Kezdőlap Címkék Reáljövedelem

Címke: reáljövedelem

A szupergazdagok tovább gazdagodtak, a szegények többsége egyre szegényebb lett

A világ öt leggazdagabb embere 2020 óta a kétszeresére emelte vagyonát – állapította meg az Oxfam jelentése, amely azt is közli, hogy mindeközben 5 milliárd ember vagyis az emberiség mintegy 60%-a nemcsak, hogy szegény maradt, de még csökkent is az életszínvonala, így az olló egyre csak nő a világban.

Az öt szupergazdag vagyona 2020-ban 405 milliárd dollár volt, tavaly már elérte a 869 milliárd dollárt. A globális infláció szinte mindenki másnak az életszínvonalát csökkentette, de a szupergazdagok vagyona háromszor olyan gyorsan növekedett mint az infláció!

Kik a szupergazdagok? Első helyen Elon Musk áll, a Tesla, a SpaceX és az X, az egykori Twitter fura ura, a második helyen Bernard Arnault, Európa leggazdagabb embere, az LVMH luxuscég tulajdonosa, harmadik Jeff Bezos, az Amazon alapító atyja, aki már nyugdíjba ment, de részvényeit megőrizte. Larry Ellison és Mark Zuckerberg van még benne a szupergazdagok elitjébe. Az Oxfam jóslata szerint ha minden így megy tovább, akkor köszönthetjük a világ első 1000 milliárd dolláros vagyonának tulajdonosát már 2030-ban.

Magyar példa: a rekord infláció évében Mészáros Lőrinc újra a leggazdagabb magyar lett, mert 150 milliárd forinttal növelte vagyonát. Mégis miből? Ezt a kérdést nem illik feltenni a nemzeti együttműködés rendszerében,

ezért is alakult meg a Szuverenitásvédelmi Hivatal, amelynek legfőbb feladata Orbán Viktor és hű oligarchái védelme.

Donald Trump 500 millió dollárral növelte vagyonát azóta, hogy elveszítette a választásokat, és távoznia kellett a Fehér Házból. Trump vissza akar térni épp azért, hogy a gazdagok még gazdagabbak legyenek. Trump elnökségének első intézkedése jelentős adócsökkentés volt. Maga Trump azzal dicsekedett az elnökválasztási kampányban, hogy 16 éve nem fizet adót!

Az Oxfam azt javasolja a kormányoknak, hogy nézzenek jobban a körmére a szupergazdagoknak, akiknek a megadóztatásával lehetőség nyílna a többi társadalmi réteg támogatására.

A munkavállalókat sújtotta az infláció

Míg a tőketulajdonosok jórésze még gyarapította is vagyonát az inflációs időszakban addig 800 millió munkavállalónak csökkent a reáljövedelme, mert a bérek lassabban nőttek mint az árak. A kivétel ebben Kína és Japán, ahol nem az infláció hanem a defláció okoz gondot. A munkavállalók az infláció két éve alatt 1500 milliárd dolláros veszteséget szenvedtek el, mert a bérek lassabban nőttek mint az infláció.

Magyarországon is pontosan ez történt 2023-ban.

Még a kormány is elismerte, hogy csökkentek a reálbérek a rekord infláció miatt.

Ha minden így megy tovább, akkor a világnak 230 évre lenne szüksége ahhoz, hogy a szegénység mindenütt megszűnjön. A szegények között sokkal több a nő mint a férfi, a tőke tulajdonosok között viszont épp ellenkezőleg több a férfi mint a szebbik nem képviselője – állapította meg a brit Oxfam globális jelentése, melyet a davosi világgazdasági fórumra készített.

Már az EU szegényházában is majdnem a legszegényebbek vagyunk

7%-kal csökkentek a reáljövedelmek Magyarországon – elsősorban az infláció miatt, amely az első helyen áll az Európai Unióban. Az életszínvonal viszont az utolsó előtti helyen: már csak Bulgária van mögöttünk!

A Nemzeti Együttműködés Rendszerének (NER) ez azért is kínos mutatója, mert átlagról van szó vagyis ebben van a hatalomhoz hű elit gazdagodása és a többség szegényedése. Az Eurostat szerint egy átlagos magyar fogyasztása 72%-a az uniós átlagnak vásárlóerő paritáson számolva. Romániában ez már 88%! Az egy főre jutó GDP egyébként mind Magyarországon mind Romániában az Európai Unió átlagának 77%-a volt tavaly. Tegyük hozzá, hogy az Európai Unió is gyengén muzsikál vagyis az uniós átlag igen lassan emelkedik. Ez is magyarázza Románia felzárkózásának gyorsaságát.

Magyarországon megélhetési válság van – ismerte el Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter, aki mindenkinek azt ajánlja, hogy szokjon hozzá a magasabb inflációhoz és ahhoz, hogy az Európai Unió a pénzek jelentős részét visszatartja. Körülbelül 27 milliárd euróról van szó.

Miért nem tiltakozik a lakosság?

Másutt Európában ilyen nagy életszínvonal csökkenés esetében tüntetések zajlanak az utcákon, a munkások sztrájkolnak. Elég Franciaországra utalni, ahol a nyugdíj korhatár felemelése ellen munkabeszüntetéssel és sztrájkokkal tiltakoztak. Nálunk a tanárok tiltakozásán kívül szinte semmi. Miért? Sokféle válasz van: nincsen erős ellenzék, amely megszervezhetné a tiltakozást, nincsenek erős szakszervezetek, melyek képesek végig vinni egy sztrájkot. A hatalom túlsúlya a médiában óriási. De hát

az emberek az életszínvonal romlásáról általában nem a sajtóból értesülnek hanem a piacról. Melyikről?

Magyarországon óriási a fekete piac szerepe a gazdaságban. Varga Mihály büszkén közölte, hogy 40%-ról 30%-ra sikerült levinni az arányt, de hát a fekete piac épp attól fekete, hogy semmi se legyen biztos vele kapcsolatban. A nemzeti együttműködés rendszerének egyik be nem vallott titka a fekete piac felértékelése. A hatalom hibrid rendszerében ez ideális hiszen a pénzek nyomon követése szinte lehetetlen. Az adóhivatal Orbán Viktor nemzeti együttműködési rendszerében nem harap – kivéve, ha erre utasítást kap. A vállalkozók szisztematikus adócsalásait nem vizsgálja senki, ha a tulaj nem ugrik szembe a rendszerrel – ez is Orbán Viktor népszerűségének egyik oka. A fogorvos, aki készpénzért dolgozik, hogy elkerülje az adóhivatalt vígan elvan. Miközben a hivatalos statisztikában szerény jövedelmű átlagpolgárként szerepel, a valóságban milliókat vághat zsebre havonta. A fekete piac sokezer ember számára biztosít megélhetést miközben a statisztikák nem mutatnak ki csak tisztes szegénységet.

Mi vagyunk a kisebbik rossz

Ezt üzeni Orbán Viktor az ő szavazó táborának, melynek jelentős része azért tart ki mellette, mert nem lát reális alternatívát. Az ellenzéki pártok csapdában vannak: racionális gazdaságpolitika komoly megszorításokkal járna vagyis politikailag vállalhatatlan. Orbán Viktor menekülő útja viszont az infláció: így oly módon tudja csökkenteni az életszínvonalat, hogy nem kell megszorító csomagot bejelentenie. A 27%-os áfa az inflációs árakkal együtt szépen feltölti az államkasszát. Rövid távon így eldöcög a szekér, de hosszútávon az uniós eurómilliárdok nélkül nem megy. Orbán abban reménykedhet, hogy elvbarátai, a szélsőjobboldaliak előretörnek a következő választásokon. Csakhogy mihelyt hatalomra kerülnek mint Giorgia Meloni Olaszországban, azonnal kiderül, hogy a szívük ott van, ahol a pénztárcájuk. A fukar uniós tagállamok pedig nem kívánnak finanszírozni nem ortodox gazdaságpolitikát folytató tagállamokat. Nem politikai okból hanem, mert gazdaságilag nem sikeresek. Orbán reménykedhet még Trump visszatérésében a Fehér Házba de hát az még másfél év, és egyáltalán nem biztos, hogyha egyáltalán megválasztják, akkor az amerikai elnök első dolga lesz az emlékezés “magyar barátjára”.

Trump feledékeny politikus, csak a sikeres “barátokra” emlékszik szívesen. Orbán Viktor, aki a pénzügyi csőd szélén táncol, nem tartozik ezek közé.

Miközben az életszínvonal csökken az Orbán kormány tagjai szépen gyarapodnak

0

A 20% fölötti infláció szinte minden társadalmi réteg reáljövedelmét negatívan érinti, de a hatalom emberei szépen gyarapodnak Magyarországon. A kormány tagjainak gazdagodásán szépen lemérhető, hogy kinek is kedvez a nemzeti együttműködés rendszere.

A legtöbb pénzt a tavalyi évben Szalay-Bobrovniczky Kristóf hadügyminiszter vágta zsebre, aki korábban hatalomhű vállalkozó volt a nemzeti együttműködés rendszerében. Több mint 3 milliárd jutott a hadügyminiszternek  egészen pontosan 3 milliárd 61 millió forint. Ez már euróban vagy dollárban is csinos jövedelem. Ő az aranyérmes, aki hamarosan a Várba költözik, hogy közel legyen Orbán Viktorhoz.

Az ezüst érmes a belügyi veterán, Pintér Sándor vezérezredes. Akitől Orbán Viktor elvette a titkosszolgálatokat, mert ő akarja irányítani azokat, olyan időkben amikor az amerikai nagykövetséget nyíltan kormányt buktató puccs előkészítésével gyanúsítják.

Pintér Sándor a titkosszolgálatok helyett megkapta az egészségügyet és az oktatást. A két ágazat évtizedek óta alulfinanszírozott Magyarországon. Nem így az őket irányító belügyminiszter: Pintér Sándor 633 millió forintot vágott zsebre tavaly, ebből 28,5 milliót tett ki a fizetése. Nem könnyű ebből a pozícióból nemet mondani a tanárok fizetésemelési kérésére, de

“tekintettel a háborús válságos helyzetre”

Pintér Sándornak ez sikerült. Persze ő nem tehet róla: Orbán Viktor épp azért bízta rá a két megoldhatatlan feladatot, hogy ne zavarja a miniszterelnököt a rendőrállam kiépítésében.

Ennek az épülő rendőrállamnak az egyik kulcsfigurája Rogán Antal, aki a harmadik helyen végzett a gyarapodási vetélkedőben a kormány tagjai között: mindössze 425 millió forinttal kellett beérnie a sorsüldözött propaganda miniszternek, akinek arról kell meggyőznie a közvéleményt, hogy miért jó, ami nem jó?!

A negyedik helyezett Lantos Csaba energia miniszter, aki korábban a MET igazgató tanácsának elnöke volt. Ez a földgáz kereskedelmi cég, mely Svájcban van bejegyezve, állítólag részvényesei között tudhatja Orbán Viktort is.

47,2 millió forint a kormányfőnek

Mindössze ennyit vallott be Orbán Viktor. Ez a miniszterelnöki és a képviselői fizetése, semmi több! De hát, ha a veterán belügyminiszter több mint húszszorosát kereste tavaly a fizetésének, akkor Orbán Viktornak miért kellett ily kevéssel beérnie? Mert a többi jövedelme bevallhatatlan! Különösen azok okoznak manapság problémát, amelyek Oroszországhoz kapcsolódnak. Putyin elnök külföldi barátait a Gazprombankon keresztül pénzeli. Ez a bank nemrég kivonult Svájcból, ahol négy vezetőjét elítélte a bíróság, mert magának Putyinnak és az orosz elnök bizalmi embereinek a pénzügyeit intézték. A brit hírszerzés megszerzett egy listát a Gazprombank ügyfeleiről, akik pénzt kaptak Putyintól. Magyar nevet egyelőre nem találtak a listán, de hát lehet több lista is. Moszkva már a rendszerváltás előtt is finanszírozta külföldi barátait Magyarországon és másutt. Olaszországban például Silvio Berlusconit, aki nemrég hunyt el, de a semmiből lett dollármilliárdos és Olaszország leggazdagabb embere. Nem véletlen, hogy még idén februárban is üdvözlő kártyát küldött Putyin elnöknek Valentin napon.

A magyar miniszterelnöknek is nagyon körültekintően kell bánnia az orosz pénzzel, ha még mindig érkezik.

Orbánnak nemcsak ez okozhat gondot hanem az is, hogy az ilyen magas jövedelmekhez szokott minisztereket és oligarchákat a jövőben is pénzelni kell. Miből, ha nem jönnek a pénzek az Európai Unióból és a kínaiak sem sietnek pótolni a hiányzó brüsszeli forrásokat? Ingyen, csak fizetésért a miniszterek se lelkesednek a nemzeti együttműködés rendszerének atyjáért, aki miatt 27 milliárd euró nem érkezik meg Magyarországra Brüsszelből. Legalábbis ennyit említett Varga Judit igazságügyi miniszter Bayer Zsolt műsorában a Hír Televízióban.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK