Kezdőlap Címkék Rendezvénysorozat

Címke: rendezvénysorozat

Semjénexpó, milliárdok

Kérem, érdekes és nagy dolgok vannak készülőben. Hogy mennyire nagyok, az persze vitatható: a rendezvénysorozat nemzetközi visszhangja várhatóan a lőtéri kutya ugatásával lesz azonos nagyságrendben mérhető, no de a költségei! Azok viszont valóban grandiózusak. És még mennyivel fognak nőni, lévén, hogy Hunniában élünk!

Egyelőre ötven milliárdot irányoztak elő amiatt, hogy Semjén lovag szeret vadászni. De hát még van időnk, lévén, hogy csak 2021-ben kívánják megrendezni az „Egy a természettel” Nemzetközi Vadászati és Természeti Kiállítást és az ehhez kapcsolódó rendezvénysorozatot, melyet Semjén Zsolt régi álmának és vadászati világkiállításnak nevez (bár nem lesz az). Erre az érvre Semjén szó szerint azt válaszolta a HVG-nek, hogy:

„Nem mindegy, hogy hogy hívják? Világkiállítás lesz és kész!”

És annyiban igaza van, miszerint tökéletesen mindegy a rendezvénysorozat neve, mindenképpen ki fogjuk fizetni, ha a szemünk ki is guvad belé. Ez ugyanis nem olimpia, amelynek a költségeibe beszáll a Nemzetközi Olimpiai Bizottság, ráadásul szigorúan városi és nem állami költségvetésből szervezik (de az állami büdzsé beszállhat), ez vadászati főbanzáj, ezt majdnem kizárólag a rendező állam támogatja.

Mindenképpen – a HVG utánanézett – a világkiállításokat koordináló nemzetközi szervezet, a BIE tudomása szerint sem világkiállítás, sem speciális világkiállítás nem lesz Magyarországon 2021-ben, ami napnál világosabban bizonyítja, hogy ezt a valamit saját szakállunkra és költségünkre rendezzük.

Mármost ilyen világkiállítás volt már Magyarországon, csak épp 1971-ben, és ennek az ötvenedik évfordulóját szeretné megünnepelni Semjén, aki többször és nyilvánosan a saját „rendezvényálmának” nevezte ezt a valamit. Hát, akkor rendezze meg: de otthon csinálja, négy fal között. Egyelőre „Nemzetközi Vadászati és Természeti Kiállítás” a neve.

De nem is az a fontos, hogy hívják: az a fontos, mennyibe kerül.

Sokba.

Irdatlan sokba.

Nem tisztem meghatározni a vadászat társadalmi vagy etikai megítélését, mely amúgy is mindenkinek a szorosabban vett véleményéhez tartozik, azon sem fogok polemizálni, sport-é, avagy sem, bár szerintem kicsit sem az, de még ha sportnak is tekintjük, akkor sem tömegsport.

De mit akarok én itt a sporttal?

Azt, hogy ez a rendezvény szervezésében egyelőre a legjobban a vizes VB-re hasonlít. Azt sikerült megrendeznünk, össze sem rogyott semmi, mert szeretik az úszókat és a közönséget az istenek (illett is volna bemutatni egy komolyabb áldozatot Poszeidónnak hálából), de annak a költségvetése sem alakult akárhogyan.

24,5 milliárdról indult, majd felemelték 50 milliárdra, de kiderült: ennyiből csak a Duna Arénát lehet összehozni, azt is csak úgy, hogy másképp nézzen ki, mint a terveken (és úgy is marad most már). De kellett még ezer és egy létesítmény, valósággal zabálta a pénzt a sportesemény: először 104 milliárdra emelkedett a büdzsé, aztán tovább, végül olyan 200 milliárd magasságában titkosították, durva becslésem szerint mintegy 300 milliárd forintunkba került.

Ennek a valaminek a költségvetése 50 milliárdról indul. Kétszer annyiról, mint a vizes VB.

Magyarországon képtelenség akár csak közelítőleg is pontos pénzügyi prognózist mondani, csak remélni merem, hogy a végösszeg nem éri tán el a 600 milliárdot, de bizony az sincs kizárva. Lássunk pár intézkedést az MKI/2235/2018-as számú kormányzati előterjesztésből!

„A Rendezvénysorozat legfőbb látványeleme a 2021. szeptember 25. – október 15. között a Hungexpo területén megrendezendő kiállítás lesz. Itt egy központi magyar tárlat „vezeti” végig a látogatót a természethasználat módjának, ezen belül a vadászatnak a változásán, fejlődésén az elmúlt ezer év során a Kárpát-medencében. A központi magyar kiállítás körül kapnak helyet a meghívott országok standjai. A Rendezvénysorozatra meg kívánjuk hívni a világ valamennyi országát, hogy jelenítsék meg a profiljukba eső értékeiket, eredményeiket bemutató önálló standdal. A bemutatás, tudatformálás céljait szolgáló pavilonokban a vásárokkal ellentétben árusítás nem történik, ugyanakkor a kiállításra megjelenő könyveket, emléktárgyakat stb. egy külön üzletben, „kiállítási shop”-ban vásárolhatják majd meg a látogatók a helyszínen.

(…) Reálisnak tekinthető ezek alapján az év során országszerte zajló események, rendezvények látogatói összlétszámára az 1 millió 300 ezer fős becslés. Mindezek a számok ugyanakkor nagyon sokban függenek a hazai és nemzetközi marketingkampány intenzitásától, sikerességétől, illetve a különböző belépőjegyek árkalkulációjától stb.”

Reklám és marketing tevékenységre az előterjesztésben található táblázat szerint milliárdos tétel áll rendelkezésre. A szöveg szerint:

– Reklámcég: weboldal, poszterek, reklámfilmek, magyar vadgazdálkodásról film, stb… 1 000 000 000 forint.
– Megjelenések más országokban 50 000 000 forint.
– Logó tervezés és gyártás (matricák, 3D formában, különböző méretekben és anyagban) 250 000 000 forint.
– Reklámcsomag kidolgozása és kiküldése a nagykövetségeknek 50 000 000 forint.
– Uralkodó házak/közjogi méltóságok – VIP vendégek meghívására vonatkozó kiadások 2 500 000 forint.
– Emléktárgyak gyártása, eladása 750 000 000 forint.

A központi kiállítással kapcsolatos javaslat és koncepció kidolgozása 150 000 000 forint.
Az itt felsorolt, csak a kommunikációhoz tágan tartozó kiadások összesen 2 252 500 000 forintot tesznek ki.” (magasles.reblog.hu)

Jó, ez a public relations. És még vékonyan is fogott a ceruza. De mi a helyzet a többivel? Szintén a Magasles számol be arról, miszerint:

„A Rendezvénysorozat megrendezése több éven keresztül az ország több helyszínét is érinti. Ez a tény, valamint a 2021-es évben az egész évben zajló eseménysorozat és a 2021. szeptember 25. – október 15. között megrendezendő központi rendezvény mérete és jellege, illetve a szervezési és koordinációs feladatok a Rendezvénysorozat színvonalas lebonyolítása érdekében szükségessé teszik egy állami tulajdonú gazdasági társaság (továbbiakban: Projektcég) létrehozását (ez a projektcég a beruházások bonyolításában-szervezésében nem vesz részt!), amivel jelentős forrás- és munkaerő-megtakarítás érhető el.

Gazdálkodó szervezet alapítására az állam nevében az MNV Zrt. jogosult. A Projektcég létrehozását követően a cég tulajdonosi joggyakorlója az „Egy a természettel” Nemzetközi Vadászati és Természeti Kiállítás és az ehhez kapcsolódó Rendezvénysorozat lebonyolításáért felelős kormánybiztos munkaszervezetét is adó Innovációs és Technológiai Minisztérium lesz. A Projektcég alapításához (tőkejuttatás) a 2018. évben 563 085 600 Ft forrás biztosítása szükséges.” (Magasles)

Ezek a számok is a kormányzati előterjesztésből származnak. Hoppá, itt is elröppent félmilliárdocska, és ezek csak az adminisztratív költségek!

Képzelhető, még mennyibe fognak kerülni a létesítmények, szállások, a baráti cégek megbízásai…

Hölgyeim és uraim: ez csak indul ötven milliárdról.

Ez olyan lesz, mint a nehéz kő: ki tudja, hol áll meg?

Én öt-hatszáz milliárdra saccolom a végét, a vizes VB tapasztalatai alapján.

Mindezt azért fizetjük, hogy Semjén lovag illő körülmények között fogadhassa vadásztársait a világ minden részéről.

Ha valaki azt mondja, hogy ez nekünk megéri, forduljon kezelőorvosához, gyógyszerészéhez.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!