Kezdőlap Címkék Pireusz

Címke: Pireusz

Budapestre látogat a kínai hadügyminiszter

Az Új Selyemúton érkezik Vej Feng Ho tábornok, aki Magyarországon kivül Görögországot és Szerbiát keresi fel. Az Új Selyemút a kínaiak által megvásárolt pireuszi kikötőből indul és a Belgrád-Budapest útvonalon halad Európa szíve felé.

Tavaly már Kína lett az Európai Unió legfontosabb kereskedelmi partnere – megelőzve az Egyesült Államokat.

A hadügyminiszter katona- diplomata

Mao elnök idejében a hadügyminiszter a hadsereg parancsnoka volt, akinek óriási hatalom összpontosult a kezében. Peng Töhuaj marsall még magát Mao elnököt is megpróbálta megbuktatni az ötvenes évek végén. Egyik utóda, Lin Piao marsall Mao Cetung kinevezett örököse volt mindaddig amíg kegyvesztett nem lett. Ellenezte az USA-Kína szövetséget, a Szovjetunióba próbált menekülni, de repülőgépét lelőtték.

Ma már egyertelműen a kommunista párt főtitkára a hadsereg parancsnoka, aki a központi védelmi tanácson keresztül irányítja azt.

A hadügyminiszter tagja ugyan a Politikai Bizottságnak, és a központi védelmi tanácsnak, de a feladata az, hogy tartsa a kapcsolatot más államok katonai vezetőivel.

Mit szól ehhez Washington?

Az USA Kínát első számú stratégiai ellenfelének tekinti hangsúlyozta Tony Blinken külügyminiszter Alaszkában, ahol kínai külügyi vezetőkkel találkozott.

Elődje Mike Pompeo külügyminiszter Trump megbízásából korábban arra kapacitálta a magyar miniszterelnököt, hogy Magyarország ne vezesse be a Huawei 5G rendszerét. Orbán Viktor másként döntött: Magyarországon a kínaiak építhetik ki az 5G rendszert.

A kínai hadügyminiszter látogatás ismét figyelmet kelthet Washingtonban, ahol azt szeretnék, hogy a NATO szövetségesek hozzájuk igazodjanak.

Magyarország és Kína között katonai együttműködés nem nagyon lehetséges, de a titkosszolgálatok között igen.

Az amerikai kémelhárítás már korábban jelezte, hogy a Magyar Nemzeti Bank elnöke igen szoros együttműködést hozott létre a kínaiakkal. Ennek eredményeképp a kínaiak betekinthetnek a Magyar Nemzeti Bank ügyeibe, és ott stratégiai információkat szerezhetnek. Ezenkívül Matolcsy György gyakran látogat el Pekingbe – gyakran anélkül, hogy ezt hivatalosan jeleznék.

Matolcsy Györgyöt nem fogadják az IMF washingtoni központjában. Ennek oka részben az, hogy ő paterolta ki a Nemzetközi Valutaalapot Magyarországról, másrészt pedig túlságosan is együttműködik a kínaiakkal, akiket az USA veszélyes vetélytársnak tekint.

Peking legnagyobb barátja a Mészáros-Orbán duó

Magyarország elsőként vásárol kínai vakcinát az Európai Unióban, és a miniszterelnök közölte: ezzel kívánja beoltatni magát. Ez is jól mutatja, hogy a kínaiak Kelet Európai nyomulásában olykor maguk a helyi kormányok játszák a legfontosabb szerepet.

A Demokrácia Kutató központ, mely Szófiában működik, 12 kelet-európai államot vizsgált meg abból a szempontból, hogy az Új Selyemút programba hogyan illeszkednek be.

Budapest – Belgrád vasútvonal

A kínaiak számára ez azért fontos beruházás, mert később összekötheti a pireuszi kikötőt Európa közepével, Németországgal. A pireuszi kikötőt a kínaiak akkor szerezték meg amikor a pénzügyi válsággal küszködő Görögország parlamentje vastapssal üdvözölte Athénban a kínai kormányfőt, aki kölcsönöket és támogatást ígért. Görögország – Magyarországgal együtt – azóta is támogatója a pekingi törekvéseknek ebben a régióban.

A Budapest-Belgrád vasútvonal építésében magyar részről fontos szerep jut Mészáros Lőrincnek, akit sokan a magyar miniszterelnök alteregojának tekintenek.

14 milliárd dollár tőkebefektetés Kínából

Ennyi érkezett 2010 és 2020 között Európa keleti felébe. A kínaiak különösen kedvelik a kiszolgáltatott országokat, ahol minden kölcsönnek vagy tőkebefektetésnek sőt az ígéreteknek is nagyon örülnek. A görögök aztán megtapasztalták, hogy mit jelent ez a gyakorlatban: a pireuszi kikötő ma Kína legfőbb hídfő állása a Földközi tenger keleti medencéjében. Miközben a görög kikötőben pang a forgalom, a kínai részen permanens növekedés tapasztalható.

A Balkánon Kína jelenleg Szerbiára, Bosznia Hercegovinára és Montenegrora koncentrál. Ezek az államok ugyanis nem tagjai az Európai Uniónak vagyis az ellenőrzés nem különösebben szigorú. Épp emiatt kedvelik Magyarországot is, ahol a miniszterelnök kitüntető barátsága megóvja a kínaiakat a kellemetlen kérdésektől.

Mi haszna van ebből Magyarországnak? Minthogy minden fontos szerződés titkosított méghozzá évtizedekre, ezért meg sem lehet kísérelni a választ.

Mi haszna van ebből a magyar miniszterelnöknek? Erre a kérdésre meg pláne nincsen válasz…

Európai-Japán együttműködés Kínával szemben

Az Új Selyemút pekingi programja aggodalmat kelt Brüsszelben és Tokióban egyaránt. Ezért az Európai Unió és Japán együttműködési egyezményt kötött az európai és ázsiai infrastruktúra összekapcsolásáról.

A megállapodás éppúgy jelent közlekedési kapcsolatot mint digitális fejlesztést annak érdekében, hogy a kínaiak ne élvezzenek szinte monopol helyzetet ezen a téren. Kína az Új Selyemút program keretében nagyszabású infrastruktúra beruházásokat folytat Európában: elég kiemelni Pireusz kikötőjét Görögországban vagy a Budapest-Belgrád vasutat. Nem is beszélve azokról a nagyszabású megállapodásokról, melyeket Hszi Csinping elnök írt alá Rómában egyes olasz kikötők fejlesztéséről. Az Európai Unió már akkor jelezte az olasz kormánynak, hogy túlzottnak tartja Olaszország elköteleződését Kína irányában.

A figyelmeztetés egyáltalán nem véletlen: Pireusz kikötője olyan hídfő állás lett az Európai Unió délkeleti csücskében, ahonnan dől befelé a kínaiak exportja lenyomva ezzel a hazai termékeket mindenütt Európában.

Abe Sinzo japán miniszterelnök külön megemlítette a Balkánt – mint olyan térséget, ahol az Európai Uniónak és Japánnak együtt lehetne és kellene valamiféle alternatívát teremtenie. Jelenleg ugyanis az amerikai, orosz vagy kínai jelenlét sokkal erősebb a Balkánon mint az Európai Unióé vagy Japáné. Trócsányi László magyar biztosjelölt épp azt a posztot  kapta meg a brüsszeli bizottságban, mely az EU bővítésével foglalkozik – elsősorban a Balkán félsziget irányában. Trócsányi kinevezése egyáltalán nem biztos, mert összeférhetetlenségi problémák merültek fel vele kapcsolatban. Ettől függetlenül az EU bővítése megmaradhat a magyar biztosnak, akinek a jövőben azt is figyelembe kell vennie, hogy Brüsszel nem Kínával vagy Oroszországgal hanem Japánnal kíván együttműködni a Balkán infrastruktúrájának fejlesztésében.

Az új kínai selyemút: Magyarország és Görögország

0

Az unió Csalás Elleni Hivatala azt gondolja, hogy Nagy-Britanniából Magyarországra és Görögországba tevődött át az évek óta megfigyelt kínai kereskedelmi csalássorozat. A módszer lényege, hogy a ténylegesnél jóval kisebb összértéket jelentenek be a vámnál, ily módon kevesebb illetéket, illetve adót kell leróni – írja a Reuters.

Az EU a briteknél az idén megelégelte a dolgot 2,7 milliárd euró megfizetését írta elő, elmaradt vámbevétel címén. Ám az OLAF-nál most azt gyanítják, hogy a kínaiak a visszaéléseket átterelték az új selyemútra, mert a magyar és a görög vámstatisztika azt mutatja, hogy az utóbbi két évben igencsak megugrott az alul értékelt ruhaneműk és cipők importja. Egyidejűleg a briteknél igencsak alábbhagytak az ilyen kísérletek. Mint emlékezetes, Peking megvette Pireusz kikötőjét, amelyet Európa kapujának szán a saját termékei számára, és azon keresztül akarja eljuttatni az áruit Magyarországra. Az illetékes uniós nyomozóhatóság képviselője sürgette Brüsszelt, ne engedje meg, hogy a létesülő infrastruktúrát törvénytelen kereskedelemre használják.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK