Kezdőlap Címkék Rendező

Címke: rendező

Nemi erőszak miatt feljelentették a sztárrendezőt

0

A francia Luc Bessont, Az ötödik elem és A nagy kékség rendezőjét, a Taxi-filmek producerét egy 27 éves színésznő jelentette fel.

A színésznő, akinek a nevét nem hozták nyilvánosságra, pénteken ment be a rendőrségre, és a Hollywood Reporter szerint azt mondta: amikor a Le Bristol szállodában találkoztak, Luc Besson beletett valamit a teájába, ami

elkábította, és ezt kihasználva a rendező megerőszakolta.

A rendőrség vizsgálatot indított. A rendező nincs Franciaországban, ezért őt nem tudták kihallgatni. Ügyvédje mindenesetre azt írta egy közleményben:

„Luc Besson leesett a székről, amikor meghallotta a vádakat,

és határozottan tagadja őket.”

Közben Asia Argento, aki a cannes-i filmfesztiválon is beszélt a zaklatási ügyekről és azok emblematikus alakjáról, Harvey Weinsteinről, azt mondta: ő már nyolc hónappal ezelőtt hallott az ügyről.

Luc Besson rendezte többek között Az ötödik elem, a Nikita, a Léon, a profi, a Metró, a Valerian és az ezer bolygó városa és A nagy kékség című filmeket, és ő volt a Taxi-filmek producere is. 12-szer jelölték a francia Oscar-díjnak is nevezett César-díjra, amit 1998-ban meg is kapott Az ötödik elemért.

Emellett befolyásos üzletemberként is számon tartják. Az EuropaCorp produkciós és forgalmazó cég vezetőjeként 2012-ben hozta létre Párizstól északra a Cité du cinéma filmstúdiót, amelyben a forgatási helyszínek mellett filmművészeti iskola is működik.

Nyolcvanéves lett, de egyszerre több filmen is dolgozik Ridley Scott

Nyolcvanéves lett a világ egyik leghíresebb filmrendezője, Sir Ridley Scott, akinek olyan kultfilmeket köszönhetünk, mint a Szárnyas fejvadász és a Thelma és Louis, illetve olyan kasszasikereket, mint A nyolcadik utas: a Halál vagy a Gladiátor. A brit rendező még most is hihetetlenül aktív, sőt, mostanában ontja igazán a filmeket: idén jött ki az Alien: Covenant, producerként dolgozott a Szárnyas fejvadász új részén, és rendezőként is több filmje van a megvalósítás különböző fázisaiban.

Erős női karakterek és különleges (látvány)világok – ezekkel a jelzőkkel szokták leírni Ridley Scott filmjeit, aki az 1979-es A nyolcadik utas: a Halállal robbant be a filmes köztudatba. Mármint Hollywoodban, mert első filmje (előtte tévésorozatokat rendezett), az 1977-es a Párbajhősök című, Napóleon korában játszódó dráma az Arany Pálmáért is versenyzett Cannes-ban, de végül csak a legjobb első filmnek járó díjat kapta meg.

Ridley Scott egyébként viszonylag későn kezdett filmezni:

a Párbajhősök megjelenésének idején már 40 éves volt.

Ez a film nem vált igazán ismertté, de már jól mutatja Ridley Scott alkotásainak egyik fő csapásirányát, a történelmi filmekét. A következő filmje is kosztümös lett volna, de a Csillagok háborúja elsöprő sikere meggyőzte arról, hogy érdemes a látványos sci-fik felé nyitni. Elfogadta a felkérést a horrort és a tudományos-fantasztikus filmek világát ötvöző A nyolcadik utas: a Halál (Alien) megrendezésére – habár nem ő volt az első számú jelölt – és, miután a stúdió egy merész húzással úgy döntött, hogy a főszereplő, Ripley hadnagy nő lesz, Ridley Scott feledhetetlen hősnőt csinált Sigourney Weaver-ből. A film pedig, amivel beszámolója szerint csak halálra akarta ijeszteni az emberek, sokkal összetettebb lett ennél, nem véletlen, hogy egy egész franchise nőtt ki belőle. De a többi Alien-filmnek már nem Ridley Scott lett a rendezője, ő csak a történet – egyébként elég vegyes fogadtatást kapó – előzményfilmjeivel tért vissza ebbe a világba a 2010-es években.

Ridley Scott A nyolcadik utas: a Halál forgatásán. Forrás: Facebook

A nyolcadik utas: a Halált nem sokkal később egy másik legendás sci-fi, a Szárnyas fejvadász követte, amely azonban nem lett egyből sikeres. A Philip K. Dick Álmodnak-e az androidok elektronikus bárányokkal? című disztópiájából, Harrison Ford főszereplésével készül film csalódást keltően szerepelt a mozikban 1982-ben, és a kritikusok is a földbe gyalulták – saját bevallása szerint a rendező azóta sem olvas kritikákat – de

ma már a valaha készített legfontosabb sci-fik között tartják számon.

A 90-es évekből a Geena Davies (Thelma) és Susan Sarandon (Louise) főszereplésével készült, különböző műfajokat ötvöző Thelma és Louise-t érdemes kiemelni, amely új oldaláról mutatta be Ridley Scottot. A road movie alapon felépülő filmnek Scott eredetileg csak a producere lett volna, de nem talált megfelelő rendezőt, így végül ő csinálta meg. A Thelma és Louise pedig egyszerre lett vicces és megrázó, emellett elgondolkodtató, ráadásul addig kifejezetten férfias filmekre jellemző motívumokat rendelt a női karakterekhez, amiért a feministák megbecsülését is elnyerte (illetve a nézőkét és a kritikusokét is).

De korántsem lehet azt mondani, hogy Ridley Scott nem tudott hibázni: minden ünnepelt filmjére jutott több felejthető – és ez későbbi életművére is igaznak bizonyult. A következő nagy dobása a Russel Crowe főszereplésével készült Gladiátor lett 2000-ben, amely öt Oscart nyert, köztük a legjobb filmnek járó díjat. Ezután Scott megrendezte A bárányok hallgatnak folytatásaként elkészült Hannibalt Anthony Hopkinsszal, A Sólyom végveszélyben című háborús filmet, a Hazugságok hálója című akcióthrillert, és még hosszasan lehetne sorolni a 2000-es évek alkotásait. A következő évtized azután ismét a sci-fiké lett: jöttek az új Alien-filmek, majd a Mentőexpedíció.

Jelenetfotó a Mentőexoedícióból. Forrás: interCom

Ridley Scott egyébként producerként is hihetetlenül aktív: még 1968-ban hozta létre öccsével, Tony Scottal a Ridley Scott Associates nevű reklám- és filmprodukciós céget, 1995-ben pedig szintén testvérével megalapította a Scott Free Productions-t. Öccse, aki szintén rendezett is, például az 1986-os Top Gunt, 2012-ben öngyilkos lett, és ezután Ridley Scott mintha még jobban belevetette volna magát a munkába.

2015-ben készült el a Mentőexpedíció, amelyet a kritikai és közönségsiker mellett

azért is érdemes kiemelni, mert nagyrészt Magyarországon forgatták.

A Matt Damon főszereplésével készült filmben számos magyar szakember dolgozott, akiket teljesen levett a lábáról a rendező munkamódszere. A beszámolók szerint Ridley Scott elképesztően gyorsan forgat, és míg mások folyamatos csúszásban vannak a nap végén, ő inkább már előre dolgozik. A munkatempóját nehezen lehet győzni, ráadásul szeret improvizálni, így mindenre és az ellenkezőjére is fel kellett készülnie mellette a stábnak.

Határozottsága miatt ez viszont nem megy a hatékonyság rovására, és Hollywoodban is erről híres. Általában nagy költségvetésű produkciókat készít, de sem a rendelkezésre álló időt, sem a pénzkeretet nem szokta túllépni. Tavaly ismét egy rá jellemző, nagyszabású produkcióval tért visszatért Magyarországra, a Szárnyas fejvadász 2049 producereként és alkotótársaként, de a rendezést ezúttal fiatalabb kollégájára, Denis Villeneuve-re bízta.

Denis Villeneuve, Ridley Scott, Harrison Ford és Ryan Gosling a Szárnyas fejvadász 2049 forgatásán

Ridley Scottot 2003-ban lovaggá ütötték szülőhazájában, de érdekes módon a legrangosabb szakmai díjak eddig elkerülték. A fontos filmesek, akik még soha nem kaptak Oscart témájú összeállításoknak állandó szereplője, hiszen eddig háromszor jelölték rendezői Oscarra (először 1991-ben a Thelma és Louise-ért), és ugyancsak háromszor ennek brit megfelelőjére, a BAFTA-ra, de eddig csak a brit filmakadémiától és „csak” életműdíjat kapott. Golden Globe-ot is három jelölés után, 2016-ban nyert a Mentőexpedícióért, amely a zenés filmeknek és vígjátékoknak fenntartott kategóriában lett a legjobb film – pedig egyik műfajba sem sorolható. Az Oscarért legutóbb szintén a Mentőexpedícióval, producereként volt versenyben Ridley Scott, hiszen a sci-fit a legjobb film díjára jelölték, de általános meglepetésre rendezőként akkor nem kapott jelölést.

Legújabb rendezése,

A világ összes pénze kapcsán viszont ismét Oscar-esélyekről írtak a szaklapok,

habár még be sem mutatták a filmet. Ugyanis hiába volt közönség- és kritikai siker a Mentőexpedíció, nem volt igazán esélyes a fontos kategóriákban Oscart nyerni, Ridley Scott megkerülhetetlen sci-fijei, mint az Alien és a Szárnyas fejvadász pedig még csak jelölésig sem jutottak annak idején. A világ összes pénze című emberrablós dráma viszont már műfajából adódóan is jobb eséllyel indult volna az amerikai filmakadémia szavazóinál, bemutatását pedig a díjszezon kezdetére időzítették.

A film egyik főszereplője, Kevin Spacey zaklatási botránya viszont nagyon nehéz helyzetbe hozta az alkotókat, ráadásul a bemutatás előtti utolsó pillanatokban. Ridley Scott merész döntéssel igyekezett megmenteni a filmet: habár már befejeződött a forgatás, lecserélte Spacey-t idősebb kollégájára, Christopher Plummerre, és pótforgatásokat rendelt el, hogy tartani lehessen a decemberi 22-i bemutatót. Ez természetesen több millió dolláros pluszköltséggel, és hatalmas rizikóval jár, de legalább nem kell az egész filmet sutba dobni a Spacey ellen egyre szaporodó vádak miatt. Kérdés, hogy ezzel a zűrzavaros háttérrel lesz-e még esélye a produkciónak a Oscar, illetve más fontos filmes díjakról szavazóknál.

De Oscar ide vagy oda, Ridley Scott megkerülhetetlen és nagy hatású rendező, aki még most is rengeteget dolgozik, és legszívesebben még ennél is több filmet készítene.

„Az őrületbe kerget, hogy egy színész négy filmet is megcsinálhat egy évben, én pedig nem”

– mondta legutóbbi interjújában, 79 évesen a Guardiannek.

A tervek szerint 2019-ben érkezik a következő Alien-prequel, de az angliai csatát is megfilmesítené Ridley Scott, producerként pedig tévésorozatok is szerepelnek a naptárában az elkövetkezendő évekre.

Az ATV-n megnevezték a fenekelő rendezőt

0

Az ATV-nek adott interjút egy ma már külföldön élő táncos, aki megnevezte, ki volt az a rendező, aki 23 éve megalázta.

Az Egyenes Beszédben Skype-on nyilatkozott Maros Ákos, aki korábban az Indexnek már név nélkül elmesélte történetét. Most viszont megnevezte zaklatóját is:

Kerényi Miklós Gábor nevét mondta.

Kerényit először Kalmár Péter vádolta meg azzal, hogy zaklatta és megalázta beosztottjait. Kerényi tagadott, aztán a nyugdíjazását kérte, de továbbra is visszautasította a vádakat.

Maros Ákos most azt mondta, hogy a Szegedi Szabadtéri Játékokon próbáltak 23 éve, de ő többször elkésett, ezért Kerényi megbüntette. Ahogy Maros mesélte: este felmentek a kollégium egyik szobájába, ahol

a rendező eltorlaszolta az ajtót egy iskolapaddal, majd azt mondta neki, vegye le a nadrágját és az alsónadrágját, utána pedig nagy erővel hármat vert a fenekére,

és azt mondta neki: ha akar, sírjon nyugodtan, ez is a megtisztulás része.

ATV Live: Exkluzív bejelentés az Egyenes Beszédben

Maros Ákos az ATV Egyenes Beszéd című műsorában mesélte el Rónai Egonnak, hogy 23 évvel ezelőtt hogyan alázta meg Kerényi Miklós Gábor.

Közzétette: atv.hu – 2017. november 6.

Marton László két újabb áldozata szólalt meg

0

Mindketten elmesélték, hogyan zaklatta őket a rendező. Ő közben félig-meddig bocsánatot kért, amit Sárosdi Lilla elfogadott.

Marton László a Vízkereszt, vagy amit akartok próbáján
MTI Fotó: Beliczay László

Már tízen vádolják szexuális zaklatással Marton László rendezőt, a Vígszínház volt igazgatóját. A két, most jelentkező áldozat az Indexnek nyilatkozott.

Egyikük azt mondta:

az esetek nyílt titoknak számítottak, de inkább mindenki elfordította a fejét.

Sőt, a Színház- és Filmművészeti Egyetem egy nemrég végzett hallgatója azt mondja az Indexnek: az egyetemi büfében „viccként” terjedt a szóbeszéd.

Az egyik, most megszólaló áldozat frissen végzett színházi szakemberként került a Vígszínházba, és öt éve kezdett Marton Lászlóval dolgozni. Azt mondta: először furcsa történeteket mesélt neki, majd elkezdte fogdosni – előbb az irodájában, egy megbeszélésen, majd próbák alatt. A fiatal nő hiába próbált eltávolodni, volt, hogy a kezére is ráütött a jegyzeteivel,

a rendező nem hagyta abba a molesztálását, amelynek tanúi is voltak.

Később neki panaszkodott egy másik fiatal lány, hogy a rendező fogdossa. Erről már beszélt a színházban másokkal is, de azt mondták neki:

„azt fogják mondani, hogy csitri vagy, te leszel a hibás, téged fognak meghurcolni. Inkább fuss, menj el innen.”

A másik, most megszólaló áldozat még gimnazistaként kezdett színházba járni, a Vígszínházban gyakran a próbákra is beengedték. Sokszor találkozott Marton Lászlóval.

17 éves volt, amikor az egyik próbán Marton simogatni kezdte a combját,

mire inkább visszaült az emeletre.

Később aztán egy premieren a lány mellé ült, megfogta a kezét és a saját combjára tette. Ő elvette, akkor viszont a rendező a lábai közé nyúlt.

Marton László
MTVA Fotó: Zih Zsolt

Sárosdi Lilla volt az, aki először beszélt arról, hogy Marton zaklatta. Marton először rágalomnak nevezte Sárosdi Lilla vádjait, majd kiderült, hogy perelni nem fog, végül, ahogy korábban írtuk, egy közleményben kért félig-meddig bocsánatot, a felelősséget ugyanis megpróbálta elhárítani magáról. Azt írta: „Most megértettem, hogy

vannak, akik azt gondolják, úgy érzik, hogy oly módon közeledtem hozzájuk és olyat cselekedtem, amivel megsértettem őket.

Ezúton üzenem minden névvel vagy név nélkül megszólaló személynek, hogy bocsánatot kérek, ha olyat tettem vagy úgy viselkedtem, amivel megsértettem, nehéz helyzetbe hoztam őket. Tisztelettel kérem bocsánatkérésem elfogadását.”

Sárosdi Lilla most a Zoomnak azt mondta, óriási kő esett le a szívéről, több mint húsz év feszültsége oldódott fel benne és elfogadja a bocsánatkérést:

“Példaértékűnek és paradigmaváltónak tartom, hogy Marton kiállt és őszintén elismerte tettét és képes volt bocsánatot kérni.”

Azt is mondta: reméli, hogy az eset másokat is arra sarkall, hogy őszintén szembenézzenek a múlttal.

Szexuális zaklatásáról ír a magyar színésznő

0

Nyilvános posztban ír a Facebookon Sárosdi Lilla színésznő arról, hogy évekkel ezelőtt szexre akarta kényszeríteni egy akkor színházigazgatóként is dolgozó, ismert rendező.

Sárosdi Lilla Melinda szerepében a Bánk bánban
MTI Fotó: Kollányi Péter

Sárosdi Lilla (akinek férjével, Schilling Árpáddal készült interjúnkat itt olvashatja el) nem nevezi meg a posztban, hogy ki volt a rendező, aki 20 évvel ezelőtt zaklatta. Azt írja, a Weinstein-ügy kapcsán látta úgy, hogy meg kell írnia, mi történt.

Fiatal volt és naiv, rajongott a színházért, és örült, hogy megnézhetett egy próbát, láthatta, „hogy instruál a nagyrendező”. Eközben azonban odaült mellé „egy 45-50 körüli férfi, a nagyrendező barátja, kedvesen bemutatkozott”, majd sztorikat kezdett mesélni.

„A próba végén a nagyrendező ennyit mondott: Na menjünk!”

Egy fehér BMW-be ültek be, amit a barát vezetett, a rendező pedig a színésznő mellé ült. A Margit hídnál aztán

a rendező letolta a nadrágját és elővette a nemi szervét.

A színésznőnek pedig annyit mondott: „puszild meg”. Ő viszont elsírta magát, mire a „nagyrendező” azt mondta, vannak „ilyen fiatal barátnőik”, akikkel szexelnek egy jót, lazuljon ő is. Ahogy írja, „nem sikerült” lazulnia.

Egy kietlenebb helyen aztán a barát maszturbálni kezdett, a rendező viszont „megbántva szállt ki” a kocsiból, aztán sértődötten mondta barátjának, vigye haza a őt.

Sárosdi Lilla nagyon szégyellte magát, és az évek alatt nem csitult benne ez az ügy.

„Ha arra gondolok, hogy ez az ember fiatalembereket tanít azóta is, akkor feljön bennem a harag.”

Tudja, hogy „sok színésznő van a pályán, aki hasonló módon lett megalázva rendezők, producerek, színházigazgatók által”, és hogy az ilyen eseteket nehéz bizonyítani, mert a zaklató letagad mindent.

 „Vajon mit tehetünk, hogy leleplezzük a magyar Weinsteineket?”

A Weinstein ügy kapcsán kikivánkozik belőlem ,hogy 20 évvelezelőtt egy akkor színházat igazgatò rendező egy kedves bará…

Közzétette: Sárosdi Lilla – 2017. október 14.

Tévkapcsoló – Vajna pénzt ad Mészáros filmjére

Az ismert, Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendező elkészült a forgatókönyvvel, és benyújtotta a Filmalapnak. Aurora Borealis a film címe. Várta a választ, ám sokáig semmi.

Már lemondott róla, hogy tárgyalnak vele, és pénzt adnak a legújabb filmjére, amikor egyik nap megszólalt a telefonja. A filmipar megújításáért felelős kormánybiztos, Andy Vajna volt a vonal másik végén. Azt kérdezte, be tudnának-e menni egy adott időben a producerrel együtt Vajna japán éttermébe.

Amikor a rendező és a producer a megbeszélt időpontban megérkeztek, Vajna az egyik asztalnál ült egy társasággal. Felállt, odament hozzájuk. Le sem ültette őket, úgy, állva kérdezte:

– Márta, meg akarod csinálni a filmet?

– Igen!

– Mennyi pénz kell a filmetekre?

A producer osztott, szorzott, majd azt mondta: 700 millió forint.

– Jó – mondta Vajna. – Rendben.

Elköszönt és visszaült.

Mészáros Márta mesélte el mindezt a Hír TV-ben, Veiszer Alinda műsorában.

Azt gondolhatnánk, hogy egy beszélgetést látunk egy filmrendezővel a magyar filmről. Pedig nem: Magyarországot láttuk és hallottuk a maga valóságában. Soha el nem múlt, ám mostanság újraéledő hűbéri viszonyaival, árvalányhajas, uram-bátyám világával.

Gondolhatnánk, hogy milyen szép itt minden. Nincs bürokrácia, csak szakszerűség van, és gyors döntés.

A fenti történet a 37. perc táján hallható.

Gondolhatnánk ezt is, de mást gondolunk. Azt, hogy a történet, amely Mészáros Mártával megesett, végtelenül megalázó. Vajna, mint egy adakozó kedvében talált főúr, úgy viselkedett, mint aki a saját zsebéből fizet a több tucat filmet – köztük nemzetközi díjakat nyert alkotásokat – maga mögött tudó rendezőnőnek.

Vajna nem a sajátjából adott 700 milliót Mészáros Márta filmjére. Nem valamelyik kaszinójának a nyereségéből volt ennyire adakozó, hanem a köz pénzét kezelte a sajátjaként.

Mi meg, nézők, akik szemlélői vagyunk e huszonegyedik századi szomorújátéknak, szólni sem tudunk a megdöbbenéstől. Ilyenné vált ez a mi országunk.

És az is csak percek múltán jut az eszünkbe, hogy talán belefért volna a büdzsébe, hogy a filmmogul leültesse vendéglőjének egyik asztalához a filmrendezőt és producerét, és megkínálja őket egy kávéval, de legalább egy pohár vízzel.

Jordán Tamás kapta a Vidor Fesztivál életműdíját

0

A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, rendező a Rózsavölgyi Szalon & Café produkciójával érkezett Nyíregyházára, ahol Dicső Dániel rendezésében Hernádi Judittal, Sipos Verával és Mohai Tamással a Salamon király szorong című komédiából játszottak dupla előadást.

Ennek végén, a közönség jelenlétében adta át a fesztivál legnagyobb elismerésnek számító Hyppolyt-díjat Benedek Miklós, a színházi versenyprogram zsűrijének elnöke, valamint Kirják Róbert, a fesztivált szervező Móricz Zsigmond Színház ügyvezető igazgatója a színművésznek.

Jordán Tamást nem először ismerte el a Vidor zsűrije:

2012-ben a Széllel szembe – poénok és poémák című stand up estjét a példaértékű műfaji újításért különdíjjal jutalmazták.

A Hyppolyt-díjat 2016-ban az azóta elhunyt Józsa Imre színművész kapta meg, a korábbi évek díjazottjai között volt Szacsvay László, Benedek Miklós, Gálvölgyi János, Kern András, Harkányi Endre és Bodrogi Gyula is.

A zsidók által bújtatott náci históriája

Kalmár Tibor rendező élő anekdota és viccgyűjtemény. Dőlnek belőle az adomák. Már úgy nyolc éves korában is mesélt törzshelyén, az Almássy téren szerelmes pároknak, sétálóknak, padon ücsörgőknek, olyan sikamlós vicceket, amelyeket nem is értett.

Mondjuk ilyesmiket. „Két barátnő találkozik, és az egyik megjegyzi a másikról: Csinos vagy, jól ki vagy nyalva. Mire a másik: Ennyire látszik?” Kalmár ezekért a felnőttektől elfülelt viccekért rendszeresen még be is zsebelt néhány fillért. Mondhatnám nagy gonoszul, hogy és így is maradt, az emberek szórakoztatásából él, ahogy ezt leírja Mulattam és mulattattam című legújabb könyvében, ami a Kossuth Kiadónál jelent meg a mostanában igencsak termékeny szerzőtől.

Nem is olyan régen még a Fészek Klubban, majd a műsoros éjszakai lokálokban szerzett régi élményeiről számolt be egy-egy kötetben.

Nehéz megmondani, hogy önéletrajz temérdek anekdotával, vagy anekdoták laza fűzére önéletrajzi elemekkel összefűzve a mostani könyv.

Kalmár, aki júliusban volt 85 éves, és még mindig meglehetősen gyakran ér jókedvében fülig a szája, meg ki sem bírná, ha változatlanul nem lenne hiperaktív, arra jó példa, hogy a humor segít a túlélésben, az egészség megőrzésében. A háborúban pedig veszített elhurcolt hozzátartozókat. Maga is volt gettóban, csillagos házban, ahol Örkény tollára illő abszurd eset történt. A cselédszobájukban lakó Editet keresve Hans névre hallgató náci állított be hozzájuk, övében kézigránáttal. Azt mondta, unja a háborút, a kilátástalan macska-egér harcot, és szeretné náluk meghúzni magát amíg véget nem ér ez a hepaj. És bizony zsidók, a csillagos házban, németet bújtattak. Bármelyik abszurd drámaíró megnyalhatná a tíz ujját ilyen remek téma hallatán. Vannak persze ennél sokkal felhőtlenebb történetek a kötetben, már rögtön Lakner Bácsi Gyermekszínházával kapcsolatban, amiben Kalmár játszott, ahogy a Valahol Európában című filmben is szerepelt, a háború rémségei miatt kivert kutyaként bandázó árva gyerekek egyikeként.

Véletlenen múlt, hogy miután végzett a színművészetin, nem a Nemzetibe került. Akkor tán egészen máshogyan alakul a pályája. A Déryné Színházban még rendezett is úgymond komoly darabokat. De miután a Vidám Színpadra invitálták, visszavonhatatlanul eljegyezte magát a könnyű műfajjal. Zenés vígjátékok, kabarék tömkelegét rendezte, nem csak a deszkákon, hanem a televízióban is.

Több szilveszteri műsor, a hatalmas népszerűségnek örvendő színész-újságíró találkozó, azaz a SZÚR is a nevéhez fűződik, a közszolgálati ismétlő csatorna álla alighanem felkopna az ő műsorai nélkül.

Kalmár egyébként, aki önpropaganda terén soha nem kullogott a leghátul, rendszeresen büszkén ki is teszi a facebookra, hogy már megint mit ismételnek tőle. A legnagyobbakkal dolgozott együtt, és néhány históriával a könyvlapokon érzékletesen meg tudja idézni őket. Nem áll könnyű ember hírében, ha valamit akar, azt rendszerint el is éri, vannak, akik egyenesen erőszakosnak titulálják.

A kötet címlapján Vogel Eric karikatúrája látható róla, amint karmesteri pálcával dirigál a körülötte lévő temérdek jeles színésznek. Mi tagadás, szeret középpontban lenni. Feltehetőleg meglehetősen hiú ember. De van is mire hiúnak lennie!

Szexjelenet miatt perlik a rendezőt

0

A dél-koreai Kim Ki-dukról azt mondja egy színésznő, hogy erőszakos szexjelenetbe kényszerítette, és meg is ütötte.

A Tavasz, nyár, ősz, tél… és tavasz és a Lopakodó lelkek Arany Oroszlán-díjas rendezőjét a 2013-as Moebius című film miatt perli egy színésznő, akinek a nevét nem hozták nyilvánosságra. A 41 éves nő azt mondja, hogy Kim

megütötte őt a forgatáson, majd egy olyan erőszakos szexjelenetre kényszerítette, ami nem is szerepelt a forgatókönyvben.

A színésznő ezután otthagyta a forgatást, más játszotta el végül a szerepet.

Kim Ki-duk
Forrás: Wikimedia Commons

Kim producere azt mondta, hogy valóban megütötte a rendező a színésznőt, de

szerinte ez „az instrukciók része volt”.

Ő azt állítja, az erőszakos szexjelenetre nem kényszerített senkit a rendező.

Az ügyészség vizsgálja az esetet.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK