A magyar közvélemény nem kis részének a szemében – köszönhetően az Orbán-kormány kitartó, szisztematikus, alaposan átgondolt és a maga módján zseniális kampányának – az ördögi spekuláns megtestesítője Soros György, akit ugyan nem a meggazdagodásának a módjáért támadnak, de akivel kapcsolatban mindig felemlegetik „hírhedt tőzsdespekuláns” mivoltát. De ki is valójában Soros, az üzletember?
Ami tény: Soros György a világ egyik legjobb befektetőjeként számon tartott, sikeres üzletember. Aki – tegyük hozzá – nem mellesleg közgazdász, filozófus, akinek szerte a világon, a legmagasabb politikai és üzleti körökben is kikérik véleményét, mert kíváncsiak a tapasztalataira és a meglátásaira. S aki nem mellesleg a világ egyik legnagyobb filantrópja: a közelmúltban 18 milliárd dollárnyi vagyonát helyezte át az általa 1984-ben létrehozott Nyílt Társadalom Alapítványba, ezzel a The Wall Street írása szerint a második legnagyobb amerikai alapítvánnyá téve azt (csak a Bill és Melinda Gates alapítvány vagyonosabb ennél Amerikában). Eddig amúgy az alapítványain keresztül – számítások szerint – mintegy 14 milliárd dollárt költött.
De vajon miből és hogyan gazdagodott meg ez a ma már 87 éves, Magyarországról kivándorolt üzletember, aki a Forbes 400-as listáján a 29. leggazdagabb milliárdos, az Egyesült Államokban pedig a 19., akinek a vagyona október végén 8 milliárd dollár volt.
Ő maga – 2003-ban a Fortune magazinnak – a következőt mondta:
„Az én világlátásomat a második világháború tragikus tapasztalatai formálták. Amikor Magyarországot megszállta a náci Németország, és deportálták a zsidókat Auschwitzba. Én elég szerencsés voltam azzal, hogy édesapám megértette, hogy ami Magyarországon folyik, az nem normális. Hogy ez távol áll az egyensúlyi állapottól.
És ha követed azokat a szabályokat, amelyeket általában követsz, akkor meghalsz. Ez volt az én tapasztalatom a második világháborúról, és alapvetően ezt a tapasztalatot alkalmaztam mind a globális pénzpiacra, mind pedig politikai nézeteimet tekintve.”
Soros a II. világháború zsidóüldöztetését követően 1947-ben vándorolt ki Angliába, ahol elvégezte a világ egyik legjobb egyetemét, a London School of Economics-ot, majd 1956-ban az Egyesült Államokba költözött, ahol először alkuszként és értékpapír-elemzőként dolgozott egy tőzsdei cégnél, majd 1969-ben belefogott saját bizniszébe, útjára indította – eredetileg egy társával közös – alapját, a Quantum néven ismert hedge fundot (ami nem más, mint egy zárt körű, magánbefektetők számára fenntartott alap, amely a gazdag ügyfelek rábízott pénzét forgatja).
Az alap évről évreelképesztő eredményeket produkált: volt olyan esztendő, amikor 122 százalékos éves hozamot termelt ki befektetőinek.
A sikereket és a hihetetlen meggazdagodását nem pusztán az a néhány, őt világszerte igazán ismertté tett „húzásának” köszönheti, bár tény, azok nélkül pár milliárddal szegényebb lenne. Több tényezőnek tudható ez be, nem utolsó sorban az általa kidolgozott, az egyszerű halandó számára érthetetlen elmélet alkalmazásának. Az úgynevezett reflexivitás elmélet szerint a globális pénzpiacokon az egyensúly a piaci szereplők szubjektív döntései és a piaci fundamentumok egymást folyamatosan befolyásoló kölcsönhatása útján alakul ki, amely tagadja, hogy a piacok az egyensúlyi helyzet felé tartanának. A CEU-n néhány éve tartott előadásáról készült – videót tudjuk ajánlani azoknak, akiket mélyebben is érdekel az elmélet.
Éppen ennyire támaszkodott a tudományos módszerekre, az ösztöneire, s talán furcsának tűnhet, de – mint írják róla – a megérzéseire, sőt, különféle „jelekre” is (az Investopedia említi például, hogy nem egyszer jelet látva egy hátfájásban vagy egy fejgörcsben, inkább letett az éppen fontolgatott befektetésről). S még egy dolgot emlegetnek a befektetési döntéseinek a meghozatalával kapcsolatban:
mindig meghallgatja tanácsadói, elemzői véleményét, s igyekszik legalább egy olyat találni, aki nem ért egyet az elképzelésével, mert ez lehetővé teszi a számára, hogy utánamenjen és még egyszer alaposan elgondolkozzon, mielőtt belevágna.
Nem volt ez másként vélhetően akkor sem, amikor azokba az ellentmondásos üzleti húzásaiba fogott, amelyek miatt máig sokan támadják és devizapiaci spekulánsnak kiáltják ki Sorost. Köztük a legismertebb az angol font elleni támadása volt 1992-ben, amely az összeomlásba vitte a brit fizetőeszközt, s gátat emelt a brit euróövezethez való csatlakozás útjában. A britek is beléptek az euró bevezetésére készülő országok Európai Árfolyamrendszerébe, csak éppen jelentősen felértékelték a font árfolyamát, és ahhoz, hogy London tudja tartani az árfolyamot, pumpálnia kellett a pénzt, de ezt nem lehetett a végletekig megtenni – Soros ebben látta meg a lehetőséget, s nagy tételben sortolt a font ellen, aminek eredményeként a font utóbb összeomlott (Nagy Britannia kilépett az ERM-ből), Soros viszont legalább egymilliárd dollárt nyert az üzleten – ahogy azt több helyen, a többi között az alábbi BBC-filmben is – lenyilatkozta.
Hasonló ügyleteket hajtott végre a magyar származású üzletember 1997-ben Délkelet-Ázsiában, akkor elsősorban a maláj és a thai devizát shortolta. Utóbb ezt egyébként tagadta – az 1998-ban megjelent könyvében leszögezte, hogy a válság alatt és a megelőző hónapokban nem adott el maláj ringgit, sőt, vásárolt.
Volt egy magyar vonatkozású – ha úgy tetszik – spekulációja is az alapjának: ez 2008. októberében történt. A kereskedési nap végén az OTP részvényeivel hajtottak végre short ügyletet, az árfolyam (egyébként sikeresnek bizonyult) leszorításának a céljával. A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete durván 500 millió forintos bírságot szabott ki az alapra.
Soros azonban utóbb úgy nyilatkozott, hogy az alap működését már nem ő felügyeli, ő személy szerint nem játszott volna az OTP ellen.
Volt még néhány, a fentiekhez hasonló ügylete a Soros-féle alapnak, ám – még ha jól is hoztak – nem ezek alapozták meg, kétségtelen gyarapították a világ egyik legsikeresebb üzletemberének a vagyonát.
Lehet utána csinálni, ő legalábbis nem titkolja a módszerét, amiről előadásainak sora is tanúskodik.