchill (láthatóan) kihátrált a harcokból, és átadta az európai terepet az amerikaiaknak, no meg a szovjetnek. Nagy-Britanniát ekkor már jobban érdekelte a brit (gyarmat)birodalom további sorsa, és világpolitikai helyzete. Fontosabb volt az Indián át Kínába vezető kereskedelmi vízi utak védelme, a Közel-Kelet (Palesztina és az arab olajmezők), de legfőképpen a Földközi-tengeri szorosok (Gibraltár, Boszporusz, Szuez) felügyelete, mint a stratégiailag fontos európai városok, területek megszállása, amiket előbb-utóbb úgyis vissza kell adni az ott élőknek. Az Elba menti szovjet-amerikai találkozás jelzésértékű volt Európa sorsának várható alakulásához. Churchill híres fultoni beszéde a jelképes Vasfüggönyről már előrevetítette a valóban kettészakított (hidegháborús) Európát. Németország nyugati fele jórészt amerikai megszállás alá került, ahol – tanulva a versailles-i szerződésből – nem a hadisarc, a büntetés, hanem az újjáépítés (és annak költsége) került előtérbe (Marshall-terv). A fegyverkezés tabu maradt. Az első tíz évben csak rendőrsége volt Nyugat-Németországnak. A németek hallani sem akartak fegyverről, katonaságról. Elég volt két világháború, annak pusztításai, ráadásul országuk kettészakítása. A NATO-tagsághoz viszont hadsereg kellett. A NATO-ba pedig azért kellett belépniük, mert így gondolták Amerikában az állandó kontrollt, hiszen a NATO főtitkár valamelyik tagország civil embere, a katonai parancsnok, pedig mindig amerikai.

Nyugat-Európa katonai védelmét az Atlanti Szövetség ernyője alatt az USA biztosította. Ez gyakorlatilag Nyugat-Európa korlátlan gazdasági fejlődését eredményezte, hiszen a honvédelem, és a honvédelmi kiadások nagy része az amerikai felet terhelte, akik megvédték a lakosságot az esetleges szovjet támadástól.

Az amerikaiak szerencsések voltak, amikor rátaláltak Köln egykori polgármesterére, Konrad Adenauerre, akit a lakosság is elfogadott kancellárnak. Adenauer már a 20-as években úgy látta: az európai háborúk elkerülhetők, ha kontinentális Európa két legnagyobb lélekszámú ország és nép (a németek és a franciák) hasonló életszínvonalon van, ergo nem lehet őket egymás ellen uszítani. Ez a gondolat lett a későbbi Közös Piac alapja. A német technika és ipar kiegészül a latinos szellemmel és a francia mezőgazdasággal. Évtizedek múltán ebből a gondolatból lett a mai EU. Nem véletlen, hogy Nagy Károly (lat. Carolus Magnus, franc./angol. Charlemagne) és a Frank Birodalom lett a történelmi példakép. Ettől függetlenül, a németek alaposan kiértékelték, vajon mi juttatta Hitlert hatalomra? Eszerint: a rossz gazdasági helyzet, a magas infláció és munkanélküliség, valamint a vesztes háború hadisarcainak feltétlen teljesítése. Ebből fakadóan 1945 után a német gondolkodás meghatározója lett, hogy a jólét és a békesség alapja az alacsony infláció és az alacsony munkanélküliség, melynek aztán az erős német márka (DM) lett a jelképe. Ez a gondolkodás vezeti ma is a német kormányzást: az erős euró, az euró-övezet mindenek feletti stabilizálása.

Napjainkban is világosan látszik, hogy az EU motorja (az adenaueri) Németország, a német gazdaság, amit leginkább a franciákkal kell egyeztetni. Ezt a harmóniát, és elvet próbálják felrúgni a kapitalizmust és a demokráciát sohasem tapasztalt nacionalista kelet-európai populista szájhősök.

Az EU talán észbe kap, hogy a jelenlegi (túl) liberális rendszer helyett jobb és hatásosabb lenne a szövetségi rendszer, ahol központi kormány irányítja az Uniót, lásd Egyesült Államok, vagy Német Szövetségi Köztársaság. A cél az Európai Egyesült Államok lehetne, ahol alkotmány biztosítja az egyes tagállamok jogait és kötelességeit. Ehhez persze sok minden „közös” kellene: közös útlevél, közös állampolgárság, közös hadsereg, közös pénz, stb. és persze közös akarat! A legnagyobb probléma a közös nyelv hiánya, amire a Közös Európát megálmodók nem gondoltak. Vagy, ha igen, akkor két nagy nyelvcsaládra, a latinra (francia, olasz, spanyol, stb.) és germánra (német, angol, holland, skandináv, stb.) gondolhattak. Az angol, német, francia valójában prioritást élvező közvetítő nyelv. E három közül valamelyiket minden EU állampolgárnak értenie kellene anyanyelvén kívül. Nagy kihívás jelenleg a hivatalos 24 nyelv összehangolása, lefordítása, egy-egy nyomtatvány (pl. adásvételi szerződés) általánosítása. Valami hasonlót Ausztráliában, Németországban már alkalmaznak a kormányhivatalokban. Vagy pl. az izraeli repülőtereken mindig kéznél van tolmács szinte valamennyi utas nyelvén. A kétnyelvűség nem csak a helység névtáblákra vonatkozik, hanem az önkormányzatokra, a mindennapi életre is! Szóval, kishazánk még nagyon messze van Európától, az európai gondolattól.

Vissza Trump-hoz és az EU-hoz! 1945-ben Amerika valami újat (pozitívumot) hozott Európába a katonai megszállással. Az „American way of Life” szabályosan megbolondította az akkori fiatalságot (rock-and-roll, coca-cola, jeans, stb.). Egy életérzést közvetített, ami teljesen idegen volt a náci és szovjet ideológiától. Egy szóval, a szabadságot. Ezt Adenauer is időben felismerte: nem a német egyesülést szorgalmazta, hanem az amerikai szabadságérzést. Mint reálpolitikus jól tudta, hogy amíg a szovjetrendszer fennáll, addig Kelet-Németországgal nem lehet egyesülni. Idővel feltűntek a „bomlás” jelei. Az amerikaiak ki akartak vonulni, legalábbis a rakéták árnyékában csökkenteni az US Army személyi állományát. A németek szinte könyörögtek, hogy maradjanak. Ekkor született meg Franz Josef Strauss védelmi miniszter híres „nadrág vs. szoknya” teóriája, azaz a „nadrág”, a hagyományos fegyverkezés szorgalmazása. Ha az olvasó, most de Gaulle Franciaországára mutat, mint ellenpélda, téved! A franciák csak nukleáris haderejüket vonták ki az amerikai parancsnokság alól, a NATO-nak, mint védelmi szervezetnek, továbbra is tagjai a mai napig.

Amerika csak lassan vette észre, hogy az EGK (Európai Gazdasági Közösség) esetleg konkurencia lehet. Ez 1989-90-ben erősödött fel, amikor lehullott, a Vasfüggönyt jelképező Berlini Fal. A kettészakított Európa fellélegezhetett, a Vasfüggöny nélküli kontinens (végre) egyesülhetett, és egyúttal Amerika gazdasági vetélytársának léphetett elő. Területre, népességre, gazdaságra tekintettel feltétlen. Az igazi probléma csak most, Trump-pal vált valóssá, amiről eddig nem beszéltek. Az amerikaiak úgy látják, hogy a szabadság mellé komoly gazdasági segítséget (Marshall-terv) is adtak az 1945 utáni újrakezdéshez, egy porig rombolt kontinens felépítésére. Míg épült, gazdaságilag erősödött a földrész, különösen a (berlini) Fal elbontása óta, a térség katonai védelmét teljesen elhanyagolták, a kiadások oroszlánrészét továbbra is az Egyesült Államok fedezi. A tengerentúlon olyan hangok is hallhatók, miszerint „felépítettük Európát, itt az ideje, hogy az ez idő alatt elhanyagolt útjainkat, infrastruktúránkat, gazdaságunkat fejlesszük, arra koncentráljuk.” Ez a Trump-i terv, gondolat, amire nincs igazán válasz a nagyvilágban, sőt az amerikai ellenzék is tehetetlen. Nem hiába regélnek a demokraták új irányzatról a (Bernie Sanders féle) „demokratikus szocializmus”-ról. Sajnos, ennek még nyoma sem látszik az európai gondolkodásban, politikában.

Valójában a republikánus Reagan indította el azt a folyamatot, ami a Szovjetunió megszűnéséhez vezetett. Reagan elnök újabb fegyverkezést hirdetett meg azzal a blöffel, hogy az Egyesült Államok olyan védelmi rendszert képes kiépíteni, mely mintegy védőernyőként fedi le Amerika területét, és a rendszer még az amerikai légtérbe érkezés előtt érzékeli, elfogja, és megsemmisíti a támadó szovjet (atom)rakétákat. Az atomtudós Teller Ede szavahihetően magyarázta el az új védelmi rendszert. A Szovjetunió anyagilag (gazdaságilag) nem bírta ezt az újfajta fegyverkezési versenyt, amibe valósággal beleroppant. Gorbacsov politikai könnyítésekkel próbált enyhíteni a diktatórikus rendszeren, mire az pillanatok alatt összeomlott. Ezt látva, Kohl (nyugatnémet) kancellár azonnal a két Németország egyesítését jelentette be. Ez olyan gyorsan történt, hogy egy ideig szovjet csapatok állomásoztak egy NATO ország területén. Vicces, de így volt.

Az USA külső szemlélőként figyelte, és követte a kelet-európai folyamatokat. A republikánusokat váltó demokraták úgy érezték, hogy ők hozták meg a szabadságot ezeknek a rabnépeknek. Clinton beiktatása után nem sokkal beszüntette a SZER Kelet-Európának szóló nyelvi adásait, elsőként a magyart. Ugyancsak jelzésértékű volt, hogy a rádióállomás központját (München) áthelyezték Prágába. Tipikus kapitalista gondolkodás! Gyakorlatilag a gazdag és szociálisan jól szervezett német városból a kb. kétezer fős személyzetet áthelyezték egy sokkal „olcsóbb” (volt szocialista) városba, ráadásul egy olyan országba, ahol a szakszervezeti mozgalom ereje meg sem közelítette a nyugatnémetet. A demokrata Clinton nem politikai, hanem gazdasági alapra helyezte a Rádióval szembeni döntését. Ez a gondolkodás rányomta bélyegét az egész Demokrata Pártra. Annyira belelkesültek, hogy meghirdették az „arab tavaszt”, ami talán a legnagyobb külföldi kudarca volt az amerikai demokratáknak. Nem vették észre, hogy csak ott tudtak a szabadság nevében „lázítani”, amely területek addig szovjet befolyás alatt álltak. Lásd Irak, Líbia, Tunézia, Algéria, stb. A „kapitalista” monarchiákban (Jordánia, Szaúd-Arábia, Marokkó, stb.) labdába nem rúgtak. Hasonló hibát követtek el a volt Szovjetunió tagállamaival is. Felheccelték az ukránokat, hogy hamarosan EU-tagok lesznek, amiből persze nem lett semmi. Viszont Putyin és Oroszországa nem nézhette tétlenül, hogy az egykori cári birodalom stratégiai fontosságú területét elveszítse. A Krím-félsziget kikötőit és városait még Nagy Katalin alapította az Oszmán Birodalom elleni védelemként és tette meg a birodalom egyetlen meleg tengeri támaszpontjává. Hasonló megfontolásból nem adhatja fel Putyin a Földközi-tenger egyetlen orosz támaszpontját Szíriában. Az igazi, komoly probléma és veszély azonban, hogy a nyugatiak, élükön az amerikai demokraták, szó, és retorzió nélkül hagyták Putyin magyarázatát: „Oroszországnak joga van a határain kívül élő orosz állampolgárok, ill. orosz anyanyelvűek megvédésére” Úgy tűnik, Putyin liberális bírálói elfogadták ezt a magyarázatot, pedig ez a gondolat, nemcsak veszélyes, de ragadós is lehet. Például a jelenlegi magyar vezetés számára. Különösen Trianon közelgő centenáriumára.

Elevenítsük fel, hogyan lett Magyarország NATO tag.

Már folyt a dél-szláv háború, Magyarországon pedig a NATO népszavazás előkészülete. A népszavazás sikere érdekében az akkori magyar média elhallgatta, hogy NATO-tagságunk már rég eldöntött, annak ellenére, hogy a felvételre kijelölt másik két országgal (Csehország és Lengyelország) ellentétben, hazánk nem volt határos egyetlen NATO országgal sem. Csehország és Lengyelország tagsága geopolitikailag és stratégiailag teljesen logikusnak tűnt, hiszen mindkettő határos (az újraegyesült) Németországgal. A NATO 1949-es megalakulásának ugyanis egyik legfontosabb célja Németország „semlegesítése” volt, hiszen területéről két világháború is kiindult a XX. században. Ha Németország szomszédjai NATO tagok, és az Észak-atlanti Szövetség katonai vezetése (állandóan) amerikai, akkor (Nyugat- és Közép-Európa) békéje biztosított.

Ebbe az „első körnek” is nevezett geopolitikai koncepcióba, vajon hogyan került be az egyetlen NATO országgal sem határos Magyarország? Akkoriban egy francia politikai elemző a dél-szláv helyzetet ecsetelte, majd kommentárja végén megjegyezte: „…amíg Nyugat-Európa népei, országai az egyesülésben érdekeltek (lásd EU), addig a (berlini) Fal és a Vasfüggöny lebontása óta Kelet-Európa népei a nemzetállamok kialakításán fáradoznak, lásd Csehszlovákia és a soknemzetiségű Szovjetunió megszűnését. Ebbe a folyamatba nagyon jól beleillik a dél-szláv háború, ahol az egykori Jugoszlávia népei küzdenek önállóságukért. A nemzetiségi harcok következő fázisa, újabb háborús gócpontja, Magyarország lehet, hiszen Európában ennek az országnak van a legnagyobb kisebbsége a határon túl, az összes vele szomszédos országban….”

Tehát, az Észak-atlanti Szövetség stratégiája már a múlt században (1999) az volt, hogy Magyarországot minél előbb fel kell venni a NATO-ba! Hiszen, ha az ország katonai vezetése Brüsszel alá van rendelve, akkor bármilyen (szélsőséges) kormánya is lesz az országnak, az fegyveres konfliktusba nem tud keveredni szomszédjaival. És ez fordítva is igaz. A szomszédos országok (szélsőségei) sem kísérelhetik meg Magyarország megtámadását, mert akkor a NATO-val találják szembe magukat. Igaz, volt már rá példa, hogy két NATO ország (görög és török) egy harmadik ország (Ciprus) védelméért egymásnak ugrott.
Drukkolok Trump-nak, vagy inkább nagyon kíváncsi vagyok, hogyan fog sikerülni az „America first” víziója, mert tényleg változtatni kell világunk 1945 óta kialakult helyzetén, melyben Európa még ma is abban a hiszemben van, hogy Amerika mindenkor és mindenben kisegíti. Ennek pedig, úgy tűnik, vége. Valószínűleg társadalmi átalakulás is lesz, mert az (nyugati) európai szociális háló nem fogja tudni biztosítani azt a jólétet, amire létrehozták. A populizmus, lehet, hogy káros (biztos!), de talán hozzásegíti a (nyugat-)európaiakat, valami hathatós populizmus elleni szerhez.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!